All-Star Szombat: Döntetlen kelet és nyugat között

Tegnap este, illetve ma hajnalban rendezték az All-Star gála sűrű szombati programját. A D-Liga tripladobóján, zsákolóversenyén, illetve főmeccsén kívül lezajlott a Shooting Stars, a Skills Challenge, illetve a "nagyok" hárompontosvetélkedése, illetve tömőversenye is. Volt két címvédés és két új győztes is a hajnali programban, amelynek végén kelet és nyugat ezúttal döntetlenre, 2-2-re végzett a különböző versenyszámokban. Lássuk a részleteket!
 

D-Liga

A D-Liga teljes programját lebonyolították. A tripladobót az Idaho Stampede kiscsatára, EJ Singler nyerte. A 23 éves játékos az első körben 23 pontot jegyzett a lehetséges 34-ből, majd a döntőben Troy Danielsszel (Rio Grande Valley Vipers) kellett farkasszemet néznie. 14-14 pontig jutottak először mindketten, így jött egy szétlövés. Ebben Daniels előbb 18 pontot rakott a táblára, Singler azonban az utolsó három dobását értékesítette (mindhárom duplát ért), így 19 ponttal végzett és nyert.

A zsákolóversenyen a címvédő Tony Mitchell diadalmaskodott.

A D-Liga főmeccsén a Prospects névre hallgató csapat megverte a Futures névre kereszteltet - előbbiek 145-142 arányban győztek. A találkozó legértékesebb játékosának a győztes legeredményesebb játékosát, a Rio Grande Valley Vipers csatárát, a 33 pontig, 6 pattanóig és 3 szerzett labdáig jutó Robert Covingtont választották (ő a Houston Rockets szerződtetett kosarasa is egyben).

 

NBA

A Sears Shooting Stars volt a "nagyok" első főbb programja hajnalban, amelyben ebben az évben már csak 4 helyről kellett betalálnia a csapatoknak a korábbi 6 helyett.

A Team Durant 1 perc alatt végzett ezzel a négy hellyel, 5 másodperccel megelőzték a Team Curryt, így ők jutottak a döntőbe nyugatról. Keleten a címvédő Team Bosh (Chris Bosh, Dominique Wilkins, Swin Cash) 35.6 másodperc alatt végzett, 50 másodperccel teljesítettek jobban, mint a két Tim Hardaway vezette trió.

A döntőben aztán Duranték 43.6 másodperc alatt végeztek, Bosh viszont a második körben is nagyon hamar elsüllyesztette a félpályás dobást, 31.6 másodperc alatt teljesítették a kiírt feladatot, így megvédték címüket - először történt ilyen a versenyszám történetében, Swin Cash pedig az első háromszoros győztes lett.

A Taco Bell Skills Challenge következett a sorban - itt szintén volt könnyítés a korábbi versenyekhez képest, mert csak egy labdát kellett jó helyre passzolni, és kevesebb, így ritkábban lerakott bábukat kellett kerülgetni.

Az első körben keleten Victor Oladipo és Michael Carter-Williams 43.3 másodperce elég volt ahhoz, hogy döntőbe jussanak, mivel Giannis Antetokounmpo és DeMar DeRozan csak 45 másodperc alatt értek végig a pályán. Nyugaton Goran Dragic és Reggie Jackson hiába ment végig 42.3 másodperc alatt, Trey Burke és a címvédő Damian Lillard 40.6 mp alatt végeztek, így ők mentek tovább a döntőbe.

Itt aztán MCW-nek és Oladipónak 45.3 másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy teljesítsék a kitűzött feladatokat, Lillard és Burke pedig szinte ugyanígy végeztek: egyetlen tizedmásodperccel előbb értek célba, így Lillard megvédte címét - ez Dwyane Wade 2006-os és 2007-es győzelme óta először történt meg -, nyugat pedig egyenlített.

A tripladobóverseny, a Foot Locker Three-Point Contest volt az utolsó előtti versenyszám. Itt is változtattak, ugyanis a játékosok megjelölhették előre, melyik a kedvenc helyük az öt közül, onnan pedig mind az 5 labda duplát ért.

Az első körben nyugaton a két évvel ezelőtti győztes korán kiesett, mivel Kevin Love csak 16-ig jutott, míg a Skills Challenge egyik győztese, Damian Lillard 18-cal következett utána. Egyikőjük sem került azonban a fináléba, mivel Marco Belinelli utolsó három dobását értékesítette, mindhárom duplát ért, így 19 egységgel végzett, erre pedig Steph Currynek sem volt válasza, ő megállt 16-nál.

Keleten Joe Johnson lassan is és rosszul is dobott, 11 ponttal végzett. Arron Afflalónak az első négy helyről nagyon nem ment, de utolsó négy dobása bement (mind dupla volt), így 15-tel megelőzte JJ-t. Bradley Beal nagyon jó kört tudhatott magáénak, 21 ponttal komoly nyomás alá helyezte a címvédő Kyrie Irvinget, ami össze is nyomta a Cavs irányítóját, aki csak 17 pontot dobott össze, így Beal jutott a döntőbe.

A második körben Belinelli 19 pontig jutott, Beal pedig annyira elrontotta saját sorozata elejét, hogy az utolsó hat dobást értékesítenie kellett az egyenlítéshez. A Wizards dobóhátvédje megtette ezt, így jött egy újabb kör (ahogyan a D-Ligában is). Itt már az olasz nem viccelt, 24 ponttal az este legjobb teljesítményét nyújtotta, Beal pedig csak 18-ig jutott, így Belinellié lett a trófea, nyugat pedig 2-1-re átvette a vezetést.

A szokásoknak megfelelően a zsákolóversennyel, a Sprite Slam Dunk Contesttel fejeződött be az All-Star szombat.

Kelet és nyugat először egy ún. Freestyle körben mérték össze tudásukat, amelyet kelet nyert meg, elsősorban egy olyan zsákolásnak köszönhetően, amelyben mindhárom indulójuk részt vett. A címvédő Terrence Ross a palánkról passzolt az utána érkező John Wallnak, aki a támadóidőt jelző órára dobta a labdát, hogy Paul George ezek után húzhassa be azt a gyűrűbe. Ők választhatták ki, hogyan legyenek a párosítások, és jól döntöttek.

Az első körben Ross a harmadik szombati versenyében induló Damian Lillarddel nézett farkasszemet és nyert is. A következő kanyarban George ellenfele Harrison Barnes volt, és itt is a keletiek jöttek ki jobban - a Julius Irving, Magic Johnson, Dominique Wilkins triójából álló zsűri nekik ítélte a győzelmet. A harmadik párban Wall Ben McLemore ellen küzdött, aki hiába ugrotta át a királyi trónon ülő Kings kisebbségi tulajdonost, Shaquille O'Nealt, ez sem volt elég ahhoz, hogy legyőzze a Wizards irányítóját.

Wall lett az este legjobb zsákolója, övé a titulus a jövő évi All-Star gáláig, kelet pedig egyenlített, így a szombati versenyek 2-2-re végződtek a két konferencia között.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus