Celtics, Bobcats: Meghalni és újjászületni...

Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra 6 találkozó került a programba, melyek közül kettő is hosszabbítással végződött. A Lakers nem kis meglepetésre elvérzett Detroitban, a Boston nagyon kalandos úton verte el a Houstont, a 48 percig tartó meccsekkel kapcsolatban pedig szintén találhatunk érdekességeket, legfőképp a Pacers kellemetlen hazai veresége esetében, valamint a ligautolsó Bobcats majd 20 pontos fordítását alapul véve. Nézzük, hogyan alakultak a mai összecsapások!

 

 

Boston Celtics – Houston Rockets 97 – 92 – hosszabbítás után

Kevin McHale edzőként tért vissza egykori sikerei helyszínére, Bostonba, s majdnem be is vette feltörekvő csapatával a zsinórban négy győzelmet számláló Celtics várát. Két és fél negyeden keresztül úgy festett, hogy a 30–ig jutó Pierce vezérletével relatíve simán behúzhatja ezt a győzelmet a vendéglátó, de jött a nagy bostoni összeomlás, és kétszámjegyű előnyből ugyanekkor hátrány lett alig 10 perc leforgása alatt, Dalembert és Lowry ebben a szakaszban azt csináltak a hazaiakkal, amit csak akartak, ráadásul a Celtics 57 – 38 arányban bukta el a lepattanócsatát, ebben a periódusban szinte alig tudtak megkaparintani valamit a tábla alatti lecsorgó labdákból.

Viszont nagyon akarták a győzelmet Doc Rivers fiai és ennek meglett a gyümölcse, egy 11 -2-es futással visszajött a Boston. Ray Allen triplájával a vezetést is visszavette 35 szekundummal a rendes játékidő vége előtt, aztán a 9 pontja mellett 12 gólpasszt kiosztó Rondo teljesen üresen mehetett ziccerben és eldönthette volna a meccset, de kicsúszott a kezéből a játékszer, majd Garnett is elhibázott 2-ből 2 büntetőt, Goran Dragic pedig élt az eséllyel és kiegyenlített, jöhetett a hosszabbítás! Ott már azért egy másfél perces rövidzárlatot leszámítva uralta a helyzetet a Boston, a 18 pontos, 14 lepattanós dupla duplát szállító Scolára is megtalálták az ellenszert Allenék, valamint a 18 lepattanót letépő Dalembertet is kordában tudták tartani, így megvan zsinórban az 5. diadal is a „lóheréseknek”. A 13 pontos, 13 lepattanós estét záró Garnett lehagyta a lepattanó örökranglistán Shaquille O'Nealt és immáron ő a 12 legjobb ebben a kategóriában a liga történelmében.

A Celtics legjobb dobói: Pierce 30, R. Allen 21, Garnett 13

A Rockets legjobb dobói: Lowry, Scola 18-18, Parsons 12

 

Detroit Pistons – Los Angeles Lakers 88 – 85 – hosszabbítás után

A nap első komolyabb meglepetése Detroitban született meg, ahol a 34-et szóró Stuckey fémjelezte Pistons hosszabbításban verte a Lakerst. Az első félidőben még a nyugatiaknak állt a zászló, egészen addig, míg nem kellett jönnie a cseresornak a pályára... Ott kicsúszott az irányítás a vendégek kezéből és nagyon nyögvenyelőssé vált számukra a mérkőzés. A végjátékban sem tudott mit kezdeni Stuckey-val a Los Angeles-i alakulat, de Bryant a dudaszó pillanatában egy nagyon nehéz tempóval még egalizált, viszont a ráadásban már nem kerülhette el mai sorsát a Lakers és kapitulált Detroitban. Bynum 30 ponttal, 14 lepattanóval és 3 blokkal volt az úr a palánkok alatt, Gasol is 20 pontos, 14 lepattanós, 6 gólpasszos, 4 blokkos estén van túl, de még a 22-őt szóró Bryanttel kiegészülve sem járt sikerrel a nagyon gyengélkedő kiegészítőemberekkel rendelkező Lakers.

A Lakers legjobb dobói: A. Bynum 30, Bryant 22, P. Gasol 20

A Pistons legjobb dobói: Stuckey 34, B. Gordon 15, Jerebko, Maxiel, Prince 10-10

 

Indiana Pacers – Atlanta Hawks 96 – 101

Hiába sejtet rangadót maga a párosítás, az Al Horford és újabban Joe Johnson nélkül küzdő Atlantát sokan sansztalannak gondolták volna idegenben a Pacers ellen, és mégis újabb hősies Hawks diadal született. Úgy látszik, hogy Josh Smith becsületbeli ügyként kezeli, hogy a fő dobógép és a center távollétében valahogyan mindkét kieső ember feladatait pótolja, s ez jobbára sikerül is neki! Most sem adta alább 27 pontnál és 9 lepattanónál. A kispadról beálló Pargo sem törődik azzal, hogy ennek a szezonnak az elején századszor is leírták őt, 16 szerzett pontja hatalmas löketet adott a kispadról a végig vezető Atlantának, melynek csak a végén kellett valóban izgulni ezen a derbin, de a 24-et szóró West és a 19-ig jutó Granger a legvégén többet is hibáztak, elmaradt a fordítás.

A Pacers legjobb dobói: Da. West 24, Granger 19, Ge. Hill 15

A Hawks legjobb dobói: Josh Smith 29, Ja. Pargo 16, Mar. Williams, Pachulia 12-12

 

Charlotte Bobcats – Orlando Magic 100 – 84

No, ez ám a meglepetés, meg az, hogy Dwight Howard bizony emberére akadt az újonc Bismack Biyombóban, az újonc 10 ponttal, 15 lepattanóval és 7 dobásblokkolással jelentkezett, nem egyszer hatástalanította a Magic rettegett nagyemberét. 48 – 29-nél eldőlni látszott a meccs, csak akkor még a vendégek vezettek ennyire... Aztán kiállították a Reklamáló Paul Silast, akinek a fia vette át a karmesteri pálcát a kispadon, Kemba Walker pedig ezzel egy időben DJ Augustintól, csereként 10 ponttal és 8 gólpasszal zárt, nagy szerepe volt a viszonylag gyors fordításban, majd az elszakadásban. Az Orlando pedig már megint megverte saját magát, a leírhatatlanul pocsék formában lévő Turkoglu és társai sorra teremtették meg a hazaiaknak a lehetőségeket, ők pedig köszönték szépen és éltek velük, megszerezve ezzel a Charlotte 5.(!) győzelmét a szezonban. Corey Maggette 29-es szezoncsúcsot állított fel, mellette Henderson is egyre inkább visszanyeri sérülése előtti formáját.

A Bobcats legjobb dobói: Maggette 29, Henderson 16, K. Walker, Biyombo 10-10

A Magic legjobb dobói: D. Howard 15, Redick, R. Anderson 14-14

 

Dallas Mavericks – New York Knicks 95 – 85

19 pontos hátrányból is meg tudta fordítani a meccset a Knicks, de a végjátékban teljesen elfogyott a vendégek ereje, így a jelentős lendületvesztésen áteső Mavericks vissza tudott vágni a Madison Square Gardenben két hete elvesztett mérkőzésért. A new Yorkiak ászai igencsak gyenge napot fogtak ki, Anthony 12-ből 2-es mezőnyözéssel jutott el 6 pontig, Lin pedig 14 ponttal és 7 gólpasszal zárt, de az ő játéka is hagyott kívánnivalót maga után. A 4 triplát értékesítő Steve Novak, valamint a 26-ot termelő Stoudemire viszont vállukra tudták venni a keleti gárdát, amikor nagy volt a baj, de a mutatványt már nem tudták befejezni, a 28 pontos Nowitzki nagyon lehűtötte a kedélyeket a hajrában.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 28, Beaubois 18, Kidd 15

A Knicks legjobb dobói: Stoudemire 26, Lin 14, Novak 13

 

Miami Heat – New Jersey Nets 108 – 78

Nagyon könnyedén intézte el az utóbbi két fellépéséről vereséggel távozó Heat a New Jerseyt, pedig Dwyane Wade még meg is sérült az első félidőben és nem tért már vissza a nagyszünet után. Viszont Chris Bosh már újra ott volt a fedélzeten és nemrég elhunyt nagymamája tiszteletére dobott is egy 20-ast, amivel a Miami második legjobb dobója volt a 21-et szóró James mögött. A vendégeknél egyébként nem játszott Brook Lopez és Deron Williams is csak 16 pontot, illetve 4 gólpasszt vállalt legutóbbi 57 pontos franchise rekordja után.

A Heat legjobb dobói: L. James 21, Bosh 20, Cole 13

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 16, M. Brooks 12, Petro 11

 

A nap hőse: Rodney Stuckey, aki 34 pontos extrájával vezette diadalra a gyengécske Detroitot az egyre jobban szereplő Lakers ellen, tarthatatlan volt a Pistons kisembere.

A nap lúzere: Carmelo Anthony, aki egymaga rombolta szét újra a Knicks támadójátékát. Ugyan nem vállalt kirívóan sok dobást, de rengeteg támadás ment el rajta, a New Yorknak pedig nagyon nem megy, mióta visszatért a parádézó Lin mellé.

A játéknap legszebb jelenetei:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus