Az "új" Bryanttel zsinórban háromnál a Lakers

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra négy mérkőzést vívtak meg a csapatok, s ennyi összecsapás alatt is megtörtént szinte minden, ami miatt ennyien szeretik hazánkban is az NBA-t. A Portland egy texasi, azaz LaMarcus Aldridge dobásaival verte el a Dallast egy fantasztikus fordulatokban gazdag derbi végén az utolsó pillanatban, a Lakers pedig Kobe Bryant megnövekedett passzolási hajlandósága óta csak nyer, ahogy az megtörtént ma is a New Orleans ellen, sorozatban harmadik sikerét gyűjtötte be Mike D'Antoni csapata. A Golden State elképesztően tartalékos felállásban is simán diadalmaskodott a beteg Kyrie Irving húzta Cleveland otthonában, a Milwaukee pedig Brandon Jennings 30 pontjával intézte el a Detroitot, méghozzá a vártnál sokkal könnyebben, idegenben. Nézzük, mit érdemes tudni az egyes meccsekről!

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Cleveland Cavaliers - Golden State Warriors 95 - 108

Megszakadt a hármas sikerszéria Clevelandben - érthető ez a Cavaliersre és annak legnagyobb sztárjára, Kyrei Irvingre is, hiszen a csapat három fantasztikus győzelmet gyűjtött be a múlthéten, a hét játékosának választott ifjú irányító pedig ezeken a találkozókon 35 pontot átlagolt. A leendő all-star kisember betegséggel küzdve is vállalta a megmérettetést, de csak 14 pontig és 4 gólpasszig jutott ilyen formában, az ellenfél cseréből kezdővé előlépő irányítója, Jarrett Jack pedig 26 pontot és 12 gólpassz szállított róla a túloldalon. A vendégeknél elképesztő sérüléshullám söpört végig az utóbbi egy(!) napban, Stephen Curry nem játszott a kiment bokája miatt, Carl Landry a vállát fájlalta, ezért át sem öltözött, az újonc Harrison Barnes szintén kiülte a találkozót, ahogy a kezdőcenter, Andrew Bogut is, utóbbit csak elővigyázatosságból nem játszatta Mark Jackson mester. Ennek következtében az említett Jack mellett a másik két egészséges húzóemberre, Klay Thompsonra (32 pont, 8-ból 6 tripla) és David Lee-re (20 pont, 13 lepattanó, 8 gólpassz) maradt a munka dandárja, de így is simán célba ért a GSW.

A Cavaliers legjobb dobói: T. Thompson, Waiters 18-18, T. Zeller 16

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 32, Jack 26, D. Lee 20

 

Detroit Pistons - Milwaukee Bucks 90 - 117

A Pistons kisebb meglepetésre nem tudta felvenni a kesztyűt a csoportrivális Milwaukee-val, a 30-at szóró Brandon Jennings megint a harmadik negyedben robbantott, s csak ebben a periódusban termelt 20-at, s ezt a 12 percet 19 pontos különbséggel nyerte meg a Bucks, így nem forgott már veszélyben a győzelem az utolsó etapban sem. A hazaiaknál Andre Drummond, az újonc cserecenter élete profi mérkőzését játszotta, 18 pontos, 18 lepattanós dupla duplájához viszont most képtelenek voltak felnőni a társak, főleg védekezésben mondott csődöt a vendéglátó.

A Pistons legjobb dobói: Drummond 18, Monroe 14, Singler 12

A Bucks legjobb dobói: Jennings 30, Dunleavy 17, Ellis 14

 

Portland Trail Blazers - Dallas Mavericks 106 - 104

Elképesztő jelenetek zajlottak le a játéknap egyébként is legjobb mérkőzésének várt találkozóján. A Chris Kaman nélkül kiálló Dallas 21 ponttal is ment már a harmadik negyed közepén, aztán eléggé szétesett a 26 pontos Dirk Nowitzki fémjelezte dallasi alakulat, volt itt olyan jelenet is, mikor hatan voltak a pályán a vendégek, amiért természetesen technikai hiba járt, de ennél sokkal rosszabbat jelentett a Mavericks szemszögéből, hogy sikerült elérni, hogy a Portland vérszemet kapjon. Ki más vezette volna a hazaiak feltámadását, mint a texasi illetőségű LaMarcus Aldridge, aki most elég jó választ adott az őt az all-star csapattagságra nem érdemesnek tartóknak. 29 pontos, 13 lepattanós duplájából egy egyenlítő triplát(!) és egy győztes duplát tartogatott az utolsó 5 másodpercre! A két jelenet között OJ Mayo követett el egálnál egy belemenést, ami után természetesen megkaphatta a labdát a hazai gárda és az említett Aldridge gyönyörű fordulásos tempójával meg is nyerte a fantasztikus derbit!

A Blazers legjobb dobói: Aldridge 29, Hickson 26, Matthews 26

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 26, D. Collison 17, Mayo 15

 

Los Angeles Lakers - New Orleans Hornets 111 - 106

A Los Angeles Lakers most végre abban a felállásban játszhatott a régóta sérült Steve Blake visszatérésével, melyben innentől harcolhat az idei céljaiért, csak az egész évre kieső Jordan Hill nem lehetett a nevezettek közt hazai oldalon. Kobe Bryant folytatta azt az utat, amit a múlthéten elkezdett és sorozatban jutott el legalább 11 gólpasszig, valamint most is csupán 12 dobással próbálkozott mezőnyből és teljes mértékben csapatjátékosként funkcionált a parketten. Dwight Howard ihletettebb formában pattogtatott, mint legutóbb, igaz 24 pontja mellé csupán 4 lepattanó társult, ám a tőle érkező 5 labdaszerzés, illetve 4 dobásblokkolás az extra kategóriába sorolható. A majd egy hónapja a sufniból előszedett Earl Clark 20 pontos, 12 lepattanós dupla duplájával bizonyította, hogy jó helyen van ő a Lakers kezdőjében, míg Steve Nash az utolsó negyedben szépen felkapaszkodó New Orleanst egy fontos triplával szakította le. Harmadszor nyert zsinórban a Los Angeles-i alakulat, s ez csupán másodszor történt meg Kobe Bryantékkel, de még így is 5 győzelemnyire van az 50 százalékos küszöb a rengeteg idegenbeli találkozó előtt álló aranysárga-liláktól. Azért azt érdemes megjegyezni, hogy a vendégeknél szinte mindenki brillírozott, Greivis Vasquez a maga 15 pontos, 15 gólpasszos dupla duplájával megmutatta, hogy hátvéd poszton még mindig reménytelen a Lakers védekezése, ezt pedig Eric Gordon 25 pontos performansza is megerősítette.

A Lakers legjobb dobói: D. Howard 24, Clark 20, Jamison 16

A Hornets legjobb dobói: E. Gordon 25, A. Davis 18, R. Anderson, R. Lopez 16-16

 

A nap hőse: LaMarcus Aldridge, aki texasiként végezte ki a Dallast, 29 pontjából ötöt szerzett az utolsó öt szekundum alatt, egyenlítő tripla és győztes dupla a dudaszó pillanatában, talán élete mérkőzését játszotta a leendő all-star.

A nap lúzere: OJ Mayo, aki ha csak "nem csinál semmit", akkor is legalább hosszabbításra menti a derbit, de ő egy másodperccel a lefújás előtt belemenést követett el és elvesztette a mérkőzést a Dallasnak - pedig 21 ponttal is ment már a Mavericks korábban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus