20:00-tól Hornets-Hawks, 21:30-tól Celtics-Spurs

Két meccset is nézhetünk még ma este, hajnalban Miamiba látogat a Houston, de pályán a Thunder, a Bulls és a Raptors is. 

 

Charlotte Hornets – Atlanta Hawks 20:00

A két csapat Atlantában összecsapott már, akkor 97-94-re nyert a Hawks Kyle Korver nélkül, a triplaspecialista viszont lehet, hogy ma már pályára lép – a bokája és a könyöke sem 100%-os. Azon a találkozón kimondottan jól játszott az Atlanta, de a lepattanókat uralta a Charlotte és most is erre építhetnek – ha Al Jefferson hatékonyabban tudja szerezni pontjait, illetve ha védekezésben kicsit jobban megszorítja Horfordot, bőven lehet keresnivalójuk a hazaiaknak. Utóbbi azonban nem lesz egyszerű, az Atlanta centere bőszen dobálja a hármasokat is, erre pedig nem igazán volt ellenszere legutóbb a Hornetsnek még akkor sem, ha a vendégeknél Muscala ezúttal sem lesz bevethető.

Boston Celtics – San Antonio Spurs 21:30

Eddig egy jó félidőt láttunk a San Antoniótól, de azt a Brooklyn ellen hozták a texasiak, a Boston egészen más kategória, főleg hazai pályán. A vendégeknél eddig Kawhi Leonard a húzóember és Manu Ginobili is jól teljesít, de Aldridge 10 pontot átlagol és gyakorlatilag 2-3 rá jellemző dobása van meccsenként – viszont most Sullingerék ellen papíron könnyebb dolga lehet a festékben. A Celtics támadógépezete is csikorog kicsit, Thomason kívül nem igazán találják a dobásaikat, így meglepő lenne, ha nagy pontháborút látnánk – az nem egyértelmű, hogy melyik fél jár előrébb, de ha a hazaiak nem tudják megfogni Leonardot, a frontcourtokat tekintve nagy fölényben lehet a Spurs.

Miami Heat – Houston Rockets 00:00

A Houston eddig drámain gyengén szerepel, két egészen borzasztó teljesítményt láthattunk tőlük és mindkettő húszpontos vereséggel végződött. A támadójátékuk romokban, teljes a fejetlenség és a szervezetlenség, persze mindig benne van, hogy James Harden fogja magát és berámol 35-40 pontot – más esetben most inkább a Heat felé billen a mérleg nyelve. A floridaiak sem sziporkáztak eddig, de Wade jó formában van, a magas posztokon Whiteside és Bosh is hozza magát, ezeken a posztokon pedig el is dőlhet a meccs – a túloldalon Harden, Howard vagy Capela teljesítményén sok múlhat. A hazaiakban is van még tartalék, de összességében jelenleg előrébb járnak, persze nem lehet tudni, hogy Harden mikor találja meg a dobását…

Toronto Raptors – Milwaukee Bucks 00:00

A Raptors támadójátéka még tovább fejlődött tavaly óta, DeMarre Carroll tökéletesen illik a rendszerbe és tudott újat hozni Lowry-ék mellé – ráadásul védekezésben is hatékony, bár csapatként ez még nincs kész a Torontónál. Hátul a Bucks sem remekel, a tavalyi jó védekezésnek nyoma sincs egyelőre, Jason Kiddnek még sok munkája van az együttessel – ugyanakkor elöl Monroe tényleg újat hozott és Antetokounmpo is megmutatta, hogy egyre komolyabban kell őt venni pontszerzőként. A Bucksnál hiányozni fog Henson, Mayo és Jabari Parker is, összességében pedig jelenleg jobban együtt van a Raptors – érdekes párosítás lesz a Valanciunas-Monroe, a Carroll-Antetokounmpo és a Lowry-MCW csata is.

Chicago Bulls – Orlando Magic 01:00

A jó rajt után Detroitban kikapott a Chicago, és az újraértelmezett támadójáték eddig kissé felemásra sikerült – több gyenge dobóteljesítményt is láthattunk tőlük. A Magic két nagyon szoros vereséget szenvedett eddig és jóval több van bennük, mint a 0-2-es mérleg mutatja, elöl és hátul is komoly potenciált mutattak, de meg kell tanulniuk nyerni – igaz, mondjuk Oladipóra nehéz azt mondani az OKC elleni meccs után, hogy nem clutch. A hátvédpárosok csatája döntő lesz, hiszen ha Payton tudja tartani Rose-t, Butler nem biztos, hogy túldobja majd Oladipót, a palánk alatt pedig Gasolnak kell megállítania Vucsevicset – nagyon egyben van a Magic, de nem szabad elfelejteni, hogy a United Centerben sorozatban kilenc győzelemnél jár a Bulls.

Oklahoma City Thunder – Denver Nuggets 01:00

A Westbrook-Durant duó két finoman szólva is meggyőző estével indította az idényt, a Thunder pedig 2-0-lal áll – azonban a két „őrült” támadójátéka mellett továbbra is komoly gondok akadnak a védekezéssel, ez pedig nem biztos, hogy hosszútávon eredményes lehet. A Nuggets a Rockets elleni húszpontos siker után borzasztó dobóteljesítménnyel kapott ki, és egyelőre kérdés, hogy melyik az igazi arca – mindenesetre Mudiay ma komoly feladatot kap Westbrook személyében. Igazi csemegének ígérkezik a Durant-Gallinari csata, de ha a magasemberek (Faried, Lauvergne) nem tesznek hozzá eleget, ez így biztosan kevés lesz a vendégek számára – ráadásul az OKC-nél Kanter, Ibaka, Augustin vagy Waiters is bármikor be tud szórni 15-20 pontot.

Los Angeles Lakers – Dallas Mavericks 03:30

A Lakersnél a biztató előszezon után sűrűsödnek a gondok, a védekezés egészen tragikus, a támadójáték pedig kissé esetleges egyelőre – Kobe Bryant továbra sem hatékony, Russell és Randle pedig nem kiegyensúlyozott, egyedül Clarkson tűnik biztos pontnak. A Dallasnál is voltak már biztató jelek, de Deron Williams megsérült, így irányítóban ismét soványabbak lettek – ugyanakkor Parsons bemutatkozására van esély, a kiscsatár edzett, de valószínűleg majd csak a mérkőzés előtt döntenek a sorsáról. Wesley Matthews játszani fog, de így is tartalékosan lépnek pályára a texasiak még mindig, ugyanakkor ha a Lakers nem javul jelentősen hátul, ebben a formában is nyerniük kell Nowitzkiéknek.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus