Bryant csúcsa és a texasi belharc őrülete

Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban hihetetlenül sok említésre méltó esemény történt mára virradóra. A Miami Heat és a Chicago Bulls először találkozott a tavalyi Főcsoport-döntő óta, s egy darabig emlékezni fognak erre az összecsapásra, erről a derbiről már A Nap Meccse rovatban részletesen is beszámoltunk. Nem kevésbé volt őrült végjáték Dallasban, ahol az állami rivális San Antonio Spurs próbálta megviccelni a címvédőt. Kobe Bryant egy igen szakállas csúcsot döntött meg, mellesleg hatalmasat játszott és megnyert egy nagyon nehéz derbit a Lakersnek.

 

Dallas Mavericks – San Antonio Spurs 101 – 100 – hosszabbítás után

Bő egy hetes pihenője után visszatért Dirk Nowitzki is a pályára, a Mavericks pedig új felállással próbálkozott, a hiányzó Jason Kidd helyén Roddy Beaubois kezdett irányítóban, mellette pedig Vince Carter volt a másik hátvéd. A címvédő egyre nagyobb előnybe került, a harmadik negyed utolsó harmadához érve 17(!) pontos fórban volt Rick Carlisle legénysége, Popovich mester pedig le is ültette az ászait, a kispad került előtérbe, mely váratlanul nemhogy eltüntette a hátrányt, de a negyedik etapból alig kellett eltelnie 6 percnek és már 7(!) egységnyi előnnyel vezetett a San Antonio!

A csereként szerepet kapó Gary Neal 19 ponttal és 7 gólpasszal irányította a második sort, Danny Dreen pedig szintén nagy elánnal termelt (12 pont). 38 szekundummal a lefújás előtt Tiago Splitter juttatta a gyűrűbe a labdát, faulttal együtt, ám a büntetőt kihagyta, de így is néggyel ment a Spurs. A 34 pontos szezoncsúccsal jelentkező Jason Terry egy rá jellemző tempóval már ki is egyenlítette az állást, fél másodperce maradt a vendégeknek, hogy valami nagyot alkossanak, Danny Green pedig majdnem meg is nyerte a találkozót, de tempója egy picivel későn jött, hiába talált be, a játékvezetők a videó felvételek vizsgálata után érvénytelenítették a kosarat, jöhetett a hosszabbítás!

Az extra percekben is folytatódott a kiegyenlített, fordulatos csata, fűszerezve a mai játéknapról igencsak ismert őrülettel: 12,6 szekundummal a ráadás vége előtt 3 pontos mínusznál Neal személyi hibával együtt juttatott a gyűrűbe egy ziccert, de a nagyon jól büntetőző kisember nem tudott egyenlíteni a vonalról, így faultolnia kellett a vendégeknek, akik egykori játszótársukat, Ian Mahinmit szemelték ki maguknak, a francia center pedig mindkét büntetőjét elrontotta! Danny Green lehetett volna a hős újfent, de ez alkalommal távoli triplája nem esett a gyűrűbe, óriási mérkőzés után nyert a Dallas!

A Mavericks legjobb dobói: Terry 34, Carter 21, Beaubois 14

A Spurs legjobb dobói: Neal 19, Duncan, R. Jefferson, D. Green 12-12



Boston Celtics – Cleveland Cavaliers 87 – 88

Az őrület nem állt meg a két rangadó után sem, Bostonban is emlékezetes végjáték után nyert a Cavaliers. Ray Allen visszatérhetett a hazaiaknál, de Rajon Rondo, Keyon Dooling és Jarmaine O'Neal még nem, viszont így is a lendületbe jövő Celtics számított esélyesnek három rangadó megnyerése után. Paul Pierce és társai számára a pozitív mutató visszaszerzése volt az elsődleges cél, s ha nem is sziporkázó játékkal, de  a második félidőben többször is 10 pont körüli fórt épített Doc Rivers legénysége. Alig négy és fél perc maradt a negyedik periódusból, amikor Brandon Bass egy 2+1-es akcióval 11 egységnyi fórhoz juttatta a bostoniakat, kézben volt a találkozó a hazaiak számára. Ám az időközben Avery Bradley-t, a harmadik számú(!) irányítóját is elvesztette a Celtics sérülés miatt, igaz a bokaficam után visszatérhetett az ifjú titán, de ő sem tudott már sokat változtatni a helyzeten, egy 12 – 0-s futással megfordította az összecsapást és nyert a Cleveland!

Kyrie Irving dobta be a győztes kosarat 2,6 szekundummal a végső dudaszó előtt, de legalább ekkora része volt a sikerben Varajao küzdeni tudásának is, no meg a „lóherések” elképesztő labdaeladási sorozatának, melyben láthattunk Garnett lépéshibát, Pierce-féle rossz passzt, a végén pedig Brandon Bass volt az utolsó vétkes, de Pierce még javíthatott volna, végül lejött a tempója a gyűrűről. Óriási meccset nyert a Cleveland, ugyanakkor nagyon csúnyán engedte ki saját kezéből a diadalt a Boston, újra kaparhatnak Allenék, hogy visszakerüljenek a pozitív tartományba.

A Celtics legjobb dobói: R. Allen 22, Pierce 18, Garnett 14

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 23, Varejao 18, Gee 14




Denver Nuggets – Los Angeles Clippers 105 – 109

Ha Denverben játszik a csapatod és van egy Chris Paul, Blake Griffin, Caron Butler hármasod, akkor add annak a játékosnak a kezébe az irányítást és a gárda sorsát, aki ezer szállal kötődik a hazaiakhoz és először játszik vendégként egykori klubja ellen. Chauncey Billups a rengeteg fiatal sztárt túl tudta ragyogni, 6 bedobott triplájával és 32 pontos idénycsúcsával előbb kritikus helyzetben segített fordítani a vendégeknek, majd a győzelemből is oroszlánrészt vállalt. Az utolsó érdemi támadásnál egy támadóhibát tudott kiharcolni a rutinos kisember, Paul pedig büntetőivel le is zárta az ütközetet, nagyon fontos idegenbeli rangadót nyert meg a Clippers a Ty Lawsont nélkülöző Nuggets otthonában.

A Nuggets legjobb dobói: Nené 19, Gallinari 17, A. Miller, Harrington 16-16

A Clippers legjobb dobói: Billups 32, Paul 25, Griffin 17




Minnesota Timberwolves – Los Angeles Lakers 101 – 106

Nagy érdeklődésre lehetett számítani a feltörekvő Timberwolves és az idegenben eddig csupán egy mérkőzést nyerő Lakers csatája előtt, pláne, hogy egy spanyol-spanyol találkozó is volt a pályán – a ma sokat tüzelő, de keveset találó Ricky Rubio a hazaiak oldalán, míg Pau Gasol a Los Angeles-ieknél igyekezett vezérszerepet betölteni. A derbi mégsem róluk, hanem a Lakers mezben immáron 9 936(!) mezőnykosarat szerző, ma este 35 pontos, 14 lepattanós dupla duplával jelentkező Kobe Bryantről szólt. Az aranysárga-lilák ikonja ezennel megelőzte Kareem-Abdul Jabbart és immáron ő a legtöbb mezőnykosarat értékesítő játékos a patinál klub történelmében. Miután tegnap a büntetőkre vonatkozó franchise csúcsot is elvette Jerry West-től, ma lett teljes a kép.

„Kitekintve” a találkozó alakulására, érdemes megemlíteni, hogy a Lakers biztosnak tűnő kétszámjegyű fórban volt igen sokáig, de a negyedik etapban elindult a 33 pontos, 13 lepattanós Kevin Love vezette vendéglátó és a játékrész derekán egyenlített, picit később pedig a vezetést is megszerezte, de Bryant fenomenális volt ez alkalommal is, szépen lehozta a végjátékot a két 20 pont felett záró nagyember segítségével együtt. A hazaiaknál Beasley 18 ponttal és 12 lepattanóval segített be a kispadról érkezvén, a még mindig beteg Milicsics helyén kezdő Pekovics pedig jó eséllyel kiszoríthatja a szerb centert, most is jó statisztikákat produkált (13 pont, 9 lepattanó), de így is a Lakers örülhetett a lefújás után.

A Timberwolves legjobb dobói: Love 33, Beasley 18, Pekovics 13

A Lakers legjobb dobói: Bryant 35, P. Gasol 28, Bynum 21




Orlando Magic – Indiana Pacers 85 – 106

Nem akármi, hogy a Magic három csúnyán elvesztett meccs után hazai pályán egy 11 eladott labdás első negyeddel kezdte a Pacers elleni rangadót. Nelson helyett Duhon került a kezdőbe a floridaiaknál, de nem elsősorban ezen múlt, hogy korán 15 egységnyi hátrányba került az Orlando, ráadásul félidőben már a 24 pontos, 13 lepattanós Dwight Howard vezette vendéglátók tartottak előrébb. A Magic centere megint katasztrofálisan büntetőzött (15-ből 4), a rangadókra specializálódott Indiana kispadja pedig 42 – 16 arányban múlta felül a hazaiak cseréit. A második félidőben ez alkalommal is teljes impotens támadójátékot bemutató Van Gundy-legénység újabb kínos bukáson van túl, a Pacers pedig úgy is nyeri a riválisok elleni meccseket, hogy a gárda magja félig-meddig idén állt össze.

A Magic legjobb dobói: D. Howard 24, Duhon 14, J. Richardson 13

A Pacers legjobb dobói: Granger 24, Ge. Hill, Da. West 16-16




New Orleans Hornets – Atlanta Hawks 72 – 94

Azok után, hogy a Chris Kamant még mindig jegelő Hornets legutóbb az Orlando Magic skalpját begyűjtve kezdett pozitív sorozatba a 9 meccses vesztőszériát követően, most egy kellemetlen zakóba futott bele Monty Williams legénysége. Jeff Teague kisebb meglepetésre a kezdőkkel futott ki a pályára, pedig a Hawks múltkori fellépésén fájdalmas sérülést szedett össze. Ha már arra járt, akkor 24 dobott pontjával magasan az Atlanta legeredményesebbje volt, mellette a padról beszálló Willie Green tette a legtöbbet a sikerért, 16-ot szórt. A Hornets magasemberei közt megint találtunk érthetetlen dolgokat, például Carl Landry 0 pontos, 4 lepattanós estéjét nagyon nehéz hova tenni, Kaman a klub döntésének köszönhetően napok óta csak a kispadot melegíti, Jason Smith a biztató kezdés után pedig erősen visszaesett.

A Hornets legjobb dobói: Okafor 13, Jack, Vasquez 10-10

A Hawks legjobb dobói: Teague 24, W Green 16, Mar. Williams 14




New Jersey Nets – Toronto Raptors 73 – 94  

Győzelmi szériát kezdett építgetni a Nets, de ez ma nem folytatódhatott, ugyanis a hazai gárda gyakorlatilag egy darab Deron Williamsből és egy néha használható Anthony Morrow-ból állt. A másik oldalon ezzel szemben először sikerült úgy mérkőzést nyerni, hogy Andrea Bargnani nem lehetett a gárda segítségére, ehhez persze kellett DeRozan 27 pontos performansza, ráadásul 19 egységnyit a nagyszünet utánra tartogatott az atletikus bedobó. A sérülése után kezdőként számításba vett Jerryd Bayless 17 ponttal vette ki a részét a diadalból, a másik oldalon Deron Williams 24 pontja és 6 gólpassza az egyetlen érdemleges teljesítmény, de ezzel az a sorozat is megszakadt, mely arra vonatkozott, hogy a sztárirányító 24 pontos, vagy annál jobb dobóteljesítménye esetén veretlen a New Jersey.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 24, Morrow 14, Farmar 8

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 27, Bayless 17, Kleiza 15




A nap hőse: Kobe Bryant a liga egyik legszebb múltú és jelenű együttesének, a Los Angeles Lakersnek lett  a legtöbb mezőnykosarát értékesítő játékosa, ráadásul 35 pontot és 14 lepattanót szállított egy igen nehéz derbin, gratulálunk!

A nap lúzere: A Boston Celtics, hiszen a rutintalan Cleveland 12 – 0-s futással „énekelte ki a sajtot” a szájukból az utolsó négy és fél percben, 11 egységnyi előnyről bukott a rutinos gárda.

A játéknap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus