A Clippers szórakozva, a Spurs kissé szenvedve nyert

A legvégén maradt alul a Celtics - Detroitban kapott ki az OKC - nem hibázott a Spurs és a Rockets - már hétnél jár a Clippers. 

Isaiah Thomas 37 pontja ellenére alulmaradt New Orleansban a Boston az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, miután két másodperccel a vége előtt a hazaiak értékesítettek egy büntetőt – a Pelicans még csak másodszor nyert idén. Nem tudott javítani az OKC, Westbrookék ezúttal Detroitban kaptak ki, nem hibázott a Houston és a San Antonio, megverte a Dallast a New York, a Clippers pedig nagyon hamar lerendezte a Brooklynt és begyűjtötte sorozatban hetedik győzelmét is.

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva elérhető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói ide kattintva elérhetőek!

Indiana Pacers – Orlando Magic 88-69

Borzasztó Orlando. Egy nappal a Thunder otthonában aratott győzelem után vállalhatatlan produkcióval rukkolt elő a Magic, támadásban egészen pocsék formában kosárlabdáztak. Vucsevics és Ibaka szinte nem is csinált hasznos dolgot, de ez tulajdonképpen az egész csapatra igaz – 32%-kal dobtak mezőnyből, 27 kosarat szereztek és 17 labdát adtak el mellette. A hangos ovációval köszöntött Frank Vogelnek és új csapatának esélye sem volt korábbi együttese ellen, a negyedik negyedben már húsz pont volt a különbség, pedig az OKC elleni mérkőzés után nem erre számíthattunk.

A Pacers sem lehet büszke. A 69 kapott pont remek, de a Magic tanácstalan szenvedését látva hozzátehetjük, hogy ez nem csak a hazaiak érdeme – támadásban viszont ők sem találták a ritmust. Az első negyedben nem is tudtak meglépni, de a két középső játékrészben azért eldöntötték a találkozót, amihez nagyon kellett a padról beszálló CJ Miles pontereje is – így otthon továbbra is remek mérleggel állnak Paul George-ék.

A Pacers legjobb dobói: Miles 16/12, George 13/3, Ellis 13
A Magic legjobb dobói: Fournier 14/3, Payton 12, Gordon 11/3

New York Knicks – Dallas Mavericks 93-77

Az alacsony szerkezet diadala. Az első félidőben az történt a pályán, amit a Mavs akart, Bogut vezérletével remekül védekeztek, elöl pedig Barnesék megtették, amit lehetett, így két ponttal ők jártak előrébb a nagyszünetben. A fordulás után aztán váltott a Knicks, Noah a padon maradt, bekerült az ex-szolnoki Justin Holiday és small-balloztak a hazaiak – ez bejött, Anthony (17 pont ebben a negyedben) és Porzingis vezérletével közel húszpontos előnyt építettek ki. Noah már nem is lépett pályára a meccs folyamán, míg Holiday 16 egységgel zárt, így a New York két vesztes találkozó után újra nyerni tudott.

Nem tudta tartani a lépést a Mavs. Dirk Nowitzki és Deron Williams híján az idei „találmány” Finney-Smith és Barea került be a kezdőbe, de a dobásokkal ezúttal hadilábon állt a társaság, így a második félidőben nem tudta tartani a Knicks tempóját. A padról beszálló Seth Curry 4/12-t, Justin Anderson 0/11-t hajított mezőnyből, csak a Barnes-Barea kettősben volt némi fantázia, de az 5/28 tripla jól jelzi, hogy mi hiányzott – ez a Dallas ilyen kinti dobóformával nem nagyon tud meccset nyerni idén.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 24/9, Porzingis 24/6, Holiday 16/6
A Mavericks legjobb dobói: Barnes 20, Barea 17/3, Curry 9/3

Detroit Pistons – Oklahoma City Thunder 104-88

Otthon, édes otthon. Egy komolyabb idegenbeli túra után ismét hazai pályán meccselhetett a Detroit, márpedig ebben a csarnokban idén még nem kapott ki a gárda – ez a sorozat most sem tört meg. A továbbra is sérült Reggie Jackson mellett a Pistons másik alapköve, Andre Drummond is hiányzott bokasérülés miatt, a helyére Baynes került be a kezdőbe, de így is parádésan játszottak és végig kontrollálták a találkozót. Westbrook extráját is ellensúlyozni tudták, sokat pozícióztatták a Harris-Morris-Baynes triót és gyönyörűen járt a labda – bár nem dobtak extrán, sőt, kintről kifejezetten gyengén tüzeltek, így is magabiztosan húzták be a meccset. Félidőben 12, a harmadik negyedben 19 ponttal jártak már előrébb, ez a siker pedig azt jelenti, hogy már csak ők veretlenek saját közönségük előtt idén.

Westbrook egyedül maradt. Az OKC vezére 33 ponttal (11/21 mezőnyből), 15 lepattanóval és 8 gólpasszal húzta csapatát, de csak ideig-óráig kapott segítséget a Kanter-Grant kettőstől, egyébként egyedül küzdött a remekül játszó Detroit ellen. A hátvéd egyébként már az első félidőben 25 pontnál járt (plusz egy dudaszós tripláját elvették, így nem lett 28), a fordulás után már ő sem jutott el tisztán a gyűrűig, a kiosztásait pedig rendre elhibázták a többiek. Emellett védekezésben továbbra sem talál vissza korábban látott formájához a Thunder, így sorozatban negyedszer is kikapott Billy Donovan csapata.

A Pistons legjobb dobói: Harris 22/6, Baynes 20, Caldwell-Pope 17/3
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 33, Grant 11/3, Kanter 10

New Orleans Pelicans – Boston Celtics 106-105

Őrült hajrá. Az első három negyed mindegyikét megnyerte a Pelicans és tízpontos előnnyel vághatott neki a záró etapnak, ám itt lefaragta a különbséget a Boston és két perccel a vége előtt átvette a vezetést. Nem esett össze a New Orleans, mindkét fél sokat hibázott és büntetőkkel ismét a hazaiaknál volt az előny 24 másodperccel az órán – majd már csak hét másodperc volt hátra, amikor Isaiah Thomas egyenlített egy közelivel. A több kihagyott büntetőt, eladott labdát, rontott dobást tartalmazó utolsó percek után jött a slusszpoén, Kelly Olynyk lefaultolta Tim Fraziert, aki az első egypontost szintén kihagyta, ám a másodikat már a helyére küldte – ezzel kicsikarta a győzelmet csapatának. A Pelicans ezúttal kevésbé függött Davistől, Galloway, Frazier és Jones is fel tudott mellé nőni, így idei második sikerüket könyvelhették el.

Csak magát okolhatja a Boston. Az első három negyedben sem játszott jól a Celtics, csak 40%-kal dobott mezőnyből, nem ültek (12/41) a triplák, de Isaiah Thomas 37 pontos estéjével meccsben maradtak, hogy aztán a záró etapban ledolgozzák a hátrányt. Az utolsó két percben azonban Thomas is többet hibázott, kihagyott egy clutch büntetőt, de az igazi gondot az jelentette, hogy az egyenlítés után öt másodperc alatt eljutott a gyűrűig a Pelicans, Olynyk pedig faultolt – az már, hogy ezt követően érdemben be sem tudták dobni a labdát a vendégek, nem számított. Nyerhető meccset vesztett el a Boston, így csütörtök hajnalban 5-5-ről folytatja a Dallas ellen.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 25, Galloway 21/9, Jones 15
A Celtics legjobb dobói: Thomas 37/9, Bradley 19/9, Smart 15/9

Houston Rockets – Philadelphia 76ers 115-88

Harden varázsolt az első negyedben. A nyitó játékrész alatt 23 pontot szórt be a Rockets vezére, melyből 17 az utolsó három percben érkezett – mind a nyolc dobását értékesítette, egészen elképesztő iramban kezdett. A második negyedben aztán egyetlen pontot sem tett hozzá, majd a harmadikban megint előlépett, végül 33 ponttal, 7 lepattanóval és 9 gólpasszal zárt, csapata pedig a harmadik játékrész végére eldöntötte a meccset, így 6-4-es mérlegről folytatják majd. Érdekesség, hogy a texasiak 17 hármast pörköltek be és sorozatban kilencszer jutottak el legalább tízig ebben a műfajban.

Nem tudott meccsben maradni a Sixers. Az első negyedben még hozta magát a vendégcsapat Harden megőrüléséig, sőt, a második játékrészben is tartották a lépést Saricék, de a fordulás után összeestek és végül sima vereséget szenvedtek. Ugyan visszatért Joel Embiid, de hat mezőnykosarára hat eladott labda jutott, ami némileg csökkenti 23 perc alatt elért dupla-duplája értékét, ám rajta kívül senki nem jelentett komolyabb veszélyt a Houstonra – ezt a +3-as +/- mutatója is jelzi, mindenki más komoly mínusszal zárt.

A Rockets legjobb dobói: Harden 33/12, Ariza 17/15, Gordon 16/12
A 76ers legjobb dobói: Embiid 13, Ilyasova 13/3, Stauskas 12/3

San Antonio Spurs – Miami Heat 94-90

Kézben tartotta a meccset a Spurs. Már az első negyedben produkáltak egy 21-6-os futást Tony Parkerék és a nagyszünetben tizenöt ponttal jártak előrébb – egyedül a harmadik játékrészben jött egy hullámvölgy számukra, ekkor eladtak nyolc labdát és csak 26%-kal dobtak mezőnyből. A Heat azonban nem tudta ezt pontokra váltani, így bár a záró etapban közelítettek a vendégek, a San Antonio lemenedzselte a mérkőzést – Gregg Popovich már csak három győzelemre van attól, hogy beérje Larry Brownt. Érdekesség, hogy a Parker-Green-Leonard-Aldridge-Gasol ötös most először kezdett együtt hazai pályán és azt a 21-6-os futást éppen ők produkálták a meccs elején – Green ez után sokat már nem játszott korábbi sérülése miatt.

Támadópotenciál nélkül. Goran Dragic ezúttal sem tudott pályára lépni és bár Dion Waiters (27 pont, 12/26 mezőnyből) igyekezett kezébe venni az irányítást, ezzel nem ment sokra a Miami – a Spurs gyenge negyedét sem tudták kihasználni, ugyanis ők is csak 8/23-at dobtak mezőnyből ekkor. Hassan Whiteside (23 pont, 9/11 mezőnyből, 17 lepattanó, 2 blokk) most is kiemelhető a vendégeknél, de ez ezúttal sem ért győzelmet, így Erik Spoelstra csapata sorozatban ötödik vereségét szenvedte el.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 24/9, Aldridge 18, Gasol 12
A Heat legjobb dobói: Waiters 27/9, Whiteside 23, T. Johnson 11

Utah Jazz – Memphis Grizzlies 96-102

Az utolsó két perc a Memphisé volt. Korábban vezetett már 13 ponttal is a Grizzlies, de két perccel a vége előtt 88-88 állt az eredményjelzőn – azonban jött egy Conley-tripla, egy Gasol-2+1, a vendégek pedig egy 9-2-es futással döntő előnybe kerültek az utolsó pillanatokra. A Jazz erre már nem tudott válaszolni, így fontos idegenbeli sikert könyvelhetett el a Memphis, amelyből érdemes kiemelni az ezúttal is húsz pontig jutó Vince Cartert – a 40. születésnapja felé közelítő hátvéd sorozatban játszik 30 perc felett és több nagy meccset produkált már. Érdekesség, hogy a 22 pontos Marc Gasol újabb két triplát süllyesztett el, idén már 12-nél jár – éppen annyinál, mint amennyit eddigi karrierje során összesen a gyűrűbe küldött.

Tartalékos Jazz. George Hill és Alec Burks mellett Rodney Hood sem lépett pályára a hazaiaknál, így Joe Ingles került be a kezdőbe – ezt meg is hálálta, 20 pontos karriercsúccsal jelentkezett. A Memphis védekezése azonban remekül elvette Hayward, Gobert és Favors lehetőségeit, a kiscsatár sorozatban öt 20 pont feletti meccs után megállt 13-nál és az első félidőben ez a trió alig tudott hozzátenni a meccshez – dobóhelyzetbe sem nagyon kerültek. Hogy mégis meccsben maradt a gárda, az Ingles mellett Trey Lylesnak köszönhető, ők ketten több nagy játékot is bemutattak, de az utolsó két perc már a Memphisről szólt, így második hazai vereségét szenvedte el Quin Snyder csapata.

A Jazz legjobb dobói: Ingles 20/12, Lyles 18/3, Mack 17/6
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 22/6, Carter 20/9, Conley 18/6, Randolph 18

Los Angeles Clippers – Brooklyn Nets 127-95

Könnyed hetedik. Nem izzadt meg túlságosan a listavezető ezen az estén, egy 35-7-es (!) etappal kezdett, így tulajdonképpen percek alatt eldőlt a találkozó - innentől csak menedzselte az előnyt a hazai alakulat. A kezdők végül nagyjából 25 percet kaptak, majd pihentette őket Doc Rivers, de a cseresor is elég volt ahhoz, hogy kordában tartsa a Brooklynt, Crawfordék is bőven termeltek - végül 127 pontig jutott a Clippers, ez pedig szezoncsúcsnak számít. A gárda sorozatban hét győzelemnél és 10-1-es mérlegnél tart, csütörtök hajnalban a Memphist fogadja.

Esélytelen Brooklyn. Jeremy Lin mellett Brook Lopez sem lépett pályára, így az amúgy sem világverő vendégcsapat két legjobb játékosa nélkül állt ki - nem is volt esélyük egyetlen percre sem Kilpatrickéknek. A 4-6-os mérleg így is jobb, mint amire számíthattunk tőlük a szezon előtt, ráadásul a kezdők húsz perc után befejezték a meccset, hogy pihentebbek legyenek a holnapi, Lakers elleni derbire - ott több keresnivalójuk lehet, mint ezen az estén volt.

A Clippers legjobb dobói: Paul 21/12, Griffin 20, Redick 18/6
A Nets legjobb dobói: Bogdanovic 18/3, Kilpatrick 14/6, McCullough 13/3, Ferrell 13/6

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus