Az Indiana Pacers még mindig nem tud hibázni

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) mai játéknapján az előző szezonban főcsoportdöntőt játszók összecsapásán az Indiana Pacers a Memphis Grizzliest is simán verte, és egyetlen veretlen alakulatként vezeti a tabellát. A Utah Jazz nyeretlenségi szériája tovább tart, Chicagóban a két sérülékeny irányító, Derrick Rose és Kyrie Irving először találkozott élesben a pályán, a Boston Celtics pedig sorozatban negyedszer nyert. A Houston Rockets és a Los Angeles Clippers is centereinek büntetői miatt került kis híján bajba, mindkét gárda nagy küzdelemben, illetve nem kevés szerencsével nyert. A Portland Trail Blazers tartja a 4. helyet Nyugaton, ahol a San Antonio Spurs újabb, nagyon sima idegenbeli győzelemmel erősítette meg vezető helyét.

A nap legérdekesebb, legfontosabb jeleneteit állandó napi rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg.
 

Charlotte Bobcats - Atlanta Hawks 94-103

A harmadik negyed döntött. Nyolcpontos vezetést épített fel az első félidőben az összes pontját ekkor szerző Kidd-Gilchrist, illetve Walker húzta Bobcats, fordulás után viszont egy 34-16-os pofonba szaladt bele, amiből már nem tudott felkelni -–hiába érték el heten is a 10 pontot a csapatban.

Sorozatban második és második hely. Egymás után második sikerével a Pacers mögött jelenleg a Hawks áll a tabellán – bár tegyük hozzá, hogy iszonyatosan sűrű a keleti mezőny.

Működik a Horford-Teague tengely. Az erőcsatár és az irányító duóját szánják a Hawks jövőjének, és idén már nem az első eset, hogy a csapat élére állnak. Így volt ez a kritikus 3. negyedben, amikor Horford 13 pontot, Teague 9 gólpasszt (!) tett a közösbe.

A Bobcats legjobb dobói: McRoberts 19/15, Kidd-Gilchrist 16, Walker 12.
A Hawks legjobb dobói: Horford 24, Martin 16/9, Teague 12/3.
 

Indiana Pacers - Memphis Grizzlies 95-79

8-0. Sok következtetésre a szezon ezen szakaszában ugyan még nem ad okot, de a Pacers továbbra is hibátlan, régóta az egyetlen csapatként a ligában, ráadásul keleten legalább 3.5 meccsnyi előnye van így mindenkivel szemben.

Stephenson tripla-dupla. "Born Ready" már tavaly is bontogatta szárnyait, az egész liga egyik legtöbbet fejlődött játékosa volt, idén azonban még egy szintet lépett. Ma tripla-duplát szállított (13 pont, 12 gólpassz, 11 pattanó), ezzel a Pacers jelenlegi kezdőcsapatából mindenkinek sikerült ez pályafutása során - igaz, George Hilltől utólag elvette a liga.

A harmadik negyed. A Pacers eddigi nyolc meccsén hatszor állt vesztésre félidőben, de a fordulás után mindig hengereltek. Nem volt ez másképp most sem, 26-16-ra nyerték a harmadik felvonást, végleg eldöntve ezzel a találkozó sorsát. Az eddigiek során 70 ponttal volt jobb az Indiana ellenfeleinél a harmadik 12 percben, 53.8%-kal dobnak mezőnyből ekkor és 56.4%-kal a triplavonalon túlról.

George NBA történelmet írt. A Pacers kiscsatára az első olyan játékos a liga történetében, aki egy 8-0-val indító csapat mindegyik meccsén 20 pontot dobott - ma 23-ig jutott. Neki köszönhető az is, hogy végleg lerázták ma a Memphist - a harmadik negyed végén és a negyedik elején egy 17-3-as sorozatból 15 ponttal vette ki a részét, ezzel lett az állás 80-55.

A Pacers legjobb dobói: George 23, Stephenson 13/9, Hill 13.
A Grizzlies legjobb dobói: Gasol 15, Randolph 12, Conley 11/3.
 

Philadelphia 76ers - San Antonio Spurs 85-109

Erőltetett menetből jön a lendület. Hét nap alatt már az ötödik mérkőzését játszotta a Spurs, ennek okán Tim Duncan pihenőt kapott, ám ez nem látszott meg játékukon. Nem tettek mást csak játszottak, melyet igazol a 44 mezőnykosárhoz társuló 29 gólpassz.

A periméter védekezés hiánya a Spurs ellen egyenlő az öngyilkossággal. 13 triplát kapott a hazai alakulat, melyre szinte kivétel nélkül tiszta helyzetekből születtek. Parker kiosztásait ma este újabb öt hárompontossal hálálta meg Green, csapat szinten 46%-kal dobták a távoliakat, míg a 76ers csak 26-tal. Idén már ötödik alkalommal fordult elő a Philly-vel, hogy 13 vagy annál több triplát kaptak.

MCW nélkül nem megy. Először fordult elő, hogy az újonc nem jutott el tíz pontig. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a Spurs 14-0-s futást produkált ez első negyedben, amit 31-13-ra megnyertek, eldöntve az érdemi kérdéseket.

A 76ers legjobb dobói: Turner 20/3, Hawes 17/6, Wroten 13/3.
A Spurs legjobb dobói: Green 18/15, Parker 14, Leonard 13/3.
 

Boston Celtics - Orlando Magic 120-105

Lendületben a Kelták. A szezont 0-4-gyel kezdő Boston negyedik győzelmét könyvelte el az éjjel, így már 50%-os a mérlegük. Tovább nyújtották az Orlando elleni jó szériájukat, sorozatban nyolcadik alkalommal győzték le a kék mezeseket.

A duplázók és a bostoni hátvédek estéje. Összesen 14 (!) játékos ért el két számjegyű ponttermést, 7-7 kosaras tett a közösbe legalább tíz pontot mindkét csapatból. Kiemelkedtek közülük a Boston kezdőhátvédjei, Avery Bradley és Jordan Crawford, akik ketten 40 pontot termeltek, utóbbi kiosztott 10 gólpasszt is.

Hatalmas gyűrűk a TD Gardenben. 46%-os mezőnymutatóval mérkőzést lehet nyerni, de nem akkor, amikor a hazai alakulat 60%-os hatékonysággal tüzel mezőnyből. Jobb szó nincs rá, szétfutotta és ízekre szedte a Magic védekezését a Boston.

A Celtics legjobb dobói: Bradley 24, Olynyk 16/6, Green 16/3, Crawford 16.
A Magic legjobb dobói: Afflalo 18/6, Oladipo 17/3, Vucevic 15.
 

Chicago Bulls - Cleveland Cavaliers 96-81

Dominancia. A Bulls 12. alkalommal verte meg a Clevelandet utolsó 13 fellépésükből.

A nagyon várt irányítócsata, kevés eredménnyel. Először ütközött meg egymással karrierje során Derrick Rose és Kyrie Irving. Mindketten 16 ponttal zártak, de előbbi 8/21-es, utóbbi pedig mindössze 5/19-es mezőnymutatót tudott produkálni. Rose ráadásul meghúzta a combhajlítóját is a negyedik negyedben, állítólag nem súlyos a sérülése.

Kiütés... vagy mégsem? A végeredmény ellenére elég szoros volt a mérkőzés a negyedik negyed közepéig. A harmadik negyedben már elpackázott a hazai együttes egy 13 pontos fórt, csak hárommal mentek öt perccel a vége előtt, de Mike Dunleavy vezetésével egy 13-2-es szakaszt produkált a következő négy percben, így a végjáték sima lett.

Az alapok hiányoztak a Cavsnél. A Bulls Thibodeau edző kedvenc statisztikáival, az eladott labdákkal és a lepattanókkal nyerte meg a meccset. A hazaiak 20 vendégek által eladott labdából 29 pontot szereztek, 14 támadópattanójuk után pedig 16 második szándékból szerzett egységet írhattak a táblára.

A Bulls legjobb dobói: Boozer 17, Rose 16, Dunleavy 15/6.
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 16/6, Thompson 14, Waiters 13/3.
 

Houston Rockets - Toronto Raptors 110-104 kétszeri hosszabbítás után

A Houston majdnem elszórakozta. 11 ponttal vezetett a 4. negyed kezdetén a Rockets, a Raptors mindössze 62 pontra volt képes három negyed alatt. A 4. negyed közepén 82-71 után viszont nagyon leálltak, a Raptors egy 9-0-s sorozattal visszajött a meccsbe, a végén pedig Harden kihagyott büntetője és tempója miatt jöhetett a hosszabbítás.

Dwight Howard: kritikán aluli. Hiába a 18 pontos, 24 lepattanós dupla-dupla és a jó védekezés, a center ma 4/12-es büntetőzést mutatott be, a rendes játékidő vége felé négy nagyon fontos büntetőt hagyott ki - sorozatban.

Rudy Gay dobta a nagyobbat, de végül Jeremy Lin lett a hős. A Raptors kiscsatára bődületes hármassal egyenlített ki az első ráadás végén, de a végül 31-ig jutó Lin az első hosszabbításban dobott 5 pontja mellett a másodikban bedobta azt a floatert, ami végképp megtörte a vendégeket.

Rudy Gay furcsa rekordja. 37 alkalommal próbálkozott mezőnykísérlettel, amiből 29 egységet termelt a Raptors játékosa – eddig ennyi kísérlettel ilyen kevés pontot senki nem dobott. Érdekesség, hogy a korábbi ’csúcsot’ az egykori Raptors-sztár, Damon Stoudamire tartotta.

A Rockets legjobb dobói: Lin 31/9, Harden 26/9, Parsons 18/3, Howard 18.
A Raptors legjobb dobói: Gay 29/9, DeRozan 22, Lowry 16/12.
 

Utah Jazz - Denver Nuggets 81-100

0-8. 39 éve nem kezdett ennyire rosszul a Jazz – akkor még New Orleans Jazznek hívták az alakulatot és Pete Maravich volt a sztárjátékosuk.

Mínusz 20 tíz perc alatt. A Jazz 38 percig partiban volt a Nuggetsszal, 73-72-re vezettek, innentől kezdve viszont csak egy csapat volt a pályán, a vendégek nagyon könnyen győztek. Hogy miért a rutintalan francia óriást, Rudy Gobertet játszatta ebben a szakaszban Tyrone Corbin vezetőedző, azt csak ő tudja – ennyire látványosan csak nem mernek tankolni…

JJ Hickson remek estéje. JaVale McGee sérülése miatt került be a Nuggets kezdőjébe a hajtós, 14 pontig jutó erőcsatár, és hasonló stílusú kollégájával, Kenneth Farieddal párban felszántották a pályát: az ő lendületük is nagyon kellett ahhoz, hogy a végén simán fordítson a tartalékos Denver.

A Jazz legjobb dobói: Hayward 22/3, Favors 21, Kanter 12.
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 17, A. Miller 15/3, Faried 15.
 

Portland Trail Blazers - Detroit Pistons 109-103

A Blazers negyedik Nyugaton. Sorozatban 3. győzelmét aratta a Portland, ami lehetett volna simább is, mert a végén 107-94-re vezetett a szenzációsan dobó hazai alakulat (51% mezőnyből, 48 a tripláról, 93% a büntetővonalról) – ám elég volt két-két rossz döntés Damian Lillardtól és Nicolas Batumtól, és a majdnem kiegyenlített a Detroit.

Amikor a vesztest is dicsérhetjük. Szoros meccset játszott a Pistons, és amikor úgy tűnt, hogy elvesztik az összecsapást, Brandon Jennings 10 pontot szórt az utolsó hat percben – talán egy kicsit elkésett a roham, de ha tanulnak az ilyen hibákból, nagyon veszélyes csapat lehet a Detroit.

A triplák. Az ellenfél edzője is kiemelte, hogy a Blazers remekül dobja a hármasokat – ez nem egyedi. Eddig a szezon mind a hét meccsén legalább 8 hármast küldtek a helyére, ami a leghosszabb ilyen jellegű sorozat a csapat életében 1979, a triplavonal bevezetése óta.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 25/15, Aldridge 18, Mo Williams 17/3, Lopez 17.
A Pistons legjobb dobói: Jennings 28/3, Monroe 19, Drummond 16.
 

Los Angeles Clippers - Minnesota Timberwolves 109-107

A szerencse fiai. Doc Rivers, a Clippers vezetőedzője is elismerte, hogy óriási szerencséjük volt a meccs végén – kétpontos hátrányban ugyanis az addig remeklő Wolves-trió minden tagja hibázott: Martin kihagyott egy tempót, Pekovic rosszul tette vissza a lepattanót, végül Love pöcizése is célt tévesztett.

Dwight Howard párja. 100-89-re vezetett a Clippers azok után, hogy a 3. negyed végén Jamal Crawford bőven félpályán túlról talált be, és ettől felpörgött a gárda. Ekkor azonban a Timberwolves elkezdte kergetni DeAndre Jordant, kétszer le is faultolták, ő pedig sorozatban 4 büntetőt hagyott ki (végül 0/6-tal zárt). A Clippers a lendületét is elvesztette, míg a Minny felpörgött.

16 támadólepattanó. Ennyit szedett le a Timberwolves, de ez is kevés volt, a kispadról ugyanis nem jött érdemi segítség, míg a túloldalon Jamal Crawford extra volt.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 25, Paul 21, Crawford 18/9.
A Timberwolves legjobb dobói: Martin 30/12, Pekovic 25, Love 23/12.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus