A Thunderhez látogat a Pelicans, mi lesz a Houstonnal?

Davis játékára van esély az OKC ellen - Atlantában is nyerne a Kings - összecsap a red-hot Boston és Dallas - javítania kell a Houstonnak

 

Charlotte Hornets – Brooklyn Nets 01:00

A Brooklyn tegnap óriási győzelmet aratott az Atlanta ellen, és egyre inkább úgy fest, hogy pozitív irányba indult el a csapat, míg a Charlotte kikapott New Yorkban. Kemba Walker szezoncsúcsot dobott, de neki tartania is kellene ezt a formát, mert nem lehet mindig a Lin-Lamb-Batum trióban bízni – főleg, hogy Batum a parádés meccsek után tegnap csak egyetlen mezőnykosarat szerzett. A találkozón döntő lehet a lepattanózás, a Brooklyn javulni látszik a periméteren, de a Charlotte idén az egyik legtöbb triplát ráemelő csapat, nehéz lesz őket innen túldobni – ugyanakkor a palánk alatt sokadszorra is kikaptak, míg a Lopez-Young-Joe Johnson frontcourt lepattanókban és pontokban is jól termel. A hazaiaknál PJ Hairston biztosan nem lép pályára.

Orlando Magic – Minnesota Timberwolves 01:00

Ha idegenbeli meccs, akkor Minnesota-győzelem, Wigginsék tegnap Miamiban arattak nagy sikert és saját pályájuktól távol 5-1-re állnak – ezek alapján most is ők az esélyesek. A kulcs egyértelműen a védekezés, ennek pedig alapja a dupla-duplát átlagoló újonc Towns, és az ő párharca Vucseviccsel meghatározhatja ezt a találkozót is – ha ő jól védekezik, jól lepattanózik és zár a festékben, fölényben lehet a Minny. A Magic is elsősorban a védekezéssel éri el sikereit, de Washingtonban elég simán kikaptak – igaz, most a hírek szerint Oladipo visszatérhet a kezdőbe, ami mindenképpen lökést adhat nekik, főleg hazai pályán.

Philadelphia 76ers – Indiana Pacers 01:00

Egyre közelebb jár első győzelméhez a Philly, Okaforra és a védekezésre építve haladnak előre, legutóbb megszorongatták a Spurst, de meccset nyerni továbbra sem tudtak – mindenesetre az utóbbi három meccsen 40% alatt tartották ellenfeleiket, ami mindenképpen biztató. A Pacersnél viszont ott van a bombaformában lévő Paul George, akivel lehet, hogy Nerlens Noel fog majd farkasszemet nézni, és ha a vendégek sztárja tudja folytatni jó sorozatát (zsinórban hét meccsen dobott legalább 26 pontot), akkor a kissé akadozó támadójáték is elég lehet a sikerhez – védekezésben az Indiana is a jobbak közé tartozik. George Hill ma sem léphet pályára, így ezen a poszton azért lehetnek gondjai a Pacersnek.

Boston Celtics – Dallas Mavericks 01:30

Két nagy formában lévő csapat találkozik, hiszen a Boston három, a Dallas négy mérkőzést nyert zsinórban, és mindkét fél nagyon dominánsnak tűnt – ráadásul mindketten elsősorban a védekezésben jeleskedtek. Papíron egyik csapat sem túl erős lepattanókban és a palánk alatti védekezésben, de láthattuk már Sullingeréktől és Pachuliáéktól is ennek ellenkezőjét, Dirk Nowitzki pedig remek formában van – sőt, már Parsons és Matthews is kezdi azt hozni, amit vár tőlük Carlisle. Döntő lehet majd, hogy mennyire tud rohanni a Boston, illetve hogy Thomasszal mit kezd majd a Mavs, de összességében megjósolhatatlan, hogy mi fog történni ezen a találkozón.

Atlanta Hawks – Sacramento Kings 02:00

A remekül kezdő Atlanta négy vereséget szenvedett az utóbbi öt meccsen, és a Teague-Bazemore páros hiányát nem igazán tudják kezelni – Splitter kezdőcsapatba jelölése elég kétségbeesett próbálkozásnak tűnt. Főleg a támadójáték és a kinti dobások hatékonysága esett vissza a tavalyi keleti döntősnél, márpedig a két alapemberük most sem léphet pályára – ezek mellett nagy kérdés, hogy mihez kezdenek a palánk alatt Cousinsszal. A Kings centere brutális meccset játszott legutóbb, az Atlanta pedig lepattanókban elég harmatos, ráadásul a vendégek a csapattalálkozó óta sorozatban három meccset nyertek – nagyon ellentétes előjelekkel várhatják tehát a találkozót a felek.

Houston Rockets – Portland Trail Blazers 02:00

Két zuhanórepülésben lévő csapat mérkőzik meg, a Houston sorozatban négy, a Portland sorozatban hat mérkőzést bukott el, és mindegyikük számára kulcsfontosságú, hogy ezt a szériát megszakítsa. Természetesen otthon a Rockets az esélyesebb, de jóval kilátástalanabbul játszottak Hardenék, ráadásul nem várták meg, hogy a csapatmegbeszélés hogyan sül el, kirúgták Kevin McHale-t - hogy ez rövid távon milyen hatással lesz a csapat játékára, azt meglátjuk. A Blazersnél nincsenek ekkora gondok, szimplán gyengébbek voltak ellenfeleiknél vagy a végjátékban rosszul jött ki nekik a lépés, de annak ellenére, hogy rajtuk jóval kisebb a nyomás, ez a negatív széria így is nagyon hosszú – a Rocketsnél viszont elsősorban a küzdeni tudással és a gondolkodással voltak/vannak problémák. A hazaiaknál Beverley, a vendégeknél pedig Meyers Leonard sérült, ők nem fognak pályára lépni.

Oklahoma City Thunder – New Orleans Pelicans 02:00

Mindkét együttes csalódott lehet, a Pelicans 1-10-es mérlege több mint borzalmas a sérülések ellenére is, tegnap a hatodik percben kidőlt Anthony Davis, de a hírek szerint lehet, hogy ma pályára lép – nélküle biztos, hogy esélytelen lesz a vendégcsapat. A Thundernél hiába parádézik Westbrook, a csapatvédekezés romokban, de mivel ugyanez a helyzet a vendégeknél is, kifejezetten látványos és pontgazdag meccsre számíthatunk – támadásban viszont jelenleg nem egy szint a két csapat, az OKC rendre 110 pont körül dobál, ennyi tűzerő pedig nem valószínű, hogy lesz most a New Orleansnál. Jrue Holiday valószínűleg nem játszik a back-to-back második felén, így ismét nagyobb szerepet kaphat a meglepetésember, Ish Smith.

San Antonio Spurs – Denver Nuggets 02:30

A Denver kétarcúsága folytatódik, tegnap remek játékkal, a zseniális teljesítménnyel előrukkoló Gallinari vezérletével lemosták a New Orleanst, így a sorminta szerint ma gyengén kell játszaniuk és simán kikapniuk a Spurstől. A hazaiak védekezésben a helyükön vannak, Kawhi Leonard ellen pedig aligha fog 32 pontokat dobálni Gallinari, csapatszinten 90 pontot kapnak 40%-kal átlagban – emellé éppen elég, amit támadásban nyújtanak, holott ott még nagyon csikorog a gépezet. A 8-2-vel álló San Antoniót egy nagyon extra dobóformával lehetne jelenleg megverni, de annyi ponton nyerheti meg ezt a meccset Popovich csapata, hogy meglepetés lenne, ha győzelemmel távozna a Nuggets.

Utah Jazz – Toronto Raptors 03:00

Egyik csapat sem lehet maradéktalanul elégedett az eddigi teljesítményével, a Jazz is többet várt az 5-5-től, a Raptors pedig a 7-5-től, főleg a remek rajt után – Carroll kiesése nagyon meglátszott a társaságon, a visszatérte után pedig tegnap a Golden State otthonában maradtak alul. Lowry-ék idegenbeli túrájukon eddig nyeretlenek és nincsenek egyszerű helyzetben a back-to-back miatt sem, a Jazz védekezését feltörni szintén nem egyszerű, és idén egyre inkább megtalálják a ritmust támadásban is – szoros meccsre számíthatunk. Kérdés lehet Gordon Hayward játéka, 19 pontos átlaga van ugyan, de legutóbb csak hét egységet szerzett, és jó eséllyel Carroll ellen kellene csapata élére állnia ezen az estén.

Phoenix Suns – Chicago Bulls 04:30

A Bullsnál Derrick Rose valószínűleg nem játszik ezen a mérkőzésen, márpedig hátvédposzton nagyon erősnek kell lennie a vendég együttesnek – a Bledsoe-Knight páros ellen Jimmy Butlertől is jó teljesítményre lesz szükség elöl-hátul. Mindkét csapat sorozatban három győzelemnél jár, de amíg a Bullsnál ezek viszonylag nyögvenyelősek voltak, a Phoenix simán hozta mindegyiket, és a hazai pálya is mellettük szól, ráadásul a hírek szerint ma visszatérhet Markieff Morris is – igaz, ő karrierje során a Chicago ellen teljesített eddig a leggyengébben. A vendégeknél a magasemberektől kellene több támadásban, Pau Gasol karrierje talán leggyengébb szezonját produkálja eddig, de Miroticot is kissé elhagyta a dobás az utóbbi meccseken – Tyson Chandler ellen nem lesz egyszerű dolguk a festékben.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus