A Spurs azonnal elvette a Heat pályaelőnyét!

Mára virradóra rendezték meg az észak-amerikai profi kosárlabdaliga döntőjének első mérkőzését, melyen a San Antonio Spurs 10 napos pihenőt követően remek negyedik negyedbeli játékával idegenben fektette két vállra a címvédő Miami Heatet, annak ellenére, hogy LeBron James tripla duplával nyitotta a finálét és a texasiak jelentős különbséggel vesztették el a kritikusnak várt lepattanó-harcot. Jöjjenek a részletek!

 

Miami Heat(1.) - San Antonio Spurs(2.) 88 - 92

A Miami a 18 pontos, 18 lepattanós, 10 gólpasszos tripla duplával kirukkoló LeBron James főszereplésével nagy tempót diktált az első félidőben, de nem tudta leszakítani a Popovich-legénységet, mely három egységnyi hátránnyal mehetett be az öltözőbe két játékrészt követően. A harmadik etap végére sem változott a helyzet, viszont a záró 12 percben ritmust tudott váltani a 21-et szóró Tony Parker irányította San Antonio és onnantól már szinte végig előnyben kosárlabdázva be is húzta a finálé első összecsapását. A francia játékmester egyébként két pontos fórnál, öt szekundummal a végső dudaszó előtt egy igencsak kicentizett támadás végén talált a gyűrűbe, amivel gyakorlatilag eldöntötte a találkozót, pedig Ray Allen három jó büntetője még megadta a reményt az utolsó percre fordulván.

A 20 ponttal, 14 lepattanóval, 4 gólpasszal és 3 blokkal záró Tim Duncan nem akármilyen stabilitást adott a palánkok alatt, ami nem elsősorban a lepattanó-párharc végeredményén látszott meg, hiszen azt 46-37-re a floridaiak nyerték, hanem sokkal inkább a festék védésében volt kulcsszerepe a veterán magasembernek. A nyugati élgárda Kawhi Leonard (10 pont, 10 lepattanó) Jamesen bemutatott védekezésével, illetve az említett Duncan segítéseivel alapvetően képes volt ráerőltetni akaratát a Heatre, amikor az a leginkább kellett, ez pedig a szervezett csapatjátékkal karöltve nagyjából elég is volt a Spursnek a pályaelőny elvételéhez. Folytatás két nap múlva Miamiban, ahol óriási lesz a nyomás a tavalyi bajnokon, hiszen sorozatban három találkozót rendeznek majd San Antonióban a vasárnapi derbit követően.

A Heat legjobb dobói: L. James 18, Wade 17, R. Allen 13

A Spurs legjobb dobói: Parker 21, Duncan 20, Ginobili 13

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1 - 0 a Spurs javára.

 

A nap hőse: Tony Parker, aki megint a hátára vette a San Antoniót szoros állásnál az utolsó pillanatokban, 21 pontos, 6 gólpasszos produkciója részeként két kulcsfontosságú kosarat is szerzett a hajrában.

A nap lúzere: Chris Bosh, aki újfent képtelen volt megfelelni az elvárásoknak és nem csak a 13 pontos, 5 lepattanós teljesítménye volt átlagon alulinak mondható, de fontos helyzeteket is elpuskázott.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus