Bámulatos GSW: most 132-t dobtak a Clevelandnek Curryék

Ezúttal is a harmadik negyed döntött - Curry és Durant megint foghatatlan volt - NBA-rekordot döntött és 2-0-ra vezet a Golden State.

Az első félidőben közel tudott maradni a gyorsabban játszó és az első meccshez képest jobban védekező Cleveland, de a fordulás után megint büntetett Steph Curry és Kevin Durant, így újabb győzelmével 2-0-ra vezet a Golden State az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nagydöntőjében.

Visszajátszás c. videós rovatunk ide kattintva megtekinthető!

Golden State Warriors - Cleveland Cavaliers 132-113

Történelmi győzelem. A Warriors az első csapat az NBA történetében, amely 14-0-lal kezd egy rájátszást és amely sorozatban 14 győzelmet tud aratni a playoffban, tehát továbbra is veretlen az alapszakasz győztese - ráadásul megint nagyon impresszív sikert könyvelhetett el a gárda. Pedig nem feltétlenül így indult, az előző találkozó egyik kulcsának számító eladott labdák ezúttal megérkeztek és a nagyszünetben már 13-nál járt a csapat azok után, hogy legutóbb összesen négyig jutott - ennek köszönhetően ott is volt mögöttük pár pontra a Cleveland. A harmadik negyed azonban megint döntőnek bizonyult, itt már figyelt ezekre az eladott labdákra a GSW, a két szupersztár pedig egészen bámulatos teljesítményt nyújtott: Steph Curry (32 pont, 10 pattanó, 11 gólpassz) és Kevin Durant (33 pont, 13 pattanó, 6 gólpassz, 3 labdaszerzés, 5 blokk) parádéja végül ezúttal is soknak bizonyult a Cavs számára. A záró etapot már 14 pontos hazai vezetésről kezdték meg a felek és innen nem rontotta el a Warriors, megnyerte a második meccset is, megvédte a hazai pályát és óriási nyomást helyez a regnáló bajnokra - ráadásul külön pozitívum a GSW számára, hogy Klay Thompson (22 pont, 4/7 tripla) is megtalálta a dobásait, illetve hogy Steve Kerr végre leülhetett a kispadra.

Javult a Cavs, de nem eleget. Tudatosabb játékot produkáltak az ohióiak, védekezésben elvették Kevin Durant könnyed ziccereit-zsákolásait, agresszívebbé váltak a periméteren, ezekből pedig jöttek a labdaszerzések és leindítások - kategóriákkal hatékonyabban csinálták ezt, mint legutóbb. LeBron James jól érezte magát a rendezetlen védekezés ellen, Kevin Love felnőtt mellé (27 pont, 7 pattanó) és bár a triplák nem ültek (8/27), a festékben dominálni tudtak a vendégek. Ez azonban a fordulás után már kevésnek bizonyult, ahogy elmaradtak a labdaszerzések, úgy nőtt a távolság, a GSW nagyon könnyedén szerezte a pontokat, míg a Cavs-játékosok jó pár tiszta helyzetet hibáztak el - ez egyszerűen nem fért bele ezen az estén. James végül tripla-duplával (29 pont, 11/18 mezőnyből, 11 pattanó, 14 gólpassz) zárt, ő szenzációs teljesítményt nyújtott, de Kyrie Irving megint haszontalan estét hozott, a kinti dobók pedig egytől egyig besültek - a feladat adott a Cleveland számára, hazai pályán kötelező szépíteni a harmadik meccsen, de ez pokoli nehéz küldetésnek ígérkezik.

A Warriors legjobb dobói: Durant 33/12, Curry 32/12, K. Thompson 22/12
A Cavaliers legjobb dobói: James 29/3, Love 27/6, Irving 19/6

A párharc állása: 2-0 a Warriors javára.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus