A Wolves is elkapná a Memphist

Minnesotában javítanának Randolph-ék - a Pistons ismét legyőzné a Washingtont - visszatérhet Rondo - feláll a Raptors?

Washington Wizards – Detroit Pistons 01:00

A szezon legmélyebb gödrébe került a Wizards, most pedig egy olyan csapat ellen kellene elindulniuk felfelé, amely már megverte őket pár nappal ezelőtt. Wallék január 27-én még keleti másodikak voltak, azóta 13-ból 11 mérkőzést elveszítettek és a hatodik Milwaukee is a nyakukon van már – most pedig öt este alatt a negyedik meccsüket kell megvívniuk. Februárban csupán 92,5 pontot átlagol a Wizards, teljesen reménytelen dobóformát mutatnak folyamatosan – igaz, ebből tegnap a Pistonsnak is kijutott. Az új igazolás, Reggie Jackson 5/24-es mezőnymutatója ma sem fog beleférni, mindenképpen javítania kell hatékonyságán a hátvédnek, főleg úgy, hogy rajta kívül nagyjából minden működik a csapatnál. A palánk alatt a Drummond-Monroe páros lejátszhatja Gortatékat, akkor pedig a foghíjas és nagyon gyenge formában lévő periméternek kellene megnyernie a meccset hazai oldalon – hat nappal ezelőtt 17-tel nyert a Pistons…

Miami Heat – Atlanta Hawks 01:30

Úgy tűnik, hogy a Hawks és személy szerint Paul Millsap is túl van a krízisen, a hullámvölgy után már javulóban van a csapat, de még mindig túl sok az eladott labdájuk – a Heat éppen ebben lépett előre nagyot Dragic megszerzésével, az irányító tegnap húsz pontja jó részét gyorsindításokból szerezte. Ez és Whiteside lehet a Heat reménye, a palánk alatt még mindig nem elég stabil a keleti éllovas, de az előző három találkozón már megtalálták a tripláikat is Korverék, akkor pedig nem sok esélye lesz a Miaminak. Wade szenved a dobásaival, csapatszinten is 90 pont alatt átlagolnak az utóbbi időben és bár papíron lehetnek ma fegyvereik, óriási meglepetés lenne, ha nem húzná be a találkozót az Atlanta.

New York Knicks – Toronto Raptors 01:30

A Toronto három borzalmas találkozó után utazik New Yorkba, tegnap negatív rekordot állítottak fel katasztrofális dobóteljesítményükkel és bár még mindig őrzik a második helyüket Keleten, ideje lenne összekapniuk magukat. Amíg így dobnak, semmi esély, ráadásul a Knicks tegnap megérezte a „vérszagot” és meglepetésre két túlórában legyőzte a Pistonst. Ezek után back-to-backet játszani nem túl vidám dolog, de Bargnani vezérletével okozhatnak ma meglepetést, ha nem javul DeRozanék pontossága. Calderon a hírek szerint ma sem léphet pályára, de ez tegnap sem zavarta Derek Fisher csapatát – ha a vendégek meg adják az esélyt, élni fognak vele.

Minnesota Timberwolves – Memphis Grizzlies 02:00

A Memphist kétszer egymás után győzték le saját fegyverével és szívták el Gasolék elől a levegőt – viszont a Minnesota keret aligha alkalmas erre. Rubióék inkább a látványos támadójátékban jók, a pontszerzéssel nincs is gondjuk, viszont hátul már jóval kevésbé hatékonyak. Ma újra pályára léphet Kevin Garnett, az érzelemdús bemutatkozás után tegnap pihenőt kapott, de ma a rutinjára és a védekezésére is szükség lesz a palánk alatt. A Grizzlies támadójátéka fokozatosan fogyott el februárban, ez pedig az előző két meccsen már vereséggel is párosult, ha ezen nem tudnak változtatni, a Minnesota túl fogja őket dobni – az sem mellettük szól, hogy az utóbbi időben rendre kikaptak ebben a csarnokban…

Dallas Mavericks – Brooklyn Nets 02:30

A hírek szerint visszatérhet ma Rajon Rondo a Mavsbe azok után, hogy egy meccsre eltiltotta saját csapata – Carlisle lezártnak tekinti a témát, de mindenképpen érdekes lesz ma az irányító játéka. A túloldalon Deron Williams ismét bent ragadt a kezdőcsapatban és Jack visszatérése után sem esett ki onnan, a sokhátvédes alacsony szerkezet egyelőre izgalmasnak tűnik. A centerposzt sem kérdés, gyengébb formája ellenére Plumlee marad a kezdő – ma meg kell küzdenie a visszatérő Stoudemire-rel és Chandlerrel. A Dallasnál Parsons nem bevethető, de a két magasember és Rondo visszatérése jelentőset dobhat a csapaton – ez és a hazai pálya mellett az is jó jel számukra, hogy a Nets a liga egyik legrosszabb csapata a back-to-backek második felén.

Phoenix Suns – San Antonio Spurs 03:00

A Suns meg tudta nyerni az utóbbi két mérkőzését, a legutóbbit ráadásul a Thunderrel szemben – kérdés, hogy ez valós javulás, vagy kijött a lépés. A védekezésük sokat nem javult, Westbrook rossz megoldásaiból viszont profitálni tudtak, az persze nem biztos, hogy erre ma is építhetnek. A Spurs tegnap első meccsét nyerte meg az All-Star szünet óta, a katasztrofális formában lévő Parker és Ginobili is jónak tűnt, ha ez kirángatja a csapatot a gödörből, akkor ma is ők lesznek az esélyesek. A védekezésükkel eddig sem volt gond, viszont Bledsoe-ék bőven száz pont felett átlagolnak jelenleg is, a támadójátékuk viszont nagyon pontatlan – csak ugye a Suns védekezése elég megengedő. A mai mérkőzéssel lezárul a bajnok kilencmeccses idegenbeli szériája, egy győzelemmel 4-5-re módosulnak a mérlegük – akár így, akár úgy, Parkerék nagyon várják már, hogy vége legyen…

Utah Jazz – Milwaukee Bucks 03:00

Érdekes matchup ez a két csapat egymás számára, hiszen a kőkemény Jazz-védekezés ellen pont hasznosabb lenne Brandon Knight, mint Carter-Williams – az új irányító tegnap sem volt a helyzet magaslatán, a festéket megfogta az ellenfél, ő pedig nem tudta szétdobni őket kintről. Ma is hasonló lehet a recept a Bucks ellen, márpedig Gobert-ék ellen borzasztó nehéz lesz ziccereket dobálni – muszáj lesz kintről eredményesen tüzelni. A Hayward-Antetokounmpo csata is érdekesnek ígérkezik, a Jazz legjobb pontszerzőjét foghatja a vendégek atletikus mindenese, ha le tudja lassítani, az azért pluszt jelent majd a Milwaukee számára. Pontháborúra nem számíthatunk, mindkét gárda nagyon stabilan védekezik, az ellenfél dobószázalékát tekintve harmadik-negyedik helyen állnak a ligában és bár szerkezetileg a hazaiaknál az előny, bármi megtörténhet.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus