A Thunder győzelemmel, Westbrook tripla-duplával kezdett

Stílusosan nyitotta az idényt az MVP és csapata - sima vereséget szenvedett a Lakers, Lonzo Ballnak nem ment - nyert a Raptors. 

Stílusosan kezdte az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) 2017/2018-as szezonját a regnáló MVP, Russell Westbrook: az előző idényben tripla-duplát átlagoló hátvéd éppen egy tripla-duplát ért el a New York ellen, csapatát pedig 21 pontos győzelemre vezette. Nem ment viszont a nagy reményekkel várt újoncnak, Lonzo Ballnak, az irányító és csapata, a Lakers sima vereséget szenvedett a városi rivális Clipperstől. A játéknap harmadik meccsén egy negyedet bírt a Chicago, utána átgázolt rajta a kissé újratervezett Toronto.

Visszajátszás c. rovatunk a nap legnagyobb teljesítményeivel, legérdekesebb jeleneteivel és hosszabb videós összefoglalóival itt tekinthető meg!

Toronto Raptors - Chicago Bulls 117-100

A második negyedben dőlt el. A nyitó tizenkét percben még tartotta magát a Chicago, de az egyébként is tartalékos (Dunn, Payne, LaVine, Mirotic és Portis is hiányzott) vendég együttes a második játékrészben már nem bírta a tempót sem védekezésben, sem támadásban. Nem csoda persze, hiszen a Valentine-Nwaba-Pondexter-Arcidiacono-Felicio ötös került pályára, amely két és fél perc alatt kapott egy 0-13-at, majd  hiába érkeztek vissza a kezdők, az olló csak tovább nyílt - a negyed közepén már húsz pont felett volt a különbség, innentől nem volt miről beszélni. Az együttesnél egyedül Lauri Markkanen bemutatkozásának örülhettek, a finn magasember 17 ponttal és 8 lepattanóval kezdte NBA-karrierjét.

Kicsit más volt a Raptors. Valóban módosult némileg a Toronto támadójátéka, DeRozan és Lowry kevesebbet vállalt a megszokottnál, a labda pedig jóval többet járt - ennek végre Jonas Valanciunas örülhetett, aki 23 pontos, 15 lepattanós dupla-duplával köszönte meg a több lehetőséget. A több passz végén a padról beszálló CJ Miles is rendszeresen üresen találta magát, így bevert 6/9 triplát, Norman Powell is élt a dobásokkal, így a Lowry-DeRozan kettőstől elég volt a 23 pont, a 10 lepattanó és a 14 gólpassz - igaz, a Chicago ebben a formában nem volt mérvadó ellenfél, érdekes lesz látni, hogy komolyabb csapatok ellen is ez marad-e a felállás.

A Raptors legjobb dobói: Valanciunas 23, Miles 22/18, Powell 15/9
A Bulls legjob dobói: Lopez 18, Markkanen 17/6, Holiday 15/12

Oklahoma City Thunder - New York Knicks 105-84

Stílusos kezdés. Nem gálázott az OKC, de így is magabiztos győzelemmel kezdte az új szezont, Carmelo Anthony (8/20 mezőnyből) beszórt 22 pontot volt csapatának, Paul George (28 pont, 9/23 mezőnyből, 6/13 tripla) is elégedett lehet a dobásszámával, Russell Westbrook pedig "természetesen" egy tripla-duplával (21 pont, 7/12 mezőnyből, 10 lepattanó, 16 gólpassz) nyitotta az idényt. Van azért még min dolgozni, sok volt az eladott labda, nem is dobott túl jól a társaság, de a második negyedtől kezdve sikerült kontrollálni az összecsapást és végül győzelmet aratni - a nagy hármas mellett emeljük ki Steven Adams (3 labdaszerzés, 5 blokk) munkáját is, illetve azt, hogy 35 perc felett csak George játszott, de őt talán kicsit "túlhasználta" Billy Donovan. Persze PG és Melo is kiemelte, hogy mennyivel könnyebb ez a játék, ha Russell Westbrook bontja a védekezést és nyit nekik területet...

Porzingis átvette a vezérszerepet. A Knicks magasembere Adams ellen is villogott, a nagyszünetben már 19 pontnál tartott, végül eljutott 31-ig és 12 lepattanóig - igaz, muszáj volt neki húznia csapatát, mert rajta kívül csak az éppen a Thundertől érkező Enes Kanter érte el a tízpontos határt. Porzingis abszolút átvette a vezérszerepet a távozó Anthonytól, de a New York támadójátéka így is nagyon harmatosra sikerült, a 25 eladott labda is jól jelzi ezt, összességében a két középső negyedben nem nagyon tudtak mit kezdeni a Thunderrel, ott húszpontos hátrányt szedtek össze, így a záró etapban már nem lehetett kérdés. 

A Thunder legjobb dobói: George 28/18, Anthony 22/9, Westbrook 21
A Knicks legjobb dobói: Porzingis 31/6, Kanter 10, Lee 9/3

Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers 92-108

DeAndre Jordan pusztított. Korlátlan úr volt a palánk alatt a Clippers centere, aki ugyan nem a pontjaival villogott elsősorban, a lepattanózást viszont egymaga megnyerte csapata számára: 24 lecsorgóba kapaszkodott bele, melyből ráadásul kilenc támadópattanó volt. 14 pontjából ki kell emelnünk a 4/4 büntetőjét, de a védekezése is nagyon fontos volt a Clippers számára, támadásban ugyanis akadtak gondok a gárdánál - elsősorban Blake Griffin (29 pont, 12/23 mezőnyből, 3/6 tripla, 12 lepattanó) remekelt, a többiek elég gyengén dobtak, Teodoszics és Gallinari sem mutatkozott be túl jól, de Lou Williams, Patrick Beverley, vagy éppen Austin Rivers is ritkán találta el a gyűrűt. Ennek ellenére nem lehetett kérdés a Clippers győzelme, a harmadik negyed végén már 24 pont volt a különbség, innen kapaszkodott vissza valamelyest a Lakers, de komoly kihívás elé nem tudta állítani Jordanéket.

Elsőre nem sikerült. A nagy bemutatkozás elmaradt Lonzo Ball részéről, Patrick Beverley pedig köszöntötte az NBA-ben: egyrészt leszedte a pályáról (Ball 3 pontig, 1/6-os mezőnymutatóig jutott, igaz, leszedett 9 lepattanót és kiosztott 4 gólpasszt), másrészt dobott az arcába egy triplát, majd raádásul némi trash talkban is részesítette. Hatékony irányító nélkül az egész Lakers elég gyengén játszott, a másik vezérnek szánt fiatal, Brandon Ingram 3/15-öt dobott mezőnyből és a támadások befejezésével mindenki másnak is gondjai akadtak - 40%-kal céloztak és 4/16 triplával zártak, ilyen tűzerővel még egy nem túl jól játszó Clipperst sem volt reális esélyük megverni. 

A Lakers legjobb dobói: Lopez 20/3, Clarkson 18/6, Nance Jr. 14
A Clippers legjobb dobói: Griffin 29/9, Jordan 14, Williams 12/3

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus