Bradley nélkül lopna meccset a Boston az Atlantától

A Hawksban és a Celticsben is van még tartalék: 2-0, vagy 1-1? - a Memphis lemásolja-e a Dallast, vagy nem hibázik a Spurs?

Atlanta Hawks – Boston Celtics 01:00

Az első találkozón óriási csatát vívtak a felek, de végül egy hajszállal jobbnak bizonyult, így megőrizte pályaelőnyét az Atlanta – ráadásul Avery Bradley megsérült és ebben a szériában már nem léphet pályára. Ő az utolsó percekben nagyon hiányzott legutóbb, de papíron lehet megoldása a helyzetre Stevensnek, és most ideje is volt rá, hogy ezt kidolgozza – Marcus Smarton sok múlhat ezen a találkozón. A Hawks motorja legutóbb Jeff Teague volt, őt kell lassítaniuk a vendégeknek, illetve a palánk alatt továbbra is fölénybe kell kerülniük, ez az első meccsen nem sikerült. A védekezésük összességében jó volt, de az Atlantában is van még tartalék, jóval pontosabb játékra képesek ők, különösen a periméteren és különösen otthon – Korver és Schröder kategóriákat tud javulni, de Paul Millsap szerepe is érdekes, elsőre jól megfogták őt Crowderék. Mindkét félnél van tehát tartalék, de a nyomás most már mindkettejükön ott van, a hazai pálya miatt nyernie kell az Atlantának, de a múltkori vereség miatt most már a Bostonnak is, hiszen 0-2-ről nagyon nehéz dolguk lenne.

A párharc állása: 1-0 a Hawks javára.

San Antonio Spurs – Memphis Grizzlies 03:30

Itt alapvetően nincs kérdés, az első meccs igazolta az előzetes várakozásokat, szakadéknyi a különbség a két csapat között. Ugyan a Dallas megmutatta, hogy a playoffban bármi megtörténhet, és egy közel negyvenpontos verés után is lehet nyerni, de nekik ehhez megvoltak a fegyvereik, ellenben a Grizzliesnél nem igazán látni, hogy mihez nyúlhat Joerger – Zach Randolph-ot kivette a játékból a Spurs, innentől pedig nem tudtak mit tenni. Az biztos, hogy még a Mavs sikerénél is nagyobb meglepetés lenne, ha egyenlíteni tudnának a vendégek, ehhez Leonardék „lazább” felfogása (Popovich irányításával?...) és egy nagyon extra dobóforma kellene (Barnes, Stephenson, Carter lehet opció), egyébként mindenben bőven előttük jár a második kiemelt.

A párharc állása: 1-0 a Spurs javára.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus