A Pacers visszavette pályaelőnyét

A San Antonio Spurs tönkreverte a Utah Jazzt, a Memphis Grizzlies másodszorra már magabiztosan nyert a Clippers ellen, az Orlandónak pedig hazai pályán sem volt esélye az Indianával szemben

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 3 találkozó került terítékre, s ezek után elmondhatjuk, hogy ritka ennyire papírforma-eredményeket látni egy rájátszás-napon. A San Antonio nagyon hamar lerendezte a Utah-t, még az ászok pihentetésére is volt bőven lehetősége az év edzőjének választott Gregg Popovich-nak, az Indiana pedig úgy fest, végleg megtörte az első meccset idegenből ellopó Orlandót. A legszorosabb ütközetet a Memphis és a Los Angeles Clippers ütközetétől vártuk, de a körömrágós izgalmak ott is elmaradtak. Nézzük, milyen érdekességek történtek ezen a játéknapon!

 

 

 

 

Orlando Magic (6.)-Indiana Pacers (3.) 74-97

Ez volt az első párharc ebben a playoffban, ami immáron a harmadik felvonásához érkezett, úgyhogy Indianapolisból Orlandóba költöztek át a csapatok, de lényegébe véve semmi sem változott a legutóbbi mérkőzéshez képest. Úgy fest, hogy a Vogel-legénységnek egy meccs kellett ahhoz, hogy leküzdje lámpalázát és az esélyesség terhével megbirkózzon, onnantól kezdve pedig, hogy megtalálta a játékát a Dwight Howard nélküli Magic ellen a 26 pontos Granger vezette Pacers, esélye sem volt a 22-őt szóró Glen Davisnek és társainak a célba érésre.

Roy Hibbert 18 pontos, 10 lepattanós, 3 blokkos performansza ugyan szép és az Indiana is 46-33 arányban hozta a lepattanó párharcot, ám ezzel együtt sem tud igazán mit kezdeni az óriás az erősen alulméretezett centerrel, de így is hatalmas különbség van a felek közt a harmadik kiemelt javára. Kisebb csoda kellene, hogy innen megfordítsa a párharcot a hitehagyott Orlando, mentális szempontból a lehető legjobbkor aratott magabiztos idegenbeli győzelmet az újabban George Hill irányította együttes. 

A Magic legjobb dobói: G. Davis 22, Redick 13, Nelson 10

A Pacers legjobb dobói: Granger 26, Hibbert 18, Ge. Hill 15

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2 - 1 a Pacers javára

 

San Antonio Spurs (1.)-Utah Jazz (8.) 114-83

Már az első, illetve a nyolcadik kiemelt párharca előtt lehetett sejteni, hogy a Spurs sokkal jobban oda fog figyelni a playoff elején, mint tavaly és gyorsan igyekszik majd elejét venni annak, hogy a Jazz vérszagot érezzen. Ennek megfelelően az első, végtelenül sima, de nem kiütésszerű összecsapás után feltörülte a padlót az Év Edzőjének választott Gregg Popovich legénysége a gyengécske, kevés playoff-tapasztalattal bíró Jazzel, úgyhogy a felek hatalmas texasi lélektani, illetve számszaki fölénnyel mennek majd Salt Lake Citybe, a következő két találkozó helyszínére, ahol valamit nagyon máshogy kell csinálnia az idegenben gyenge, de otthon azért egész erősnek mutatkozó Utah-nak. 

A festéket megint nem sikerült uralnia a Jefferson, Millsap, Favors hármasfogatnak, az újoncként idén hatalmas betlit bemutató Enes Kanter legalább csipkedte magát - de volt is lehetősége, hiszen a harmadik negyed végétől, amikor már majd 40-nel ment a San Antonio, rengeteg percet kaphatott a játékra. A hazaiaknál Tony Parker 28 percével a legtöbbet töltötte a parketten - ráadásul ennyit is csak azért lehetett fent, mert megkérte rá edzőjét, hagy játsszon kicsit az ücsörgés helyett.. Ez mindent elmond arról, mekkora erőt tudott kifejteni a Jazz a 12 pontos, 13 lepattanós Duncan fémjelezte nyugati első ellen.

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 18, Leonard 17, D. Green 13

A Jazz legjobb dobói: J. Howard, Al Jefferson 10-10, Millsap, Favors, Burks 9-9

A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-0 a Spurs javára

 

Memphis Grizzlies (4.)-Los Angeles Clippers (5.) 105-98

A festék uralása és az élete második playoff-meccsét játszó Rudy Gay remeklése ötvözve a padról érkező Mayo 20 pontjával sima győzelmet eredményezett az előrébb rangsorolt Memphisnek, noha 27 pontos differencia nem volt egy pillanatra sem a felek közt, mint ahogy az megtörtént a nyitóderbin. A Griffin, Paul duó egyszerűen nem kapott elég támogatást a többiektől, Caron Butler kiesése után sem mert megbontani kispadját Del Negro mester, pedig Nick Young ebben a felállásban igencsak illene a kezdőbe.

Mike Conley ugyan most nem tudta kevés ponton tartani Pault, de szépen felvette vele a küzdelmet, ez pedig ma is és az egész párharcban fontos tényező a Grizzlies számára. Marc Gasoltól belefért egy haloványabb este is, mivel a többiek mind hozták a pontokat és a lepattanókat, utóbbi kategóriában 37-28 arányban diadalmaskodott a vendéglátó. Érdekes mérkőzések következnek Los Angelesben, mivel ugyan pályaelőnybe került a Clippers, de most nem tudta kihasználni lélektani fölényét - könnyen előfordulhat, hogy hasonló jön, mint a Pacers-Magic párharc harmadik összecsapásán.

A Grizzlies legjobb dobói: Gay 21, Mayo 20, Conley 19

A Clippers legjobb dobói: Paul 29, Griffin 22, N. Young, Mo Williams 11-11

A négy győzelemig tartó párharc állása: 1 - 1

 

A nap hőse: Az Év Edzője díjat átvevő Gregg Popovich, aki idén bizony nem csak alapszakasz-menő gárdát épített a kipróbált veteránokból és az alulértékelt ifjoncokból.

A nap lúzere: Vinny Del Negro, aki Caron Butler kiesése után sem állította be Nick Youngot a kezdőbe, pedig a Clippers láthatóan sokkal hatékonyabb a Grizzlies ellen, amikor a Washingtonból megszerzett ifjonc a pályán van.

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus