A Chicago védekezése megállította a Spurst

Majdnem megégett a GSW - győzött a Boston Miamiban - az Atlanta lenyomta az OKC-t - remekelt a Pistoms - Paul és Lillard is megsérült

Az utolsó percekben szinte lenullázta a Chicago Bulls a San Antonio Spurst az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszának ma hajnali játéknapján, így nagyon értékes győzelmet aratott saját közönsége előtt. Az Atlanta szintén rangadót nyert, Teague-ék szoros végjátékban győzték le az Oklahoma City-t, a címvédő Golden State egy dobásra volt első vereségétől a Jazz otthonában, a Boston nyerni tudott Miamiban, a Kings a Dallast, a Detroit pedig a Houstont verte meg – a Clippers-Portlanden viszont mindkét csapat elveszítette sztár irányítóját.

Detroit Pistons – Houston Rockets 116-105

Egy gyenge negyed belefért. A Pistons egészen parádés első félidőt játszott, a nagyszünetig 64 pontot szórt be – remek dobóteljesítményüknek köszönhetően már 28 pontos előnyben is voltak. A fordulás után aztán megkezdte a felzárkózást a Rockets és egészen hat egységig sikerült is nekik, de a záró etapban újra megtalálták a ritmust a hazaiak és végül magabiztosan hozták a győzelmet. Az 53%-os mezőnymutató eddig nem igazán volt jellemző a Pistonsra, Reggie Jackson lubickolt (31 pont, 8 gólpassz, 11/18 mezőnyből), Drummond is jól játszott Howard ellen (27 perc, 24 pont, 13 pattanó), de ki kell emelni az újonc Stanley Johnsont is, aki a padról beszállva 19 pontot és 10 lepattanót tett a közösbe 4/5 triplával.

Néha védekezni sem ártana. Az utóbbi győzelmeit rendre egy-egy nagy rohanással gyűjtötte be a Houston, de a védekezés továbbra sem állt össze – Hardenék reménytelenek voltak a periméteren, de Dwight Howardot is lejátszotta a palánk alatt Drummond. Emellé csak 40%-kal dobtak mezőnyből és bár ismét volt egy jó etapjuk, amikor ők elkapták a fonalat (főleg kintről), a Pistons pedig lefagyott, ezúttal ez kevés volt – amíg nem tudnak elfogadhatóan védekezni, nem fognak sorozatban mérkőzéseket nyerni.

A Pistons legjobb dobói: Jackson 31/9, Drummond 24, Johnson 19/12
A Rockets legjobb dobói: Harden 29/6, Thornton 18/12, Capela 11, Lawson 11/9

Miami Heat – Boston Celtics 95-105

A Boston akarata érvényesült. A Celticsnek sikerült ráerőltetnie ellenfelére akaratát és feltörni a Heat védekezését, elsősorban Avery Bradley-nek köszönhetően – a dobóhátvéd 25 pontot rámolt be és az utolsó percben egy nagyon fontos labdaszerzést is bemutatott. A Boston a második félidőben végig vezetett (14 ponttal is), és bár a negyedik negyedben egy egységnyire közelített a Miami, de mindenre megvolt a vendégek válasza és őrizték az előnyt – az utolsó másfél percben aztán már nem tudott mit kezdeni a hazai csapat, így nagy győzelmet aratott a Celtics.

Elöl megint kevés volt a Heat. A hazai pályán szerzett 95 pont csak akkor elég, ha a védekezés tökéletesen működik – ez most nem így történt, így hiába hajráztak a floridaiak, a Celtics folyamatosan válaszolni tudott. Wade 30 pontos estét produkált, a negyedik negyedben egymaga beszórt sorozatban nyolc pontot, de ez is kevés volt – rajta kívül csak a 21-ig jutó Bosh emelhető ki, egyébként csak Tyler Johnson érte el a tíz pontot. A külső dobások megint hiányoztak (5/17), de összességében az első perctől kezdve az történt a pályán, amit a Boston szeretett volna – megérdemelten nyert Brad Stevens csapata.

A Heat legjobb dobói: Wade 30, Bosh 21/6, Johnson 10/6
A Celtics legjobb dobói: Bradley 25/9, Sullinger 17/3, Thomas 16/3

Atlanta Hawks – Oklahoma City Thunder 106-100

Az Atlanta bírta jobban a végét. A nyitó kosár után végig a Hawks kezében volt a meccs, a hazaiak vezettek és irányítottak, volt hogy 16 pontra hízott az előnyük – az utolsó negyedben aztán jött Russell Westbrook és vezérletével egyenlített, sőt, fordított a Thunder. Az Atlanta azonban válaszolni tudott, Jeff Teague óriási kosaraival egy perccel a vége előtt visszavette a vezetést, majd a Bazemore-Sefolosha páros remek védekezésének köszönhetően megfogták az OKC támadásait – az utolsó pillanatokban egyértelműen ők voltak pontosabbak, így nagy győzelmet arattak. Érdemes kiemelni az ex-Thunder játékos Sefoloshát, aki ugyan pontot nem szerzett, de nyolc lepattanóval, hat gólpasszal és négy labdaszerzéssel, nagy védekezésekkel segítette csapatát.

Westbrook megpróbálta egyedül. Az OKC hátrányát a karmester megpróbálta egymaga eltüntetni és ez nagyjából sikerült is – 34 pontjából 17-et az utolsó negyedben szerzett és vezérletével négypontos előnyt épített ki a hajrában csapata. Védekezésben azonban nem tudott mit kezdeni Teague-gel, majd eladta hatodik labdáját, a Thunder az utolsó öt dobásból csak egyet értékesített, így vereség lett a vége. Érdekesség, hogy lepattanózásban nem tudott fölényt kiharcolni a vendégcsapat (a festékből is a Hawks nyert), Millsap és Horford is nagy munkát végzett a hazaiaknál, Kevin Durantnek (25 pont, 6 pattanó, 6 gólpassz, 4 blokk) pedig nem osztottak lapot a hajrában.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 26/3, Teague 25/6, Horford 21/6
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 34/3, Durant 25/6, Ibaka 17

Chicago Bulls – San Antonio Spurs 92-89

Óriásit védekezett a Chicago. A Thibodeau-éra legszebb napjait idézte ezen a mérkőzésen a Bulls, hiszen egy igazi brusztolós, kemény meccset vívtak a liga legjobb védekezésével szemben. Egyik csapat sem tudott kilenc pontnál nagyobb fórt kiharcolni, de az utolsó negyedet a Chicago nyitotta jobban és innentől gyakorlatilag elszívta a levegőt a vendégek elől – az utolsó négy percben egyetlen Duncan-kettest tudott szerezni a Spurs. Ennek ellenére az utolsó perc elején még 89-89 volt az állás, ekkor Gasol blokkolta Aldridge dobását, majd értékesített egy büntetőt, Ginobili hibája után pedig Butler süllyesztett el két egypontost. Az utolsó támadásnál Butler hátul is villant, hatalmasat védekezett Kawhi Leonardon, majd Rose ért bele Parker dobásába, így óriási győzelmet aratott a Bulls.

Triplák nélkül nem lehet. A lassú, fizikális játékban felvette a kesztyűt a Chicago, a San Antonio pedig nem tudott újítani – a kinti dobásuk teljesen eltűnt, csapatszinten 2/14 (!) hármast tudtak csak értékesíteni, ezzel szemben a túloldalon Tony Snell például 3/3-at. Hiába dobott 25-öt Leonard, 21-et Aldridge és hiába játszott jól Parker is, a kezdőjátékosait kicsit jobban forgató Bulls ellen tehetetlennek bizonyultak az utolsó percekben.

A Bulls legjobb dobói: Gasol 18, Butler 14, McDermott 12/3
A Spurs legjobb dobói: Leonard 25, Aldridge 21, Parker 13

Milwaukee Bucks – Denver Nuggets 92-74

Védekezésben összekapta magát a Bucks. A kezdőcsapatban eszközölt változások hátul mindenképpen megtették hatásukat, ráadásul mind Carter-Williams, mind Jabari Parker megtalálta a helyét a kispadról is. Előbbi 12 ponttal, 6 pattanóval, 9 gólpasszal, 3 labdaszerzéssel és 3 blokkal húzta csapatát, Parker pedig 16 egységet rámolt be, nagy érdemeik voltak a gárda győzelmében. Ugyan az első félidő még szorosan alakult, a fordulás után futott egy 10-0-t a Milwaukee és magabiztos előnyt épített ki, összesen pedig 24 eladott labdába kergette a Denvert – ebből több mint harminc pontot írtak a táblára a hazaiak.

Nagy a baj Denverben. Ez sorozatban a harmadik mérkőzés volt, ahol 81 vagy annál kevesebb pontot szerzett a Nuggets, zsinórban a hetedik vereségüket szenvedték el Gallinariék és Philadelphia-szintű játékot mutatnak be az utóbbi időben. Ezen az estén is csak azért voltak partiban egy félidőn át, mert a Bucks támadójátéka is értékelhetetlen volt a leindításokat leszámítva, de a vendégeknek egy pillanatig sem volt reális esélyük – a nagyszünet után összesen harminc pontot tudtak szerezni.

A Bucks legjobb dobói: Monroe 18, Parker 16, Carter-Williams 12
A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 13/6, Faried 11, Mudiay 10/3, Barton 10/6

Utah Jazz – Golden State Warriors 103-106

Hood kezében maradt a Jazz-siker. Ugyan a mérkőzés nagy részében a Golden State járt előrébb, 11 pontnál jobban nem tudott meglépni és végig jól tartotta magát a Utah. Az utolsó negyedben aztán jött a roham, Burks gyors hat pontja után Favors 2+1-ével átvették a vezetést a hazaiak két perccel a vége előtt, ám Steph Curry két óriási kosárral válaszolni tudott. 104-103-nál az MVP elrontotta a hármast, jöhetett a Jazz, Rodney Hood egy tiszta triplát vállalhatott el, ám ez kimaradt – így az utolsó hat percben tíz pontot szerző Curry két büntetőjével megnyerte a meccset a Warriors.

Nagy taktikai harc folyt. A Jazz nagyon jó védekezést mutatott be végig, az alapvetően is magas szerkezetüket nagyon sokszor irányító nélkül játszották – ez alaposan feladta a leckét Luke Waltonnak. Az ismét kezdő Rush csak 12 percet kapott, Bogut hamar faultgondokba került, Clark hiába dobott 4/5 triplát, csak hat percet tölthetett parketten, Iguodalának nem volt rádobása – a Curry-Thompson-Green trió volt a biztos pont, egyébként szinte folyamatosan változtatnia kellett a bajnoknak. A hazaiak nyerni is tudtak a festékben, de a GSW így is beszórt 14 triplát 48%-kal és bár jól lassította a játékot a Jazz (szinte nem született pont leindításból), az utolsó dobás kimaradt, így továbbra is veretlen a Golden State.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 24/6, Favors 23, Burks 19/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 26/12, Green 20, K. Thompson 20/12

Sacramento Kings – Dallas Mavericks 112-98

Rondo most scorer volt. A liga gólpasszlistájának első helyezettje ezúttal csak öt kosarat dobatott társaival, ellenben folyamatosan támadta a gyűrűt – ennek 21 pont lett a vége úgy, hogy csupán 7/14 büntetőt tudott értékesíteni. A végig agresszív Cousins kis szereptévesztése ellenére eljutott 31 pontig (center létére 1/8 hármast emelt rá és kiosztott hat gólpasszt) és a Kings a második félidőben lejátszotta a Dallast –a harmadik negyedben főleg a remek védekezéssel, a negyedikben pedig az ellenállhatatlan támadójátékkal harcolta ki a győzelmet. Cousins egymaga 16 egységet szórt be az utolsó játékrészben, vele pedig nem tudta tartani a lépést a texasi gárda.

Csak sodródott az árral a Mavs. Az első félidőben még vezettek Nowitzkiék, ám a fordulás után elöl-hátul elfogytak a vendégek – amellett, hogy a Sacramento kulcsembereit nem tudták megfogni, a festékben nagyon kikaptak, ráadásul hiába emeltek rá 37 triplát, kintről sem tudtak veszélyesek lenni. Szintén fontos faktor volt, hogy a Kings kétszer annyi (44) büntetőt dobhatott, mint Parsonsék, ráadásul igazi vezér sem akadt a Dallasnál – senki nem hozott jó formát és senki nem tudott a gárda élére állni a nagyon gyengére sikerült második félidőben.

A Kings legjobb dobói: Cousins 31/3, Rondo 21/6, Gay 20/3
A Mavericks legjobb dobói: Parsons 14/6, Nowitzki 13, Pachulia 13

Los Angeles Clippers – Portland Trail Blazers 102-87

DeAndre Jordan büntetőparádéja. Ugyan mezőnyből gyengén dobott a Clippers, a center egymaga több büntetővel kísérletezhetett (34), mint a teljes Portland – összességében 56 egypontost dobhattak rá a hazaiak. Jordan ugyan botrányosan hajította ezeket (12-t értékesített…), de ezzel és 24 (!) lepattanójával így is óriási faktor volt a meccsen és hiába faultolta őt folyamatosan a Blazers, saját magukat is rendesen kizökkentették a ritmusból – a második félidőben csak 38 pontot tudtak szerezni és az utolsó negyedben már végig masszív hátrányban játszottak.

Chris Paul és Damian Lilllard is megsérült. A hazaiak irányítója a második félidőben a bordáját fogta, meghúzódott egy izma – le kellett cserélni 24 perc játék után és nem is tért már vissza. Hiányában a gólpassz nélküli Austin Rivers, illetve Jamal Crawford próbált irányítani, de óriási segítség volt számukra, hogy Lillard sem lehetett pályán a túloldalon – a karmester hasi fájdalmakra panaszkodott és csak 16 percet tudott játszani. Nélküle nyilván nem sok esélye volt a Blazersnek és bár próbálták elrontani a Clippers játékát, ez végül egy 15 pontos vereséghez vezetett.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 23, Jordan 18, Redick 14/12, Crawford 11
A Trail Blazers legjobb dobói: Harkless 15/3, Davis 13, McCollum 12/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus