A Miamin már nem fogott ki a Lin-mánia

Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában 4 rangadót rendeztek az All-Star hétvége előtt, mindenhol érdekes végkimenetellel. A Miami Heat 8 ponton tartotta Jeremy Lint és simán verte a New Yorkot hazai pályán, elsősorban a fantasztikus nagy hármasnak köszönhetően. Nem feledkezhetünk meg a liga történetének egyik legrosszabb meccséről sem, ahol a Magic egyszerűen nem akart nyerni, illetve a Spurs újabb idegenbeli skalpja sem hétköznapi körülmények között született meg. Az Oklahoma City a Lakerst tanította móresre, elsősorban a palánkalatti dominanciának köszönhetően. Nézzük, mi történt még az egyes találkozókon!



Miami Heat–New York Knicks 102–88

Megvolt Jeremy Lin első igazán rossz mérkőzése, mióta megkapja a bizalmat a New York-iaknál. 8 pont mellett 5 lepattanó és 6 gólpassz érkezett tőle, de a probléma nem is itt volt elsősorban, hanem a 7 eladott labdánál... 11-ből 1-es mezőnymutatóval zárt, csapatának pedig csak fellángolásai voltak a zsinórban 8. meccsét megnyerő Heat ellen. A nagy hármas elképesztően játszott a Miaminál, James 20 pont mellett 8 lepattanót, 9 gólpasszt, 5 labdaszerzést és 2 blokkot jegyzett, ez már önmagában egy olyan performansz, ami akár döntő lehetett volna, de még Bosh is dobott 25-öt, illetve szedett 8 pattanót, s Wade sem állt meg 22 alatt, a Heat valósággal átrobogott a formán kívül játszó, támadásban igencsak megbénított Knicksen. A vendégeknél a 19 pontig jutó Anthony és a kispadról beállva 14-14 pontot szerző JR Smith, Steve Novak páros tagjai dicsérhetőek csupán.

A Heat legjobb dobói: Bosh 25, Wade 22, L. James 20

A Knicks legjobb dobói: C. Anthony 19, Novak, JR Smith 14-14




Oklahoma City Thunder–Los Angeles Lakers 100–85

Sejthető volt, hogy ezen a találkozón az diadalmaskodik majd, aki uralni tudja a festéket. Nos, a lepattanó párharcot 44 – 41-re hozta a hazai gárda, Serge Ibaka 11 pontos, 13 lepattanós dupla duplát hozott, így a Thunder volt kedvezőbb pozícióban, végül simán célba is ért. A 24-et szóró Bryant vezette Lakers nagyjából a félidő végéig tudta tartani a lépést a 33-ig jutó Duranttel és társaival, majd a negyedik negyedben még egyszer ráijesztett picit a hazai szurkolókra, de ezen az estén többre nem tellett, jelzésértékű diadalt aratott az OKC, mely 12 találkozó óta veretlen saját közönsége előtt, s a főcsoport éléről várhatja az All-Star hétvégét.

A Thunder legjobb dobói: Durant 33, Westbrook 19, Harden 16

A Lakers legjobb dobói: Bryant 24, P. Gasol 22, A. Bnyum 14




Denver Nuggets–San Antonio Spurs 99–114

Egymeccses pihenő után visszatért a texasiaknál a Duncan, Parker páros, de Ginibili és Splitter továbbra sem lehettek a San Antonio segítségére. A Spurs 40 – 14-es villámrajtot vett, esélyt sem adott a Nené, Gallinary, Lawson triót nélkülöző Denvernek. A 28 pontos, 12 lepattanós DeJuan Blair hosszú hetek után először hozott extrát, pedig nagyon jól indult számára az idény, mástól nem kellett az extra a Rodeo Road Tripet ezennel 8 – 1-es mérleggel befejező Spursnél. A hazaiaknál Brewer 23 pontjával emelkedett ki, de sokat nem tudott segíteni a meghatározó emberei nélkül igencsak szárnyaszegett coloradóiakon.

A Nuggets legjobb dobói: C. Brewer 23, A. Miller 20, Afflalo 19

A Spurs legjobb dobói: Blair 28, Duncan 18, R. Jefferson 17



Atlanta Hawks–Orlando Magic 83–78

A Jameer Nelson nélkül felálló Orlando Magic és az Al Horford mellett immáron Joe Johnsont is kényszerből jegelő Hawks az idény talán legrosszabb mérkőzését játszotta ezen az estén. Nem tudni, miért, de a floridaiak elképesztően érdektelen hozzáállással „küzdöttek” a sikerért, ráadásul ötlettelenül és akaratgyengén kosárlabdáztak, még Stan Van Gundy sem hozta a tőle megszokott vehemenciát, nem véletlen, hogy a nagyszünetre 17 pontos előnyt szedett össze a hazai alakulat. Az Atlanta kritikája, hogy ezt teljesen le tudta dolgozni a harmadik negyed vége előtt a 22 pontos Joe Smith vezette vendéglátó. A negyedik etapban Wille Green hozott egy kis életet a padról, s ez elég is volt ahhoz, hogy lehajrázza ellenfelét a Hawks, mellette az első félidőben parádézó, már akkor 15 pontig jutó Pargo.

A Hawks legjobb dobói: Josh Smith 22, Ja. Pargo 15, W. Green

A Magic legjobb dobói: Redick 13, D. Howard 12, Turkoglu 11


A nap hőse: Willie Green, aki egy igencsak lapos mérkőzésbe és egy leeresztő csapatba (Atlanta) hozott életet a kispadról, 14 pontot szerezve vezette diadalra övéit a Magic ellen, a végjátékban egy óriási triplát és egy gyönyörű közelit értékesített Howard felett.

A nap lúzere: Az Orlando Magic és Hedo Turkoglu – Jameer Nelson távollétében leginkább a török bedobó próbálkozott, de hogy miért, azt kevesen értették. 16-ból 4-es mezőnymutatója sem árul el mindent, annyira érdektelenül hajigált és szórta el a labdákat a Hawks ellen. A Magic egyébként kollektíven nem akart nem csak nyerni, de kosárlabdázni sem Atlantában.

A játéknap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus