Blazers-Rockets szuperrangadó Portlandben

Lillard vs. Harden csata - Bostonban az OKC, Minnesotában a Clippers - pályán a Raptors, a Jazz és a Pelicans is. 

 

Orlando Magic - Toronto Raptors 00:00

A Raptors valószínűleg mindenképpen javítani akar, mély nyomokat hagyott Lowryékban az OKC elleni hazai vereség, most idegenben egy eléggé szétesett csapat ellen "ülhetnek vissza a lóra" - csak az a kérdés, hogy valóban ilyen mentalitással lépnek-e pályára, vagy pedig pihentetnek kicsit, hiszen jelentős az előnyük. Alapvetően nem lehet kérdés, hogy ki a meccs esélyese, a Magicben ugyan benne van a potenciál, de ritkán tudják ezt magukból kihozni Vucsevicsék, egy ligaszinten TOP3 csapat ellen pedig nem feltétlenül kell ezt várni. 

Boston Celtics - Oklahoma City Thunder 01:00

Ez izgalmas rangadó lehetne, ha Kyrie Irving pályára tudna lépni a Bostonnál, de ez egyelőre nagyon erősen kérdéses - az viszont látszik, hogy nélküle (és természetesen Brown, illetve Smart nélkül) jóval kevesebb az átütőerő a gárda játékában, ami első blikkre kevésnek tűnik az OKC ellen. A vendégek kifejezetten nagy formában vannak most már, hiszen sorozatban hat győzelemnél járnak, ez alatt megverték a Spurst, a Clipperst és legutóbb idegenben a Torontót is, száguldanak előre az elsőkörös pályaelőnyért. Az Irving nélküli Boston ellen jelenleg esélyesebbnek is számítanak, kérdés, hogy Russell Westbrookkal tudnak-e valamit kezdeni Tatumék, illetve hogy a vendégek agresszív, gyors stílusával szemben lesz-e valami ellenszerük Horfordéknak - nekik jobban jönne most valami kevéspontos, lassabb ritmusú találkozó. 

Minnesota Timberwolves - Los Angeles Clippers 01:00

Ez egy kiemelt ki-ki meccs lesz, hiszen a Wolves jelenleg nyolcadik, a Clippers pedig tizedik a nyugati tabellán és 2,5 meccs köztük a különbség - azt nem mondhatjuk, hogy hazai siker esetén a LAC lemondhat a rájátszásról, de azért jelentősen távolodna tőle, ez biztos. Teodoszicsék ráadásul egyáltalán nincsenek jó formában, sorozatban három vereségnél járnak és bár a Rockets, a Thunder, vagy éppen a Blazers ellen is beleférne egy-egy pofon, de így egymás után rögtön több helyezést eredményezett ez a táblázaton. A Minny Jimmy Butler kidőlése óta küzd, azóta öt helyet csúszott hátra, legutóbb a Houstontól kapott ki hazai pályán, de ott is produkáltak egy extra második félidőt, támadópotenciál van bennük és otthon azért fajsúlyosabbak, mint vendégként. A Towns-Jordan csata érdekesnek ígérkezik és könnyen kisülhet ebből egy komoly dobópárbaj is, meglátjuk, hogy melyik fél tudja hozni ezt a kulcsfontosságú találkozót. 

New Orleans Pelicans - Dallas Mavericks 01:00

Ez alapvetően kötelező győzelem a New Orleans számára, a hazaiak egy kisebb hullámvölgy után legutóbb jó játékkal, szép védekezéssel, magabiztosan megverték a Bostont és hazai pályán nem hibázhatnak a tankoló csapatok közé tartozó Dallasszal szemben. A vendégek persze azért márciusban feljebb kapcsoltak, ezt nem szabad elfelejteni, nyertek meccseket, megszorították a Torontót is, de legutóbb kikaptak Brooklynban, Dennis Smith Jr. pedig megsérült - ő nem fog játszani, Matthews egész szezonra kidőlt, de Barea is sérüléssel bajlódik. Azért ha összeszedik a védekezésüket Barnesék, akkor okozhatnak gondokat ellenfelüknek, de azt egyelőre nem igazán látni, hogy mit kezdenek Anthony Davisszel, ez pedig elég is lehet ahhoz, hogy a minél jobb playoff-helyért hajtó Pelicans hozza a kötelezőt. 

Utah Jazz - Atlanta Hawks 02:00

Ez még nagyobb kötelező, mint az előző találkozó, a Utah olyan formában van, ami csak a Houstonéhoz, a Portlandéhez és a Torontóéhoz fogható. Gobert-ék most éppen egy kilencmeccses sikerszériában vannak és éppen nemrég érték el az áttörést, mert már beverekedték magukat a nyugati TOP8-ba, sőt, jelenleg ők azok, akik rohanhatnának az OKC után. Ehhez képest az erősen tankoló, a fiatalokat erőltető, Kent Bazemore-t nélkülöző Atlantánál egészen más a helyzet, idegenben pedig végképp nem szokott meglepetést okozni Mike Budenholzer együttese - a Jazznél elvileg mindenki bevethető, nincs indok, ami Mitchellék ellen szólna. 

Phoenix Suns - Detroit Pistons 03:00

A két csapat között a fáradtság lehet a legnagyobb különbség, mert a Suns két pihenőnap után, míg a Pistons egy idegenbeli back-to-back második felén lép pályára, ráadásul egy komolyabb túra ötödik állomásaként. Ezzel együtt nem nagyon lehet megjósolni, hogy mit látunk majd, a Phoenix szörnyű csapat jelen pillanatban, sorozatban nyolc vereség után próbálna javítani a társaság, de lehet, hogy Devin Booker és biztos, hogy érdemi tartás nélkül. Egyébként érdektelen meccs, a Detroit - bár 24 órával korábban megszakította két hónapos idegenbeli nyeretlenségi sorozatát - már csak matematikailag juthat rájátszásba, a hazaiaknál pedig szó sincs már semmiről, csak arról, hogy ligautolsók lesznek-e, vagy sem. 

Portland Trail Blazers - Houston Rockets 03:30

Ez lesz a játéknap legnagyobb rangadója, mert az egyértelmű, hogy a jelenlegi két legjobb nyugati csapatról beszélünk, de a Torontóval kiegészítve az is biztos, hogy ligaszinten is minimum TOP3-ban van ez a két együttes. A Portland sorozatban tizenhárom siker után léphet pályára, míg a Rockets magabiztos ligaelsőként, a mezőny messze legjobb idegenbeli mérlegével futhat ki a parkettre - mindkét fél mellett szólnak komoly érvek, de nehéz megjósolni, hogy mit látunk majd. Döntő lehet a Blazers védekezése, amikor Lillardék harapnak hátul, akkor bárkit képesek leradírozni a pályáról, de kérdés, hogy ez működhet-e Hardenék ellen is, illetve természetesen az is meghatározó lesz, hogy a hátvédpárok közül melyik lesz majd eredményesebb. Ötös poszton is jónak tűnik a Nurkic-Capela csata, védekezésben persze a Houstont se kell félteni, az eddigi két egymás elleni meccsüket pedig behúzta idén a Rockets, igaz, az még egy kicsit más Blazers volt - nem tudunk mást mondani, csak azt, hogy kezdődjön már!

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus