21:30-tól Bulls-Cavs, hajnalban Clippers-Rockets

Fél tíztől jön a Chicago-Cleveland negyedik meccse, 23:00-tól csúsztatva adja a Sport 1 - meddig bírja ezt a tempót a Clippers?

 

Chicago Bulls – Cleveland Cavaliers 21:30 (23:00 csúsztatott ÉLŐ a Sport 1-en)

Rendkívül érdekes és fordulatos párharcot vív eddig a két gárda, hiszen az első találkozón a Bulls rögtön elvette a Cavs pályaelőnyét, a második meccsen LeBron James vezérletével egyenlített a Cleveland, a harmadik összecsapáson viszont Derrick Rose buzzerével ismét a Chicago szerezte meg az előnyt. Ennek ellenére, ha ma nyer David Blatt csapata, visszaszerzi a pályaelőnyt és jobb pozícióból folytathatja a szériát, de ehhez bizony sokat kell tenniük. Mindkét Bulls-győzelem alkalmából nagyon rosszul játszottak Jamesék, ám így is csak szűken tudott nyerni a Thibodeau-legénység – viszont a győzelem az győzelem, ha pedig Rose-ék ma is nyernek, a kiesés szélére kerül a Cleveland.

Jó pár sérülés „színesíti” a sorozatot, Kevin Love hiányát nem igazán tudta eddig pótolni a Cavs, de bár JR Smith már visszatért, Iman Shumpert nem teljesen egészséges – még ennél is nagyobb gond, hogy Irving is sérüléssel bajlódik, ez pedig nagyon meglátszott rajta az előző találkozón. A túloldalon is akadnak azonban gondok, Pau Gasol combhajlítója sérült meg legutóbb és állapota day-to-day – bár az is igaz, hogy legutóbb nélküle is a Chicago akarata érvényesült a palánkok alatt.

Alapjaiban fogja meghatározni a mérkőzést, hogy Irving és Gasol mennyire tud faktorrá válni, de LeBron James helyzete lehet a leginkább döntő tényező – ha ő el tudja hagyni az elmúlt két meccs erőlködését és a korábbi években látott vezérré tud előlépni, egyenlíthet a Cavs, ha nem, akkor a jó védekezésre és a Rose-Butler párosra építve a továbbjutás küszöbére léphet a Bulls.

A párharc állása: 2-1 a Bulls javára.

Los Angeles Clippers – Houston Rockets 02:30

A Clippers csodálatos rájátszást produkál eddig, azok után, hogy kissé talán meglepő módon másztak fel a harmadik kiemelésig, hetedik meccset tudtak nyerni a San Antonióval szemben, most pedig úgy vezetnek a Houston ellen, hogy Chris Paul két mérkőzést is kihagyott. Legutóbb már visszatért a klasszis irányító, de elég volt 23 percet a pályán töltenie, mert Austin Rivers élete meccsét játszotta – egyébként is jellemző a gárdára mostanság, hogy mindenki a legjobb formáját hozza.

Ez nem igaz a Houstonra, ahol Hardenen és esetleg Howardon kívül senki nem tud igazán jól teljesíteni, de a dobóhátvédtől sem láttunk még megőrülést – JJ Redick hatékonyan védekezik rajta. Ez most is kulcskérdés lesz, hiszen Harden egymaga képes meccseket eldönteni, de eddig a második meccses 15/15 büntetőt leszámítva nem nagyon tudott érvényesülni. Annál inkább érvényesül Blake Griffin, aki sorozatban tíz dupla-duplát gyártott a rájátszásban, ami brutális adat – tekintve, hogy tíz playoff-mérkőzést játszott eddig.

A két kulcsjátékoson felül természetesen a kiegészítők dobóformája is döntő lesz, hiszen ez az, amiben köröket ver ellenfelére a LAC – Redick, Crawford és Rivers is játszott már óriási meccset, a túloldalon viszont eddig kész csőd a kispad, Brewer és Josh Smith sem túl hatékony. Ha nyerni tud Doc Rivers csapata, karnyújtásnyira kerül a konferencia-döntőtől…

A párharc állása: 2-1 a Clippers javára.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus