A Wolves megállította a Portlandet

Nagyon hiányzott Nurkic a Blazersnek, Towns vezérletével győzött a Wolves - Lillard kezében maradt a zsinórban hetedik portlandi siker.

Karl-Anthony Towns vezérletével a Minnesota kihasználta a portlandi Jusuf Nurkic hiányát és érvényesítette palánk alatti fölényét az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában - a Blazers zsinórban hat győzelem után szenvedett vereséget.

A mérkőzés rövid videós összefoglalója ide kattintva megtekinthető!

Minnesota Timberwolves – Portland Trail Blazers 110-109

Nurkic hiánya gondot okoz. A Denverből érkező center óriási erősítést jelentett a Blazers számára, ám két mérkőzéssel ezelőtt kidőlt az alapszakasz hátralévő részére. Ugyan a Suns ellen még nem volt feltűnő a hiánya, most már igen, Terry Stotts szuper alacsony szerkezetet választott és Harkless, valamint Aminu is játszott centert, ez a második negyedben pedig működött is: rohanós stílusukkal komoly előnybe kerültek. A fordulás után azonban egyre kevésbé tudtak mit kezdeni Karl-Anthony Townsszal, aki folyamatosan kihasználta fizikai fölényét, a negyedik negyedben egymaga 14 pontot szerzett és folyamatosan büntette a portlandi védekezést - végül nagyrészt neki köszönhetően behúzta a mérkőzést a Minnesota. Nem volt ez persze ilyen egyszerű, ment az adok-kapok az utolsó másodpercig és a dudaszó pillanatában Lillard egy viszonylag üres duplát engedhetett el, ám nem tudta a helyére küldeni, így zsinórban hat győzelem után kikapott a Blazers. A gárda előnye így másfél meccs a Denver előtt és most a Spurs, a Jazz, majd ismét a Wolves következik, ezeken a találkozókon szintén lehet probléma a magasemberek hiánya.

Jól működött a Minnesota gépezete. Minden a helyén volt a hazai csapatnál még úgy is, hogy összesen kilenc triplakísérlettel (!) zárták az összecsapást Thibodeau tanítványai: Rubio (11 pont, 7 lepattanó, 16 gólpassz), Towns (34 pont, 15/25 mezőnyből, 12 lepattanó) és Wiggins (29 pont, 3/5 tripla) is remekül tette a dolgát, de Rush, Dieng vagy éppen Muhammad is pontosan azt hozta, amire csapatának szüksége volt. A letisztult, jó támadójáték mellett ugyan védekezésben ezúttal is komoly gondjaik voltak, a jóval nagyobb tűzerővel bíró, sokkal gyorsabb szerkezetben játszó Portland feladta nekik a leckét, de a hajrában Towns sorra hozta a kosarakat, majd az utolsó játéknál "megúszták" Lillard dobását - ezzel szép győzelmet könyvelhettek el, most pedig a Golden State-hez látogatnak.

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 34, Wiggins 29/9, Rush 12/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 25/9, Aminu 20/12, McCollum 17, Harkless 17/9

Az aktuális tabella itt elérhető!

A találkozó hosszabb összefoglalója:

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus