A Portland is nyerni tudott Oklahoma Cityben, kikapott a Toronto

Gyengén védekeztek Westbrookék, remekelt a Blazers - utolsó másodperces kosárral győzött Torontóban a Heat - nyert a Mavs.

Ismét kisebb gödörben van az OKC az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, Russell Westbrookék ezúttal a Portlandtől kaptak ki hazai pályán, méghozzá viszonylag simán. Utolsó másodperces kosárral tudott nyerni az otthon eddig szenzációs Toronto pályáján a Miami, első sikerét könyvelhette el a Dallas 2018-ban, a Lakers pedig zsinórban másodszor győzött, ezúttal a Sacramento ellen. 

Visszajátszás: 1-2 punch a Toronto-Miamin

Toronto Raptors - Miami Heat 89-90

Kihasználta a lehetőséget a Miami. A Toronto előző este még hosszabbítást játszott idegenben, ráadásul Kyle Lowry nélkül volt kénytelen kiállni, így a frissesség és a plusz energia lehetett a Heat fegyvere - ezt használta is a gárda és ennek köszönhetően aratott bravúrgyőzelmet. Ugyan pocsékul dobott (40,2 mezőnyből, 4/22 tripla) Erik Spoelstra alakulata, de leszedett húsz támadópattanót, a lecsorgók csatáját összességében 64-37-re (!) nyerte meg, kiosztott 14 blokkot és fizikálisan felőrölte ellenfelét a társaság - a Whiteside-Adebayo kettős 29 ponttal, 30 lepattanóval és 7 blokkal szólt hozzá, de nagyon fontos volt a 24 pontos Goran Dragic játéka is. A vége aztán rendkívül szorosan, már-már drámaian alakult...

Utolsó másodperces kosár döntött. A második negyed közepétől végig vezettek a vendégek, néha csak egy-két ponttal, de volt tíz egység felett is a különbség, a Toronto nem igazán talált megoldást - Lowry nélkül több teher hárult DeRozanra, de most neki sem ment a játék, 25 pontjához 29 mezőnykísérletre votl szüksége. A negyedik negyedben azonban tudott némi energiatartalékot mozgósítani a hazai alakulat és két perccel a vége előtt átvette a vezetést, sőt, ezt meg is tudta őrizni elég sokáig - mindkét fél képtelen volt a gyűrűbe találni, sorra jöttek a rontott dobások. 14 másodperccel az órán Dragic büntetőivel tudott ismét fordítani a Miami, de az ellentámadásból DeRozan visszatette a saját elhibázott kettesét és úgy tűnt, hogy minden szenvedés ellenére mégis behúzzák a derbit a kanadaiak. Volt azonban még egy esélye a Heatnek és a három másodperc elég volt ahhoz, hogy Wayne Ellington egy meglepő döntéssel elinduljon a gyűrű felé, majd az utolsó pillanatban feltegye a győzelmet jelentő duplát - a floridaiak zsinórban ötödik sikerüket, DeRozanék pedig mindössze idei második hazai vereségüket könyvelhették el.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25/3, Wright 13/3, Ibaka 11/3
A Heat legjobb dobói: Dragic 24/3, Adebayo 16, Ellington 15/9

Oklahoma City Thunder - Portland Trail Blazers 106-117

Megint megtorpant az OKC. December nagy részében kiválóan játszott a Thunder és felkapaszkodott a nyugati ötödik helyre, úgy tűnt, hogy most már hozza azt a gárda, amit vártunk tőle, ám az utóbbi hat találkozóból megint elvesztett négyet, ebből hármat ráadásul hazai pályán. Ismét a védekezéssel voltak gondok, Andre Roberson nélkül képtelenek stabilak és kiegyensúlyozottak lenni hátul, így elöl hiába voltak nagyjából rendben (Westbrook diktálta a tempót, a George-Anthony páros 41 pontot és 8/18 triplát tett hozzá), a harmadik negyed közepéig tudták ezzel tartani a lépést, onnantól egyértelmű előnyben volt a Portland. A záró etapban járt már a különbség húsz pont felett is, innen kozmetikáztak a hazaiak, akiknek van min javítaniuk, csak éppen most back-to-backre utaznak a nagy formában lévő Minnesotához...

Újabb nagy győzelem Lillard nélkül. Kiváló szériát fut a Blazers, az utóbbi öt meccséből a negyediket húzta be úgy, hogy az elmúlt kilenc találkozóból hetedszer kellett nélkülöznie Damian Lillardot - így is elérték azonban sorozatban ötödször a 110 dobott pontot, nem volt gond a támadójátékukkal. CJ McCollum ismét nagyszerűen érezte magát első opcióként (27 pont, 11/19 mezőnyből, 7 gólpassz), Shabazz Napier gond nélkül lépett fel mögé (21 pont, 9/10 büntető), Jusuf Nurkic oktatott, amikor pályán volt (faultgondok miatt csak 23 perc, 20 pont, 8 lepattanó), de rajtuk kívül is még négyen jutottak el legalább kilenc pontig - 50% felett dobott mezőnyből és 40% felett kintről az együttes, a második félidőben pedig már abszolút ellenfele fölé tudott nőni. A gárda így nagyon fontos győzelemmel nyitotta négymeccses túráját, most utazik tovább Houstonba.

A Thunder legjobb dobói: Westbrook 22/3, George 22/15, Anthony 19/9
A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 27/3, Napier 21/6, Nurkic 20

Dallas Mavericks - Orlando Magic 114-99

A második félidő a Dallasé volt. Az első negyedben inkább a hazaiak akarata érvényesült, a másodikban viszont fölénybe került az Orlando és hatpontos hátrányát ötpontos előnnyé változtatta, a Mavs nem igazán találta a ritmust támadásban. A fordulás után azonban egyszerre lépett elő a múlt és a jövő, Dirk Nowitzki és Dennis Smith Jr. is 15-15 pontot szórt innentől és a gárda kereken húsz egységet vert ellenfelére a harmadik-negyedik negyedben - a két említett mellett Matthews, Barnes és Ferrell is eljutott legalább 15 pontig összességében, működött a játék.  A nagyszünet után sikerült gyorsítaniuk a tempón, Smith és Ferrell elhozta a lepattanókat és átrohantak a Magicen, így végül az 50% felett dobó, 27 gólpasszal és csak négy eladott labdával záró Carlisle-legénység három vereség után újra nyert és megszerezte első győzelmét a naptári évben.

Semmi különös. Nincs különösebb indoka annak, hogy miért kapott ki megint az Orlando, Frank Vogel alakulata az utóbbi 15 találkozóból a 14.-et veszítette el, ismét száz pont felett kapott, ismét pontatlanul (gyengébb dobószázalék, 9-cel több eladott labda a Mavshez képest) támadott, ez pedig csak addig volt elég, amíg a Dallas nem pörgött fel igazán. Ahogy sebességet váltottak Ferrellék, már nem nagyon tudtak meccsben maradni a venedégek, hiába jött három 10+ pontos teljesítmény a padról (most Gordon is onnan érkezett), a Mavericks egyszerűen jobb és fegyelmezettebb volt ezen az estén. Hogy van-e kiút innen, az jó kérdés, az Orlando most Milwaukee-ba látogat, ami szintén nem tűnik egyszerű feladatnak.

A Mavericks legjobb dobói: Smith 20/6, Nowitzki 20/3, Matthews 16/6
A Magic legjobb dobói: Gordon 19/3, Augustin 18/12, Hezonja 14/6

Los Angeles Lakers - Sacramento Kings 99-86

Zsinórban második. Sorozatban kilenc vereség után most egymás után a második sikerét könyvelhette el a Lakers még úgy is, hogy 26 labdát adott el a társaság, nem volt tehát minden tökéletes. A hazaiak nagyon siettetni akarták a játékot és a rengeteg hiba mellett azért 35-8-ra megnyerték a leindításból szerzett pontok csatáját, a dobásával szenvedő Lonzo Ball (5 pont, 11 lepattanó, 11 gólpassz, 5 labdaszerzés) kiválóan mozgatta a gárdát, Julius Randle nagyon sokoldalú (22 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz) játékkal, Brook Lopez pedig 5/8 triplával jelentkezett és a hullámzó találkozó vége az arany-lilák számára alakult jobban - egy 22-10-es rohammal zárták le a harmadik negyedet, a záró etapban pedig mindössze 12 pontot engedélyeztek ellenfelüknek.

Nem volt elég jó a Kings. Hiába a rengeteg Lakers-hiba, ezúttal nagyon gyengén játszott a Sacramento, rögtön az első negyedben kapott egy 0-19-es futást Dave Joerger csapata és bár innen felállt, sőt, vezetett is, most a LAL diktálta a tempót. A vendégek mindössze 34,5%-kal dobtak mezőnyből, több volt az eladott labdájuk, mint a gólpasszuk és egyénileg maximum Bogdan Bogdanovics (19 pont, 7/13 mezőnyből, 4 gólpassz a padról) teljesítményét lehet kiemelni pozitív irányban, a többiek felejthetőt nyújtottak. A társaság most Los Angeles másik csapatával, a Clippersszel találkozik, de már hazai pályán. 

A Lakers legjobb dobói: Randle 22/3, Lopez 18/15, Caldwell-Pope 16/6, 
A Kings legjobb dobói: Bogdanovics 19, Fox 15/9, Hield 13/9

A tabella ezen a linken található!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus