A Brooklyn Nets nehezen, de nyert egy meccset

A Nets kis szerencsével ugyan, de megszakította vereségsorozatát, míg a Pelicans egyik legbiztosabb kezű dobója hibázott a Warriors ellen, így elmaradt a New Orleans győzelme. A Washington Wizardsban ketten is elérték a 30 pontos határt, ami éppen elég volt a nagyon hajtó Los Angeles Lakers ellen. A nap meglepetése a szezont remekül kezdő Hawks újabb hazai veresége, ezúttal a pörgős játékot játszó Orlando ellen.

A nap legfontosabb, legérdekesebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 
 
Toronto Raptors - Brooklyn Nets 100-102
 
Mint egy falat kenyér. Elmúlt 9 meccséből nyolcat elvesztett a rengeteg sérülttel bajlódó Brooklyn, nagyon kellett ez a siker, bár nem volt egyszerű megszerezni. A negyedik negyed elejét nagyon megnyomta a Nets, 101-86-ra vezettek – innen lett 101-100. Ha az utolsó pillanatokban nem cserélődnek fel a szerepek a Raptorsnál (az erőcsatár Amir Johnson dobott triplát, a kinti specialista Steve Novak pedig próbálta visszapöcizni a lecsorgót), akkor sorozatban hatodik vereségét szenvedte volna el a gárda.
 
A kritikus 3. negyed. A mérkőzés előtt ebben a játékrészben a liga legrosszabb plusz-mínusz mutatójával (-67) rendelkezett a Brooklyn, ma viszont egyetlen ponttal sikerült megnyerni ezt az etapot. Ez volt idén a negyedik ilyen alkalom - ezt a négy meccset nyerte meg a szezonban a Nets.
 
Alakul a Nets támadójátéka. Bár továbbra is elég lassú tempóban folyik a játékuk, de a triplák (4/14) kivételével ma már jó százalékkal dobtak (50.6), és a sok kiharcolt büntetőt is jó arányban értékesítették (20/22).
 
A Raptors így is nyerhetett volna. DeMar DeRozan és Kyle Lowry kiválóan játszott ma, és Steve Novak 12 pontja is nagyon fontos volt a padról – Amir Johnson, és különösen Rudy Gay azonban nagyon rossz napot fogott ki. Előbbitől persze nem várnak pontesőt, utóbbitól viszont igen – ehhez képes a 3/12-es mezőnymutató és a 7 eladott labda siralmas teljesítményt mutat támadóoldalon.
 
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 27/12, Lowry 24/6, Novak 12/6. 
A Nets legjobb dobói: Blatche 24, Johnson 21/9, Pierce 16/3.
 
Washington Wizards - Los Angeles Lakers 116-111
 
Dupla harmincas. Nene Hilario és John Wall is elérte a 30 egységet a Wizardsban. Kettejük kirobbanó formájának köszönhetően palánk alatt és a periméteren is folyamatos nyomás alatt tartotta ellenfelét a Washington, és saját fegyverével győzte le a Lakerst.
 
Clutch játékok. Az utolsó hat percben csak Wall és Nene szerzett pontot a Wizardsban, viszont az irányító 13, a brazil nagyember 5 pontot tett a közösbe a meccs legfontosabb szakaszában. Wall ráadásul sorozatban 3. meccsén szerzett legalább 30 pontot, ilyen korábban soha nem fordult elő a 2010-ben első helyen draftolt, de korábban elég sok sérüléssel bajlódó játékosnál.
 
A Wizards csak erősödhet. Bradley Beal nem játszott a mai meccsen, a helyén viszont visszatért sérüléséből Trevor Ariza, aki remekelt egykori csapata ellen. Ha Beal és a héten az edzéseket elkezdő, drafton harmadik helyen kihúzott kiscsatár, Otto Porter is egészséges lesz, a Washingtonnal komolyan kell számolni a keleti playoffhelyekért zajló küzdelemben.
 
Szép volt, de kevés. Ritkán fordul elő olyan eset, hogy a kezdőötös minden tagja eléri a 10 pontot, a kispadról Jordan Farmar 22, a korábbi csapata ellen játszó Nick Young 16 pontot hoz, mégis kikap a Lakers – ma megesett. Tegyük hozzá, hogy a Wall-Nene páros ellen ma nem sok csapatnak lett volna esélye.
 
A Wizards legjobb dobói: Wall 31, Nene 20, Webster 20/12.
A Lakers legjobb dobói: Farmar 22/9, Gasol 17, Young 16/6.
 
Atlanta Hawks - Orlando Magic 92-109
 
Kicsit leült az Atlanta. Három napja a Celtics ellen kapott ki otthon rossz játékkal a Hawks, ma megismételték ugyanezt a Magic ellen is. Félidőben még vezetett a házigazda, de a 3. negyedben állva hagyta őket az Arron Afflalo és az ekkor 8 gólpasszt kiosztó Jameer Nelson húzta Orlando, 36-20-ra nyerték a játékrészt – a Hawks ezek után nem is nagyon erőltette a kezdőötös játékát. Ráadásul jó formában lévő csereirányítójuk, Shelvin Mack meg is sérült.
 
A sorozat folytatódik. Nagyon rezgett a léc, Kyle Korver mindössze egy kosarat szerzett a meccsen, és az ellenfél játékosai nagyon figyeltek is rá, de az az egy kosár egy tripla volt. Ezzel zsinórban 88. mérkőzésén dobott legalább egy hárompontost, és mindössze egyre van a 89 mérkőzéses NBA-csúcstól, amit a 90-es években állított fel Dana Barros.
 
Jól működött az alacsony szerkezet. A hétvégén a Heat és a Suns ellen csak szoros vereségekre volt elegendő a Nelson-Oladipo-Afflalo trió kezdetése, ma viszont eredményes volt az új rendszer. Afflalo és Oladipo pontszerzésben, Nelson irányításban (10 gólpassz) jeleskedett, és a kispadról is komoly lendületet adott a Moore-Nicholson duó (30 pont, 11 pattanó, 5 gólpassz). Az újonc Oladipo sokkal jobban játszik eddig, amikor van mellette egy pass first irányító, mint amikor neki kellene osztogatni a labdát – jó kérdés, hogy mit preferál majd a szakvezetés a későbbiekben.
 
A Hawks legjobb dobói: Teague 15/3, Horford 15, L. Williams 11/9.
A Magic legjobb dobói: Afflalo 26/12, Oladipo, Nicholson 18/3-18/3.
 
New Orleans Pelicans - Golden State Warriors 101-102
 
Nagyot küzdött a New Orleans. Rögtön az első negyedben 10 pontos hátrányba került a Pelicans, azonban Jason Smith és Eric Gordon kosaraival a 3. negyedben utolérték ellenfelüket – megfordítaniuk azonban nem sikerült az összecsapást. Az utolsó pillanatokban így is volt esélyük a győzelemre, de Eric Gordon nem tudott bedobni egy saroktriplát.
 
Egy veterán volt a vezér. Andrew Bogut ma töltötte le eltiltását a Trail Blazers elleni lökdösődés miatt, a helyén Jermaine O’Neal kezdett, és játszott kiválóan. A korábbi All-Star erőcsatár-center 18 pontot dobott 75%-os mutatóval, összeszedett 8 lepattanót – sőt az utolsó percekben két nagyon fontos duplát is elsüllyesztett. Tegyük hozzá, némi szerencséje is volt, mert a végjátékban előbb Anthony Davis szerzett mellette nagyon könnyű két pontot (ezzel lett 101-102), majd kihagyott egy dobást, amiből visszatámadhatott a Pelicans és Gordon dobáshoz juthatott.
 
Passzgépek. Nem bombázta szét ma a gyűrűt a Steph Curry-Klay Thompson páros, de 9, illetve 8 gólpasszt osztottak ki, ennek köszönhetően szépen mozgott a labda a Warriorsnál támadásban. A túloldalon sem önzőztek a hátvédek, Holiday és Gordon 7-7 asszisztot kézbesített.
 
A Pelicansnél már látszik a kiút? Az utolsó rontott dobás ellenére Eric Gordon és Jrue Holiday egyre jobban összeszokik hátvédposztokon, Anthony Davis és Jason Smith megoldja a palánk alatt – és a kispad is alakul. Ryan Anderson sérüléséből visszatérve nem lassít, ma 21 pontot és 12 pattanót szorgoskodott össze, Tyreke Evans pedig szintén a padról beszállva szórt be 12 pontot. A tehetség tehát már megvan, most már csak egy jó csapatot kell(ene) gyúrni a megfelelő minőségű alapanyagból.
 
A Pelicans legjobb dobói: Anderson 21/9, Holiday 17/9, Gordon 16/6.
A Warriors legjobb dobói: Thompson 22/9, Lee 19, O’Neal 18. 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus