19:00-től Heat-Portland, este visszatérhet Kyrie Irving

A Philly ellen tér vissza 21:30-tól a Cavs irányítója - két meccset is rendeznek 19:00-tól - Orlandóban rangadózik az Atlanta.

 

Brooklyn Nets – Minnesota Timberwolves 19:00

Sam Mitchell szerint néha emlékeztetnie kell magát, hogy a vezéregyéniségeik még mindig csak húsz évesek, így továbbra is türelmesnek kell maradnia – a 8-8-as rajt után eléggé összeesett a gárda, azóta 2-8-at produkált. Ennek fő oka a védekezés, de ezt legutóbb elég jól sikerült összekapniuk Wigginséknek, és ha most is így fognak harapni, nem számíthat könnyű estére a sorozatban négy vereséget szenvedő Brooklyn. A Nets finoman szólva sincs jó formában, korábbi fellángolásuk a múlté, és ismét színtelen-szagtalan csapat benyomását keltették az elmúlt mérkőzéseken – továbbra is ők dobják a leggyengébben a hármasokat, ez pedig segítheti a Minny védekezését is. Ha ebbe bele tudnak kapaszkodni a vendégek, Towns pedig tudja tartani a lépést Brook Lopezzel, a Wolves jó eséllyel pályázhat a győzelemre.

Miami Heat – Portland Trail Blazers 19:00

A Miami legutóbb kissé meglepő verést kapott a Torontótól, méghozzá az összeomló védekezés miatt – ugyan összességében még mindig Kelet legjobbjai ezen a téren, de bizonyos időszakokra képesek teljesen szétesni hátul. Ez most nem fog beleférni, a Portland ágyúi nagyot szólnak, ha hagyják nekik, Lillard és McCollum bármikor berámol 50-55 pont – igaz, a triplákat csak 31%-kal dobják általában a Heat ellenfelei. Kérdés, hogy Chris Bosh visszatalál-e jó formájához, és hogy a festékben kevésbé produktív vendégek mihez kezdenek majd Whiteside-dal – az azonban tény, hogy Nyugat ellen 7-1-re állnak idén a floridaiak…

Cleveland Cavaliers – Philadelphia 76ers 21:30

A nap híre, amire már annyian vártak/vártunk: Kyrie Irving ma megkezdheti a szezont. A Cavs azért nagy kockázatot most nem vállal ezzel, hazai pályán a liga leggyengébb csapata ellen dobja be először a tavalyi döntőben megsérülő irányítót, és bár a mérkőzésen nyilván kiemelt figyelmet kap, ha mindent rosszul csinál, akkor is nyernie kell a Clevelandnek – még akkor is, ha Mo Williams nem játszik, Shumpert pedig kérdéses. A Philly-vel kapcsolatban sok mindenről nem érdemes beszélni, idegenben még nem nyertek meccset, és sem támadásban, sem védekezésben nem mérhetők LeBron Jamesék szintjéhez – csodának kell történnie ahhoz, hogy legyen esélyük ezen a mérkőzésen.

Phoenix Suns – Milwaukee Bucks 23:00

Egyik csapatnál sincs rendben minden, sőt, a Bucks sorozatban három vereségnél jár, idegenben 2-13-at hozott eddig, és bár a Golden State-et megszorította, a bajnok elleni két meccset leszámítva borzasztóan kosárlabdázott az utóbbi időben. A Phoenix hozta a kötelezőt a New Orleans ellen és lezárta a negatív szériát, most pedig hazai pályán hasonló meccsre készül – gyors, futós találkozóra, ahol Bledsoe-ék tűzereje bőven az ellenfél felett áll. Legutóbb visszatért Markieff Morris, és tovább bővült a hazaiak rotációja, de a vendégeknél is játszott már Greg Monroe – neki mindenképpen kulcsszerepe lesz a palánk alatt. Összességében a Sunst be lehet lőni, a Milwaukee-t viszont egyáltalán nem, hogy az ő játékuk mennyire fog passzolni a Phoenix stílusához, és mennyire ülnek majd esetleg a távoli dobásaik, az majd élesben fog kiderülni.

Orlando Magic – Atlanta Hawks 00:00

Az Orlando újfent sorozatban három győzelemnél jár, és nincs mese, komolyan kell venni Elfrid Paytonékat – jelenleg abszolút potens résztvevői a keleti közelharcnak egy meccsre a második Indianától. A védekezésük az NBA legjobbjai között van mind az ellenfél dobószázalékát, mind a kapott pontokat tekintve, ami pedig ezúttal még ennél is fontosabb lehet: lepattanózásban is a top tíz környékén mozognak. Az Atlantánál továbbra sem sikerül ezt megoldani, minden meccsen simán veszítik a lecsorgók csatáját, így pedig most nagyon nehéz dolguk lesz még akkor is, ha náluk csak a Torontónak van jobb idegenbeli mérlege Keleten. Védekezni azért ők is tudnak, de a jobb csapatok ellen rendkívül szenvedős támadójátékot adtak eddig elő, így sok pontra nem számíthatunk. Sérültjelentés: a hazaiaknál Payton és Fournier, a vendégeknél Teague nem teljesen egészséges, de a hírek szerint mindhárman játszani fognak.

Toronto Raptors – Sacramento Kings 00:00

Három idegenbeli rangadót vívott a Raptors és az utolsót tudta megnyerni Miamiban, ezután jó szájízzel térhetnek haza Lowry-ék. DeRozan bombaformában van, a védekezés többnyire jól működik, bár Valanciunas és Carroll hiányában Casey módosítgatja a kezdőcsapatot, és valószínű, hogy Cousins megállítása Biyombo feladata lesz majd. Ezen a csatán sok minden múlhat, mert a vendégek centere most már elkapta a fonalat, 25 pontot átlagol az utóbbi meccseken, és novemberben a Torontónak 36 egységet rámolt be, így biztos, hogy az ő lassítása lesz a kulcs a hazaiak számára. Egyébként a Kings nagyon egyben volt, szinte mindenkire rá tudták erőltetni akaratukat az utóbbi időben, ennek pedig sorozatban négy győzelem volt az eredménye, erre jött egy vereség Minnesotában – Torontóban nyerni bravúr lenne tőlük, de jelenleg kicsit sem elképzelhetetlen.

Denver Nuggets – New Orleans Pelicans 02:00

A kétarcú és a sárba ragadt csapat találkozója ez, hiszen a Nuggets képes egészen parádés és egészen botrányos teljesítményekre is, a Pelicansnél viszont egy-egy biztató meccset leszámítva teljes az apátia eddig. A Denvernél legalább látszik, hogy mi okozza a hullámzást: amikor elérik a száz pontos határt, akkor 11-3-ra, amikor nem, akkor 0-12-re állnak – a jó hír számukra az, hogy a New Orleans védekezéséről csak elméletben beszélhetünk, a gyakorlatban nem igazán állítanak meg senkit. Érthetetlen ez, különösen a festéket tekintve Anthony Davisszel, de átjáróház a Pelicans, ezt pedig Gallinari vezérletével kihasználhatják a hazaiak – alighanem látványos meccs lesz.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus