21:00-től Boston-Miami, hajnalban Thunder-GSW rangadó

Visszavághatnak Duranték Curry-éknek - este kilenctől keleti rangadó Bostonban - Houstonban lép pályára a Spurs - Chicagóban a Blazers

 

Boston Celtics – Miami Heat 21:00

A harmadik-negyedik helyért van nagy harcban ez a két csapat, jelenleg a Celtics áll jobban és az egészség, valamint a hazai pálya is mellettük szól. Thomasék zsinórban kilenc mérkőzést nyertek meg saját csarnokukban, a Heat pedig ugyan Chris Bosh nélkül is hozta a meccseit az utóbbi időben, legjobb játékosuk nélkül nyilvánvalóan nem ugyanolyanok – igaz, gyorsabb, direktebb játékuk eddig eredményes. A rohanás most is garantált, hiszen a Celtics is ezt erőlteti, a kérdés, hogy emellett ki tud majd jobban védekezni és figyelni az eladott labdákra – Whiteside révén a festékben előnyben lehetnek a vendégek, a hazaiak itt bajba kerültek már néhányszor. Érdekesség: a Miami az utóbbi négy találkozóból hármat megnyert ebben a csarnokban.

New Orleans Pelicans – Minnesota Timberwolves 01:00

A New Orleans még mindig nem adta fel, legutóbb nagy küzdelemben megverték a Thundert is, de már 5,5 meccsre vannak a nyugati nyolcadik helytől, így mostantól gyakorlatilag hibátlan szezont kell produkálniuk ahhoz, hogy ott legyenek a rájátszásban. A Minnesota ellen otthon természetesen kötelező a győzelem, és ha azzal a mentalitással lépnek pályára, mint legutóbb, akkor nem is lesz ezzel gondjuk – a hírek szerint már Eric Gordon is pályára léphet náluk. A Minnesota fiataljai is jó formában vannak és esetenként védekezésben is tudnak harapni, de itt elsősorban a hazaiakon fog múlni a győztes kiléte.

Chicago Bulls – Portland Trail Blazers 02:00

Az extra sikeres hazai szériát a közvetlen rivális Houston elleni vereséggel zárta le a Portland, és most idegenben kell helytállniuk Lillardéknak – kezdésként az erősen kérdőjeles Chicagót kell megverniük. A hazaiak továbbra is borzasztóan hiányosak, back-to-backből érkeznek és tegnap ráadásul elég harmatos támadójátékot adtak elő, ennél a Blazers mindenképpen többet tud – a Lillard-McCollum párost komolyabb védekezések sem tudták megfogni az utóbbi időben. Emellett a vendégek hátul is agresszívek, és bár Pau Gasol büntethet a gyűrű alatt, ezúttal meglepő lenne, ha nyerni tudnának a hazaiak.

Houston Rockets – San Antonio Spurs 02:00

James Harden MVP-üzemmódba kapcsolt az előző meccseken és a hátán viszi csapatát a playoff felé, ráadásul Dwight Howard is használhatónak tűnik – ugyanakkor továbbra is ingadozó a játékuk, a csapatmorál pedig finoman szólva sem megfelelő. A Spurs ellenben Kawhi Leonard visszatérése óta ismét brutális, a hosszú idegenbeli túrájukat is közel hibátlanul hozhatják le – bár karácsonykor kikaptak ebben a csarnokban, inkább ők az esélyesek. A kulcs egyértelműen az lesz, hogy Leonard mennyire tudja majd limitálni Hardent, az ő kettejük csatája eldöntheti a derbit – ugyan a San Antonio a sokadik idegenbeli meccs miatt fáradtabb és fásultabb lehet, egy gyengébb Hardennel nem valószínű, hogy nyerni tud a Houston.

Milwauke Bucks – Detroit Pistons 02:30

Tobias Harris egyre jobban beilleszkedik a Detroitba, a gárda megnyerte az előző két meccsét, és jól működik a támadójátékuk, igaz, elöl a Bucks is egyben van – a kérdés inkább a védekezés lesz, ez az, amelyben mindkét csapat gyengébb. A kispad papíron jobb a hazaiaknál, hiszen Monroe és Carter-Williams is onnan érkezik, de az döntő lehet, hogy ki talál egy hatodik embert, aki jól teljesít – illetve Greg Monroe és Andre Drummond párharca is komoly faktor lehet a palánk alatt. A két magasember tavaly még egymás mellett játszott Detroitban, idén eddig 1-1-re állnak és a lepattanózás, valamint a festék uralása mindkét gárdánál kulcsfontosságú. A hazai pálya szintén sokat számít a csapatoknál, ez pedig a Bucks mellett szól most – nekik viszont már aligha van esélyük a rájátszásra.

Oklahoma City Thunder – Golden State Warriors 02:30

A nap csúcsrangadója ez a találkozó lesz, és mindkét csapat számára komoly téttel is bír a nyilvánvaló presztízsen kívül. A GSW 5-1-re áll idegenbeli túráján, és ez az utolsó állomás, a 72-10-es cél miatt pedig minden vereség nagyon fájó a csapatnak – Steph Curry egészen félelmetes formában van, de a csapatvédekezés az utóbbi időben finoman szólva sem az igazi. Az OKC több pofonba is belefutott az utóbbi meccseken, és szintén a védekezéssel vannak gondjaik, Kevin Durant és Russell Westbrook is parádézik, de a többiek nem tudnak felnőni hozzájuk, ez pedig több alkalommal is kevésnek bizonyult már. A két gárda óriási meccset játszott február elején az Oracle-ben, akkor a Thundernek megvolt a fegyvere a GSW ellen, kérdés, hogy most mennyire tudják ezt megvalósítani és hogy mennyire lesz fáradt a címvédő.

Phoenix Suns – Memphis Grizzlies 03:30

A Memphis a Lakers elleni két meccsen nagyon jól nézett ki támadásban, mindenki remekül dobott, az új igazolások bizonyítottak, és Vince Carter is nagy formában van – kérdés, hogy ez mennyire tudható be az arany-lilák védekezésének. Mindesetre a Suns most semmivel sem veszélyesebb csapat, mint a Lakers, Teletovic extra meccseket játszik, de összességében elöl-hátul gyengék, így az idegenbeli back-to-back ellenére egyértelműen a Grizzlies az esélyes. Tony Allen valószínűleg most sem léphet pályára, de így is más szinten van a két csapat, a hazaiak bőven 110 pont felett kapnak átlagban, és Barnesék kintről is szét tudják dobni őket bármikor.

Utah Jazz – Brooklyn Nets 03:30

A Jazz számára kötelező ez a győzelem, a gárda fél meccsel áll a nyolcadik Houston mögött, és hazai pályán a Brooklynt mindenképpen meg kell verniük, ha rájátszásba akarnak jutni. Erre minden esélyük meg is van, hiszen a Nets továbbra is Brook Lopezre épít elsősorban, de neki nagyon nehéz dolga lesz a festékben Rudy Gobert-tel, míg a periméteren bár legutóbb megvillant Bogdanovic, Joe Johnson távozása után nyilvánvalóan kisebb lett a vendégek tűzereje. Összességében az utóbbi időben nagyon egyben van a támadójátékuk, de a Utah védekezésben képes lehet teljesen elvenni a fegyvereiket, míg a túloldalon ez nem mondható el.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus