Carmelo Anthony: újra 40 pont felett, Knicks: újabb vereség

Ma hajnalban a Dallas veteránja, Dirk Nowitzki volt a főszereplő – hiába szerzett 44 pontot az ellenfél Knicks sztárja. A Clippers bő 24 óra alatt 125 és 123 pontot tett le az asztalra, ráadásul mindkétszer idegenben, de csoportriválisuk, a Warriors sem tétlenkedett. A Boston egyéves negatív sorozatban van, de még így is jobbak a Philadelphiánál, amely képes volt 130 pontot kapni a sereghajtótól. 

 

A játéknap legszebb, legérdekesebb jeleneteit állandó rovatunkban (Amiről a Festékben beszélnek) tekinthetitek meg. 

Philadelphia 76ers - Milwaukee Bucks 110-130

Szezonrekord a sereghajtótól. Eddig 117 volt a legtöbb, amit idén egy meccsen dobott a Bucks, ma viszont a Philadelphia – szokásához híven – nem sok ellenállást fejtett ki a periméteren, és ebben az évadban már negyedszer kapott legalább 130 pontot. A Bucksban OJ Mayo vezette a táncot (25 pont, 7 tripla), de rajta kívül még hatan termeltek 10 pont felett. A kispad is szezoncsúcsot döntött: november elsején 66 pontig jutottak, ma viszont 72-ig. 

Formában a Bucks. A liga legalján helyet foglaló Milwaukee ezzel a sikerrel az elmúlt 10 meccsén harmadik győzelmét aratta, ami azt tekintve, hogy ezzel együtt is 20% alatt van a győzelmi mutatójuk, kifejezetten jónak mondható. Persze a legrosszabb pozíció nincs veszélyben, a mai győzelemmel is négy meccsel előzik a Philly-t. 

A Philly feladta a szezont? Zsinórban 11. vereségét szenvedte el a gárda, ennek köszönhetően az Orlando már előttük van a tabellán, és csak a Milwaukee mérlege rosszabb az övékénél. Nem nagyon lehetett látni az akaratot a társaságon védekezésben, így hiába tapsolhatott az egyre fogyó hazai drukkerhad 110 pontnak – a második negyedben a Bucks 43-16-ra gyalázta le a 76erst, innentől kezdve csak a különbség mértéke volt kérdéses. 

A 76ers legjobb dobói: Young 28/9, Carter-Williams 20, Wroten 19.
A Bucks legjobb dobói: Mayo 25/21, Iljasova 20, Sessions 16/3.

Detroit Pistons - Golden State Warriors 96-104

Pontzuhatag után kosárínség. Félidőben 63-60-ra vezetett a vendégcsapat, fordulás után viszont nagyon visszaestek a dobásmutatók mindkét oldalon, a Warriors 41-36-ra nyerte a második félidőt. 

Szétesett a Pistons játéka. A hazaiaknál hiába dobott legalább 11 pontot mindegyik kezdőjátékos és nyerték a festékek szerzett pontok különversenyét 54-26-ra, a kispadról alig 15 egység érkezett – a kezdők pedig szép lassan elfáradtak. Különösen Brandon Jennings és Josh Smith szenvedett a dobásokkal, mindketten 40 százalék alatt maradtak, amit a kettejük által kiosztott 17 gólpassz sem tudott kompenzálni. A gárda két húzóemberéről van szó, a csapattársaik közül ma senki nem tudott előlépni, ennek is köszönhető az újabb vereség – ezzel négy meccsnyi távolságra kerültek a 8., még playoff-helyet birtokló Atlantától. 

A kinti dobások és a kispad jelentették a különbséget. Amíg a Pistons mindössze 4 hármast dobott, addig a Warriors 13-at, a vendégek kispadjáról pedig 42 egység érkezett, így Andre Iguodala gyengébb napját (2/10 mezőnyből, 4 pont, 2-2 lepattanó és gólpassz) is elbírta a csapat, amelynek minden győzelemre szüksége van. Hiába állnak ugyanis a hatodik helyen, a középmezőny annyira sűrű nyugaton, hogy a kilencedik Grizzlies is csak két vereséggel számlál többet náluk. 

A Pistons legjobb dobói: Monroe 23, Singler 18/6, Smith 18.
A Warriors legjobb dobói: Curry 19/9, Thompson 19/6, O'Neal 16.

New York Knicks - Dallas Mavericks 108-110

Nowitzki megnyerte. A hajrában 108-100-as Mavs-vezetés után egy 8-0-s futást produkált a Knicks, Anthony triplájával kiegyenlítettek. A hét triplát beszóró Carter a legrosszabbkor hibázott, így a győzelemért támadhatott a Knicks, de lejárta támadóidő, így a labda visszakerült a Dallashoz, Nowitzki pedig nagyon nehéz szituációból engedett el egy tempót, ami a dudaszó pillanatában előbb a gyűrűre, majd onnan a gyűrűbe pottyant - Anthony ezt egy kínos mosollyal vette tudomásul.

Anthony pazar formája is kevés. A tavalyi pontkirály brutális számokat produkál az utóbbi időben, ezúttal is eljutott 44 pontig hét triplával, közte az egált jelentő hármassal az utolsó percben, ráadásul leszedett 9 lepattanót is. Nincs azonban partnere, ezúttal Tyson Chandler 12 pontja (5/5 mezőnyből) és 12 lepattanója, valamint a gyengén dobó Smith 15 egysége jelentette a legfőbb támogatást.

Szárnyal a Mavs, meddig zuhan a Knicks? A Dallas legutóbbi tíz meccséből nyolcat megnyert és a nyugati 7. helyen állnak, fél meccsre a Golden State-től, a New York viszont az utolsó tíz találkozójából nyolcszor kikapott és már csak távcsővel látják a keleti nyolcadik Atlantát.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 44/21, Smith 15/3, Chandler 12
A Mavericks legjobb dobói: Carter 23/21, Ellis 22/6, Calderon 20/15

New Orleans Pelicans - Los Angeles Clippers 110-123

Nem látszott a back-to-back. A Clippers tegnap még Oklahomában nyert rangadót, de ez sem akadályozta meg őket abban, hogy újra pontzuhatagot zúdítsanak - ezúttal a Pelicansre. 51%-kal céloztak mezőnyből, a triplavonal mögül pedig 57%-kal (16 hármast értékesítettek). A kilenc pályára lépő Clipper közül heten lépték túl a tíz pontot, és senki nem vállalt 17 dobásnál többet (azt is Crawford, amiből 12 tripla volt), de a 34 gólpassz is mutatja, hogy mennyire együtt van a társaság.

Nem igazán jött be az Evans-projekt. A bedobót a Kingstől hozták el a nyáron, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket; a legutóbbi három meccsen 9/34-es mezőnymutatót szenvedett össze, ezúttal 4/13-mal jutott el 8 pontig. A hazaiaknak amúgy sem igazán ment, Holiday és Anderson hiányában Anthony Davisen (26 pont, 11 lepattanó) és Alexis Ajincán (19 pont, 12 lepattanó) kívül senki nem tudott érdemben hozzászólni - Eric Gordon például tíz pontot szerzett lepattanó nélkül, egyetlen gólpasszal.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 26, Ajinca 19, Morrow 13/6
A Clippers legjobb dobói: Crawford 24/21, Griffin 22, Paul 19

Utah Jazz - Boston Celtics 110-98

A Celticsnek nem volt esélye. Már az első negyedben 9 pontot vert ellenfelére a fantasztikusan dobó Jazz, majd fokozatosan növelték előnyüket: 55 százalékkal tüzeltek mezőnyből. A hárommeccses kényszerpihenőből visszatérő Derrick Favors végül 8/9-es, Marvin Williams 8/10-es mezőnymutatóval zárt, de a cseresorból csapata legeredményesebbjévé előlépő Alec Burks is 67 százalékkal dobott. 

Egy éve nem tud nyerni Nyugaton a Boston. Utoljára 2013. február 25-én győzött egy nyugati csapat otthonában a Celtics, azóta ez volt a 18. vereségük. Érdekessé, hogy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt éppen Utahban győztek. 

Jared Sullinger nagyon hiányzott. A Jazz jó dobószázalékában benne volt a Celtics kezdőcenterének hiánya is, mivel a palánk közelében nem akadt olyan játékosuk, aki megálljt parancsolt volna a Utah nagyembereinek. Az újonc center, Kelly Olynyk hiába dobott 21 pontot, védőoldalon nagyobb szükség lett volna az extra teljesítményre. 

Régi szép idők. A Celtics mestere, Brad Stevens és a Jazz 10 gólpasszt kiosztó swingmanje, Gordon Hayward számára különleges este volt a mai. 2010-ben a Butler Egyetem Stevensszel a kispadon és Haywarddal a pályán a Jazz csarnokában győzte le a Syracuse-t és a Kansas State Egyetemet, és került be nagy meglepetésre az NCAA Final Fourba. Aktualitása is lehetett a mai találkozónak, ugyanis a pletykák szerint Stevens a nyártól szeretné a Celticsben tudni egykori játékosát. 

A Jazz legjobb dobói: Burks 21/3, Favors 20, Williams 19/6.
A Celtics legjobb dobói: Green 21/6, Olynyk 21/3, Rondo 18.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus