A Torontón is átlépne a Portland, Pelicans-Lakers a tv-ben

A bombaformában lévő Portland a Raptors ellen is bizonyítana - Kobe New Orleansban ismételne - pályán a Rockets, Detroitban a Knicks.

Detroit Pistons – New York Knicks 01:00

A sorozatban négy idegenbeli meccsét elveszítő Knicks a tegnap zakózó Detroithoz látogat, és mindkét csapatnak nagyon kellene a siker a playoff-harc szempontjából. A New York az utóbbi 11 találkozójából nyolcat bukott, ez idő alatt pedig 108 pontot kapott átlagban, amin mindenképpen javítaniuk kell, ha nyerni szeretnének ezen az estén. A Pistons sincs jó formában és a back-to-back sem mellettük szól, de otthon még így is kimondottan jól dolgoznak és elöl-hátul hatékonyabbak, mint Anthony-ék – ugyanakkor Caldwell-Pope biztosan nem léphet majd pályára. Decemberben nyert a Knicks és akkor nagyon megfogták Drummondot, most ismét erre lesz szükségük, különben Reggie Jacksonék könnyen szétszedhetik őket a periméterről.

Phoenix Suns – Houston Rockets 03:00

A Rockets a Heat elleni remek játékkal mutatott ismét életjeleket, de ugyanez elmondható a Sunsról is, hiszen Goodwinék új edzőjük első meccsén kifejezetten jó támadójátékot mutattak be. Mindkét csapat nagy ingadozásokra képes, de Hardenéknek természetesen idegenben is kötelező a győzelem, különben a száguldó Portland és Utah könnyen utolérheti őket és veszélybe kerülhetnek a playoff-helyek szempontjából. A Sunstól és főleg Markieff Morristól legalább olyan támadójáték kell, mint legutóbb, a Goodwin-Booker páros parádésan működik együtt, de a védekezésükön is javítaniuk kell, ha tényleg meccseket szeretnének nyerni – ez egyébként a Houstonra is igaz, kifejezetten látványos és pontgazdag találkozóra számíthatunk.

New Orleans Pelicans – Los Angeles Lakers 03:30 (TV: Sport 1 - ÉLŐ)

Kobe Bryant zseniális meccsével megszakadt a Lakers vereségsorozata, ennek ellenére továbbra sem tennénk nagy pénzt az arany-lila csapatra – nagyjából ez az egyetlen esélyük manapság a sikerre, és a veterán klasszis keze sem sül el olyan sűrűn. A Pelicans számára a Grizzlies és a tegnapi Spurs elleni vereség után most mindenképpen kötelező a győzelem, ha akarnak még beszélni a rájátszásról, hazai pályán ezeket a meccseket hozniuk kell – a játékuk biztató, Davis mellé fel tudnak lépni a hátvédek még Evans nélkül is. A szigorúbb védekezések ellen voltak bajban eddig 2016-ban, de a Lakerstől ilyet ebben a szezonban még nem láttunk, egy újabb Kobe-extra persze mindig benne van a pakliban…

Portland Trail Blazers – Toronto Raptors 04:00

Két bombaformában lévő csapatról beszélünk, bár a Toronto játéka az utóbbi meccseken már akadozott, és úgy fest, hogy kicsit kifulladtak Lowry-ék – a Blazers ellenben az utóbbi tíz meccséből nyolcat megnyert és száguld a többiek után a nyugati nyolcadik helyen. Nem túlzás azt állítani, hogy a hátvédek csatája lehet a döntő, hiszen a Lowry-DeRozan és a Lillard-McCollum páros adja gyakorlatilag a két csapat alapját és lényegét, így valószínű, hogy ez fogja majd meghatározni a mérkőzés menetét. A sikereit emellett mindkét gárda a védekezésének köszönheti, de az utóbbi meccseken ezen a téren előrébb jár a Portland, ráadásul a hazai pálya és a történelem is mellettük szól – az utóbbi 13 meccsből 12-t nyertek a Raptors ellen. Vonleh nem játszik a hazaiaknál.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus