A Louisville nyerte az NCAA döntőjét

Ma hajnalban nem rendeztek mérkőzést az NBA-ben, mivel az NCAA döntőjét játszották Atlantában, a Georgia Dome-ban. A két mérkőző fél az utóbbi napokban egy csúnya sérülés miatt (is) reflektorfénybe kerülő Louisville Cardinals és a Michigan Wolverines voltak. Rick Pitino együttese, a Louisville újfent bizonyította, hogy hatalmas küzdők, 12 pontos első félidei hátrányból fordítottak és végül megnyerték a találkozót, ezzel enyhítve Kevin Ware fájdalmait, Pitino pedig alig fél nap alatt a mennybe ment - a Hírességek Csarnokának tagsága mellett második NCAA bajnoki címét szerezte.

 

 

 

Michigan Wolverines - Louisville Cardinals 76-82 (38-37, 38-45)

A mérkőzésnek Trey Burke adta meg az alaphangot, ő szerezte a Michigan első hét pontját, így az első három és fél percben a Wolverines vezetett. Gyorsan egyenlített a Cardinals a negyedik perc végére, innen azonban szinte az egész első félidőben a Michigan volt fölényben. Spike Albrecht három perc alatt három hármast süllyesztett el, vezetésével kezdett megint egyre nagyobbra nőni a távolság és szintén az ő öt pontja kellett ahhoz, hogy 16 perc játékot követően kialakuljon a Wolverines legnagyobb előnye, 12 pont (33-21). Nem olyan fából faragták azonban az idei Louisville-t, hogy csak úgy feladják, ezt most Luke Hancock mutatta be, aki két és fél perc alatt négy hármast és két büntetőt dobott be, 14 pontjával szinte egymaga tüntette el a különbséget a nagyszünet előtti utolsó perc kezdetére (36-35), a félidőben így már csak egyetlen pont volt a Cardinals hátránya (38-37).

A második félidő már kevésbé hozott hullámzó játékot az eredmény szempontjából. A játékrész elején még a Michigan ment pár ponttal, ám Chane Behanan 9, illetve Peyton Siva 6 pontjának köszönhetően 10 perccel a lefújás előtt már a Cardinals vezetett, igaz, mindössze kettő egységgel (56-58). A Louisville szerencséjére szenegáli centerük, Gorgui Dieng is felébredt ekkor, hat pontot szerzett az ezt követően periódusban - összesen 8-ig jutott a teljes meccsen -, Hancock újabb triplája pedig azt jelentette, hogy három és fél perccel a vége előtt 10 volt közte, innen pedig nem volt visszaút. A Michigan egyetlen egyszer sem tudott egy támadásnyi különbségen belülre kerülni, a Cardinals nem hibázott a végén a büntetőkben, így Rick Pitino együttese nyerte a trófeát. Az MOP (Most Outstanding Player - a legkiemelkedőbb játékos) az egyetemi bajnokság története során először egy cserejátékos, Luke Hancock lett, aki 22 ponttal, hibátlan triplamutatóval vezette győzelemre övéit.

A draft szempontjából érdekes nevek közül Trey Burke nagyon jó tornát futott és a döntőben is kitűnő teljesítményt nyújtott négy eladott labdája ellenére is. Végül 24 ponttal zárt 7/11-es mezőny- és 3/5-ös triplamutató mellett, emellett volt 4 lepattanója, 3 gólpassza és 1 blokkja is. Őt a lottery-be várja a legtöbb szakértő, hogy ott hol kelhet el, az azért nagyban függ a draft előtti felmérésektől, de az sem kizárt, hogy nagyon az elején.

A győztesnél Gorgui Dienget kell kiemelni, ő valószínűleg valahol az első körben fog elkelni. Képzett centernek tűnik, ami manapság eléggé ritka. Sok labdát nem használ el, de azokat jó százalékban értékesíti. Itt a döntőben 8 ponttal, 8 pattanóval, 6 gólpasszal és 3 blokkal zárt, igazi mindenes teljesítményt nyújtott. Peyton Sivának lehet még esélye a draftolásra, ő 18 ponttal - de csak 6/15-ös mezőnymutatóval -, 6 pattanóval, 5 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel zárt, ő ezzel a mai meccsel egészen biztosan javított a helyzetén. Russ Smith kifejezetten jó volt az idei March Madnessen, de a hírek szerint az NBA csapatok megfigyelőinek annyira nem tetszik, mivel egy alacsony kettesről van szó. Ma nem segített sokat helyzetén, ugyanis 9 pontját mindössze 3/16-os mutatóval szerezte és volt emellett 3 leadott labdája is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus