A Chicago vetett véget a San Antonio szériájának

Kikapott a Bulls otthonában a Spurs - a Portlandet is legyűrte a Memphis - nyert a Philly - hozta a kötelezőt a GSW.

Megszakadt a San Antonio tizenhárom mérkőzés óta tartó szériája az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, Leonardék kikaptak Chicagóban, így idén először szenvedtek vereséget idegenben. A GSW hozta a kötelezőt az erősen tartalékos Jazz otthonában, a Toronto túldobta a Minnesotát, először nyert saját pályájától távol a Philadephia, a Memphis a Portlandet is legyűrte, a Washington pedig borzalmas meccsen múlta felül a Denvert.

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva elérhető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói ide kattintva elérhetők!

Toronto Raptors – Minnesota Timberwolves 124-110

Kevés volt a jó rajt. Remekül indított a Minnesota és Andrew Wiggins vezetésével nagyon hamar tízpontos előnybe került, az első negyedet még uralta a társaság. A másodikban már elkezdtek beakadni a Raptors triplái és kiegyenlítettek a hazaiak, a harmadikban átbillent a mérleg, de Towns extrájával meccsben maradt Thibodeau csapata, ám a záró játékrészben már esélyük sem volt Rubióéknak. Védekezésben csak az első negyedben játszottak elfogadhatóan, a Toronto gépezetével pedig így nem tudták tartani a lépést – az újabb vereség után már csak 6-16-ra áll a gárda.

Nem volt ellenszer. Alapvetően Kyle Lowry (25 pont, 11 gólpassz) és Jonas Valanciunas (20 pont, 10 lepattanó) húzta a Torontót, de a több nehéz dobást is értékesítő DeMar DeRozan játékára is nagy szükségük volt – ugyanakkor hozzátette a magáét Carroll és a kispad is. A negyedik negyedben ellenállhatatlan volt a gárda és összességében több, mint kétszer annyi büntetőt harcolt ki, mint a Minnesota – keményebben, agresszívebben játszottak ellenfelüknél Lowry-ék. A tavaly sokat jelentő második soruk „újratöltve” idén is hasznos, most is Joseph-ék törték meg a Wolves lendületét, de a negyedik negyedben is fent voltak a pályán, ők sokat érhetnek a későbbiekben.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 27/3, Lowry 25/15, Valanciunas 20
A Timberwolves legjobb dobói: LaVine 29/9, Wiggins 25/3, Towns 17/3

Washington Wizards – Denver Nuggets 92-85

Megmenekült a Washington. Nem volt jó estéje a hazai csapatnak, elromlott az egyik óra, néma csend lett az egyébként messze nem teltházas csarnokban, majd amikor újra működni kezdett, a közönség hangos pfújolással adta Wallék tudtára a véleményét. A gárda azonban összekapta magát, kihasználta a Denver rengeteg hibáját, ledolgozta kétszámjegyű hátrányát és a 26 pontos Bradley Beal vezetésével a negyedik negyedben fordítani tudott – nagyon gyenge meccsen, de behúzta idei nyolcadik győzelmét. A nagyjából hétezer (a kezdésnél még ennél is bőven több) üres szék, valamint a nem működő óra idején uralkodó könyvtár-hangulat azért nem esett jól a játékosoknak – Beal hozzátette, hogy persze profi sportolók, ugyanúgy kell játszaniuk…

Borzalmas volt a Nuggets. Mudiay és Faried nélkül is jól kezdett a Denver, kiépítette az előnyét, ám fokozatosan elfogyott az erő és összeomlott a gárda – az eddig megbízható kispadról csak Jokics tett hozzá, Chandler például 2/16-ot szenvedett össze mezőnyből. A vég a negyedik negyedben érte el a csapatot, amikor öt és fél percen keresztül nem dobtak pontot, a negyed során eladtak tíz (összesen 29) labdát és 1/14 triplát süllyesztettek el – mintha elfelejtettek volna kosárlabdázni. Michael Malone szerint amikor az ember fáradt, elkezd hibázni és fejben nem tud ott lenni eléggé – ez most maximálisan látszott…

A Wizards legjobb dobói: Beal 26/12. Wall 15, Morris 15
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 17, Gallinari 14/3, Nurkic 13

Memphis Grizzlies – Portland Trail Blazers 88-86

A friss igazolás lett a nyerőember. Alapvetően a Memphis akarata érvényesült, hiszen jól szívták Lillardék vérét védekezésben, sikeresen lassították a játékot, Marc Gasol pedig tarthatatlan (36 pont, 4/6 tripla) volt elöl, mégis a Blazers járt előrébb a meccs nagy részében. A negyedik negyedben felzárkóztak a hazaiak és fej-fej mellett érkeztek meg a hajrához, amikor előlépett Toney Douglas: előbb dobott egy duplát, majd két büntetőt, hogy aztán 86-86 után az utolsó pillanatban újabb két egypontossal megnyerje a mérkőzést. A záró bő fél percben berámolt hat pontja (közte az utolsó másodpercben kiharcolt faultja) győzelmet ért a Grizzlies számára, ami különösen úgy érdekes, hogy a sérülések miatt ezen a héten igazolták le…

Kiengedte a kezéből a Portland. Ilyen gyenge támadójátékkal nem nagyon volt még esélye meccset nyerni idén Terry Stotts csapatának, ezúttal azonban gyakorlatilag végig vezetett – hiába dobtak 5/20-at a harmadik negyedben Lillardék, így is tíz pont feletti előnyük volt a záró etapban. Bő öt perccel a vége előtt azonban valami megtört, Gasollal (sorozatban dobott kilenc pont) nem tudtak mit kezdeni, elöl nem tudtak váltani és egy 14-2-es futással ismét nyílttá tették a meccset a hazaiak – a legvégén Plumlee hibázott clutch büntetőt. Érdekesség, hogy a sérült Harkless helyén először kezdett Evan Turner és kifejezetten hasznosan játszott, 15 pontos, 10 lepattanós dupla-duplát szállított.

A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 36/12, Allen 15, Douglas 11/3
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 24/12, Lillard 19/6, Turner 15

New Orleans Pelicans – Philadephia 76ers 88-99

Idegenben az első. Közel egy év után, január 20-a óta tudott nyerni saját pályájától távol a Philadelphia, méghozzá úgy, hogy különösebben nem is játszott jól. Okafor, Bayless, Noel és Simmons továbbra is hiányzott, Joel Embiid dobásai nem ültek igazán (bár a 3 labdaszerzés, 4 blokk és a +27-es +/- mutató elég impresszív…), de a kezdőben Ilyasova és Rodriguez is villogott, míg a padról Saric tette hozzá ismét, amit várnak tőle. A győzelmet mégis leginkább a védekezésnek (és a Pelicans gyengélkedésének) köszönhetik, hiszen a nagyszünet után összesen 31 pontot kapott a társaság, a záró etapban pedig ezt már ki is tudta használni.

Gentry nem aggódik. Sorozatban negyedszer kapott ki a New Orleans és bár Jrue Holiday visszatérésekor úgy tűnt, hogy feltámadnak, az irányító ismét kidőlt, a Sixers elleni hazai vereség pedig semmilyen körülmények között nem fér bele. Galloway kinti dobásain kívül semmilyen segítséget nem kapott Davis, de most a magasemberből is hiányzott az átütőerő, nem tudta hátára venni övéit – a harmadik negyedben 5/25-öt dobott mezőnyből a gárda és a záró etapban sem javult fel. Alvin Gentry vezetőedző szerint azonban egyáltalán nem aggódik az állása miatt – pedig sok jóra nem számíthat, utaznak a Los Angeles Clippershez…

A Pelicans legjobb dobói: Davis 26, Galloway 19/9, Hill 8/3, Ajinca 8, Asik 8
A 76ers legjobb dobói: Ilyasova 23/6, Rodriguez 16/12, Embiid 14, Stauskas 14/9

Utah Jazz – Golden State Warriors 99-106

Kirobbant a rajtból a GSW. A vendég együttes valósággal állva hagyta ellenfelét, az első negyedben egy 29-1-es (!) futást mutatott be, amivel 29-5-re alakította az eredményt – Steph Curry ebből 14 ponttal vette ki a részét és a Jazz innentől soha nem vette át a vezetést. Steve Kerr csapata ugyan innentől lazábbra vette a figurát, a harmadik negyedben a cseresor leadta a húszpontos előnyt, ám ahogy visszatértek Duranték, ismét stabilizálódott a gárda és végül különösebb erőlködés nélkül húzta be a találkozót – a vége azért szorosra sikerült, de nem volt kérdés a győztes kiléte.

Ez a Jazz „B” volt. A kezdőcsapatból hiányzott Hill, Hood, Hayward és Favors, plusz Burks sem léphet még mindig pályára, így finoman fogalmazva tartalékos kerettel állt ki a hazai alakulat – ezt még súlyosbította Exum 1/11-es mezőnymutatója. Rudy Gobert ellenben szenzációs volt (20 pont, 8/8 mezőnyből, 17 lepattanó), mellé pedig főleg a padról érkező Ingles (21 pont, 5/9 tripla, 4 labdaszerzés) lépett fel, az ő vezérletükkel (plusz Mack kosaraival) jött vissza a meccsbe a Utah, de ahogy forró lett a helyzet, Kevin Durant pillanatok alatt beszórt tizenegy pontot és lehozta a hátralévő időt a Warriors.

A Jazz legjobb dobói: Ingles 21/15, Gobert 20, Mack 19/3
A Warriors legjobb dobói: Curry 26/9, Durant 21/3, Green 13/12

Chicago Bulls – San Antonio Spurs 95-91

Egy sorozat vége. Sorozatban tizenhárom megnyert meccs után, idén először kapott ki idegenben a San Antonio, pedig Tony Parker is vállalta a játékot – elsősorban a megszokottnál harmatosabb, erőtlenebb támadójáték volt a ludas. A kezdő periméter sokat nem tudott hozzátenni, de az eddig rendre lendületet adó kispadról is csak Mills volt hasznos, Ginobili 0/9-et, Simmons 1/7-et dobott mezőnyből – ráadásul a palánk alatt sem volt meggyőző a gárda, ezt az összesen öt kiharcolt büntető is jól jelzi. Ezzel együtt ledolgozták közel húszpontos hátrányukat Leonardék és visszajöttek négy egységre, de a hajrában nem tudták megállítani a Bullst, így fordítani már nem sikerült.

Extra védekezés és büntetők. Amíg a Spurs összesen ötször állhatott a vonalra, addig a Bulls 27 büntetőt dobhatott, ez pedig eldöntötte a találkozót – mindkét fél jól védekezett, nem adott esélyt könnyű kosárra, de amikor szorult a hurok, Butlerék mindig tudtak faultokat kiharcolni. A San Antonio feltámadását is 3/3 egypontossal zárta le Doug McDermott és a büntetőknek köszönhetően kontrollálni tudta a játékot a hazai alakulat – persze ehhez kellett az utóbbi találkozókon nem látott szigorú védekezés. Három vereség után tudott újra nyerni Fred Hoiberg együttese, vasárnap hajnalban a Miamit fogadja.

A Bulls legjobb dobói: Wade 20/3, Butler 13/3, Gibson 12, Lopez 12, Rondo 12
A Spurs legjobb dobói: Leonard 24/3, Mills 16/12, Gasol 13/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus