A San Antonio lemosta a Clipperst, dobópárbaj Dallasban

Erőt demonstrált a címvédő - húsz éves pontrekord és egyéni csúcsok a Dallas-Houstonon - Pierce villant a Wizards-Raptors végén

Kawhi Leonard tarthatatlannak bizonyult, a címvédő Spurs pedig egy percig sem adott esélyt a Clippersnek az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásának hetedik játéknapján, ezzel 2-1-re vezeti a párharcot. Húsz éve nem látott pontmennyiséget és több egyéni csúcsot hozott a Dallas és a Houston ütközete, Hardenék azonban ebből is jobban jöttek ki, a Washington pedig harmadszor is lenyomta a gyengén játszó Torontót – ez a két csapat fél lábbal már a következő körben érezheti magát. Íme a részletek!

Dallas Mavericks – Houston Rockets 128-130

Egy hajszál döntött a dobópárbaj végén. Rendkívül hullámzó volt a találkozó, a védekezéssel egyik fél sem foglalkozott túl sokat, ellenben 50% feletti dobóteljesítménnyel rukkoltak elő a csapatok – ennek megfelelően hol a Dallas, hol a Houston vitt véghez egy-egy nagy rohanást. A hajrához a Rockets érkezett meg pár pontos vezetéssel, de az Ellis-Nowitzki duó vezérletével feljött a Mavs – az utolsó percben Harden villant kétszer, de a hazai duó válaszolni tudott rá. Hét másodperccel a vége előtt Brewer hibázott büntetőt, így egy duplával egyenlíthetett volna Ellis, ám a dobása még a gyűrűt sem érte el – valószínűleg utolsó puskaporát is ellőtte ezzel Carlisle csapata.

Harden, Howard és Ellis is csúcsot döntött. A Houston dobóhátvédje ezúttal maximálisan kezébe vette a dolgokat, 24 dobásából 15-öt értékesített, 5/7 triplát süllyesztett el, így új playoff-karriercsúcsot hintett 42 pontjával – ráadásul emellé még kilenc gólpasszt is kiosztott. Nem csak ő játszott azonban extrát, Dwight Howard 26 (!) lepattanóba kapaszkodott bele, amivel több, mint 50%-át kaparintotta meg csapata lecsorgói közül. A túloldalon is villogtak azonban a kulcsemberek, Nowitzki 34 pontja mellett Monta Ellis is 34-et szórt, mindketten rendkívül hatékonyan (10/19 és 15/25 mezőnyből), a dobóhátvéd számára pedig ez szintén playoff-karriercsúcsot jelent. A rájátszásban 1995 óta nem esett ennyi pont egy mérkőzésen, azt a találkozót is éppen a Houston nyerte a Jazz ellen…

A párharc állása: 3-0 a Rockets javára.

A Mavericks legjobb dobói: Ellis 34/9, Nowitzki 34/9, Aminu 15/6
A Rockets legjobb dobói: Harden 42/15, Smith 18/6, Brewer 15/6

Washington Wizards – Toronto Raptors 106-99

Pierce: "ezért vagyok itt!". Bár John Wallnak skandálta a publikum az M-V-P rigmust, az irányító újabb mély dupla-duplája (19 pont, 15 gólpassz) nem sokat ért volna, ha a 37 éves kiscsatár nem lép fel az utolsó pillanatokban. Wall betöréseit jól védte ekkor már  a Raptors és a beinduló Lowry vezérletével a pontokat is hozta, de Wall előbb Porternek készített elő két hármast, majd Pierce-nek is – utóbbi ráadásul 16,3 másodperccel a vége előtt elsüllyesztett még egyet, amivel eldöntötte a találkozó és minden bizonnyal a párharc végkimenetelét is. Pierce 27 perc alatt 18 pontot tett hozzá 4/7-es triplamutatóval, amire nagy szükségük volt a fővárosiaknak a mezőnyből ezúttal gyengébben célzó Wall-Beal páros mellett – a kiscsatár az utolsó dobása után az „ezért vagyok itt!” mondattal jelezte, hogy mit gondol a helyzetről.

Ennyi hibával nem lehet nyerni. Úgy tűnt, hogy DeRozan óriási estéjével lehet ma esélye a Torontónak, de az első negyedben húsz (!) pontot szóró dobóhátvéd elhalkult ezek után – végül 32 ponttal, de csupán 11/29-es mezőnymutatóval zárt. Még nála is borzalmasabban játszott Lowry, aki 5/22-t szenvedett össze mezőnyből és bár a hajrában több fontos kosarat is szerzett, ilyen teljesítménnyel nem lehet playoff-meccset nyerni – főleg úgy, hogy védekezésben sem álltak a helyzet magaslatán a vendégek.

A párharc állása: 3-0 a Wizards javára.

A Wizards legjobb dobói: Gortat 24, Wall 19, Pierce 18/12
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 32/9, Lowry 15/9, A. Johnson 14

San Antonio Spurs – Los Angeles Clippers 100-73

Megmutatta erejét a bajnok. A tavalyi nagydöntőben látott fölénnyel ütötte ki ellenfelét a Spurs, ráadásul úgy, hogy sem Tim Duncan, sem Tony Parker nem jelentett veszélyt a vendégekre – bár az irányító betörései rendre össze tudták rántani a védekezést, ketten együtt összesen tíz pontig jutottak. Nem volt azonban rájuk nagyobb szükség, ugyanis az Év Védője támadásban is villant: Kawhi Leonard 28 perc alatt 32 pontos playoff-karriercsúcsot rámolt be, 18 dobásából 13 elsüllyedt és képtelen volt vele mit kezdeni Doc Rivers gárdája. Mindemellett természetesen hátul is remekelt, a Clippers egy pillanatig sem tudott meccsben lenni és volt, hogy 37 ponttal járt előrébb a Spurs – totális csőd volt Paulék játéka.

Azonnal kell válaszolni. Vasárnap este már jön is a negyedik meccs, így sok idő nincs a sebek nyalogatására, a vendégeknek azonnal lépniük kell – ha azt a találkozót is elbukják, 1-3-ról borzasztó nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen nem sok csapat képes sorozatban háromszor megverni a Spurst. Ehhez nagyjából mindenen változtatni kell, erre a találkozóra kissé elfogyott a lendület Griffinékből, az erőcsatár sem tudott dominálni, Paul hét ponttal, négy gólpasszal és hat eladott labdával zárt – a 34%-os mezőnymutató jól jellemzi a vendégek támadójátékát. Védekezésben ugyanakkor szintén komoly gondok voltak, bár a gyűrű alatt jól dolgoztak Jordanék, már pár lépéssel távolabbról is viszonylag szabadon alkothatott Popovich csapata, Leonardra pedig egyáltalán nem volt emberük – meg lehet oldani két nap alatt ennyi problémát?

A párharc állása: 2-1 a Spurs javára.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 32/9, Diaw 15, Green 11/9
A Clippers legjobb dobói:  Griffin 14, Rivers 11/6, Jordan 10

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus