20:30-tól Clippers-Cavs, hajnalban Lakers-Knicks

Este összecsapnak Paulék Jamesékkel - Atlantába látogat az Indiana - Melótól és Jacksontól is búcsúzik Bryant

 

Los Angeles Clippers – Cleveland Cavaliers 20:30

Január végén pontzáporos meccsen nyert otthon a Cleveland, de LeBron Jamesék azóta semmivel sincsenek előrébb, igaz, a korábbi csúcsformán már a Clippers is túl van – főleg védekezésben hiányzik a hosszú heteken át látott agresszió. Szép párharcok azért lesznek, az Irving-Paul csata, vagy egy sokadik Pierce-James ütközetet mindig szívesen nézünk, ráadásul szerkezetileg is jól illeszkedik egymáshoz a két csapat. A Cavs még mindig idegenbeli túrán van, de a hírek szerint visszatérhet Kevin Love, igaz, Channing Frye tökéletesen pótolta legutóbb. Döntő lehet, hogy a hazaiak periméter-védekezése mennyire lesz jó, és hogy mihez kezdenek LeBronnal, de a hazai pálya ezúttal mellettük szól.

Atlanta Hawks – Indiana Pacers 23:00

Érdekes meccs lesz ez is, mindkét csapat back-to-back sikerből érkezik, de a Hawks ezúttal kevésbé izzadt meg, és a hazai pálya is őket segíti. Az Indiana elsősorban a támadójátékra, az Atlanta a védekezésére épít, kulcsfontosságú lehet majd Paul George játéka – a kiscsatár főleg a második félidőkben megállíthatatlan, az utóbbi meccsein 45%-kal tüzel a triplavonalon túlról, és majdnem 30 pontot átlagol. Rá nincs igazán emberük a hazaiaknak, csapatszinten kell megoldaniuk, de szintén fontos lesz a lepattanózás, mert a Millsap-Horford pároson nagyon sok múlik a Hawksnál – ha őket akár alacsony szerkezettel, akár Turnerék remek játékával limitálni tudják a vendégek, idegenben is jó esélyeik lesznek.

Sacramento Kings – Utah Jazz 23:00

Az utóbbi időben ismét egészen botrányos dolgokat művel a Sacramento, védekezni még mindig nem tud a csapat, a támadójáték is túl gyors, sok hibát vétenek – bár most visszatérhet DeMarcus Cousins, nagyon össze kell kapniuk magukat, ha nyerni akarnak. A Jazz számára kulcsfontosságú lenne ez a győzelem a playoff szempontjából, de ők sincsenek kirobbanó formában, bár legutóbb szép győzelmet arattak – annak alapembere volt Shelvin Mack, és most is itt dőlhet el a derbi. A vendégek védekezése kiegyensúlyozott, de elöl ez már nem mondható el róluk, és akkor lehetnek igazán esélyesek, ha a periméterről is veszélyt jelentenek majd – erre minden esély meg is van, ismerve a Kings védekezését. Hozzátartozik viszont a képhez, hogy idei mindkét meccsüket a Sacramento nyerte…

Brooklyn Nets – Milwaukee Bucks 01:00

Jason Kidd eddig 5-1-re áll korábbi csapata ellen a Milwaukee-val, és most is egyértelműen ők vannak jobb formában: a védekezésük olyan, amilyennek egész szezonban kellett volna lennie, a támadójátékuk pedig gyors, pontos és sok fegyverre építhetnek. Van azonban egy nagy gondjuk, mégpedig az, hogy kategóriákat romlik a játékuk, ha idegenben vannak, márpedig ez most akkor sem fér bele, ha a Nets elvesztette előző három találkozóját. Sok triplára nem számíthatunk ezen a meccsen, de a Lopez-Monroe csata sokat számíthat a palánk alatt, illetve a Young-Parker harc is fontos lehet. A Nets kilencmeccses idegenbeli túrát zárt le, de saját közönsége előtt alighanem újult erővel érkezik majd a meccsre – kérdés, hogy ez elég lesz-e…

Los Angeles Lakers – New York Knicks 02:30

Két szebb sorsra érdemes franchise „kiesési rangadója” lesz ez a mérkőzés, mindkét gárda fényévekre van a playofftól, és csak az újoncokban, illetve a jövőben bízhat. Ez jelenleg talán inkább a Lakersnél tűnik jobbnak, a Russell-Clarkson-Randle trió egyre masszívabb, a Cavs ellen Kobe Bryant is remekelt, és ha vállalja a játékot, most is fontos szerepe lehet – a túloldalon Porzingis és a Knicks játéka is elég ingadozó. Sok védekezésre nem számíthatunk, ahogy túl magas színvonalra sem, de Bryant és Carmelo Anthony utolsó táncát megéri megtekinteni, pláne úgy, hogy a hazaiak legendája utoljára találkozik ilyen körülmények között Phil Jacksonnal is…

A mérkőzésekhez élőképes streameket itt találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus