A Clippers legyőzte a Memphist, Rose remekelt

Paulék lenyomták a Grizzliest, teljes a káosz nyugaton - Rose vezette győzelemre a Chicagót - negatív NBA-rekord Orlandóban

A Clippers le tudta győzni a Memphist az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) szombati játéknapján, ezzel már négy nyugati  csapat áll fél meccsen belül az alapszakasz véghajrájában. Derrick Rose villogott és győzelemre vezette a Chicagót, a Jazz nyerni tudott Portlandben, a Toronto túldobta a Miamit, újra szárnyalt a Splash Brothers, a Magic-Knicks pedig negatív NBA-rekordot hozott - íme a részletek!

A játéknap legszebb jeleneteit összegyűjtöttük videós rovatunkban!

Orlando Magic – New York Knicks 79-80

Történelmi második negyed. Hihetetlen bakiparádét mutatott be a két csapat a második tizenkét percben, szinte képtelenek voltak a gyűrűbe találni, ennek pedig egy 8-7-es (!) eredmény lett a vége. Ilyen kevés pont még nem született a liga történetében egy játékrész alatt, mióta bevezették a támadóidőt és bár a többi három negyedben nem termeltek rosszul a csapatok, a színvonalat tekintve az idei NBA-szezon talán leggyengébb mérkőzését láthattuk.

Hardaway Jr. triplája döntött. Az utolsó negyedet végül tíz ponttal a Magic nyerte, Oladipo kettese után 77-77 állt az eredményjelzőn fél perccel a vége előtt. Galloway dobása nagyon rosszra sikerült, de a támadópattanó után Hardaway beleugrott egy nagy triplába, a válasz természetesen nem sikerült a hazaiaknak, ellenben egy duplát még jegyeztek (igaz, idő már nem lett volna kilőni a labdát), így egypontos vendégsiker született. Ezzel már nem egyedül a New Yorké a liga legrosszabb mérlege, „utolérte” Fisher csapatát a Minnesota.

A Magic legjobb dobói: Oladipo 21/3, Harris 15/3, Vucsevics 12
A Knicks legjobb dobói: Aldrich 19, Smith 13/3, Hardaway J r. 13/9

Miami Heat – Toronto Raptors 104-107

A büntetők hiányoztak a végén. Bár Dwyane Wade 30 pontos estéje mellé Dragic is beszórt 22 egységet, sőt, parádés számokat hozott Whiteside (16 pont, 18 lepattanó, 6 blokk) is, mégis leginkább utóbbi hibái okozták a Miami vesztét. A center 4/16-ot dobott a büntetővonalról, a floridaiak pedig összesen 20 egypontost rontottak el – bár a Toronto sem remekelt ebben, így is nagy különbség volt a felek között. A Miami támadójátéka ezzel együtt jól nézett ki és ha Dragic marad, a visszatérő Bosh-sal, McRobertsszel bizakodva várhatják a következő szezont, de az idei rájátszást szinte biztos, hogy otthonról fogják nézni.

Ha nincs center, marad a periméter. Jonas Valanciunas faultgondok miatt kevesebb mint tíz percet tudott csak pályán tölteni és ma nem igazán érkeztek pontok belső posztokról a vendégek számára – a dobóhátvédek azonban ezt pótolni tudták. DeRozan 24, Lou Williams 29 egységet szórt be és főleg utóbbi szerzett nagy kosarakat – többek között a mérkőzést eldöntő triplát is 31,2 mp-cel a vége előtt. Annak ellenére is kintről nyerte meg a meccset a vendégcsapat, hogy Lowry 3/14-es mezőnymutatóval (0/8 tripla) és 1 gólpasszal zárt, az irányító még nem zökkent vissza a normál kerékvágásba.

A Heat legjobb dobói: Wade 30/3, Dragic 22/9, Whiteside 16
A Raptors legjobb dobói: Williams 29/12, DeRozan 24/3, Lowry 12, Vasquez 12/6

Chicago Bulls – Philadelphia 76ers 114-107

Rose magára talált? Bár a mérkőzés elején a Bulls diktálta a tempót, a nyitó játékrész végén kissé alábbhagyott a hazai lendület – kilenc perc leforgása alatt csupán három kosarat, 7 pontot szereztek a vendéglátók. Szerencséjükre Rose (8/19 mezőnyből, 6 lepattanó, 8 gólpassz, 3 szerzett labda) elkapta a fonalat, érezte, hogy támadnia kell a gyűrűt, melyet jó hatékonysággal tett, s ami még ennél is fontosabb, eladott labda nélkül zárt. Ő és Gasol vezették a csapatot, de a győzelemhez elengedhetetlen volt Snell, aki a záró etap elején 11 pontot, közte három triplát tett a közösbe. Továbbra is szorosan egymás mellett áll a Raptors és Bulls, mivel mindketten győztek ezen a játéknapon.

Nem adta könnyen a 76ers. Komoly feladat elé állította a hazaiakat a szezon második felében jobban teljesítő Philadelphia. Covingtonék az első két játékrész után egy ponttal vezettek, viszont akadt olyan periódus, amikor már 9 egységnyi előnyben játszhattak. Annak ellenére sem adták fel a küzdelmet a vendégek, hogy Rose és Gasol semlegesítésére nem igazán találták a megoldást. Hiába termeltek viszont hatan két számjegyű pontmennyiséget, az eladott labdákból kapott gyorsindításos kosarak és a kimaradó triplák végül a Bulls felé billentették a mérleg nyelvét.

A Bulls legjobb dobói: Gasol 24, Rose 22/3, Butler 15/3
A 76ers legjobb dobói: Covington 22/3, Richardson 19/12, Sampson 18/3

Los Angeles Clippers – Memphis Grizzlies 94-86

Duplán értékes győzelem. Sok segítséget nem kaptak a padról a hazai kezdők, Crawford is inkább csak dobott, mintsem talált, így Paulékon volt a teher, hogy hozzák a meccset. Nem is vallott kudarcot a Rivers-legénység jobbik fele, szoros küzdelem után a harmadik negyedben 11 pontos előnyt építettek ki, majd miután újra felzárkózott a Memphis, egy Paul (6/13 mezőnyből, 14 gólpassz, 2 eladott labda) által vezetett rohammal ismét visszanyomták a vendégeket. Griffin csak kereste jó dobóformáját (6/21), de Jordan (6/7, 16 lepattanó, 2 blokk) kisegítette, valamint mindketten jól büntetőztek, ami sikert ért számukra. Ha jól hajrázik a Clippers, akkor könnyen megelőzheti a végelszámolásnál mai ellenfelét. 

Csőstül jönnek a bajok. A sérüléssel bajlódó Allen és Conley duójához csatlakozott az első negyed végén Marc Gasol, aki kificamította bal bokáját és nem tudta folytatni a játékot. Ezen hátráltató tényezők tükrében, valamint az összesen 18 eladott labda tudatában meglepő, hogy egészen az utolsó öt percig nyílttá tudta tenni a mérkőzést a vendég gárda. A végjátékban bő két perc alatt futott 9-2-es rohamot a Clippers, amivel eldöntötte a győzelem sorsát. Hozzá kell tenni, hogy védekezésben rengeteget dolgozott a Memphis, hiszen 40%-os hatékonyság alatt tartották a hazaiakat, viszont sok energiát emésztett fel a védőmunka. Ezzel a vereséggel a Spurs beérte a Grizzlies-t és szorosan feljött rájuk a Clippers is. 

A Clippers legjobb dobói: Redick 18/6, Griffin 18, Jordan 16
A Grizzlies legjobb dobói: Randolph 21, Green 15/3, Udrih 14

Portland Trail Blazers – Utah Jazz 105-111

Ha eljön Trevor Booker. A már pihentetett Favors és Hayward mellett Burke is kihagyta a back-to-back zárását, de a Jazz hihetetlen elánnál kezdte az összecsapást, az első negyedben a 12 pontig jutó Booker vezetésével 13 egységnyi előnyt építettek ki a vendégek. A harmadik játékrész kezdetét viszont átaludták, másfél perc alatt 0-10-es etapba futottak bele, de a gárda vezére, a karriercsúcsig jutó Booker (12/15 mezőnyből, 4/4 tripla) már ebben a negyedben elérte a 30-as határt, tartotta a csapatban a lelket. Igaz, Booker nem ment volna sokra a társak segítsége nélkül, a cseréktől 45 pont érkezett, köztük Cotton negyedik negyedben szerzett 11 pontja, Hood pedig a ponterőssége mellett jeleskedett az előkészítésben (8 gólpassz, 1 eladott labda) is. A negyedik negyedben egy 13-0-s roham fordította véglegesen a Jazz javára a mérkőzést.

Rossz előjelek. Annak ellenére Aldridge nélkül állt ki utolsó hazai alapszakasz mérkőzésére a Portland, hogy a magasember MRI eredménye negatív lett. Lillardék egészen a félidőig váratták azzal szurkolóikat, hogy megtalálják a megfelelő támadásbeli ritmust – az irányító (12/22, 5 gólpassz) és McCollum (9/17, 8 lepattanó) révén villámgyorsan egyenlített a hazai együttes, s ettől kezdve jó ideig szorosan egymás mellett haladtak a felek. Sok második esélyt engedett a Jazznek a vendéglátó, 39-48-ra veszítették el a lepattanócsatát a hazaiak, akik nem bírták el a negyedik negyed elején Lillard hiányát.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 28/9, McCollum 26/6, Lopez 21
A Jazz legjobb dobói: Booker 36/12, Hood 21, Evans 12

https://ssl.gstatic.com/ui/v1/icons/mail/images/cleardot.gifGolden State Warriors – Minnesota Timberwolves 110-101

Újabb rekorddöntés. A Splash Brothers okozta a vendégek vesztét, mert bár lassabban pörgette fel magát a megszokottnál a Warriors, a második negyedben már felvették a hazaiak a megfelelő fordulatszámot. Curry (11/21 mezőnyből, 5/11 tripla, 7 gólpassz, 4 szerzett labda) az első félidőben már 20 pontnál járt, Thompson (10/25, 3/9 tripla) pedig a találkozó utolsó négy percében, amikor csapatának a legnagyobb szüksége volt rá, akkor dobott be zsinórban három hárompontost, melyek meghozták a sikert a csapat számára. A lepattanózási fölényt (50-40) Green és Barnes teremtették meg, mindketten masszív dupla-duplát tettek az asztalra. Idei 37. hazai győzelmét könyvelhette el a Golden State, mellyel új franchise-rekordot állított fel. 

Erősödő fiatalok. Nagyon jól kezdett támadásban a Minnesota, ezzel azonban alaposan felbőszítette ellenfelét, mely húsz pontot vert rájuk a két középső negyedben. Hiába mutatott viszont az eredményjelző már 19 pontos vendég hátrányt, négy perccel a lefújás előtt egy pontra faragta ezt a T'wolves, ugyanis LaVine (13/21, 6/10 hárompontos, 9 lepattanó) elképesztő üzemmódba kapcsolt, egymaga 19 egységet rámolt be a Warriros gyűrűjébe, Wiggins (7/16, 9 gólpassz) csak tisztes távolból követte őt. Viszont a végjátékban Thompsonra nem talált megoldást a hétemberes rotációval játszó vendég együttes, s bár dicséretre méltó módon helytállt, nem tudta meglepni a hazai alakulatot.

A Warriors legjobb dobói: Curry 34/15, Thompson 23/9, Green - Barnes 13/3-13/3
A Timberwolves legjobb dobói: LaVine 37/18, Wiggins 17/3, Budinger 12/6, Martin, Hamilton 12/3-12/3.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus