A Boston az OKC-t verte, Bryant tripla-dupla közelében

Cousins extra estéjével nyert a Kings, Davis 36 pontja kevés volt New Yorkban - az utolsó dobás döntött a Hawks-Jazzen - ponteső Minny-ben

Nagy győzelmet aratott a Boston Celtics az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, miután remek védekezéssel és Marcus Smart karriercsúcsával nyerni tudott Oklahoma City-ben. A Lakerst Kobe Bryant vezette sikerre a Detroit ellen, DeMarcus Cousins parádés meccsével újabb győzelmet aratott a Sacramento, az utolsó dobás döntött a Hawks-Jazz derbin, Nicolas Batum szétdobta volt csapatát, a Memphis pedig pontzáporos meccset nyert Minnesotában – Anthony Davis viszont  hiába tért vissza 36 ponttal, a Pelicans elbukott a Madison Square Gardenben is.

Visszajátszás c. videós rovatunk ezen a linken megtekinthető!

New York Knicks – New Orleans Pelicans 95-87

Anthony és Seraphin vitte sikerre a Knickst. A hazaiak sztárja 11/21-es mezőnymutatóval jutott el 29 pontig, leszedett mellé 13 lepattanót és védekezésben is jól teljesített – ezúttal igazi vezérként funkcionált és csapata legjobbja volt. Mellette ki kell emelnünk Kevin Seraphint, aki 14 perc alatt szórt be 12 pontot, többször is megverte Anthony Davist és óriási szerepet játszott abban, hogy a második félidő már a New Yorkról szóljon. Mint mondta, önbizalmat adott neki, hogy Anthony biztatta az egy-egyezésre – úgy fest, Melo szavai csodákra képesek…

Davis visszatért. A Pelicans legjobbja két kihagyott találkozó után lépett ismét pályára, ennek örömére 36 ponttal, 11 lepattanóval és négy blokkal jelentkezett, ráadásul ismét dobott két triplát is – ez sem volt elég. Csapata lassan és körülményesen játszott, ugyan az első félidőt még megnyerték, a fordulás után egy 8-0-lal nyitott a Knicks, majd jött Seraphin és nagy kosaraival válaszolt a vendégek dobásaira – innen már megtartották az előnyt a hazaiak, így 5-6-ra módosult a mérlegük.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 29/3, Galloway 15/3, Serephin 12
A Pelicans legjobb dobói: Davis 36/6, Anderson 16/6, Gordon 11/3

Minnesota Timberwolves – Memphis Grizzlies 106-114

Gyorsabban játszott a Memphis. Magához képest nagyon extra sebességen pörgött a vendégcsapat, elsősorban Mike Conley révén – az irányító 4/6 triplát süllyesztett el és igyekezett minél sietősebbre venni a figurát. A Memphis összességében elképesztő, 56%-os mezőnymutatóval zárt, ráadásul még hihetetlenebb, hogy 52%-kal tripláztak – ennek ellenére nem játszottak sima meccset, de az utolsó percekben előbb Conley, majd a 21 pontos Jeff Green emelt be egy-egy triplát és a nyolcpontos különbséget innen már megőrizték a végéig.

LaVine faultgondjai sokba kerültek. Gyakorlatilag tarthatatlan volt a másodéves irányító, ám nagyon hamar jöttek a személyi hibái, így összesen 17 percet tudott pályán tölteni – azonban ez idő alatt 25 (!) ponttal csapata legjobb dobójaként zárt. Hiányában (Rubio nem játszott) Andre Miller irányított, ám ő védekezésben elég nagy lyuknak bizonyult (a túloldalon Chalmers is beszórt 16 pontot Conley mellett), így hiába játszott jól Wiggins és Towns, meglepően pontzáporos meccsen kikaptak a hazaiak. Ki kell még emelnünk Kevin Garnettet, a veterán erőcsatár az ötödik olyan NBA-játékos lett, aki 50.000 percet töltött parketten az NBA-ben – ebből ma 24-gyel szezoncsúcsot jegyzett, ez idő alatt 8 pontot (4/4 mezőnyből), 5 lepattanót, 4 gólpasszt és 3 labdaszerzést tett a közösbe.

A Timberwolves legjobb dobói: LaVine 25/12, Wiggins 21/3, Towns 14
A Grizzlies legjobb dobói: Jeff Green 21/3, Conley 20/12, Chalmers 16/6, Gasol 16

Charlotte Hornets – Portland Trail Blazers 106-94

Batum szétszedte a Portlandet. A Blazerstől nyáron Charlotte-ba kerülő francia játékos parádés mérkőzést játszott, sokoldalúsága mellett ma a pontszerzésre koncentrált leginkább – 33 pontos szezoncsúcs és 5/10 tripla lett a vége. Ugyan összességében kintről nem dobott jól a Hornets, Batum egyszerűen azt csinált, amit akart, ráadásul Al Jefferson mindössze négy rontott dobással szórt be mellette 29 egységet – Walker és Lamb szépen „alájuk játszott”, a Charlotte pedig tükörsima győzelmet aratott.

Too little, too late. Már az első negyedben kézbe vette az irányítást a hazai csapat, Jefferson félidőre eljutott 20 pontig, a Hornets pedig hamar meglépett – sőt, a nagyszünetig 65% felett dobtak és bő húsz egységgel vezettek is. A nagyon sima meccset szorossá tette a negyedik negyedben a Portland, Crabbe és McCollum fellépett (Lillard 23 dobásból jutott el 25 pontig), de Batum két nagy játéka után Al Jefferson is beemelt egy tempót, így végül reális esélyig nem jutottak el a vendégek.

A Hornets legjobb dobói: Batum 33/15, Jefferson 29, Walker 14/6
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 23/3, Crabee 17/3, McCollum 16/6

Atlanta Hawks – Utah Jazz 96-97

Millsap kezében maradt a Hawks-győzelem. A hazaiak Jeff Teague nélkül álltak ki a mérkőzésre, de még ennél is nagyobb baj számukra, hogy egy betörésnél kiment Kent Bazemore jobb bokája és az öltözőbe kellett támogatni – többet egyelőre nem tudni. A második félidőben már egyébként is inkább a Jazz akarata érvényesült, de fél perccel a vége előtt Horford beemelt egy triplát a sarokból, ezzel egy pontra csökkentette a hátrányt. A Jazz támadásából nem lett pont, az utolsó másodpercben pedig egy teljesen tiszta tempót dobhatott Paul Millsap szűk négy méterről, a labda azonban leperdült a gyűrűtől – így megmenekültek és megnyerték a mérkőzést a vendégek.

Gobert visszatért. A francia center két kihagyott meccs után lépett újra pályára, 11 ponttal, 11 lepattanóval és 3 blokkal jelentkezett – nagy szerepet vállalt abban, hogy mind a festékből szerzett pontok, mind a lepattanók terén győzni tudjon csapata. Ugyan Haywardot megfogta a Hawks, Favors remekelt Millsap ellen, a periméterről pedig a Hood-Burks páros hozta a pontokat – a gyengébb irányítómunka most kevésbé számított, az Atlantánál sem tudott belépni senki, amikor Schröder nem volt a pályán.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 28, Horford 16/6, Bazemore 16/6
A Jazz legjobb dobói: Favors 23, Hood 20/12, Burks 18/3

Oklahoma City Thunder – Boston Celtics 85-100

Csillagos ötös a Bostonnak. Ezt a Thundert nem sűrűn tartják 85 ponton még akkor sem, ha Kevin Durant nélkül játszik – márpedig most Westbrook egy-egyein kívül mindent megfogtak a vendégek. Az irányító így is elmaradt korábbi meccseitől, köze nem volt a tripla-duplához, 5/20-at dobott mezőnyből és bár ezt 15/17 büntetővel kompenzálta, a Boston teljesen megölte a hazaiak játékát. Az OKC-nél Westbrook mellett csak Ibaka jutott tíz pont fölé, 36%-kal dobtak mezőnyből és 28-11-re veszítették el a negyedik negyedet – ezzel 6-4-re romlott a mérlegük.

Smart előlépett. Az irányító amellett, hogy remekül védekezett Westbrookon, karriercsúcsot jelentő 26 pontot szórt be a túloldalon 3/5 triplával, bár sokszor inkább dobóhátvédet játszva – ő és a 20 pontos Thomas alkotta a kezdő hátvédpárt, Bradley jött a padról. A negyedik negyed elején utóbbi két játékos kinti dobásaival lépett meg a Boston, majd a Thunder erőlködéseit kihasználva hamar tíz pont körüli előnybe került, innen pedig már nem adta ki a kezéből a győzelmet. Érdekesség, hogy Smart előző karriercsúcsa 25 pont volt – szintén az OKC ellen…

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 27/6, Ibaka 16, Singler 8/6, Kanter 8
A Celtics legjobb dobói: Smart 26/9, Thomas 20/9, Bradley 14/3

Sacramento Kings – Toronto Raptors 107-101

Cousins tarthatatlan. A Kings centere félelmetes mérkőzést játszott és most már a pálya minden pontjáról képes pontot szerezni – amellett, hogy a gyűrű alatt parádés, betörésből megver mindenkit a posztján, most már a triplát is dobja, 3/6 hármast süllyesztett el. 36 pontja mellett 10 lepattanót és 3 blokkot is jegyzett, az utolsó percben kiosztott egy sapkát, dobott egy duplát, majd ő védekezte le a Raptors utolsó esélyét is. Mellé fel tudott lépni Gay, a padról Casspi, a kezdőben pedig Rondo szervezett több-kevesebb sikerrel (14 gólpassz, de 7 eladott labda), 50% feletti mezőny- 40% feletti triplamutató és egy újabb győzelem lett az eredmény.

Besült a Raptors a végén. A Lowry-DeRozan párosra építve haladt előre a Toronto, Carroll ismét nagyon hasznosan játszott, de Cory Joseph is sokat tett hozzá a padról – azonban hiába a 48%-os triplázás, ezen felül szinte semmit nem tudott kezdeni a vendégcsapat. Valanciunasék teljesen eltűntek Cousins mellett és a mérkőzés utolsó 11 pontját a Kings szerezte, a Raptors-játékosok tehetetlennek bizonyultak – DeRozan sem tudott eljutni a gyűrűig, nem volt vezér, aki előlépett volna a clutch pillanatokban.

A Kings legjobb dobói: Cousins 36/9, Gay 27/3, Casspi 14/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 24, Lowry 22/18, Joseph 17/3, Carroll 17/12

Los Angeles Lakers – Detroit Pistons 97-85

Kobe tripla-dupla közelben. A Lakers legendája ugyan most is szenvedett a dobásokkal (6/19), de nyolc lepattanóval, kilenc gólpasszal és egy clutch triplával húzta csapatát – egyébként ez volt az egyetlen hármasa a meccsen, pedig szezoncsúcsot jelentő 35 percet töltött pályán. Pontszerzésben elsősorban Clarkson tudott fellépni mellé, de érdekes módon leginkább akkor működött a játék, amikor a cserék voltak parketten – az utolsó negyed elején léptek meg a hazaiak, szűk négy perccel a vége előtt már tíz ponttal vezettek és innen nem adták ki a kezükből a győzelmet. A 2-8-as mérleg ugyan nem fest szépen, mégis jobb, mint a tavalyi…

Kifulladt a Pistons. Nem ízlett a back-to-back a vendégcsapatnak, a Clippers ellen sokkal jobban játszottak egy nappal korábban – most Drummondot (17 pont, 17 lepattanó) leszámítva gyakorlatilag nem volt értékelhető teljesítmény náluk. A centeren kívül a teljes kezdőcsapat borzasztóan dobott, Reggie Jacksonnak több eladott labdája volt, mint kosara, a padról pedig csak Dinwiddie tudott némi lendületet adni – 85 dobott ponttal ritkán lehet meccset nyerni, a negyedik negyedre már teljesen elfogyott az erő a Detroitnál.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 17/3, Clarkson 17/6, Young 13/6
A Pistons legjobb dobói: Drummond 17, Dinwiddie 17/3, Caldwell-Pope 10/6

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus