19:00-től Wizards-Cavs, utána Hawks-Hornets

Már koraeste NBA-t nézhetünk, főleg keleti derbik szerepelnek a programban - nézzük, hogy mire számíthatunk!

 

Washington Wizards – Cleveland Cavaliers 19:00

Érdekesség, hogy a Cavs ebben a hónapban négy vereséget szenvedett, és mindegyik alkalommal villogott az ellenfél irányítója – ez alapján John Wall teljesítményén sok múlhat ezen az összecsapáson. A Wizards igyekszik harapni védekezésben az All-Star óta, és ez hellyel-közzel sikerült is, eközben pedig a karmester vezényli a támadójátékot – harcban vannak a playoffért, és az utóbbi tíz meccsből ugyanannyit nyertek, mint a Cleveland. Jamesékkel kapcsolatban mindig döntő, hogy mennyire tudnak rohanni, hány labdát ad el az ellenfél, felállt védelem ellen kevésbé hatékony a gárda – idegenben ráadásul hajlamosak gyengébben játszani, így szoros meccs lehet belőle.

Atlanta Hawks – Charlotte Hornets 21:30

Az Atlanta három hazai vereség után legyűrte a Chicagót, de azon a meccsen sem játszott jól, az All-Star óta gyakorlatilag egy épkézláb estét sem produkált az együttes – ellenben a Charlotte remek formában van, az utóbbi tíz találkozóból nyolcat nyertek Walkerék. A hazaiaknak nagyon nagyot kell javulniuk, és már a hazai pályában sem bízhatnak az utóbbi találkozók után, lepattanózásban, védekezésben, kinti dobásban, eladott labdákat tekintve is fejlődniük kell. Januárban Charlotte-ban simán nyert a Hornets, és az utóbbi két egymás elleni meccsen Linék nagyon levédekezték a Hawks dobóit – ez most is kulcsfontosságú lesz. Jelentős ez a találkozó mindkét fél számára, hiszen csak egy meccs a különbség a csapatok között, és az Atlantának mentálisan is sokat jelentene egy győzelem.

Detroit Pistons – Toronto Raptors 00:00

Kyle Lowry parádéjával a Raptors megverte a Clevelandet úgy, hogy DeMar DeRozan betegség miatt nagyon gyenge estét produkált – a hírek szerint most már jobban van a dobóhátvéd, rá is számíthatnak a vendégek. A Detroit is jó formában van, az előző három meccset megnyerték Jacksonék, és hazai pályán még rátehetnek erre egy lapáttal, igaz, back-to-backből érkeznek. Az irányítók csatája alapvetően határozhatja meg a meccset, illetve hogy a Detroit padjáról fel tud-e valaki lépni a jól működő kezdő mellé – DeRozan formája is fontos faktor, de összességében jobb csapat a Toronto, és az All-Star előtt nyert is már ebben a csarnokban.

Indiana Pacers – Portland Trail Blazers 00:00

Izgalmas csatára van kilátás, itt is két jó formában lévő együttes találkozik, és alapesetben a hazai pálya előnyét élvező gárda számít egy fokkal kevésbé acélos csapatnak. A Portland back-to-backből jön, és nem is játszottak igazán jól tegnap, de az utóbbi időben parádézó Lillardban (6/7 30 pont feletti meccs) mindig bízhatnak, igaz, George Hill papíron jó opció ellene – ugyanez a túloldalon Paul George-dzsal is fennáll, rajta több védőt is rotálhat a Blazers. A két vezér formája döntő lesz, de mindkét gárda képes agresszív és hatékony csapatvédekezésre is, igazi ki-ki meccsre számíthatunk – az Indiana számára fontosabb lenne a győzelem a hazai pálya miatt, főleg úgy, hogy hosszabb idegenbeli túra előtt állnak.

Orlando Magic – Philadelphia 76ers 00:00

Kérdés nincs, ez a győzelem kötelező az Orlando számra, ha még beszélni akarnak a rájátszásról – öt napja idegenben viszonylag nehezen verték meg a Philly-t, saját pályájukon viszont nem lehet gondjuk ezzel. A Sixers legutóbb összekapta a védekezését, de az eladott labdáikkal nem igazán tudnak mit kezdeni, és a támadójátékuk összességében sem elég pontos, inkább csak erőltetett – igaz, hátul az Orlando sem a legacélosabb. A vendégeknél Nerlens Noel játéka kérdéses, a hazaiaknál viszont az alapemberek közül mindenki bevethető, és ha Noel nem játszik, kérdés, hogy Vucsevicset ki állítja meg a palánk alatt.

Dallas Mavericks – Minnesota Timberwolves 01:00

A Minnesota tegnap remek támadójátékkal aratott győzelmet New Orleansban, és a fiatalok egyre inkább kezdik elkapni a fonalat – rájuk építve most is bőven lehet esélyük. A Dallasnál mostanában Pachulia kevésbé hatékony a palánk alatt, és legutóbb már szinte végig alacsony szerkezettel is játszottak a texasiak, kérdés, hogy ez mennyire működhet jól Towns ellen – az ő kikapcsolása döntő lehet a mérkőzésen. A hazaiak jóval veszélyesebbek kintről, és az említett alacsony szerkezettel még inkább szét tudják húzni a pályát, de rohanni a Minny is nagyon tud, kérdés, hogy védekezésben mennyire tudnak stabilak maradni – ezzel azért elég sok gondjuk szokott lenni.

New York Knicks – Miami Heat 01:30

Az utóbbi találkozókon már érződött, hogy nem teljes a Miami kerete, Dwyane Wade egy-egy villanástól leszámítva gyenge hatékonysággal dolgozik, és a Dragic-Whiteside páros nem tud minden meccset megnyerni. Tegnap a Boston ellen az utolsó percekre fogyott el a gárda, és kérdés, hogy ezúttal mennyire lesz fáradt, a Knicks legutóbb kimondottan jól kosarazott, és erre a lendületre építhetnek Anthony-ék. A palánk alatt dőlhet el a mérkőzés, mert itt a Porzingis-Lopez páros dominálhat, hiszen Whiteside mellett nincs még egy jó magasember jelenleg a Heatnél – a periméteren viszont érdekes kérdés lesz, hogy Calderonék mihez kezdenek Dragiccsal. Pihentebb a New York és a hazai pálya is mellettük szól, de a legutóbbi győzelem ellenére az még nem jelenthető ki, hogy kijöttek a régóta tartó gödörből.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!
 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus