Bryant lett a legfiatalabb harminc-ezredes

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 11 mérkőzést rendezte meg, s az este fénypontjaként Kobe Bryant megdobta 30 000. alapszakaszbeli pontját is, amivel a legfiatalabb lett azok közül, akiknek ez a mutatvány sikerült a liga történelme során. Csapata, a Los Angeles Lakers megszakította vereségszériáját és győzött New Orleansban, a nap rangadóját pedig a Boston Celtics nyerte meg a Minnesota Timberwolves ellen. Volt sajnos árnyoldala is a mai játéknapnak, Carmelo Anthony, valamint Al Jefferson személyében két sztár is kidőlt a sorból. Nézzük, milyen érdekességek történtek még!

 

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Charlotte Bobcats - New York Knicks 98 - 100

A Bobcats már Gerald Hendersonnal a soraiban várhatta a New Yorkot, s bizony igen jól is produkált a vesztőszériában lévő tavalyi ligautolsó, ám a döntő pillanatokban két nagy hibát is vétett a Charlotte, egyszer nem tudta bedobni időben a labdát a hazai gárda, majd egy buta passzt választva ajándékozta meg egálnál az ellent Mike Dunlap legénysége, így elmaradt a bravúr. JR Smith-nek így is az utolsó pillanatban kellett megnyernie a találkozót, a pillanatokkal korábban kidőlő Carmelo Anthony helyett elvállalta a döntő dobást és egy gyönyörű visszalépős tempóval hozta mérkőzést a Jason Kiddet a kezdőbe még be nem rakó, de végül Raymond Feltont mégis bevető Knicksnek.

A Bobcats legjobb dobói: Walker 25, G. Henderson 18, B. Gordon 17

A Knicks legjobb dobói: Anthony 23, T. Chandler 18, Felton 17

 

Indiana Pacers - Portland Trail Blazers 99 - 92

A 22-őt szóró Paul George és a 18 egységig jutó George Hill bevitték a célba a Pacerst, mely ezennel már pozitív mérleget birtokol, a Blazers ezzel egy időben továbbra is szenved idegenbeli túráján, ráadásul Batumot is elvesztette sérülés miatt, úgyhogy nagyon nem jött ki jól ebből a kirándulásból az oregoni alakulat. A harmadik negyedet 17 ponttal nyerte az Indiana, lényegébe véve ott dőlt el a találkozó.

A Pacers legjobb dobói: George 22, Ge. Hill 18, Da. West 16

A Blazers legjobb dobói: Lillard 23, Matthews 19, Aldridge 18 

 

Boston Celtics - Minnesota Timberwolves 104 - 94

Mikor az első negyed derekán már hat lepattanónál tartott Kevin Love és a bostoniaknak csapatszinten sem volt ennyiük, akkor fennállt a veszélye annak, hogy a Minnesota Kirilenko nélkül is megtréfálhatja idegenben a Celticset, ám a hazaiak kezdő ötöse nagyon összeszedte magát és az eltiltás után visszatérő Rondo (17 pont, 11 gólpassz) főszereplésével fordított és nyert a Rivers-legénység. A Celtics végül a lepattanó-csatát is hozta, ami tőle ligautolsóként ebben a kategóriában nagy szónak számít. A vendégeknél a 19 pontos, 13 lepattanós Kevin Love vitte a prímet, de neki sem ez volt élete meccse, hiányzott a spiritusz a back-to-back érkező Minnesotából.

A Celtics legjobb dobói: Pierce, Garnett 18-18, Terry, Rondo 17-17

A Timberwolves legjobb dobói: Love 19, Pekovics 14, J. Howard 12

 

Detroit Pistons - Golden State Warriors 97 - 104

Amelyik csapat 64 pontot dob egy idegenbeli mérkőzés második félidejében, az igen jó eséllyel pályázik a győzelemre, rendezzék akárhol is az adott összecsapást. A Warriors a harmadik negyedben 6-ból 5 triplát értékesítő Klay Thompson vezetésével ellépett a detroitiaktól, s hiába igyekezett visszajönni a negyedik etapban a 17-et szóró, 9 gólpasszt kiosztó Rodney Stuckey főszereplésével a Pistons, itt már nem termett babér Lawrence Frank fiai számára, sorozatban öt nyert hazai mérkőzés után először kapott ki a Detroit. A 20 pontos, 11 lepattanós David Lee dupla dupla szériája immáron tízet számlál, de a 22 egységig jutó, 10 gólpasszal záró Steph Curry is élete formájában kosarazik.

A Pistons legjobb dobói: Prince 24, Stuckey 17, Drummond 15

A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 27, Curry 22, D. Lee 20

 

Atlanta Hawks - Denver Nuggets 108 - 104

Nehéz sorsolás ide vagy oda, nem sok szakértő jósolta volna azt, hogy bő egy hónap elteltével az Atlanta megnyerni meccseinek kétharmadát, a Denver pedig ugyanekkor negatív mérleggel fog állni, pedig jelenleg ez a helyzet, a Hawks hazai pályán stílszerűen el is verte a coloradóiakat, akiknél Ty Lawson legjobb idei teljesítményét nyújtotta (32 pont, 7 gólpassz), de ez is kevésnek bizonyult. A Kyle Korver nélkül felálló vendéglátó a 25 pontos, 12 lepattanós Al Horford mellett a születésnapos Josh Smith-nek köszönheti a legtöbbet, az ünnepelt ugyanis labdát lopott éppen Lawsontól, amikor egalizálhatott volna a végjátékban a Nuggets, majd végigrobogott a pályán és zsákolt egy embereset, ezzel le is zárt minden kérdést.

A Hawks legjobb dobói: Horford 25, L. Williams, Josh Smith 16-16

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 32, C. Brewer 19, Gallinari 16

 

Cleveland Cavaliers - Chicago Bulls 85 - 95

Ugyan meglett a zsinórban tizedik dupla duplája, illetve minimum 15 lepattanós teljesítménye is Anderson Varejaónak, ám a brazil vélhetően nem volt boldog a lefújás után, ugyanis csapata megint saját közönsége előtt bukott egyet, s lassan már most reménytelen helyzetbe kerül, ami az esetleges rájátszásba kerülést illeti, pedig hol van még az alapszakasz vége... A 23 pontos szezoncsúcsot szállító Marco Belinelli volt az x-faktor, egy olyan meccsen szórt ennyit az olasz, ahol mindkét gárda kezdő hátvédsora hiányzott kisebb-nagyobb sérülések miatt.

A Cavaliers legjobb dobói: Sloan 14, Varejao, T. Thompson 11-11

A Bulls legjobb dobói: Belinelli 23, Deng 22, Noah 13


 

New Orleans Hornets - Los Angeles Lakers 87 - 103

Másfél negyedig úgy festett, hogy ma is kikaphat a Lakers, ám jött Kobe Bryant, aki éppen ekkor szerezte meg karrierje 30 000. pontját is, majd végül a mai napon 29 egységig jutva bevitte a célba a Nash, Blake, Gasol trió nélkül érkező Los Angeles-i sztárcsapatot. A 18 pontos, 8 lepattanós, 5 blokkos Dwght Howard most is csak 50 százalékkal büntetőzött, de ezen most nem múlt semmi sem. A D'Antoni-legénységgel az amerikai sajtó által már párszor összeboronált Ryan Anderson 31 pontos, 9 elpattanós produkciójával vitte hátán a New Orleanst, de a harmadik negyedre, melyet 14 ponttal nyert meg a Lakers, teljesen elfogyott a szufla a hazaiknál.

A Hornets legjobb dobói: R. Andreson 31, Vasquez 16, R. Lopez 15

A Lakers legjobb dobói: Bryant 29, D. Howard 18, Jamison 15

 

San Antonio Spurs - Milwaukee Bucks 110 - 99

Négy fontos kiegészítőembere nélkül fogadta a Spurs a Milwaukee-t, s ez egy darabig érezhette is hatását, majd a 22-22 egységig jutó Gary Neal, illetve Tony Parker vezetésével lehajrázta a záró 12 percben a texasi alakulat a wisconsinit. A Bucks magasmeber-gondjait jól jellemzi, hogy a San Antonio ma 53 - 36-ra hozta a lecsorgó labdákért folytatott harcot, ez elég is volt a sima vereséghez, másban tartotta a lépést a Skiles-legénység, csak ez nem volt elég a győzelemhez.

A Spurs legjobb dobói: Neal, T. Parker 22-22, Duncan 17

A Bucks legjobb dobói: Ellis 21, Ilyasova 17, Jennings 14

 

Utah Jazz - Orlando Magic 87 - 81

A Jazz nyerte a derbit, de mégis a nap egyik legnagyobb vesztese a Corbin-legénység, hiszen a 31 pontos, 15 lepattanós dupla duplával előrukkoló Al Jefferson egy nem túl jól kinéző hátsérülést szedett össze az utolsó pillanatokban, amikorra már minden eldőlt, így Derrick Favors után egy újabb fontos magasember dőlt ki a sorból, ez pedig sok mindent meghatározhat a Utah szempontjából az idény hátralévő részére, attól függően, mennyire komoly a kezdőcenter problémája. Mellette egyébként csak a 22-őt szóró Paul Millsap jutott el kétszámjegyű dobóteljesítményig, de a hazai környezetben eddig mindössze egyszer kikapó Jazz csapatvédekezéssel megoldotta a támadásbeli hiányosságokat, s hozta a kötelezőt. 

A Jazz legjobb dobói: Al Jefferson 31, Millsap 22, Mo Williams 9

A Magic legjobb dobói: G. Davis 18, Nelson 17, Afflalo 16

 

Sacramento Kings - Toronto Raptors 107 - 100

A Kings ma estére egy fegyelmezetten és jól játszó DeMarcus Cousinst kapott, ami meg is látszott a végeredményen, a a 25 pontos, 13 lepattanós center végig uralta festéket, miközben a kanadaiak olasz magasembere, Andrea Bargnani 14-ből 3-as mezőnymutatóval riogatta a Raptors szurkolóit. A 34 pontja mellé 11 gólpasszt is kiosztó Kyle Lowry a harmadik negyedben szépen visszahozta a Torontót, de a végjátékban nem volt, ki átlendítse a holtpontokon a Casey-tanítványokat, így a kiscsapatok rangadóját a Kings nyerte.

A Kings legjobb dobói: Cousins 25, T. Evans 23, J. Thompson 13

A Raptors legjobb dobói: Lowry 34, Pietrus 21, DeRozan 14

 

Los Angeles Clippers - Dallas Mavericks 112 - 90

Pár hete még rangadó lett volna, de azóta telesen elvesztette a fonalat a Dallas, mely Dirk Nowitzki nélkül nagyon nem találja az utat a győzelmekhez, a Clippers pedig győzelmi szériák sorozatát produkálja a szezonban és tagja a nyugati élmezőnynek. A hazaiaknál nem öltözött át Chauncey Billups, ám a társak így is hozták a kötelezőt, a padról beszálló Crawford 20-at szórt, Griffin (19 pont, 13 lepattanó) és Paul (14 pont, 13 gólpassz) pedig mindketten dupla dupláztak, a vendégeknél csak a 15-öt szóró Derek Fisher emelhető ki.

A Clippers legjobb dobói: Ja. Crawford 20, Griffin 19, C. Butler 16

A Mavericks legjobb dobói: Carter 16, Fisher 15, Marion, Kaman 14-14

 

A nap hőse: Kobe Bryant, aki elérte ma 30 000. NBA-s alapszakasz pontját is, no meg remek játékkal vezette győzelemre az eddig nagyon bukdácsoló Lakerst, ráadásul idegenben.

A nap lúzere: A Charlotte Bobcats, mely végig remekül játszva meccsben volt a New Yorkkal, majd két buta eladott labdának köszönhetően kikapott az utolsó percben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus