A New York Knicks a playoff küszöbén, a Spurs megállíthatatlan

A Knicks alaposan helybenhagyta városi riválisát, és a Hawks vereségével karnyújtásnyira van tőlük a rájátszás. Nyugaton ennél bonyolultabb a helyzet, a 7-8. pozícióért harcoló három csapat mindegyike szorgosan gyűjtögeti a vereségeket. Az Indiana nem szépen, de hozott egy meccset, ezt azonban megtette a Miami is, így nem tudtak közelebb kerülni George-ék a címvédőhöz. A Wizards hat év után, irányítójuk, John Wall először lesz ott az utószezonban, és a Bobcats is már csak matematikailag eshet ki a keleti Top8-ból. A Bulls és a Raptors is győzött, így továbbra is nyílt a csata a keleti dobogóért, a nyugati első hely viszont eldőlni látszik, a Spurs díszlépésben nyeri a meccseket. 

 

Indiana Pacers - Detroit Pistons 101-94

A végén jobb volt az Indiana. A Pacers több rohanással igyekezett előnyt kovácsolni, a Detroit viszont a Drummond-Monroe páros támadólepattanóira alapozva tartotta magát, sőt, az utolsó negyedet egypontos előnnyel kezdhették. Itt azonban Hibbert és West is hatékonyan dolgozott az ellenfél palánkja alatt, ráadásul (némi félreértés után) Paul George egy triplát a térfél közepéről értékesített, majd a végén West kosara eldöntötte a találkozót.

Most működött a gépezet. Március 15-e óta először érte el a száz pontot Frank Vogel csapata (akkor is a Pistons ellen), Paul George remekelt, 27 pontja mellé 13 lepattanót és 7 gólpasszt is jegyzett (úgy néz ki, a Detroit a kedvenc áldozata, 26 pontot és 10 lepattanót átlagol ellenük idén), de rajta kívül is négyen elérték a tíz pontot. A vendégek csupán 37%-kal dobtak, nem működött a játékuk, a két centerük (mindketten dupla-dupláztak) mellett Josh Smith igyekezett, de senki nem tudott végig hatékony lenni.

A Pacers legjobb dobói: George 27/12, West 15, Hill 12
A Pistons legjobb dobói: Smith 24/9, Monroe 17, Stuckey 16/3 

New York Knicks - Brooklyn Nets 110-81

A küszöbön a Knicks. A sima győzelem mellett annak is örülhettek a Knicksnél, hogy a nyolcadik Atlanta kikapott, így már csak egyetlen meccsnyire vannak tőlük (mivel több győzelmük van, időlegesen elébük is kerültek a tabellán). Ma JR Smith adta a ritmust, 24 pontját 6 triplával súlyosbította, mellétett 8 pattanót és 6 gólpasszt is – de Carmelo Anthony sem tétlenkedett, dupla-duplával (23 pont, 10 pattanó) jelentkezett, míg a kispadról a villámgyógyulást bemutató Hardaway Jr. 70 százalékos hatékonysággal szerzett 17 egységet. Az egyedüli rossz hír Raymond Felton sérülése, aki elég nagyot esett a 3. negyed elején. 

A Brooklynnak sok volt a back-to-back. Előző nap örülhettek, hiszen bejutottak a rájátszásba, ma viszont az első félidő után becsukhatták a boltot. A Knicks 25 egységgel vezetett a nagyszünetben, innentől kezdve a kezdők nem is sokat játszottak, nem volt értelme erőltetni. 
 
A Knicks legjobb dobói: Smith 24/18, Anthony 23, Hardaway Jr. 17/9.
A Nets legjobb dobói: Johnson 16/6, Williams 12/6, Anderson 11/3.
 
Orlando Magic - Cleveland Cavaliers 98-119

Megkezdődött az esélyadás. A Magic 25 pontos hátrányban volt félidőben, nagyon nem találták a ritmust a hazaiak – a második félidőben már jobbára a kiegészítő emberek játszottak, illetve Victor Oladipo, akinek minden pontra szüksége van, hogy valamennyire versenyben maradjon az Év Újonca címért. A kispadról Doron Lamb 14 pontot szórt, de a mérkőzés komolyságáról sokat elmond, hogy az a DeWayne Dedmon is 17 percet kapott, aki jobbára pályára sem lép.

Kyrie Irving jól tért vissza. Bicepsz-sérülése után nagyszerű dobásokkal (17 pont, 7/8 mezőnyből) és jó mezőnymunkával (8 gólpassz, 6 pattanó) jelentkezett a Cavaliers ásza, de nem róla szólt a mai nap: hárman is elérték a 20 pontos határt a Clevelandben, közülük Tristan Thompson masszív dupla-duplát hozott össze (20 pont, 11 pattanó). 
 
A Magic legjobb dobói: Oladipo 16/6, Lamb 14/9, Harris 11.
A Cavaliers legjobb dobói: Waiters 26/9, Hawes 20/12, Thompson 20.
 
Philadelphia 76ers - Charlotte Bobcats 93-123

A Sixers nem bízza a véletlenre. Amikor meg kellett szakítani a 26-os vereségsorozatot, és elkerülni a szégyent, akkor összekapta magát a Philly, azóta viszont ismét vereség vereség hátán. Legalább Carter-Williams Év Újonca Díja összejöhet, ma is egy szép teljesítményt (22 pont, 10/18 mezőnyből, 7 pattanó) tett le az asztalra az irányító, társa viszont nem akadt – így a 76ers ezzela buktával végleg bebetonozta magát a Bucks mögé a második legrosszabb mutatóval.

A Bobcats újabb fontos lépése. Hosszú ideje várnak már arra Észak-Karolinában, hogy a Bobcats végre bejusson a playoffba – a mai győzelem után kijelenthető, hogy a nagy célt gyakorlatilag teljesítette a gárda. Al Jefferson szokásához híven dupla-duplával (25 pont, 10 pattanó) segítette csapatát, míg Kemba Walker gyengébb meccse is bőven belefért. Említést érdemel még a kispad, akik nem lazázták el a második félidőt, végül kerek 60 ponttal terhelték meg ellenfelük kosarát. 
 
A 76ers legjobb dobói: Carter-Williams 22, Sims 15, Williams 12/6.
A Bobcats legjobb dobói: Jefferson 25, Tolliver 16/12, Neal 15/3.
 
Toronto Raptors - Houston Rockets 107-103

Kezdőirányítók nélkül. A Rocketsban Patrick Beverley, a Torontóban Kyle Lowry hiányzott sérülés miatt, ennek ellenére helyetteseik jól játszottak: Vasquez és Lin is szépen dolgozott. Bár a Houstont dicséret illeti a küzdeni tudásáért, (20 pontos hátrányból jöttek vissza 92-91-re), Beverley mellett Dwight Howard hiányát, illetve Terrence Jones alig egy negyedes bevetését (influenzából lábadozik az erőcsatár) a végén nem tudták elviselni.

A Raptors tartja a dobogót. Bár ma a csapat egyik pillére, az erőcsatár Amir Johnson bokasérülés miatt már az első negyedben kidőlt, DeMar DeRozan  (29 pont, 10/19 mezőnyből, 10 kiharcolt büntető) végig vezér tudott lenni, ennek köszönhetően a Rockets nagy felzárkózása után sem omlott össze a gárda – a siker azt is jelenti, hogy a Bullsszal szemben továbbra is őrzik a 3. helyet Keleten. 
 
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 29/3, Vasquez 15/12, Valanciunas 15.
A Rockets legjobb dobói: Harden 26/6, Parsons 20/3, Lin 16/9.
 
Washington Wizards - Boston Celtics 118-92

Vége a hatéves böjtnek. 2008 után ismét playoffban láthatjuk a Washingtont, és végre John Wall is megnyugodhat: a 2010-es 1/1-est erősen frusztrálta az elmúlt évek vesszőfutása. A játékmester 28 perces bevetése alatt egy dupla-duplával (13 pont, 10 gólpassz) járult hozzá a sikerhez, de a többi négy kezdőjátékos is elérte a 10 pontot. A Celtics ellen senkinek nem kellett megszakadnia, még a 2013-as draft harmadik választottja, az idén eddig nem sokat mutató Otto Porter is villogott, karriercsúcsot jelentő kilenc egységet tett a táblára.

Nem volt ellenfél a Boston. A vendégek a nagyszünetben csak 11 ponttal égtek, de már ekkor látszott, hogy az Achillesével bajlódó Avery Bradley hiányában átjáróház a védelmük. A csereként beszálló Jared Sullinger (25 pont) illetve Kelly Olynyk (14 pont) igyekezett lökni a csapat szekerén támadásban, azonban a túloldalon a ellenfél gyors és pontos játéka rajtuk csattant, mindketten 5 faultot szedtek össze. 
 
A Wizards legjobb dobói: Gortat 22, Beal 19/3, Ariza 18/9.
A Celtics legjobb dobói: Sullinger 25/3, Olynyk 14, Rondo, Green 13-13.
 
Atlanta Hawks - Chicago Bulls 92-105

Melegszik a pite. A Hawks újabb vereségével átmenetileg elvesztette a playoffot jelentő 8. helyet (bár egyelőre kevesebb vereséget számlálnak, mint a Knicks). Az utóbbi 28 meccsükből ez volt a 21. bukta, pedig ez a győzelem is meg lehetett volna, ha a negyedik negyedben jobban koncentrálnak. A kezdőötös Pero Antic kivételével jól dolgozott, azonban amikor a cseréknek kellett volna előlépniük, megakadt a játékuk – Lou Williams adós maradt a pontokkal, és bár kiosztott 5 gólpasszt, de 5 labdát el is adott. 

A szokásos forgatókönyv szerint zajlott a Chicago mai napja. Kirk Hinrich és Jimmy Butler keményen állta a sarat a periméteren, a palánkok alatt Boozer és Noah (10 pont, 10 pattanó, 6 gólpassz, 2 labdalopás) dolgozott – aztán a kispadról jött DJ Augustin (23 pont, 5 gólpassz), valamint Taj Gibson (10 pont, 7 pattanó, 2-2 blokk és labdaszerzés), akik hozták a győzelemhez szükséges pluszt. A Bulls játéka nagyon összeállt az elmúlt hetekben, nem csoda, hogy ott loholnak a Toronto nyakán. 
 
A Hawks legjobb dobói: Millsap 22/3, Teague 21/9, Korver 12/12.
A Bulls legjobb dobói: Augustin 23/12, Butler 17/9, Hinrich 17/3.
 
Miami Heat - Milwaukee Bucks 96-77

Könnyeden játszott a Miami. A Heat ezúttal is tartalékosan állt ki, ennek ellenére senkitől nem kellett extra a győzelemhez. A floridaiak végig vezettek (volt, hogy 27-tel is), csupán hárman jutottak tíz pont fölé, de kilencen szereztek minimum hatot és az 50%-os mezőnymutató is jelzi, hogy járt a labda. A Bucks nem fejtett ki számottevő ellenállást, Mayo hiányában csupán Pachulia 16 lepattanójának örülhettek.

Toney Douglas bizonyít. A hátvéd elég sok lehetőséget kap, pláne azóta, hogy Wade nem játszik. Ezúttal 9 pontot, 7 lepattanót és 3 gólpasszt tett hozzá, de folyamatosan aktív, jól védekezik és Spoelstra sokkal inkább benne bízik, mint például Michael Beasleyben. A rájátszásra érdekes lehet a Heat rotációja, hiszen kettes poszton a Wade-Allen páros mögött Douglas és most már James Jones is bevethetőnek tűnik.

A Heat legjobb dobói: James 17/3, Bosh 15/3, Chalmers 14/6
A Bucks legjobb dobói: Sessions 19/3, Adrien 14, Knight 11/6

Minnesota Timberwolves - Memphis Grizzlies 102-88

A festékben szétesett a Memphis. Ugyan csak hattal szerzett több pontot bentről a Wolves, de azok nagy része könnyű kosár volt, ráadásul nyolccal több lepattanót is szereztek a hazaiak. Kevin Love szezonbeli harmadik tripla-dupláját jegyezte (24-16-10), míg a vele szemben álló Zach Randolph mindössze négy pontig jutott 1/8-as mezőnymutatóval. Ugyan Marc Gasol hozzátett 18 egységet, de a Minnynél Love mellett Kevin Martin is húsz fölé ment, a hazaiak tíz százalékkal céloztak jobban mezőnyből, erre pedig nem lehetett válasza a Grizzliknek.

Na ki jut be? Jelenleg 44-31-gyes mérleggel áll a Memphis, a Dallas és a Phoenix is - de csak két szabad playoff hely maradt. A Memphis helyzete nem könnyű, hiszen elmennek a Spurshöz és fogadják a Miamit, de a Phoenix sorsolása is nehéz, talán a Mavs van a legjobb helyzetben - viszont az utolsó meccseket egymás ellen játsszák...

A Timberwolves legjobb dobói: Love 24/6, Martin 21/3, Rubio 14/3
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 18, Lee 14/6, Davis 10

San Antonio Spurs - Golden State Warriors 111-90

Hullafáradt volt a Warriors. 24 órával korábban Dallasban játszottak hosszabbításos meccset, és ez meg is látszott a David Lee-t és Andrew Bogutot továbbra is nélkülöző GSW-n: félidőben 15 pontos hátrányban voltak, és annak ellenére nem volt esélyük a fordításra, hogy a második félidőben jobbára a Spurs cseréi játszottak. A kezdő nagyemberek helyettesét, Jermaine O’Nealt 4 és fél perc után lecserélte Mark Jackson vezetőedző, miután a veterán center annyira fáradtan mozgott, hogy nem akarta megkockáztatni a sérülését…

Nincs vége a sorozatnak. Zsinórban 19. győzelmét is könnyedén hozta le a San Antonio, és annak is örülhettek, hogy az Achillesével bajlódó Tony Parker gondjai elmúltak. Az irányító limitált játékideje alatt is 18 pontig és 8 gólpasszig jutott, fordulás után pedig az 54 egységet összehozó cserék befejezték a munkát. 
 
A Spurs legjobb dobói: Parker 18, Duncan 15, Mills, Ginobili 13/3-13/3.
A Warriors legjobb dobói: Speights 22, Crawford 16/9, Thompson 15/9.
 
Denver Nuggets - New Orleans Pelicans 137-107

Kenneth Faried nagy estéje. 40-26-os villámrajttal nyitott a Nuggets, a végül mindössze 27 percet játszó erőcsatár pedig élete meccsét játszotta: 34 pontot, 13 pattanót és 3 blokkot szedett össze. A mostanában sokat és méltán dicsért Anthony Davis hátfájdalmai miatt mindössze 10 percet tudott vállalni, de nem ezen múlt, Faried mellett a teljes Denver más fordulatszámon pörgött, a kispadról például Aaron Brooks hat triplával súlyosbított 24 egységgel segített, a teljes cseresor 59 pontnál állt meg, míg a kezdőirányító Ty Lawson 12 asszisztot osztott ki. 

Tyreke Evans örülhet. A hátvéd-kiscsatárnak jó napja volt ma (22 pont, 9/17 mezőnyből, 9/9 büntetőből, 8 pattanó, 3 gólpassz), de a meccs érdemi szakaszában nagyon egyedül maradt. Mindenesetre a Pelicanst (és a Denvert is) dicséret illeti, hogy nem álltak be a tankolók közé, hanem igyekeznek tisztességes játékkal befejezni a félresikerült évadot. 
 
A Nuggets legjobb dobói: Faried 34, Brooks 24/18, Mozgov 15/3.
A Pelicans legjobb dobói: Evans 27, Morrow 17/6, Withey 13.
 
Phoenix Suns - Los Angeles Clippers 108-112

A Sunsnak még sokba kerülhet az összeomlás. A Dallas tegnap, a Grizzlies ma szenvedett vereséget, így ha a Phoenix nyert volna, lépéselőnybe kerül riválisaival szemben.  A Suns nagyszerűen osztotta meg a feladatokat 3 negyeden keresztül, nyolc játékosuk ért el végül legalább 10 pontot, és 13 egységnyi előnnyel futottak neki a záró játékrésznek – innen sikerült kikapniuk.

A Clippers feltámadt. A negyedik negyedre összekapta magát a vendégcsapat, és cserejátékosai hat perc alatt 10 pontot ledolgoztak a hátrányból. Ezt követően a kezdők vették kezükbe a dolgokat, Chris Paul (20 pont, 9 gólpassz), Blake Griffin (23 pont, 6 pattanó) és Matt Barnes (19 pont) vezetésével előbb fordítottak, majd végig kontrollálták a végjátékot. A LAC ezzel a sikerrel és a Rockets újabb vereségével gyakorlatilag megszerezte a nyugati 3. helyet, ami a tavalyi 4. kiemelés után újabb csapatrekordot jelentene.

A Suns legjobb dobói: Marc. Morris 16, Green 15/6, Dragics 15.
A Clippers legjobb dobói: Collison 23/6, Griffin 23, Paul 20/12.
 
Sacramento Kings - Los Angeles Lakers 107-102

Ray McCallum nem lassít. A Kings újonc irányítója újabb karriercsúcssal, 27 egységgel vette ki részét a győzelemből, mellette pedig Gay és Cousins is remekelt. Isaiah Thomas kiesése után még mintha jobb is lenne ez a „Nagy Hármas” Sacramentóban, mint Thomasszal – persze tegyük hozzá, hogy az ellenfelet is érdemes figyelni. 

Ha ez nem tankolás, akkor semmi. Előző meccsen Mike D’Antoni kiültette az erőcsatár Jordan Hillt, aki a Lakers talán legjobb formában lévő játékosa, a szédüléssel bajlódó Pau Gasol (és Chris Kaman) viszont játszott. Ma Gasol ismét szédült, Kamannek gondjai akadtak a vádlijával, Hill viszont pályára került, és ha már ott volt, 18 ponttal, 15 pattanóval és 4 blokkal jelentkezett – DeMarcus Cousinsszal szemben. Mindezt megtehette volna az előző összecsapáson LaMarcus Aldridge ellen is…
 
A Kings legjobb dobói: Gay 31/3, McCallum 27/3, Cousins 20.
A Lakers legjobb dobói: Meeks 21/6, Hill 18, Young 17/12.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus