A Cavs és a Spurs is kikapott, rangadót nyert a Raptors

A Jazz levédekezte a bajnokot, a Bucks San Antonióban győzött - Harden extrájával kilencnél jár a Rockets - Thompson nélkül nyert a GSW.

Nem tudott mit kezdeni a Utah védekezésével a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, a San Antonio pedig otthon kapott ki az Antetokounmpót kilenc perc után elveszítő Milwaukee-tól - ezt kihasználva utolérte Leonardékat a sorozatban kilencedik győzelmét jegyző Rockets. Az Atlanta sikerszériája is tovább nyúlik, a Toronto DeRozan 41 pontjával rangadót nyert a Boston ellen, a Wizards nagy nehezen legyűrte a tartalékos Chicagót, a Warriors Klay Thompson nélkül múlta felül a Miamit, a Portland pedig ismét leverte a Lakerst.

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva elérhető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói ide kattintva megtekinthetők!

Washington Wizards - Chicago Bulls 101-99

John Wall megmentette a Washingtont. Kötelező volt ez a győzelem a fővárosi alakulat számára, a közönség mégis elhűlve nézte, ahogy csapatukat laposra veri a tartalékos Chicago az első félidőben - 18 ponttal is vezettek már a vendégek. A fordulás után aztán megkezdte a felzárkózást a Wizards, melynek fő mozgatórugója természetesen a 26 pontos, 14 gólpasszos John Wall volt, aki folyamatosan büntette a Bulls védekezését és sokkal hatékonyabban irányította övéit, mint addig. Ekkor már a vendégek triplái sem ültek igazán és eltűnt a különbség, az utolsó percben pedig Wall eldöntötte a kérdést: 47,4 másodperccel a vége előtt kiegyenlített, majd az utolsó támadásnál, 5,9 másodperccel az órán elsüllyesztette a győztes tempót is. A gárda ezzel zsinórban tizedik hazai győzelmét jegyezte és 2015 novembere óta először 50% feletti mérleggel büszkélkedhet.

Rondo akcióban. Butler, Wade és Mirotic hiányában pályára küldte december 30-a óta mellőzött irányítóját Fred Hoiberg és a balhés karmester nem is mozgott rosszul, 12 ponttal és 6 gólpasszal segítette a parádézó chicagói kispadot. A vendégeknél végül hatan is elérték a tízpontos határt, Denzel Valentine 19 egységgel karriercsúcsot döntött, a cseresor pedig lejátszotta a Wizards-padot, de a második félidőben már nem lepődött meg a Washington és kijött a különbség - a nagyszünetig berámolt 8/10 triplát sem lehetett tartani és eladott labdákból sem jutottak könnyű kosarakhoz Gibsonék. Ezzel együtt a végén is megvolt az esély, hogy három alapember nélkül meccset nyerjenek idegenben, de Carter-Williams előbb elrontotta a dobását, majd lemaradt Wallról, így végül papírforma-vereséget szenvedtek.

A Wizards legjobb dobói: Wall 26/3, Beal 19/9, Morris 19/9
A Bulls legjobb dobói: Valentine 19/15, Carter-Williams 14, Lopez 14

Toronto Raptors - Boston Celtics 114-106

Mélyről jött vissza a Toronto. Az első félidőben, különösen az első negyedben nagyon akadozott a Raptors játéka, gyengén dobott a társaság, nem ültek a figurák, így a harmadik játékrészben 16 pontos hátrányba kerültek. DeMar DeRozan azonban sebességet váltott, már ebben az etapban bepörkölt egymaga 19 egységet, majd a mérkőzés utolsó hat percében még 12-t - összesen 41-gyel (16/29 mezőnyből) zárta az estét. Mellé felnőtt Kyle Lowry (5/6 tripla, 9 gólpassz) és Valanciunas (18 pont, 23 lepattanó, utóbbi karriercsúcs) is, így a hazaiak egy 23-6-os rohammal zárták le a mérkőzést - bő hat perccel a vége előtt még 100-91-re a Boston vezetett, de a DeRozan-Lowry duóra nem volt ellenszer, ráadásul közben elöl is sokat hibázott a Celtics. A Raptors ezzel megőrizte keleti második helyét, sőt, a Cleveland veresége miatt még közelebb is zárkózott a listavezetőhöz.

Túl sok esélyt adott a Boston. Hiába léptek el a vendégek, képtelenek voltak megállítani a Torontót, ráadásul nagyon sok második esélyt is adtak DeRozanéknak - csak Valanciunas 11 támadópattanót tépett le, míg a teljes Celtics összesen hatot. A hazaiak végül 17 támadóval zártak és 50-33-ra nyerték a lepattanózást, uralkodtak a palánk alatt, ezt pedig nem tudták mivel ellensúlyozni Horfordék, főleg, hogy DeRozant egyáltalán nem tudták lassítani a második félidőben

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 41/3, Lowry 24/15, Valanciunas 18
A Celtics legjobb dobói: Thomas 27/9, Smart 16/3, Horford 14/6, Green 14

Brooklyn Nets - Atlanta Hawks 97-117

Nem botlott meg a Hawks. Nem adott sok esélyt a hazaiaknak az Atlanta, az első negyedben ugyan még tartotta a lépést a Brooklyn, de a másodikban hamar eldőlt, hogy nem viccelnek Millsapék - tíz pont fölé nőtt a különbség és ez alá már nem is nagyon csökkent később. Mike Budenholzer kedvére rotálhatott, senki nem játszott többet harminc percnél, így is kézben tartották az összecsapást és sorozatban hetedik győzelmüket aratták - összességében az utóbbi kilenc idegenbeli találkozójukból nyolcat megnyertek és csak egy meccsre vannak a Bostontól.

Leszakadóban a Nets. A borzalmas idegenbeli mérleg mellé otthon is egyre kevésbé eredményes a Brooklyn, ezúttal is csak 40,2%-kal tüzelt a gárda, védekezésben pedig nem tudott meglepetést okozni. Hozzá kell tenni, hogy hiányzott Lin és Booker is, de teljesen esélytelennek bizonyultak és ezzel a vereséggel már három meccsre elmaradtak a Philadelphia mögött - a Miami is másfélre van, egyre távolodik a mezőny Lopezéktől.

A Nets legjobb dobói: Lopez 20/6, Bogdanovic 16/9, Kilpatrick 14/3
A Hawks legjobb dobói: Schröder 19/6, Millsap 14, Howard 14

Houston Rockets - Charlotte Hornets 121-114

James Harden őrült üzemmódban. Még nem volt olyan régen a hátvéd 50 pontos tripla-duplája, legutóbb ugyanezt 40 ponttal csinálta meg, most pedig ezt megismételte, csak hatékonyabban (40 pont, 11/24 mezőnyből, 7/12 tripla, 15 pattanó, 10 gólpassz), kevesebb eladott labdával (négy), mint akkor. Bődületes teljesítményével húszpontos előnyt épített ki az ismét könnyedén játszó Rockets, ám a negyedik negyedben belefutottak egy hullámvölgybe, amikor sorozatban tíz dobást elrontottak és elszórakozták az előnyt - egy időkérés után aztán ismét stabilizálták magukat, érkezett Anderson és Harden, a Hornets pedig elrontotta az egyenlítőnek szánt hármast. A 17/39 triplát elsüllyesztő texasiak ezzel zsinórban kilencedik győzelmüket aratták és utolérték a San Antoniót a nyugati második helyen.

Majdnem megcsinálta a Hornets. Több futást is bemutattak a vendégek a második félidőben, amelyekkel mindig visszatáncoltak és elkerülték a kiütést, a negyedik negyedben pedig egy 21-2-es rohammal a vezetést is átvették - két és fél perccel a vége előtt 111-110-re ők jártak előrébb. Itt azonban véget ért az álom, a Rockets két jó játékkal fordított és az utolsó percben több dobást is elrontottak Walkerék, így hiába jöttek vissza hatalmas hátrányból, végül mégis vereséget szenvedtek. Ha azt nézzük, hogy Batum és Zeller nélkül szoros végjátékot játszottak az NBA legjobb formában lévő csapatának otthonában, akkor nem lehetnek elégedetlenek, de a végén volt esélyük a bravúrra, így maradhatott bennük hiányérzet.

A Rockets legjobb dobói: Harden 40/21, Ariza 16/9, Brewer 15/3
A Hornets legjobb dobói: Walker 25/15, Kaminsky 22/12, Williams 16/9

San Antonio Spurs - Milwaukee Bucks 107-109

Beasley-re lehet számítani. Az előző találkozót betegség miatt kihagyó Giannis Antetokounmpo pályára lépett, de végül csak kilenc percet bírt, nem tudott hozzátenni a mérkőzéshez - ellenben Jabari Parker és a padról beszálló Michael Beasley is villogott. Utóbbi átvette Antetokounmpo helyét és 28 pontos szezoncsúcsot szállított, amelyből 22 érkezett a második félidőben, az ő játékára építve volt meccsben a vendégcsapat - 50% felett tüzeltek mezőnyből, bevertek 10/19 triplát és kiosztottak 32 gólpasszt. A szoros hajrából is jól jött ki a Milwaukee, bő egy perccel a vége előtt az ismét remeklő Brogdon triplájával vették vissza a vezetést és innentől már nem kaptak pontot, Brogdon ugyan még elrontott egy büntetőt, de nem tudott élni az eséllyel a Spurs - komoly bravúrt bemutatva, legjobb játékosa nélkül nyert a ligamásodik otthonában a Bucks.

Aldridge és a védekezés is hiányzott. Nyoma sem volt a Spursnél megszokott kőkemény védekezésnek, Kawhi Leonard nem tudott mit kezdeni Beasley-vel és a Bucks gépezete kis túlzással zavartalanul működött Antetokounmpo nélkül is - míg a túloldalon közel sem volt olyan parádés a San Antonio játéka, mint az utóbbi meccseken. Leonard 30 pontja mellett csak Green és Simmons dolgozott hatékonyan, bár Tony Parker sem játszott rosszul, de Pau Gasol és Manu Ginobili eltűnt, LaMarcus Aldridge pedig egy vírus miatt pályára sem lépett - hiányzott az ő pontereje Leonard mellől. A hajrában így is megvolt az esélyük, a jól beszálló Bertans és Green is nagyon fontos triplát rámolt be, de az utolsó percben mindhárom dobásukat elrontották, így kissé meglepő vereséget szenvedtek.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 30/6, T. Parker 14, Green 14/12, Simmons 14/6
A Bucks legjobb dobói: Beasley 28/3, J. Parker 22/6, Brogdon 17/9

Utah Jazz - Cleveland Cavaliers 100-92

Nem tudta megmászni a hazai betonfalat a Cavs. Az első negyedben még működött a bajnok támadójátéka és tartotta a lépést, a másodikban viszont főleg a cserék miatt komoly hátrányt szedtek össze - ebben a 12 percben csak 12 pontot szereztek, teljesen elvesztek a Jazz-játékosok szorításában. A fordulás után érkezett LeBron James, 13 pontot szórt a harmadik negyedben, a vedégek egy 17-0-s rohammal visszajöttek, de Gordon Hayward vezérletével egy 16-0-lal válaszolt a Utah és újra felépítette az előnyét - a záró etapban már nem jött egy hasonló fellángolás a Clevelandtől, így elszenvedték idei kilencedik vereségüket. Jamest leszámítva nem nagyon találtak megoldást, Irving 5/18-as, Love 4/14-es mezőnymutatót szenvedett össze, a teljes kispad 13 pontot tett hozzá és a címvédő csapatszinten mindössze 36,5%-kal (29% tripla) dobott - ráadásul rájuk nem jellemző módon több volt az eladott labdájuk, mint a gólpasszuk.

Ilyen az egészséges Jazz. Idén most állt rendelkezésre hatodik alkalommal a teljes kezdőötös a hazaiaknál, ezeken a meccseken 5-1-re állnak - a kőkemény védekezés szemmel láthatóan a legjobbakat is nagyon komoly feladat elé állítja. Emellett most elöl is működött a dolog, Gordon Hayward extra hatékonysággal (10/12 mezőnyből, 4/5 tripla) szerezte 28 pontját, Hill diktálta a tempót, Gobert sorozatban 25. (!) alkalommal szedett le legalább tíz lepattanót, Hood is hozzátett 18 pontot, Lyles pedig a záró etapban, fontos pillanatban rámolt be nyolc egységet - minden összeállt, így magabiztos játékkal verték meg a bajnokot.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 28/12, Hood 18/12, Hill 13/6
A Cavaliers legjobb dobói: James 29/9, Irving 20/6, Love 12/6, Thompson 12

Los Angeles Lakers - Portland Trail Blazers 87-107

A második félidőben dominált a Portland. Az első két negyedben szorosan alakult a találkozó, Damian Lillard az első nyolc dobását elrontotta, míg a Lakers játszani tudta saját játékát, így a nagyszünetben még két ponttal vezettek a hazaiak. A fordulás után azonban változott a helyzet, a Blazers kategóriákat javult védekezésben, Lillard összekapta magát és felnőtt McCollum mellé, a gárda ezt a játékrészt tizenegy ponttal nyerte meg és hasonló volt a képlet a negyedik negyedben is - ugyanúgy teljesen elvették a Lakers játékait, miközben ők szórták a pontokat. A vége egy nagyarányú Portland-siker lett, a Blazers így egy héten belül másodszor, összességében sorozatban tizedszer verte meg a Los Angelest és megőrizte nyugati nyolcadik helyét.

Összeomlott a Lakers. A harmadik negyedben 21,7%-kal tüzeltek a hazaiak mezőnyből és négy blokkot kaptak, a második félidőt összességében 53-30-ra bukták el azok után, hogy csak a második játékrészben 31 pontot szórtak - teljesen másképp néztek ki, mint a nagyszünet előtt. Az általában remeklő és a játék alapját adó Russell-Young-Clarkson-Williams négyesből csak utóbbi érte el a tíz pontot, ez a sor összesen 13/42-t hajított mezőnyből, de Randle is megállt hat pontnál, nem is emlékeztettek saját magukra. Az újabb vereséggel három meccsre kerültek a playoff-helyektől, miközben csak kettővel előzik a nyugati utolsó Dallast.

A Lakers legjobb dobói: Deng 14/3, Ingram 11/6, Williams 10/6
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 25/6, Lillard 20/3, Harkless 14/3

Golden State Warriors - Miami Heat 107-95

Egy jó negyed elég volt. Az első félidőben nagyon hiányzott Klay Thompson a hazaiaknál (a hátvéd az előző két meccset betegen játszotta végig, ezért most pihenőt kapott), a vendégek egy ponttal tartottak előrébb. A nagyszünet után aztán más fokozatba kapcsolt hátul a Warriors, mindössze 14 ponton tartották a Heatet a harmadik játékrészben, innentől kezdve pedig mindig volt valaki, aki a hátára vegye a csapatot. Durant ma elsősorban a dobással foglalkozott (28 pont, 8 pattanó, gólpassz nélkül), Curry a rossz kísérleteit tripla-dupla közeli teljesítménnyel feledtette (24 pont, 8 pattanó, 9 assziszt), Green pedig szokás szerint sokoldalú volt (13 pont, 9 pattanó, 5 gólpassz, 2-2 szerzett labda és blokk). Ez azonban nem lett volna elég a győzelemhez, a padról a veterán trió, David West, Iguodala és Livingston is a legjobbkor szólt hozzá a meccshez, Ian Clark pedig 10 egységgel segített.

Helytállt a Heat. Kényszerből extra small-ballal próbálkozott ismét a Miami, a center Whiteside mellett Dragic, McGruder, Babbitt és Waiters kezdett – bár a gyorsabb játék nem hozott sok üres triplát, Whiteside lubickolt, 28 pontja mellé 20 pattanót kapott le. Az első félidőben ez elég volt, a másodikban viszont már kellettek volna a jó kinti dobások is, azok viszont nem érkeztek, alig 20 százalékkal céloztak a vendégek a triplán túlról. A padról beszálló Tyler Johnson jelentett egyedül kintről folyamatos veszélyt a gyűrűre, ezzel pedig nem lehet nyerni a listavezető otthonában.

A Warriors legjobb dobói: Durant 28/9, Curry 24/12, Green 13.
A Heat legjobb dobói: Whiteside 28, T. Johnson 18/9, Dragic 17/6.

Sacramento Kings - Detroit Pistons 100-94

Elfáradt a Pistons. A vendégek remekül dolgoztak az első három negyedben, Caldwell-Pope és Reggie Jackson cafatokra lőtte a hálót kintről, Drummond kiválóan védekezett (8 pont, 12 pattanó, 7 blokk, 3 szerzett labda), a kezdőbe visszakerülő Tobias Harris pedig jó dobásokkal jelentkezett. A gond az volt, hogy ehhez sem Marcus Morris, sem a kispad nem tett hozzá eleget támadásban, így a negyedik negyedre fejben alaposan elfáradtak a húzóemberek – a záró játékrészben nemes egyszerűséggel átrohant rajtuk a Kings és utolérte őket a végjátékra, ahol szintén a hazaiak domináltak. A Detroitnak nem jött jókor ez a vereség, éppen megindultak volna felfelé a tabellán, de most megint 2.5 meccsre vannak a 8. helytől.

Nem esett kétségbe a Sacto. A hazaiak keményen dolgoztak az egész meccsen védekezésben, de a pontok egyszerűen nem jöttek – végig bíztak azonban magukban, és a negyedik negyedben 15 pontot verve ellenfelükre fontos győzelmet arattak, megszakítva három mérkőzéses rossz sorozatukat. Cousins mindössze 30 perc alatt jutott 24 pontig, 13 pattanóig és 6 gólpasszig - most be lehetett tenni a kispadról Kosta Koufost (12 pont, 8 pattanó), aki a negyedik negyedben 10 pontot kapart össze, így Cousinsra kevesebb figyelem jutott, a végjátékban fontos pillanatokban tudott előlépni. A kezdőben Rudy Gay megint nem volt túl meggyőző, de Tolliverben és Temple-ben volt három-három tripla, a padról pedig nem csak Koufos volt nagyon hasznos, hanem a kiscsatár létére 10 pattanóig jutó Casspi is, így a csapat azt is elbírta, hogy Matt Barnes ma pihenőt kapott.

A Kings legjobb dobói: Cousins 24/12, Tolliver 17/9, Koufos 12.
A Pistons legjobb dobói: Caldwell-Pope 21/18, Jackson 19/9, Harris 18/6.

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus