Celtics: rutin, Lakers: szerencse

A Super Bowl miatt csak három összecsapást rendeztek meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban, azokat is amerikai idő szerint kora délután. A Lakers és a Celtics is 20 pont körüli előnyt adott le, végül azonban mindkét gárda nagy nehézségek árán, de megszerezte a győzelmet. A Clippers továbbra is szenved Chris Paul nélkül, Detroitban pedig nagyon várják már, hogy Jose Calderon szárnyai alá vegye a fiatal Pistonst. A bajnok Miami Heat kemény meccset játszott Torontóban, de az újjáépülő Raptors csak megszorongatni tudta három sztárja által húzott ellenfelét.

 

A mérkőzések eredményeire kattintva elénk tárulnak a részletes statisztikák és a videós összefoglalók!

Boston Celtics – Los Angeles Clippers 106-104

Néhány hete még a két sztárirányító, Rajon Rondo és Chris Paul csatája lett volna a párosítás - ám Rondo egész szezonra kidőlt, Chris Paul pedig jó ideje hiányzik térdzúzódás miatt. Paul cseréje, Eric Bledsoe az első percekben 5 gólpasszt osztott ki, ám az első negyed pontparádéja után (33-30) nagyon megállt a vendéggárda. A Celtics viszont nem lassított, Doc Rivers fiai eszményi csapatjátékot tettek fel a pályára: úgy vezettek 59-40-re a félidőben, hogy senki (!) sem érte el náluk a 10 pontot.

A 3. negyedben mindent megpróbált a Clippers, 3 pont híján annyit szereztek, mint a teljes első félidőben – de ez is csak arra volt elég, hogy 15 pontnyira szűkítsék a különbséget. Paul Pierce ugyanis elkezdett kosárlabdázni, a kispad pedig egészen fenomenális volt: már ekkor 47 egységnél tartottak. Az utolsó negyedben azonban felébredt Csipkerózsika-álmából a Clippers-pad vezére, Jamal Crawford: vezetésével a vendéggárda pontról pontra dolgozta le hátrányát, és 101-98-nál az egyenlítésért támadhattak. Ekkor azonban Crawford elrontott egy triplát, majd a következő támadásnál kilépett az oldalvonalon, az utolsó percben pedig támadófaultot vétett – ezek a hibák már nem fértek bele a rutinos hazaiak ellen: Paul Pierce irtózatosan nagy, védőről dobott triplával válaszolta meg az érdemi kérdéseket az utolsó másodpercekben.

A Celtics legjobb dobói: Pierce 22, Green 14, Barbosa 14, Terry 13.

A Clippers legjobb dobói: Bledsoe 23, Crawford 23, Griffin 20, Butler 18.

 

Detroit Pistons – Los Angeles Lakers 97-98

Pau Gasol pályára lépett, Jose Calderon viszont még nem állhatott új csapata, a Pistons rendelkezésére, így a pályán elmaradt a spanyolok találkozója. Előzetesen arra lehetett számítani, hogy a Pistons magasemberei (Monroe, Drummond, Maxiell) levédekezik a Dwight Howardot ma is nélkülöző Lakerst a palánkok alatt, azonban éppen az ellenkezője történt: Pau Gasol és Earl Clark 15-15 pontot szerzett az első félidőben, amit Clark még egy utolsó másodperces zsákolással is megfejelt, 62-51-es vezetéshez juttatva csapatát a nagyszünetre.

Fordulás után a Lakers már majdnem 20 ponttal is vezetett, a negyed közepén azonban szétesett Bryanték játéka, a Detroit pedig köszönte szépen, és egy 18-6-os futással visszajött a mérkőzésbe - köszönhetően elsősorban az első félidőben nem túl acélos magasembereinek és Will Bynumnak, akit néha csak szemmel tudtak követni a Lakers fáradni látszó hátvédjei. A negyedik negyedben tovább kapaszkodott a Detroit, 4 és fél perccel a vége előtt utol is érte ellenfelét 91-91-nél. A vezetést viszont nem sikerült átvenniük, pedig az utolsó percben több lehetőségük is volt megnyerni a meccset, hiszen Clark és a kiváló büntetőző, Steve Nash is 2-2 szabaddobást hagyott ki.

A Pistons legjobb dobói: Monroe 20, Bynum 18 (10 gólpassz), Singler 11.

A Lakers legjobb dobói: Gasol 23, Bryant 18, Clark 17.


Toronto Raptors – Miami Heat 85-100

A Los Angeles Clippers elintézése után a Rudy Gay-jel felturbózott Toronto most arra készült, hogy a bajnok orrát is megfricskázza – külön pikantériát kölcsönzött a meccsnek az egykori torontói ikon, Chris Bosh személye. Az első félidőben jobban is játszott a kanadai csapat, a jól kezdő Miamit eléggé megzavarta, hogy Dwyane Wade-nél korán faultgondok jelentkeztek (a Heat hátvédje így is 16 pontig jutott a nagyszünetig!), a Raptors Rudy Gay 20 és DeMar DeRozan 16 pontjára támaszkodva néhány egységnyi előnyre tett szert.

A harmadik negyed elején a Toronto kissé bent maradt az öltözőben, és bár a Heat sem sziporkázott, előbb utolérte ellenfelét, majd Chris Bosh és Wade vezetésével fordítani is tudott. A negyed végén LeBron James is beköszönt párszor, ám a Raptors is magához tért, és tapadt a bajnokra. Semmi nem dőlt el a záró játékrész előtt, ám Gay dobásain egyre inkább érződni kezdett a fáradtság, más pedig nem nagyon tudott a helyébe lépni. A Heat ekkor kontroll alatt tudta tartani a játékot, és az így megszerzett pár pontos előnnyel már jól sáfárkodtak – noha DeMar DeRozan okozott még pár meleg pillanatot a vendégeknek.

A Raptors legjobb dobói: Gay 29, DeRozan 27, Lowry 10.

A Heat legjobb dobói: James 30, Bosh 28, Wade 23.

 

A nap hőse: Paul Pierce. Fokozatosan lendült bele a Celtics legendája, a legvégén pedig megint megmutatta a kétkedőknek: még mindig képes eldönteni a meccseket.

A nap lúzere: Jamal Crawford. Ha a Pistons egy kicsit tapasztaltabb, akkor most Earl Clark és Steve Nash neve állhatna itt a kihagyott büntetők miatt. Így azonban azé a Crawfordé a cím, aki ha egy kicsit figyelmesebb, a pozitív hős szerepét is alakíthatta volna.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus