A Denver a 3., a Lakers végül 7. lett!

Mára virradóra igen ritka, teljes fordulóval zárult az NBA alapszakasza, azaz 15 mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaligában a 30 csapatos mezőny maximális részvételével. Drámai körülmények között dőlt el a nyugati 7-8. helyek kérdése, ugyanis a Lakers csak hosszabbítás után gyűrte le a Houstont, de ezzel a Los Angeles-iek meg is előzték a texasiakat, nem csak, hogy biztosították playoff-részvételüket. A Memphis-ben kikapó Utah így nem jutott be a rájátszásba, a Grizzlies viszont a győzelem ellenére is pályahátrányból kezdi majd a Sacramentóban nyerő Clippers elleni párharcát. A Denver két vállra fektette a Phoenixet és maradt a harmadik pozícióban, Stephen Curry NBA-csúcsdöntésével pedig hatodik helyre robogott be az idény abszolút meglepetéscsapata, a Golden State. Keleten az Atlanta és a Chicago versenyfutása volt már csak nyitott, itt a Bulls kaparintotta meg az ötödik kiemelést és játszhat majd a Brooklynnal az első körben az Indiana helyett. Elképesztően sok fontos dolog történt még az említetteken kívül is, jöjjenek a részletek!

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Toronto Raptors - Boston Celtics 114 - 90

A Boston a számára már tét nélküli összecsapásra nem nevezte Kevin Garnettet és Jason Terry-t sem, ráadásul a többi kezdőembert is csak 17 percet játszatta Rivers mester, így nem csoda, hogy a 24-et szóró DeRozan húzta Raptors győzelemmel fejezhette be az alapszakaszt saját közönsége előtt. A Celtics a liga történetének egyetlen olyan csapata lett, mely csupán 41 győzelemmel is pozitív mutatóval zárt, ennek okai pedig a tegnap elmaradt Indiana elleni csatában rejlenek. A "zöldek" már sokkal korábban eldőlt, hogy a New Yorkkal játszanak majd az első körben, míg a Raptors számára véget ért az idény.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 24, Gay 19, Valanciunas 18

A Celtics legjobb dobói: Jo. Crawford 12, T. Williams 12, Pierce, Bradley 11-11

 

Brooklyn Nets - Detroit Pistons 103 - 99

A kezdők a biztos negyedik Brooklynnál is csak kevesebb, mint egy félidőnyi időt kaptak, de a Nets cseréi a 15 egységig jutó Andray Blatche főszereplésével célba értek az utószezonról lemaradó Detroit bánatára. A vendégek már nem kockáztatták meg Jose Calderon szerepeltetését, de Andre Drummond (13 pont) kisebb sérülése ellenére is pályára került. A vendégeknél Will Bynum 23 pontja emelhető ki, míg a hazaiaknál a 21 perc alatt 20 pontig és 9 lepattanóig jutó Brook Lopeznek jár elsősorban a dicséret.

A Nets legjobb dobói: B. Lopez 20, Blatche 15, Humphries 11

A Pistons legjobb dobói: W. Bynum 23, Drummond 13, Monroe 12

 

New York Knicks - Atlanta Hawks 98 - 92

A Knicks csak nyolc embert nevezett a mérkőzésre, közte a tegnap szerződtetett Quentin Richardsonnal, de Pablo Prigioni korán kidőlt, majd a 33 pontos karriercsúcsot szóró Chris Copeland is megsérült, végül Iman Shumpert is fájdalmak közepette hagyta el a parkettet, így az egyébként is rengeteg fontos sérülttel rendelkező New York nem a legjobb előjelekkel kezdheti majd a Boston elleni PO-párharcát, de ma így is nyert a győzelemtől "menekülő" Atlanta ellen. Az összes fontos emberét pihentető Hawks semmiképp sem akart ötödikként zárni, s végül sikerült is elkerülnie azt, hogy a Miamival egy ágra kerüljön, így az Indianával kezdhet a Drew-legénység és a második körben sem kerülhet össze a bajnokkal, ha esetleg a nyitóból továbbjutna.

A Knicks legjobb dobói: Copeland 33, J. White 20, Shumpert 18

A Hawks legjobb dobói: Scott 23, J. Jenkins 20, Mack 14

 

Charlotte Bobcats - Cleveland Cavaliers 105 - 98

A tavaly ligautolsóként záró Bobcats a 24-et dobó Kemba Walker vezetésével és a 20 pontos idénycsúcsot elérő Josh McRoberts hathatós segítségével megnyerte sorozatban harmadik összecsapását is, így elkerülte, hogy ebben a szezonban is sereghajtóként végezzen - de ezzel egyetemben a legnagyobb esély sem a Charlotte-nál van, ami a legjobb draftcetli sorsolását illeti. A vendégeknél a 24 pontos, 10 gólpasszos Kyrie Irving egyedül kevés volt az üdvösséghez.

A Bobcats legjobb dobói: Walker 24, McRoberts 20, Henderson 15

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 24, Waiters 16, Ellington, Gee 13-13

 

Miami Heat - Orlando Magic 105 - 93

LeBron James és Chris Bosh kimenőt kaptak erre az estére a címvédőnél, de Dwyane Wade 23 játékperc alatt is elért egy 21 pontos, 5 lepattanós, 10 gólpasszos számsort, a Miami pedig 66 győzelemmel fejezte be a szezont és toronymagasan nyerte sajt csoportját, a konferenciát és a ligát is. A vendégek ezzel a vereségükkel a legrosszabb mutatót érték el a 30 csapat közül és a legnagyobb eséllyel rendelkeznek arra, hogy majd őket húzzák ki a draft-sorsoláson az egyes cédula leendő tulajdonosának választásakor. A Heat már korábban eldőlt, hogy a Milwaukee-val játssza az első kört, természetesen pályaelőnyből.

A Heat legjobb dobói: Wade, M. Miller 21-21, Lewis 16

A Magic legjobb dobói: Vucsevics 20, T. Harris 19, Udrih 13

 

Indiana Pacers - Philadelphia 76ers 95 - 105

A Pacers pihentette a George, Hill, West, Hibbert négyesfogatot, így nem meglepő, hogy a leköszönő Doug Collins edzette Sixers be tudta venni Indianát és legalább szépen zárta a szezont, ha már a playoffot nem sikerült elérnie az Andrew Bynumra az egész idény alatt fölöslegesen váró Philadelphia. A mai találkozó hőse egyébként a padról beálló Wright volt, aki 23-at hintett, de az újonc Moultrie (14 pont, 12 lepattanó) is kitett magáért. A hazaiaknál az egész évben szenvedő Gerald Greennek annyira kijött a lépés, hogy egy 34 pontos idénycsúcsot repesztett, de győzelemre nem tudta vele vezetni az "Indiana-maradékot". A Pacers az Atlantával kezdi majd a rájátszást, harmadik kiemeltként.

A Pacers legjobb dobói: G. Green 34, Stephenson, Pendegraph 12-12

A 76ers legjobb dobói: D. Wright 23, Turner 16, Wilkins 15

 

Chicago Bulls - Washington Wizards 95 - 92

A Bulls megnyerte azt az egy meccset, amit a totálisan tartalékoló Atlanta szereplése mellett kellett, hogy elérjen az ötödik helyre való fellépés érdekében, de így a Miami ágára kerül majd a Rose nélküli Chicago, amennyiben túléli a Brooklyn elleni, pályahátrányból kezdendő párharcát. A mai este folyamán a Wizards két irányítója, Wall és Price szépen rámutattak a Thibodeau-legénység egyik legnagyobb hiányosságára, az egyes poszt védésére, de végül az ő közösen elért 47 pontjuk sem volt elég a fővárosi alakulatnak a diadalhoz. Az "eszkimó", Carlos Boozer a maga 19 pontos, 15 lepattanós dupla duplájával feltette a koronát az idei alapszakasz-teljesítményére, mindenki kíváncsian várja, hogy vajon újra jön-e nála a playoffok során szinte mindig tapasztalt visszaesés.

A Bulls legjobb dobói: Boozer 19, Hinrich 18, Mohammed 17

A Wizards legjobb dobói: Price 24, Wall 23, C. Singleton 13

 

Memphis Grizzlies - Utah Jazz 86 - 70

A Memphis kétséget sem hagyott a felől, hogy rajta ne múljék az első körös pályaelőny, ha már az ötödik kiemelést nem szerezhette meg a Hollins-legénység, ám végül hiába vezette győzelemre Zach Randolph (25 pont, 19 lepattanó) a Grizzlies-t, a Clippers későbbi győzelme azt jelenti, hogy Marc Gasolék idegenben startolnak a Los Angeles-iek ellen. A Jazz számára pedig ezzel a vereséggel biztos volt, hogy vége is az idénynek, ám a Lakers későbbi győzelme okán egy idegenbeli bravúr is kevés lett volna a PO-ba jutáshoz.

A Grizzlies legjobb dobói: Z. Randolph 25, Conley 14, Arthur 11

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson22, Hayward 9, Mo Williams, Burks 8-8

 

Dallas Mavericks - New Orleans Hornets 99 - 87

A csalódott csapatok csatáját könnyedén nyerte a Mavs, mely ugyan nem jutott be idén a rájátszásba, de legalább sorozatban 13. szezonjában is eljutott a minimum 50 százalékos mutatóig. A korábbi NOH-irányító, Darren Collison 25 ponttal szállt be a kispadról, Nowitzki 16 pontot és 9 lepattanót tett be a közösbe, a 2011-es bajnok pedig végig fegyelmezetten játszva szépen búcsúzott saját szurkolóitól a Vasquez, Davis, Rivers, Smith négyesfogatot nélkülöző Hornets bánatára. A 16 pontos, 20 lepattanós dupla duplával élete meccsét teljesítő Aminu viszont így is jó szájízzel zárhatta az évadot.

A Mavericks legjobb dobói: D. Collison 25, Nowitzki 16, Marion 15

A Hornets legjobb dobói: Aminu, E. Gordon 16-16, R. Lopez 13

 

San Antonio Spurs - Minnesota Timberwolves 95 - 108

A Spurs visszakapta ma Manu Ginobilit is, de az újonnan szerződtetett Tracy McGrady még nem öltött szerelést a Minensota ellen "lepihent" találkozón. A vendégek Nikola Pekovics, Kevin Love és Brandon Roy nélkül is szépen búcsúztatták a szezont, hiszen az utóbbi 16 fellépésüket egyaránt elvesztették San Antonióban, ráadásul mesterük, Rick Adelman is lehet, hogy utoljára ült NBA-kispadon, úgyhogy volt miért kaparnia a hányattatott sorsú Timberwolves-nak Texasban. A sok átlagon felőli produkció közül a 21-et szóró Derrick Williams performansza emelkedett ki, pláne, hogy az év egyik legszebb zsákolását is bemutatta a tavalyi 1/2-es választott. A Popovich-legénység számára már mindegy volt az eredmény, s mint később kiderült, a Lakerst fogadja majd pályaelőnyből a gárda az első körben.

A Spurs legjobb dobói: Neal, Duncan 17-17, Parker 15

A Timberwolves legjobb dobói: Derrick Williams 21, Budinger 15, Rubio, Stiemsma 12-12


Oklahoma City Thunder - Milwaukee Bucks 89 - 95

A Thunder nem vetette ma be Kevin Durantet, Kendrick Perkinst, Kevin Martint, Derek Fishert és Nick Collisont sem, de Russell Westbrookot azért hét percre felküldte a pályára Scott Brooks mester, hogy ne szakadjon meg a "vasember" sorozata, hiszen karrierje során még soha egyetlen találkozót sem mulasztott az olimpiai bajnok kisember. A Larry Sanderst ma még jegelő Bucks ebben a felállásban nem meglepő módon el is verte a tavalyi finalistát, a 28 pontos, 16 lepattanós újonc, John Henson pedig újra alátámasztotta, hogy mekkora kár volt őt sokáig jegelni. Brandon Jennings viszont kisebb sérüléssel zárta a derbit, így már csak ezért sem a legjobb előjelekkel várhatja a Bucks a toronymagas esélyes Miamit az első körben, a Thunder viszont egykori játékosát, James Hardent és a Houstont fogadhatja majd az első körben.

A Thunder legjobb dobói: R. Jackson 23, P. Jones 14, J. Lamb 13

A Bucks legjobb dobói: Henson 28, Jennings 17, Dunleavy 14

 

Denver Nuggets - Phoenix Suns 118 - 98

Nem született meglepetés Denverben, ahol a Nuggets tovább javította franchise rekordjait, így megőrizte harmadik kiemelését a Danilo Gallinaira idén már nem számító Nuggets. Sorozatban 23. hazai találkozóját is megnyerte a Karl-legénység, ráadásul csak háromszor kapott ki sajt közönsége előtt az egész szezonban a coloradói alakulat, nem lesz tehát könnyű dolga a GSW-nek Ty Lawsonékkal az első körben. Ma a 21 pontos Wilson Chandler vitte a prímet a Denvernél, de a 11 pontos, 14 lepattanós Anthony Randolph is szépen demonstrálta, hogy mennyire is mély a Nuggets kerete.

A Nuggets legjobb dobói: W. Chandler 21, Iguodala 20, Lawson 14

A Suns legjobb dobói: Scola 17, Haddadi, Tucker 14-14

 

Los Angeles Lakers - Houston Rockets 99 - 95 - hosszabbítás után

Egyelőre nagyon megy a Lakersnek a Nash, Bryant páros nélkül, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a két koros hátvéd távollétében sokkal kevesebb az üresjárat védekezésben és rengeteg labda jut be a jó formában lévő centerpároshoz. A sokszor elcserélni kívánt Pau Gasol (17 pont, 20 lepattanó, 11 gólpassz) megint tripla duplázott, Dwight Howard 16 pontos, 18 lepattanós, 4 blokkos mutatókkal zárt, a két Mike, Brown és D'Antoni által korábban a "rendszerbe temetett" irányító, Steve Blake (24 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) pedig megmutatta, hogy nem véletlenül volt ő kezdő több csapatban is Los Angeles-i karrierje előtt.

A Lakers, mely már a feldobásnál biztos volt, hogy bejut a PO-ba a Jazz veresége miatt, sokáig úgy festett, hogy a hetedik helyet már nem tudja megkaparintani, de a kizsigerelt James Harden (30 pont, 25-ből 8 mezőnyből) rengeteget hibázott a negyedik etapban, Gasolék pedig átvették a stafétát. Így sem volt vége a harcnak a rendes játékidőben, ugyanis Chandler Parsons egy 10 méteres triplával a dudaszó pillanatában egalizált, ám a hosszabbításban már uralta a játékot a zsinórban öt győzelemnél tartó Lakers. Az aranysárga-lilák a Spurs ellen kezdenek idegenben, s jelenlegi formájukat elnézve egyáltalán nem esélytelenek a nyugati második kiemelt ellen sem.

A Lakers legjobb dobói: Blake 24, P. Gasol 17, Jamison, D. Howard 16-16

A Rockets legjobb dobói: Harden 30, Parsons 23, Lin 12

 

Sacramento Kings - Los Angeles Clippers 108 - 112

A leginkább emocionális töltetű találkozót Sacramentóban vívták meg, hiszen a Kings lehet, hogy többet nem is játszik ebben a városban, a közönség ennek megfelelően szépen el is búcsúztatta kedvenceit. A 36 pontos, 22 lepattanós, élete legjobbját nyújtó DeMarcus Cousins ráadásul meg is fájdította a fanatikusok szívét, hiszen mutatott valamit abból, mekkora klasszis lehet a jövőben, ha mentálisan rendben lesz. Az üdvösséghez viszont ez sem volt elég, a nyugati negyedik pozícióval automatikusan nem járó pályaelőnyét be tudta biztosítani ezzel a sikerrel a 25 pontos, 11 gólpasszos Chris Paul irányította Clippers.

A Kings legjobb dobói: Cousins 36, Thornton 21, Outlaw 17

A Clippers legjobb dobói: Paul 25, Ja. Crawford 24, C. Billups 17

 

Portland Trail Blazers - Golden State Warriors 88 - 99

Volt bizony tétje ennek a derbinek is, hiszen a Warriors egy W-vel tutivá tehette hatodik kiemelését, Steph Curry pedig legalább két tripla értékesítése esetén a liga valaha volt legtöbb hárompontost értékesítő emberévé válhatott egy adott szezonon belül, ami végül össze is jött az idén végre egészséges hátvédnek és a szezon legkellemesebb meglepetését szolgáltató GSW is célba ért a sorozatban 13 összecsapását is elvesztő Blazers otthonában. A visszatérő Andrew Boguttal felálló Golden State öröme így sem lehetett teljes, hiszen Klay Thompson bokája megsérült a mérkőzésen. A portlandieknél LaMarcus Aldrdige 30 pontos, 21 lepattanós dupla duplája a kudarc ellenére is kiemelést érdemel.

A Blazers legjobb dobói: Aldridge 30 pont, Lillard 21, Barton 15

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 24, D. Lee 20, Curry 15

 

A nap hőse: Pau Gasol, aki 17 pontos, 20 lepattanós, 11 gólpasszos tripla duplát tett le az asztalra csapata talán legfontosabb idei mérkőzésén és évekkel ezelőtti önmagát idézi az utóbbi hetekben.

A nap lúzere: Az Atlanta Hawks, mely ma is mindent megtett a vereségért New Yorkban, hogy még csak véletlenül se végezzen ötödikként a Keleti Konferenciában, ez által pedig el tudja kerülni, hogy a Miami ágára kerüljön.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus