A Dallas elkapta a Clipperst is!

Mára virradóra mindössze három találkozót vívtak meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában, de ezek közül kettő is igazi rangadónak volt mondható. A Dallas Mavericks hatalmasat hajrázik a rájátszásért, s mára abszolút látótávolságon belülre ért a 2011-es bajnok, mely idén első ízben vert el a legjobb négyben rangsorolt nyugati csapatot a Los Angeles Clippers személyében. Az igencsak kiélezett mérkőzés csak hosszabbítás után dőlt el és sokat elmond a derbi színvonaláról, hogy mindkét vezér, Dirk Nowitzki és Chris Paul is idénycsúcsot szórtak. A nagyon tartalékos Boston nem bírt otthon a keleti második pozícióját megtartani igyekvő New Yorkkal, mely szintén fontos magasembereit volt kénytelen nélkülözni, a Minnesota pedig idegenben páholta el alaposan a Detroitot. Nézzük a részleteket!

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Boston Celtics - New York Knicks 85 - 100

A tervezettekkel ellentétben sem Courtney Lee, sem pedig Tyson Chandler nem tudtak visszatérni ezen az estén, így igencsak foghíjas keretekkel vették fel a harcot a felek, hiszen az egyik oldalon Kevin Garnett, Rajon Rondo és Jared Sullinger, míg a másikon Amare Stoudemire, Rasheed Wallace és Kurt Thomas is harcképtelen jelenleg. A padról beszállva 32 pontot szállító JR Smith és a kezdőként 29 egységig jutó Carmelo Anthony gyakorlatilag végig egy-egyezték a derbit, de nekik lett igazuk, egyszerűen mindent bedobott a két ász, a Knicks pedig csapatszinten 11 gólpasszal ért el 100 pontot idegenben. A hajrában már nem is volt izgulni valója a New Yorknak, a hazaiknál egyedül Jeff Green (19 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) fogott ki jó napot. A Celtics egyhuzamban ötödször kapott ki, a Knicks pedig ugyanekkora pozitív sorozatnál tart.

A Celtics legjobb dobói: J. Green 19, Pierce 16, Jo. Crawford 14

A Knicks legjobb dob dobói: JR Smith 32, Anthony 29, Novak 9

 

Detroit Pistons - Minnesota Timberwolves 82 - 105

A Pistons nagyon régen látott mélységek felé száguld, ma hazai környezetben sem volt esélyük a detroitiaknak a Love, Roy, Lee trió nélkül azért még mindig tartalékos Minnesota ellen. A 21-et szóró JJ Barea vezetésével ritkán látható idegenbeli diadalt aratott az Adelman-legénység, mely már csak "élvezetből" játszik, hiszen nem maradt esélye a playoffba jutásra, de szimpatikus módon nem is váltott irányított tankolásra a Timberwolves. A hazaiaknál Jose Calderon mindössze 1 gólpasszra volt képes honfitársával, Ricky Rubióval (14 pont, 9 gólpassz) szemben.

A Pistons legjobb dobói: Calderon 14, Monroe 11, Middleton 10

A Timberwolves legjobb dobói: Barea 21, Pekovics 18, Ridnour 15

 

Dallas Mavericks - Los Angeles Clippers 109 - 102 - hosszabbítás után

Bár a Mavericks számtalan hasonló meccset bukott el, mint a mai, mostúgy fest, hogy talán még időben lendült át a holtponton a 33 pontos idénycsúcsot dobó Dirk Nowitzki fémjelezte texasi gárda. A hajrában Chris Paul (aki szintén 33-as szezonrekordot repesztett) két duplával még fordítani tudott, de OJ Mayo egy nagyon nehéz egyéni akció után egalizált! 0,6 másodperc maradt vissza, a Clippersnek viszont már nem volt időkérése, így előre kellett vágni a játékszert, amit Blake Griffin el is kapott, majd egy érdekes mozdulattal a gyűrűbe is juttatta a labdát, de a játékvezetők támadófaultot ítéltek a korábbi zsákolókirállyal szemben, így jöhetett a Dallas, ám nem sikerült már pontot elérnie a Carlisle-legénységnek, így következhetett a túlóra! A hosszabbításban Matt Barnes kezében volt az újabb egalizálás lehetősége, de homályt dobott a hasznos kiegészítőember, így célba ért a Mavericks, mely idén először vert meg Top 4-es csapatot nyugaton és már csak egy győzelemnyire van az 50 százalékos mutatótól és karnyújtásnyira a nyolcadik helyezett Lakerstől.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 33, Carter 14, D. Collison 13

A Clippers legjobb dobói: Paul 33, Griffin, C. Butler 14-14

 

A nap hőse: Dirk Nowitzki, aki az alapszakasz végére végre olyan formába került, amilyet megszokhattunk tőle az elmúlt években, most 33-as idénycsúccsal vezette győzelemre a Dallast egy kritikus derbin.

A nap lúzere: A Detroit Pistons, mellyel saját közönsége előtt törölte fel a padlót az ellentétes konferencia egyik leggyengébb mérlegét birtokoló gárdája, mely ráadásul elképesztően hányattatott idényt fut.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus