18:30-tól Wall vs Harden, később pikáns Spurs-Grizzlies

Koraeste Washingtonban a Rockets, utána Nets-Lakers, még ma pályán a Cavs, a Memphis a Spurshöz megy rangadózni, javítana az OKC.

 

Washington Wizards – Houston Rockets 18:30

A Houston sorozatban három győzelemnél jár, az utóbbi hét találkozóból hatot be tudtak húzni, és James Harden továbbra is versenyben van az MVP-címért – Dwight Howard kezd visszailleszkedni, minden felfelé mutat a csapatnál. A Wizards a Charlotte elleni dupla hosszabbításos győzelemmel ismét lezárt egy negatív szériát, de ma több kell tőlük annál, mint hogy John Wall megszórja magát – főleg a múltkori 12/30-as hatékonysága lesz kevés. Bradley Beal szerepe kiemelendő, ő próbálhatja meg lassítani Hardent, ennek döntő jelentősége lehet. A hazaiak támadójátéka azért elsősorban Walltól függ, az irányító pedig az utóbbi időben otthon 29,5 pontot átlagol – ha hasonló formát mutat, lehet esélyük a fővárosiaknak.

Brooklyn Nets – Los Angeles Lakers 21:30

A Brooklyn a Cavs elleni bravúrt követően fél meccsre van a nyolcadik helytől, és a hajrájuknak köszönhetően minden esélyük megvan a rájátszásra – az utóbbi nyolc meccsükből hatot behúztak. A hazaiak elsősorban védekezésükön csavartak egyet, ami nagyon meglátszott LeBronék ellen, de Joe Johnson és Jarrett Jack is összekapta már magát, a periméter fejlődése pedig sok terhet levesz Brook Lopez válláról. A Lakersnél nincs gond a támadójátékkal, Clarkson és Lin is eredményes, kérdés, hogy Deron Williamsék mit tudnak velük kezdeni – ugyanakkor hátul elég lyukas az arany-lila alakulat. Alapvetően jóval erősebb gárda a Nets, jelenleg jó formában is vannak, és a korábbi otthoni gödörből is kimásztak, nem engedhetik meg maguknak, hogy elbukják ezt a találkozót.

New Orleans Pelicans – Minnesota Timberwolves 22:00

A belendülő Tyreke Evans és Anthony Davis vezérletével a Pelicans megállította a zuhanást, de a nyugati nyolcadik hely még így is messze van – viszont ha komolyan gondolják a rájátszást, nem lehet kérdés ez a mérkőzés. Szerkezetileg mindenképpen előnyben vannak, hiszen Davisre egyáltalán nincs embere a Minnesotának, védekezésben csapatszinten is csapnivalóak – csupán Wiggins 30 pontos estéiben bízni pedig elég halovány remény. Az 1/1-es hiába átlagol 51,6%-kal 23 pontot az előző négy mérkőzésen, hét alapember hiányában továbbra is karcsú a Minny – Kevin Martin játéka kérdéses, az ő pályára lépésére van némi remény. Novemberben 139 pontot dobott nekik a Pelicans, és bár most erre talán nem kell számítani, az egyértelmű, hogy toronymagas esélyes a hazai csapat.

Cleveland Cavaliers – Philadelphia 76ers 22:30

A Cavs a Nets elleni kissé meglepő vereség után otthon próbálja összeszedni magát, a Sixers pedig ideális ellenfél lehet ehhez. Nerlens Noel egyre parádésabb meccseket játszik, legutóbb 30 pontot szórt be a Griffin-Jordan páros mellett, és védekezésben elég jól összefogja a gárdát, de egyrészt idegenben mindig jóval gyengébben dob a Philly, másrészt a Cleveland nagyon más szint jelenleg. LeBronék január 7-én, a Houstontól kaptak ki utoljára hazai pályán, egy győzelemmel beállítanák a franchise-rekordot sorozatban 16 sikerrel ebben a csarnokban – ráadásul a következő nyolc meccsükből hatot itt játszanak. A Sixers 91 pontot átlagol mindössze, ami minden bizonnyal kevés lesz Clevelandben, de Noeltől várhatunk néhány szép játékot a palánk alatt.

Boston Celtics – Los Angeles Clippers 00:00

Két borzasztóan könnyű győzelem után komolyabb feladat előtt áll idegenbeli túráján a Clippers, Doc Rivers korábbi sikerei színhelyére látogat – a Paul-Griffin-Jordan trió bámulatos formában van, de Redick és a „kis” Rivers is kellő tűzerőt jelent mellettük. A kaliforniaiak sorozatban hat győzelemnél járnak, ezek alatt pedig 110 pontot dobtak átlagban, nagy kérdés, hogy mit tud ez ellen tenni a Boston – márpedig Turneréknek minden győzelemre szükségük van a playoff-harcban. Kulcskérdés lesz a lerohanások kimenetele, a LAC a liga egyik legjobban leindító csapata, ellenben a Boston az egyik legjobban védi le ezeket – könnyű futások nélkül másképp fest a vendégek támadójátéka is. Chris Paulnak kell megfognia majd Isaiah Thomast a túloldalon, a Boston egyese ugyan gyengén dob, de rengeteg büntetőt harcol ki, ezt kell Paulnak Jordan segítségével limitálnia.

Miami Heat – Detroit Pistons 00:00

Kisebb sérüléshullám csapott le Miamira is, Wade-éknek viszont muszáj ezen túllendülniük, ha meg akarják tartani a playoff-helyüket a szezon végére. Wade térde nincs rendben, de állítása szerint ma már nem lesz vele gond, viszont Whiteside nélkül továbbra is komoly gondokkal küzdenek a palánk alatt – ez még akkor is nagyon fájhat nekik, ha Monroe nem lép pályára a vendégeknél. A parádézó Andre Drummondra egyáltalán nincs ember hazai oldalon, ráadásul a Pistonsnál Reggie Jackson és Caldwell-Pope is belendült – ha ők hozzák az utóbbi időben megszokott játékukat, biztosan fölényben lesz a Detroit. A Miami a hazai pályában bízhat, utóbbi nyolc meccsükből hetet megnyertek itt, és 105,6 pontot szórtak ez idő alatt, de azóta a körülmények elég sokat változtak…

San Antonio Spurs – Memphis Grizzlies 01:00

A Spurs hárommeccses hazai szériája első két állomását tükörsimán hozta a Thunder és a Mavs ellen, a botladozó Memphis is halovány esélyekkel érkezik Texasba. Marc Gasolékat lemosta a pályáról a Warriors, február 25-te óta pedig csak 10-10-zel áll a csapat, ami a 10. legjobb mérleg Nyugaton – emellett legendásan gyengén teljesítenek ebben a csarnokban, az utóbbi 45 kirándulásukból csak nyolcszor tértek haza győzelemmel. A mérkőzést még pikánsabbá teszi a tény, hogy jelen helyzetben ez a két gárda a playoff első körében is összecsapna, így akár arra nézve is üzenetértékkel bírhat – a forma és a hazai pálya is egyértelműen a Spurs mellett szól. Kemény védekezésekre és nagy küzdelemre számíthatunk, a Parker-Leonard páros randija élmény lesz a Conley-Allen duóval, vagy éppen hogy a Duncan-Spliter kettős, kiegészülve a nagy formában lévő Diaw-val mihez kezd Marc Gasol és Zach Randolph ellen.

Indiana Pacers – Dallas Mavericks 01:00

A Spurs ellen a borzalmasnál eggyel rosszabb teljesítményt nyújtott a Mavs támadóoldalon, és Monta Ellis nélkül ma sem lehetnek túl bizakodóak – legjobb pontszerzőjük jó eséllyel ezt a mérkőzést is kihagyja. Carlisle bánatára Dirki Nowitzki is 40% alatt dolgozik mostanság, és Ellis nélkül az egész játékuk halott, ez pedig nem fog beleférni Indianában sem – hiába lazult Vogel együttesének védekezése, elöl George Hill vezetésével mindenképpen hatékonyabbak jelenleg a Dallasnál. Döntő lesz persze, hogy hátul mennyire lesz szigorú a Pacers, Paul George nem játszik, valószínűleg Rodney Stuckey sem, David West viszont a hírek szerint felépült, ő ott lesz majd a parketten. Kérdés, hogy Rondo mihez kezd Hill-lel, a hazaiak játéka elsősorban az irányítótól függ, ha őt nem tudják lassítani a vendégek, borzasztó nehéz meccsre számíthatnak.

Phoenix Suns – Oklahoma City Thunder 03:00

Tegnap ismét kissé túlpörgött Russell Westbrook, 37 pontja mellett rengeteg hiba, 9 eladott labda és gyenge mezőnymutató „színesítette” a teljesítményét, ráadásul más sem tudott mellé igazán fellépni, ez pedig így kevésnek bizonyult. Ma mindenképpen finomítani kell a dolgokon, és nem csak támadásban, de védekezésben is – ahogy Trey Burke átgázolt rajtuk, úgy Eric Bledsoe-nak sem fog gondot okozni elrobogni a nézelődő Westbrook és Kanter mellett. A center ugyanakkor komoly faktor lehet ma támadásban, Wright fizikailag nem igazán tudja felvenni vele a versenyt, a Thunder középjátékosának pedig nem okoz gondot húsz pont fölé jutni, ha megkapja a labdáit – kérdés, hogy megkapja-e. A Suns az utóbbi két vereségével elszalasztotta az igazi esélyét a playoffra, de ma még újjáéleszthetik a reményt egy győzelemmel, amihez a hírek szerint Brandon Knight is hozzájárulhat már. Bledsoe nagyon gyengén dobott a Portland ellen, amin mindenképpen javítania kell, de nekik is elsősorban a védekezéssel vannak gondjaik – látványos és pontgazdag mérkőzésre számíthatunk.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus