A Brooklyn foghíjasan is 120 felett!

A Dallasra, a Philly-re és a Magicre még nagyon sok munka vár. Shaun Livingston vezette sikerre a Netset. A Spurs nagy hármasa nélkül is kiegyenlített meccset játszott Denverben, ahol Brian Shaw debütált. A Clippers pihentet, a Kingsben bemutatkozott Greivis Vasquez.

(Az eredményekre kattintva érhetitek el a hivatalos statisztikát és videókat.)

Dallas Mavericks - Orlando Magic 94-102

Korán engedte komolyabb előnyhöz jutni a hazai gárda soros ellenfelét, az első etapban összeszedett 11 pontos hátrány ledolgozásán munkálkodtak Nowitzkiék a két középső negyedben. Pontosabban szinte csak a német magasember tekert magas hőfokon, mivel rajta kívül csak Monta Ellis tudta elérni a tíz pontos határt. Nem tudtak semmit sem kezdeni az Orlando ipari mennyiségű, összesen 28 eladott labdája által kínált lehetőségekkel, így az utolsó negyedben remek dobóformát produkáló csapat örülhetett a lefújáskor.

Az első győzelmét az éjjel folyamán megszerző Magic hatalmas fölényben játszott a palánkok közelében, majdnem hisz 54-32-re nyerték a lepattanócsatát, dobószázalékuk bőven 50 felett zárt, így még a közel 30 eladott labda is belefért. Oladipo szépen, csendben összeszorgoskodott egy dupla duplát, továbbá jól teljesített a precízen dobó Tobias Harris és E'Twaun Moore is.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 24/6, Ellis 16/3, Ebanks 9/3
A Magic legjobb dobói: Harkless 16/6, E. Moore 13/9, Oladipo-Harris 12/3-12/3


Philadelphia 76ers - Brooklyn Nets 97-127

A Pierce, Deron Williams és Kirilenko nélkül kiálló vendégek atomjaira szedték a 76-osokat. Persze úgy nem nehéz, hogy az elmúlt szezonban még sorozatos homályokat szórós Teletovic társbérletben a mérkőzés embere címre hajt. A bosnyák játékos és Christapher Johnson 5-5 triplát vállaltak magukra, őket követte az ügyeletes "öreg", Joe Johnson négy hármassal. Minden játékrészt legalább öt egységgel nyert a vendég gárda, ahol a másodvirágzásába - vagy inkább elsőbe - kezdő Shaun Livingston tripla-dupla közeli performanszot (17 pont, 9 lepattanó, 8 gólpassz) repesztett - jelezve, hogy az előző, jó clevelandi időszak nem a véletlen műve volt a fiatalon horrorisztikus térdsérülést szenvedett játékos pályafutásában, és készen áll arra, hogy ő legyen a csereirányító D-Will mögött.

Érvényes az elcsépelt közhely, hogy esélye sem akadt a győzelemre a hazaiaknak, bár a franchise player szerepkör tulajdonosa, Evan Turner tett azért, hogy a figyelmet magán tartsa, ám úgy nehéz eredményeket is hozni, hogy a kiszolgáló személyzetből alig akad olyan kosaras, aki érdemben tudná segíteni. Látva a Phily gyenge dobó és büntetőmutatóját, egyáltalán nem hat meglepetésként a nagy arányú vereség. Nagy kérdés, hogy miként épít fel hasznos rotációt ebből a keretből Brett Brown.

A 76ers legjobb dobói: Turner 23/3, Carter-Williams 12/9, Young 12
A Nets legjobb dobói: Ch. Jonhson 21/15, Teletovic 21/15, J. Johnson 18/12

Denver Nuggets – San Antonio Spurs 98-94

Back-to-back lépett fel ma hajnalban a Spurs Denverben, az ilyen esetekben pedig még az alapszakaszban is megszokott dolognak számít, hogy a Parker-Ginobili-Duncan trió pihenőt kap. Nem történt ez másként ezúttal sem, a három sztár el sem utazott Coloradóba. Hiányukban Leonard kapott főszerepet, aki 13 pontja mellé lekapott még 12 lepattanót is. Minden sarkantyús masszív perceket kapott, így egészen elképesztő módon 15 pontszerzője is volt a San Antoniónak. Corey Maggette továbbra is próbaidőn van a Spursnél, ám finoman fogalmazva most sem váltotta meg a világot a valaha szebb napokat látott kosaras, 3 pontját 8/1-es hatékonysággal sikerült elérnie.

Bemutatkozott a denveri közönségnek Brian Shaw, 2005 óta ez volt az első eset, hogy nem George Karl ült a vezetőedzői székben a hazai kispadon. Faried a tőle megszokott energikus játékát hozta (22 pont, 9 lepattanó, 12/10 mezőnyből), pontjainak felét a negyedik negyedben szerezte, ezzel tulajdonképpen bebiztosította csapatának a győzelmet. Hickson ismét hatékony volt, úgy tűnik, hogy a Blazers után a Nuggets játékába is szépen beleillik a magasember.

A Nuggets legjobb dobói: Faried 22, Hickson 15, Foye 15/9.
A Spurs legjobb dobói: Leonard, Joseph 13/3-13/3, Splitter 12.
 

Sacramento Kings – Los Angeles Clippers 99-88

A Spurshöz hasonlóan Doc Rivers is pihentette több játékosát, így a sérült Redick mellett Paul, Griffin, Barnes és Jordan is a kispadról élvezhette, hogy miként teljesítenek helyetteseik. Nem is játszottak rosszul a helyükre beszállók, a center Byron Mullens (16 pont, 7 lepattanó) és az irányító Darren Collison (20 pont, 10 gólpassz, 4 labdaszerzés) kifejezetten jók voltak kezdő szerepkörben is. A sok hiányzó miatt nem túl bő, 10 emberes Clippers rotációból a legeredményesebb játékos Jamal Crawford lett végül a maga 25 pontjával.

A vendégeknek azonban nyerniük így sem sikerült, erről pedig DeMarcus Cousins tehet elsősorban. A sokszor megzabolázhatatlannak tűnő center folyamatosan, meccsről meccsre javuló teljesítményt hoz, 28 perc alatt hatalmas dupla-duplát ért el (31 pont, 11 lepattanó), és úgy tűnik a tehetsége mellett ezúttal a küzdőszellemével is minden rendben van. Nem töltött sok időt a parketten, de bemutatkozott az újonnan igazolt irányító, Greivis Vasquez is a Kingsnél. A Sacramento tehát a Lakers után a (csere-)Clipperst is legyőzte, tette mindezt bíztató játékkal és egyéni teljesítményekkel.

A Kings legjobb dobói: Cousins 31, Thomas 16, Thornton 10/6, Salmons 10/3.
A Clippers legjobb dobói: Crawford 25/12, Collison 20/6, Mullens 16/12, Green 12/6.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus