A Cavs a keleti döntőben, egyenlített a Houston!

A Cavs kulcsemberei sérüléseivel együtt is simán nyert Chicagóban - a Rockets óriási negyedik negyeddel győzött Los Angelesben

A Chicago nem tudott váltani az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában, a Cleveland 21 pontos verést mért Derrick Rose-ékra, így bejutott a keleti konferencia döntőjébe. A Clippers nem tudott élni a lehetőséggel, Griffinék eltékozolták komoly előnyüket, a Houston pedig nagy hajrával nyerni tudott a Staples Centerben - ezzel 1-3-ról 3-3-ra hozta a párharcot. Íme a részletek!

Chicago Bulls – Cleveland Cavaliers 73-94

Semmi nem állíthatta meg a Cavst. Pau Gasol visszatért a Bullsba és az első negyedben rögtön berámolt nyolc pontot – ekkor még nem tudhattuk, hogy a hazaiaknak körülbelül ennyi öröm jut erre az estére. A második negyedben Kyrie Irving bal térde sérült meg egy ártalmatlan szituációban, el kellett hagynia a parkettet és már nem térhetett vissza – a hírek szerint pihenésre van szüksége, műtétre nem. Ha ez nem lett volna elég, LeBron James háta is megsérült, az előző meccsen brillírozó klasszis pedig mindössze 7/23-as mezőnymutatót szenvedett össze – ez sem hátráltatta a Clevelandet. Mindezek után elég meglepő, hogy félidőben 14 ponttal vezetett a Cavs, de a Chicago az első negyedet leszámítva összesen 42 egységet tudott feltenni a táblára, ennyivel pedig nem lehet mérkőzést nyerni – a nagyszünet után egy pillanatig sem forgott veszélyben a vendégsiker. Ennek fő letéteményese a 19 pontot berámoló Dellavedova, a mély dupla-duplát szállító és Gasolt leszedő Thompson, valamint a három triplát is elsüllyesztő Shumpert volt - a párharc így 4-2-vel véget ért, Jamesék várhatják a Hawks-Wizards széria győztesét a keleti konferencia döntőjében.

Mi kellett volna még a Bullsnak? Párharc előtt kidőlő Kevin Love, első két meccset kihagyó JR Smith, sérülten játszó Kyrie Irving és sokat szenvedő LeBron James – ennél több esélyt nehezen kaphatott volna Tom Thibodeau együttese. Ennek ellenére a két győzelmüket is az utolsó pillanatokban szerezték, végig szenvedős, izzadós támadójátékot játszottak és bár tény, hogy Gasol sérülése érzékenyen érintette őket is, a problémák nem ugyanolyan súlyúak voltak – ma ismét csak a Rose-Butler páros jutott tíz pont fölé, de ők is 40% alatt dolgoztak. Ez az idény finoman szólva sem úgy sikerült, ahogy tervezték Chicagóban, most pedig jöhet a nyár – valószínűleg edzőváltással.

A párharc végeredménye: 4-2 a Cavaliers javára.

A Bulls legjobb dobói: Butler 20/6, Rose 14, Gasol 8
A Cavaliers legjobb dobói: Dellavedova 19/9, James 15, Thompson 13, Shumpert 13/6

Los Angeles Clippers - Houston Rockets 107-119

Már a Clippers kezében volt. Szoros és pontzáporos első félidőt követően mentálisan ellenfele fölé kerekedett a hazai csapat, Chris Paulék szépen játszva valósággal lerohanták a Houstont – a harmadik negyedben 19 pontos előnyt építettek ki. A Rockets ezt nehezen viselte, Howard flagrant-1-et kapott, miután kiütötte Griffint és úgy tűnt, hogy ma véget ér a széria. Nem így történt, még a harmadik negyed végén magukhoz tértek a vendégek, majd a negyedik játékrészben hatalmasat fordult a mérkőzés: a Rockets Josh Smith és Corey Brewer vezérletével óriási rohanást mutatott be. Bő három perccel a meccs vége előtt utolérte ellenfelét a vendégcsapat, majd újabb Smith-kosarakkal fordítani is tudott – a hajrában kétségbeesett hackelésbe fogott a Clippers, de ez eredményt már nem hozott, így 3-1 után 3-3-ra áll a párharc.

A mentális fölény. Úgy tudott visszatáncolni a szakadék széléről a Rockets, hogy James Harden nagyon gyenge napot fogott ki – mindössze 5/20-as mezőnymutatót szenvedett ki magából és bár ezt büntetőkkel kompenzálta, nem tudott a csapat élére állni. Dwight Howard 20 pontos, 21 lepattanós dupla-duplája mellett az ismét kezdőként szerepet kapó Smith (14 pont a negyedik negyedben, 4/7 tripla) és a padról bizonyító Brewer (15 pont az utolsó negyedben) jelentették a különbséget – azok a játékosok, akiket mentálisan szétesettebbnek láttunk, a döntő pillanatokban rommá verték a Clipperst. Innentől viszont maximálisan felszabadultan és önbizalommal telve kosarazhatnak a hetedik találkozón Texasban, míg a megtört LAC-nál hiába játszott jól a Paul-Griffin páros, a többiek elfogytak – fél lábbal már a nyugati döntőben voltak, így azonban már nem ők számítanak esélyesnek.

A párharc állása: 3-3.

A Clippers legjobb dobói: Paul 31/3, Griffin 28/3, Redick 15/9
A Rockets legjobb dobói: Harden 23/6, Howard 20, Smith 19/12, Brewer 19/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus