27 pontos hátrányból fordított a Bucks!

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra nyolc mérkőzést játszottak le, s talán elmondhatjuk, hogy mindegyik ütközettől mást vagy többet kaptunk, mint ami előzetesen vártunk volna. A Milwaukee Bucks bemutatta a liga történetének egyik legemlékezetesebb fordítását azzal, hogy a harmadik negyed derekán még 27 pontos hátrányban volt Scott Skiles legénysége, majd sikerült ennyire mélyről is visszajönnie a vendég gárdának. Az Oklahoma City pedig nagyon régen látott kiütést hozott össze, már 54(!) ponttal is ment a Thunder az idei meglepetéscsapat, azaz a Charlotte Bobcats ellen, végül kicsit finomabb pofonnal úszta meg a tavalyi ligautolsó. Brooklynban a Nets nyerte az első New York-i házirangadót, de csak túlóra után, a New Orleans Hornets pedig Los Angelesben tréfálta meg a Clipperst, pedig Caron Butler kilenc triplát is elsüllyesztett a vendégek gyűrűjében! Nézzük is, mi történt még ezen az éjjelen!

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Washington Wizards - San Antonio Spurs 92 - 118

Semmi más nem történt Washingtonban, csak a szokásos: simán kikapott a Wizards egy jobb csapattól. A John Wall nélkül egyszerűen nyerni képtelen fővárosiak ezzel már 12 meccses kudarcszériánál tartanak, eközben a Spurs pedig magabiztosan gyűjtögeti a győzelmeket keleti túráján, ma hét texasi játékos jutott el kétszmjegyű dobóteljesítményig, a San Antoniónak pedig Kawhi Leonard és Stephen Jackson távollétében sem volt izgulni valója ezen a játéknapon. A vendégeknél a brazil Splitter élete egyik legjobb meccsét játszotta a honfitársát, Nenét nélkülöző Wizards ellen, 15 ponttal, 12 lepattanóval, 7 gólpasszal, 2 szerzett labdával és 2 blokkal zárt. 

A Wizards legjobb dobói: Jo. Crawford 19, Sreaphin 18, Webster 16

A Spurs legjobb dobói: Diaw 16, T. Parker, Splitter 15-15

 

Brooklyn Nets - New York Knicks 96 - 89 - hosszabbítás után

Bár már a nyitó meccsén fogadta volna városi riválisát a nyáron New Jerseyből a New Yorkhoz tartozó Brooklynba költöző Nets, de akkor Sandy hurrikán közbe szólt, úgyhogy eddig a játéknapig kellett várni arra, hogy a Knicks először játszhasson idegenbeli mérkőzést a Nagy Almában. Jason Kidd kénytelen volt kihagyni az ütközetet, de a 35-öt szóró Carmelo Anthony és a 28 pontos, 10 lepattanós Tyson Chandler így is szépen vitték hátukon a vendégeket, akik legalább a hosszabbítást kiharcolták, de ott már nem maradt bennük szufla, lévén hogy a kispad ma igencsak gyengélkedett. A 22 pontos, 11 lepattanós dupla duplája mellett 5 blokkot is kiosztó Brook Lopez újabb győzelemhez segítettet tehát a Brooklynt, mely ezen sikerével be is érte az Atlanti Csoport élén a városi riválist!

A Nets legjobb dobói: B. Lopez 22, Deron Williams, G. Wallace 16-16

A Knicks legjobb dobói: Anthony 35, T. Chandler 28, Felton 8

 

Detroit Pistons - Portland Trail Blazers 108 - 101

A Pistonst pontosan tudta, hogyan verheti meg a LaMarcus Aldridge-t egymeccses kihagyás után visszakapó Portlandet, győzelmet ért a hazaiaknak, hogy hét játékosuk is elérte a 10 pontos határt, a kispad természetesen verte a vendégekét, még ha csak kicsivel is, a 26 pontos idénycsúcsot szállító Brandon Knight főszereplésével célba ért a Detroit. Greg Monroe 20 pontos, 10 lepattanós dupla duplájával lassan az all-star helyekért folytatott küzdelemben is zárkózik, pláne, hogy csapata elkezdett nyerni. A Blazersnél csak a 32 pontos, 10 lepattanós Aldridge-nak ment ma igazán, hiányzott Lillard és Batum szokásos remeklése az idegenbeli diadalhoz.

A Pistons legjobb dobói: Knight 26, Monroe 20, Singler 16

A Blazers legjobb dobói: Aldridge 32, Matthews 19, Lillard, Barton 12-12

 

Chicago Bulls - Milwaukee Bucks 92 - 93

Finoman szólva sem mindennapi, ami Chicagóban történt, ugyanis a Bulls 27 ponttal ment akkor, amikor már csak 2:48 volt hátra a harmadik negyedben, de nyert a Bucks! Hogyan csinálta mindezt Scott Skiles legénysége, mely két napja saját közönsége előtt vesztett Tom Thibodeau tanítványaival szemben, illetve az utóbbi 9 mérkőzését mind elbukta a Chicago ellen?! Úgy, hogy a megint teljesen felforgatott rotáció picit kegyvesztett tagjai nagyon összekapták magukat és a kezdő pozícióját elvesztő Ilyasova (18 pont) vezetésével nagyon gyorsan elkezdte csökkenteni a különbséget a Bulls, mely 8 perc alatt be is fogta a 30-at szóró Hamilton húzta hazaiakat, onnantól pedig öldöklés ment a győzelemért. A végén hibázott a Chicago, így történelmi fordítás tanúi lehettünk, Scott Skiles hosszú évek várakozása után végre képes volt legyőzni korábbi klubját, méghozzá nem is akárhogy.

A Bulls legjobb dobói: R. Hamilton 30, Boozer 19, Hinrich 17

A Bucks legjobb dobói: Ilyasova 18, Udoh, Udrih, Henson 11-11

 

Memphis Grizzlies - Cleveland Cavaliers 84 - 78

A ligaelső Memphis is közel volt egy kínos hazai vereséghez, mivel 7 ponttal ment a Kyrie Irving nélkül is egész masszívnak tűnő (igaz, borzasztó mérleget birtokló) Cleveland, de a jó védekezés és a tempóemelés megint meghozta az eredményét a Grizzlies számára, fordított a vendéglátó. Mike Conley kisebb betegsége miatt nem lehetett ott a hazai kezdőben, de a helyére beálló Jerryd Bayless döntő fontosságú kosárral vette ki a részét a sikerből, a Gasol - Randolph páros pedig 19-19 dobott ponttal vitték a cél felé a Memphist. Anderson Varejao 15 pontos, 22 lepattanód dupla duplája így nem ért győzelmet, pedig a brazil bizonyított a fantasztikusan erős Grizzlies-féle belső sor ellen is.

A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol, Z. Randolph 19-19, Gay 15

A Cavaliers legjobb dobói: Varejao, Waiters 15-15, D. Gibson 11

 

Oklahoma City Thunder - Charlotte Bobcats 114 - 69

Ha ezt a végeredményt tavaly produkálja ez a két gárda, akkor lehet, hogy a szemünk se rebben, de a története legjobb rajtját produkáló Charlotte-tól most mindenki azt várta, hogy jó meccset tud játszani Oklahoma Cityben is, ám végül ez nagyon balul sült el. Írd és mondd: 40 ponttal ment a félidőben (64-24) a Thunder, majd 54-es(!!!) fórja is volt a vendéglátónak a harmadik etap közepén, onnantól pedig kicsit kiengedett az OKC és hagyta játszani picit a cseréket is, ám így is hatalmas verés lett a vége. Az eddig az összes(!) idei mérkőzésén kétszámjegyű ponttermést szolgáltató Kemba Walkert 0 ponton tartották Sefolosháék, a 13 pontos, 10 lepattanós dupla duplával kirukkoló Hasheem Thabeet pedig élete legjobb meccsét produkálta, s egyre inkább úgy néz ki, hogy nem tűnik el a süllyesztőben teljesen a korábbi 1/2-es draftválasztott.

A Thunder legjobb dobói: Durant 18, Sefolosha 14, Thabeet 13

A Bobcats legjobb dobói: J. Taylor 10, Mullens, B. Gordon, R. Williams 9-9

 

Utah Jazz - Denver Nuggets 105 - 103

A Utah veretlen tudott maradni saját közönsége előtt, míg a Nuggets négymeccses győzelmi szériája veszett oda Salt Lake Cityben. A Mo Williams nélkül kiálló hazaiak a 28-at szóró Al Jefferson mellett az egyre stabilabb Derrick Favors 19 pontos, 7 lepattanós performanszára támaszkodhattak elsősorban, de a 21-at dobó Kenneth Faried és társai így is kiharcolhatták volna a győzelmet a végjátékban, ám többször is hibáztak, célba ért tehát a Jazz, mely kisebb meglepetésre 15 mérkőzés után pontosan ugyanúgy áll, mint a sokkal többre taksált Nuggets.

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 28, Favors 19, Tinsley 15

A Nuggets legjobb dobói: Faried 21, lawson 16, Gallinari, C. Brewer 12-12

 

Los Angeles Clippers - New Orleans Hornets 98 - 105

Egy hete még a Nyugati Főcsoport élén állt a Clipppers, ám azóta zsinórban összeszedett, négy igen csúnya vereséggel csúszik lefelé a tabellán Vinny Del Nego együttese, a "csúcsot" a mai hazai kudarc jelentette, amit a Los Angeles-iek az Eric Gordon és Anthony Davis nélkül felálló New Orleans ellenében szenvedtek el. Blake Griffin sosem dobott kevesebbet egy meccsen sem, mint a mai 4 pontja, de mellette a másik magasember, DeAndre Jordan is csupán 3 pontra volt képes, ám kapott segítséget mástól az ex-Hornet, Chris Paul (20 pont, 8 gólpassz), ugyanis Caron Butler egyéni csúcsot és franchise rekordot állított fel 9 értékesített hárompontosával, s összesen 33 egységig jutva igyekezett életben tartani a hazaiakat, de mind hiába, a 25 pontos, 10 gólpasszos Greivis Vasquez és társai kézben tartották a meccset a végjátékban is és simán diadalmaskodtak.

A Clippers legjobb dobói: Butler 33, Paul 20, Ja. Crawford, W. Green 10-10

A Hornets legjobb dobói: Vasquez 25, R. Anderson, Jas. Smith 17-17

 

A nap hőse: A Milwaukee Bucks padja, mely teljesen reménytelen helyzetből, 27 pontos hátrányból hozta vissza 8(!) perc alatt Scott Skiles csapatát, majd végül nyert is Chicagóban.

A nap lúzere: A Chicago Bulls, mely 27 ponttal ment a harmadik negyed lejárta előtt három perccel és innen végül saját közönsége előtt tudott kikapni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus