Bajban a Houston, elszállt a Milwaukee

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra csupán 5 találkozó jutott, de ezeken számtalan fontos kérdés dőlt el. Az újabb kiábrándító vereség minden esélyét elvette a Milwaukee-nak, mely már csak a legextrémebb esetben juthat be a playoffba, az Indiana ezzel egy időben biztosította harmadik pozícióját. A nap rangadóján nem biztosította be a Chicago Derrick Rose nélkül az abszolút első kiemelést Keleten, így a Miaminak még lehet pici sansza előzni, a New Orleansban elbukó Houstonnak pedig immáron hátránya is van a nyugati rájátszás-hajszában. Nézzük, miként alakultak a fontosabbnál fontosabb derbik!

 

 

Miami Heat–Chicago Bulls 83–72

Nem kockáztatta meg a nem teljesen egészséges Derrick Rose játékát a Bulls, de nem ez döntött elsősorban Miamiban. A 26. idei meccsét is kihagyó tavalyi MVP távollétében a harmadik számú irányító, John Lucas a remek játékkontroll mellett a pontokat is szállította, a Noah, Deng, Boozer trió pedig szintén hozott egy jó átlagot. A másik oldalon a visszatérő Dwyane Wade feljavulása volt a kulcs, a második negyedtől aktív pontszerzésbe kezdő all-star és a 27 ponttal, 11 lepattanóval és 6 gólpasszal záró LeBron James újfent megmutatták, hogy Chris Bosh távollétében is képesek győzelemre vezetni a floridai kirakatcsapatot. A vendégekben nem volt meg az átütőerő, s a kispad is szerény teljesítményt nyújtott Lucas produkcióját leszámítva.

A Heat legjobb dobói: L. James 27, Wade 18, Chalmers 16

A Bulls legjobb dobói: Lucas 16, Noah 15, Deng 11

 

Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 118–109

Nem jött a Bucks bravúr, így innentől már csak a csoda segít Scott Skiles fiainak a további mérkőzéseken. Ezzel érdemben el is dőlt, hogy a Knicks ott lesz a rájátszásban, a Sixers pedig majdnem biztosan folytathatja szereplését az utószezonban is. Egyénileg a 0 pontos Delfinót leszámítva senkit sem lehet elmarasztalni a vendégeknél, de a fontos pillanatokban megint csődöt mondott a Bucks, a 29-et szóró Granger és a 22-ig jutó Hill pedig könyörtelenül kihasználták a hibákat és büntettek, ez által a Pacers matematikailag is tuti 3. Keleten. Csak úgy, mint a nap rangadója, ez a találkozó is „verekedősre” sikerült, Larry Sanders megvadult ló módjára kergette felbőszítőjét, természetesen mehetett is idő előtt zuhanyozni.

A Pacers legjobb dobói: Granger 29, Ge. Hill 22, Da. West 21

A Bucks legjobb dobói: Jennings 27, Dunleavy 23, Mbah a Moute 16

 

New Orleans Hornets–Houtson Rockets 105–99 – hosszabbítás után

Eric Gordont most nem pihentette a nyugati sereghajtó, ezzel meg is van a Hornets 20. győzelme az idényben és kis túlzással mindenki boldog New Orleansban. A Rockets viszont nagyon bosszús lehet az este után, hiszen a playoffért hajtó, ötös vereségszériával érkező texasiak úgy kezdték a találkozót, mint egy ilyen helyzetben lévő, esélyesebb csapatnak kell, a végére mégis elfogyott a koncentráció és a hosszabbításért is imádkozniuk kellett. Előtte ráadásul a szemfülesen labdát lopó Lee még a második büntetője esetleges értékesítésével a győzelmet is kicsikarhatta volna övéinek, de ez nem jött össze. Következett a ráadás, ahol a 27-et dobó Gordon ellenállhatatlan volt, a Houston pedig simán kikapott.

A Hornets legjobb dobói: E. Gordon 27, Landry 20, Aminu 17

A Rockets legjobb dobói: Dragic 23, Budinger 22, C. Lee 15

 

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 93–90

Nem volt éppen könnyű meccse a Sunsnak, de becsületére legyen mondva, ezt pont az egyik legjobb formában lévő együttes, azaz a Clippers ellenében tudta behúzni hazai környezetben. A kollektív csapatteljesítmény és a feljavuló védekezés volt a kulcs, no meg az, hogy a Los Angeles-ieknél most nem jött az extra senkinél sem. A vendégek ez által picit nehezebb helyzetben a 3-5. hely közötti tülekedésben Nyugaton, a Phoenix pedig megtartotta esélyét a rájátszásba kerülésre.

A Suns legjobb dobói: Dudley 18, Frye 16, Gortat 14

A Clippers legjobb dobói: Paul 19, C. Butler 17, Griffin 16

 

Detroit Pistons–Minnesota Timberwolves 80-91

Meccset nyert a Timberwolves! Ez önmagában nem akkora csoda, de ha hozzá tesszük, hogy az utóbbi évek április hónapjait alapul véve 27(!) ilyen hónapban lejátszott mérkőzés óta nyeretlen az Adelman-legénység, ráadásul most is 11 buktát gyűjtöttek be zsinórban a Rubiót, Love-ot és Ridnourt nélkülöző keretükkel, akkor azért fejet hajthatunk egy detroiti siker után előttük. A Pistons elfáradt a sűrű programban, Pekovics és Barea pedig lerendezték a legfontosabb kérdéseket, az apró irányító 13 ponttal és 12 gólpasszal megint elsőrangú produkciót tett le az asztalra, a montenegrói center pedig 23 ponttal és 9 lepattanóval segített be.

A Pistons legjobb dobói: Prince 18, W. Bynum 17, B. Gordon 14

A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 23, A. Randolph 15, Barea, Beasley 13-13

 

A nap hőse: LeBron James, aki megint bizonyított, 27 pontjával és hasznos játékával életben tartotta csapata esélyeit a keleti első kiemelésért folytatott ádáz küzdelemben.

A nap lúzere: A Houston Rockets, mely most sem nem tudott élni a nagy eséllyel és a Főcsoport sereghajtójának otthonából kellett vesztesen távoznia, ez által hátrányba is került a playoffért folytatott harcban.

A nap legszebb jelenetei:

hamarosan...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus