A Golden State megmutatta, hogy mire számíthatunk

Parádézott a GSW-kezdő a Lakers ellen - Smart megsérült a Bostonnál - villogott a Lowry-DeRozan kettős - lelépte a Memphist a Wolves.

 

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva elérhető!

Detroit Pistons – Toronto Raptors 92-103

Lowry és DeRozan részéről kezdődhet. A két hátvéd hullámzó teljesítményt nyújtott eddig az előszezon során, ezen a találkozón viszont egyszerre játszottak remekül – ketten együtt 53 pontig jutottak, pedig előbbi 29, utóbbi csak 24 percet töltött parketten.  A padról most is nagyszerűen szállt be Cory Joseph, míg Sullinger hiányában a kezdő négyes posztot Siakam foglalhatta el és vele is működött a gépezet. Összességében egyébként csak 43%-kal dobott a Raptors ezen az estén, de amíg Lowry-ék a pályán voltak, nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat.

A Detroit befejezte. Utolsó előszezon-meccsén lépett pályára a gárda, ennek megfelelően eléggé reális rotációt láthattunk – a kezdőben Drummond, Morris és Caldwell-Pope is 30 perc felett játszott és összesen kilencen kerültek parkettre. Leginkább Reggie Jackson játéka hiányzott egyébként, Smith (7 pont, 3 gólpassz) nem tudta őt pótolni, a többiek többé-kevésbé hozták, amit kell, legalábbis támadásban – hátul tehetetlenek voltak a Lowry-DeRozan kettőssel szemben, elöl pedig az 5/23 tripla nem fest túl jól összességében.

A Pistons legjobb dobói: Drummond 16, Caldwell-Pope 16/3, Harris 14, Morris 14/3
A Raptors legjobb dobói: Lowry 27/15, DeRozan 26/3, Joseph 10/3

Boston Celtics – New York Knicks 96-121

Marcus Smart megsérült. Utolsó előszezon-meccsét játszotta a Boston és erősen tartalékos csapattal álltak fel, az első sorból csak Amir Johnson kapott kilenc percet. A kezdőbe került Marcus Smart is, ám a második negyedben kiment a bokája és nem tudott már visszatérni a pályára – Brad Stevens szerint talán nem jelent ez hosszú kihagyást, de pontos információk még nincsenek, mindenesetre nem nézett ki jól. Az idei 1/3-as Jaylen Brown kapott 27 percet, de a dobásai nem ültek (még a büntetői sem), másban pedig még kevésbé volt hasznos, így bár eljutott 17 pontig, összességében ő sem zárt túl pozitív estét.

Porzingis elöl-hátul. Ugyan kintről nem tudott büntetni (0/4) a Knicks magasembere, így is közel tarthatatlannak bizonyult és 23 perc alatt berámolt húsz pontot, ráadásul védekezésben két labdaszerzéssel és három blokkal hívta fel magára a figyelmet. Az Anthony-t és Rose-t nélkülöző gárdából kiemelkedett ezen az estén, de érdekes, hogy a kezdőcsapat még úgy sem került hátrányba, hogy 1/12 triplát dobtak, illetve hogy Noah és Jennings kosár nélkül zárt – a kispad egyébként parádézott, négyen is átlépték a tízpontos határt és simán megnyerték a találkozót. A New York holnap a Brooklyn ellen zárja az előszezont.

A Celtics legjobb dobói: Brown 17/6, Rozier 13/9, Hunter 12/6
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 20, O’Quinn 13, Vujacic 12/3, Baker 12/6

Milwaukee Bucks – Indiana Pacers 111-103

Jó szájízzel zárta az előszezont a Bucks. Több nagyon gyenge meccse is volt a gárdának az utóbbi időben, most azonban az első perctől az utolsóig stabilak tudtak maradni és nem is játszottak rosszul – a 111 dobott pont mindenképpen szépen fest. A kezdőben Plumlee és Teletovics kapott helyet a Parker-Antetokounmpo-Dellavedova trió mellett és működött is az elképzelés, igaz, leginkább akkor, amikor Plumlee helyére érkezett Monroe – a center 1/8-at dobott mezőnyből, de kiosztott öt gólpasszt és vele volt igazán jó a Milwaukee. A rengeteg eladott labda ellenére egyébként Antetokounmpo, Parker és Dellavedova is hozta, amit kell, a gond továbbra is az, hogy utóbbit és Teletovicsot leszámítva nincs kinti dobó – olyan emberek tettek hozzá a 38%-os teljesítményhez, akiket aligha fogunk hosszú percekig látni az alapszakaszban.

25 percet kapott a kezdő. Ennyi időt töltött parketten a Pacers első sora, de komoly előnyt nem tudtak kiharcolni a Milwaukee-val szemben, a cseresor pedig leginkább csak kárt okozott, főleg védekezésben. Érdekesség, hogy Paul George mellett Myles Turner vállalta a legtöbb dobást, de ez főleg azért történt így, mert a Teague-Ellis hátvédpáros rendre leosztotta a labdákat – ketten együtt 14 gólpasszal, 15 mezőnykísérlettel és csak három eladott labdával zártak. George-on kívül egyébként náluk sem volt stabil tripladobó, ami azért okozhat majd problémát, illetve 50-34-re elveszítették a lepattanózást, ami szintén nem jó jel.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 20, Parker 19, Teletovics 14/9
A Pacers legjobb dobói: George 18/9, Turner 16, Robinson 13/3

Minnesota Timberwolves – Memphis Grizzlies 101-94

Ha nincs tripla, jó a büntető is. Csapatszinten összesen három triplát süllyesztett el a Minnesota, ám kiharcolt 41 büntetőt – ebből Karl-Anthony Towns egymaga jegyzett 17/17-et (!), Gorgui Dieng pedig 9/10-et. A jól büntetőző magasember hatalmas kincs a mai NBA-ben, ez a páros pedig ennek köszönhetően összesen 50 pontig jutott 16 mezőnykísérletből, ráadásul leszedtek mellé húsz lepattanót, kiosztottak öt blokkot és levették a pályáról Marc Gasolt. Andrew Wiggins nem játszott, de a periméterről Zach LaVine 18 pontját is érdemes megemlíteni – meglepetésre földbe döngölték a Memphist a hazaiak, a kezdőcsapatok között is óriási különbség volt.

Ez most nem ment a Memphisnek. A Conley-Harrison-Ennis-Green-Gasol ötös kezdett a Grizzliesnél, de nem volt benne sok köszönet – a center teljesen elveszett Townsék mellett és a többiek is tehetetlennek bizonyultak, nagyon hamar komoly hátrányba kerültek. Ebből a meccsből maximum Selden 5/9 tripláját lehet kiemelni számukra pozitívumként, illetve azt, hogy a cserék csatáját 37-10-re megnyerték az utolsó negyedben, így a végeredmény szoros lett – egyébként esélyük sem volt.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 31, Dieng 19, LaVine 18/3
A Grizzlies legjobb dobói: Selden 17/15, Randolph 13, Harrison 10/3, Williams 10/3

Dallas Mavericks – Houston Rockets 91-106

Barnesnak idő kell. Az első opciónak igazolt kiscsatárról tudni lehetett, hogy nem szokja meg egyhamar új szerepkörét, de az előszezon során egy centit sem lépett előre ebben és ezúttal sem tudott a gárda élére állni. Nyolc pontot tett hozzá, méghozzá 1/9-es mezőnymutatóval, gólpassz nélkül és védekezésben sem volt túl acélos, nélküle pedig nem fog működni ez a Mavs – Bogut most is hozta magát, Nowitzkitől és Deron Williamstől sokkal többet nem várhatunk (főleg az előszezonban) és Matthews is biztatóan mozgott. Pozitívum Justin Anderson hasznos tizenöt perce a padról, de a csapatszinten elért 37%-os mezőnymutató jelzi, hogy a támadójátékkal még sok munkája lesz Rick Carlisle-nak.

Jobb volt a Houston. James Harden vezérletével (23 pont, 5 pattanó, 11 gólpassz, 4 eladott labda) az első perctől a Rockets volt fölényben, az irányítóvá avanzsáló hátvéd passzait a palánk alatt Capela, a triplavonalról pedig Ryan Anderson küldte a gyűrűbe. Beverley, Nené és Prigioni nélkül a kispadon azért akadtak gondok, de Wiltjer, McDaniels és Harrell most is hozta, amit kell, ha visszatérnek az említettek, rendben lesz a rotáció.

A Mavericks legjobb dobói: Matthews 15/9, Nowitzki 12, Anderson 8/6, Barnes 8, Hammons 8
A Rockets legjobb dobói: Harden 23/6, Anderson 14/12, Gordon 13/6

Utah Jazz – Portland Trail Blazers 84-88

A Blazers még mindig hasonlít a GSW-re. Damian Lillard 27 pontig jutott 4/6 triplával 28 perc alatt, ő nem sokat kérdezett ezen az estén sem – érdekesség viszont, hogy Plumlee a 8 pontja és 10 pattanója mellett 7 gólpasszt is kiosztott, ebből a szempontból nagyon hasonlít a rendszerük a nyugati bajnokéra. Abból a szempontból már kevésbé, hogy a McCollum-Harkless-Aminu trió 3/13 triplát tudott csak értékesíteni, így pedig a pontok is elmaradtak – a padról Evan Turner azért bizonyította, hogy jó vétel volt és bár az utolsó negyedben felzárkózott a Jazz, végül behúzták a győzelmet.

A fő fegyverek nélkül. A Jazznél ezúttal is hiányzott Burks, Hayward, illetve Favors is, ez pedig a Portland ellen már nem fért bele – hiába játszott jól Hill és Gobert, alapesetben azért nem nekik kell termelniük a pontokat. Boris Diaw és Joe Johnson sem szaggatta az istrángot a kezdőben és bár Trey Lyles megint remekelt (11 pont, 8 pattanó, 3/6 tripla), most nem működött a Utah játéka.

A Jazz legjobb dobói: Hill 16/6, Gobert 15, Lyles 11/9
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 27/12, Turner 15/3, McCollum 11/3

Los Angeles Lakers – Golden State Warriors 112-123

Ismét gálázott a GSW. Ezúttal mintha a reálishoz közeli rotációt küldött volna ki a pályára Steve Kerr, a kezdőötösből csak Pachulia maradt 30 perc alatt, a padról pedig nagyjából azok és annyit játszottak, akikre és amennyire számíthatunk. Az első sor meg is mutatta, hogy mire képes támadásban, Steph Curry (32 pont, 6/12 tripla), Kevin Durant (27 pont, 10/19 mezőnyből) és Klay Thompson (19 pont, 6/14 mezőnyből, 8 gólpassz) helyzetei is megvoltak, de Draymond Green is eljutott tíz pontig. Érdekesség, hogy a kezdőcsapat 27 (!) gólpasszt osztott ki (még Pachulia is ötöt) és 19/19 büntetőt értékesített –azt csináltak, amit akartak.

Ingram megmutatta. A Lakersnél nagy reményeket fűztek az újonchoz, de az előszezonban eddig nem igazán villogott, bár az utóbbi meccseken azért már mutatott szép dolgokat: ezúttal minden eddigit felülmúlt, 28 perc alatt 21 ponttal (7/10 mezőnyből, 2/3 tripla, 5/6 büntető), 7 pattanóval és 4 gólpasszal zárt. Az ő remek játéka mellett érdemes kiemelnünk, hogy megváltozott a kezdő, Deng pihent, Lou Williams a padra szorult, míg bekerült Clarkson és Nick Young – utóbbi 19 ponttal, közte 5/10 triplával hálálta ezt meg. D’Angelo Russell érdemeit jelentősen csökkenti a hét eladott labda és a sokszor gyenge védekezés, de utóbbi egyrészt mással is gyakran előfordul a GSW ellen, másrészt a 16 pontos, 9 gólpasszos produkció azért valamelyest ellensúlyozza a negatívumokat.

A Lakers legjobb dobói: Ingram 21/6, Young 19/15, Russell 16/12
A Warriors legjobb dobói: Curry 32/18, Durant 27, Thompson 19/9

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus