Chicagóba látogat a Spurs, Atlantába az OKC

A Miami a Bostont fogadja - nehéz feladat előtt a GSW - visszavágna a Potlandnek a Clippers - - visszatérhet Cousins a Dallas ellen

 

Detroit Pistons – Houston Rockets 01:30

A Rockets sorozatban két győzelem után igyekszik lendületet venni és végre érdemben elindulni felfelé, erre pedig a gödörben lévő Detroit ellen jó esélyeik is vannak. James Harden a hátára vette csapatát (támadásban) és bár tegnap nem ment neki a dobás, a többieket sikerült kirángatnia az apátiából és hosszabbítást tudtak nyerni New Yorkban – ezzel szemben a Pistons borzalmas támadójátékkal kapott ki a Brooklyn otthonában, ráadásul az utóbbi öt meccsből négyet elveszített. Az NBA egyik leggyengébben dobó csapatától mindenképpen javulni kell elöl, ha nem akarnak tovább zuhanni, de ha Howard játszik, ő azért limitálhatja Drummondot, Beverley pedig Reggie Jacksont – szép kosárlabdára aligha számíthatunk, de most talán esélyesebbnek tűnik a Houston.

Miami Heat – Boston Celtics 01:30

Luol Deng most sem léphet pályára, de Gerald Green legutóbbi idei legjobb teljesítményét nyújtotta a helyén a kezdőben és most is valami hasonlóra lesz szükség tőle – a Miami támadójátékának nagyon kell a swingman energiája. Védekezésben keleti első a csapat és bár összességében a Boston is jó hátul, Marcus Smart hiányában vannak gondjaik – ráadásul a Whiteside-Bosh páros ellen sincs igazán fegyverük belül. A kelták 114 pontot kaptak átlagban az előző három meccsen és ha ezt nem tudják jelentősen leszorítani, biztosan ki fognak kapni ezúttal is, hiszen a támadójátékuk finoman szólva sem olajozott – ráadásul a Heat periméter-védekezése ellen nagyon kevés Isaiah Thomas egymaga…

Atlanta Hawks – Oklahoma City Thunder 02:00

A Hawks esélytelenül kapott ki San Antonióban és most hazai pályán egy hasonlóan erős ellenféllel néznek farkasszemet – igaz, az OKC nagyon más stílust képvisel. Az MVP-formában lévő Russell Westbrook mellett egészen félelmetes hatékonysággal dolgozik Kevin Durant, a támadójátékuk parádés és bár védekezésben vannak gondjaik, a liga legjobban lepattanózó csapatáról beszélünk velük kapcsolatban – itt valószínűleg óriási fölényben lesznek az Atlantával szemben. A Hawks eddig egy-egy meccsre tudott igazán megvillanni, de a lepattanókat tekintve folyamatosan gyengék – kérdés, hogy védekezésben mennyire tudnak stabilak maradni és Sefolosháék mihez kezdenek Durantékkel, de összességében egy látványos meccsre számíthatunk. Még egy apróság: a Thunder előszeretettel szórja el a labdákat, márpedig a Hawks védekezése ebben különösen remekel, meccsenként 20 pontot átlagolnak labdaszerzésekből…

Chicago Bulls – San Antonio Spurs 02:00

A San Antonio egészen félelmetes védekezést mutat be eddig ebben a szezonban, hátul a liga legjobbjai jelenleg, ez pedig elég rossz hír a támadásban kissé kilátástalannak tűnő Chicago számára. A Bulls az utóbbi három meccsén bőve 40% és 100 pont alatt dobott, márpedig a Spurs ellen még ennél is nehezebb helyzeten lesznek – gyakorlatilag nincs stabilan jól teljesítő játékosuk és vezérük, ráadásul Jimmy Butlerrel valószínűleg a zseniálisan játszó Kawhi Leonard foglalkozik majd. A vendégek sem remekelnek elöl, de amit kell azt megcsinálják és könnyedén nyerik a meccseiket 90-95 dobott ponttal is – jelenleg meglepetés lenne, ha nyerni tudna a Bulls, de a SAS idegenben azért begyűjtött már három vereséget.

Milwaukee Bucks – Denver Nuggets 02:00

A tavalyi jó védekezés után idén kiábrándítóan játszik a Milwaukee és Jason Kidd ki is tette a kezdőből Carter-Williamst, valamint Jabari Parkert – ez egyelőre nem jött be teljesen, támadásban továbbra is szinte veszélytelen volt a gárda. A Denver sincs jobb formában, sőt, sorozatban hat vereségnél járnak Gallinariék és egy jobb védekezés ellen már rögtön szétesik a támadójátékuk, miközben hátul egyáltalán nem tudnak stabilak maradni. Két csalódott csapat meccsén a hazai pálya a Milwaukee mellett szól, de a győzelemhez nekik is javulniuk kell – a két csapat idén már találkozott, akkor Kenneth Faried támadópattanójával az utolsó pillanatban nyert a Nuggets.

Utah Jazz – Golden State Warriors 03:00

A továbbra is hibátlan bajnok elérkezett szezonja eddigi legkeményebb időszakához, hiszen egy hétmeccses idegenbeli túrára indultak Curry-ék, melynek ez az első állomása – Luke Walton nem véletlenül vigyázott kezdőjátékosai perceire az elmúlt meccseken. Steph Curry zsinórban négy negyedik negyedet ült ki, egyedül a nagy formában lévő Draymond Green játszott viszonylag sokat, ugyanakkor Harrison Barnes kihagyja ezt a túrát – legutóbb Brandon Rush pótolta őt a kezdőben. A Jazz védekezése mindenesetre igazi kihívás lesz a bajnok számára, Gobert-ék ellen dobhatnak rá a legkevesebbet az ellenfelek és ők kapták eddig a legkevesebb pontot meccsenként (100 támadásra vetítve már nem) és nagy kérdés, hogy az ő lassú, fizikális játékuk ellen mennyire tud majd érvényesülni a GSW. Ezek mellé idén már támadásban is egyre potensebbek Haywardék, Alec Burks egyre inkább beépül – kemény feladat vár a ligaelsőre.

Sacramento Kings – Dallas Mavericks 04:00

Rajon Rondo egy másodpercig sem illett a Dallas rendszerébe, ugyanakkor tökéletesen passzol a Kings gépezetébe – a liga legjobb gólpasszátlagával (11) és legtöbb tripla-duplájával (4) tért vissza Bostonban látott formájához. A kaliforniaiaknál ma újra pályára léphet DeMarcus Cousins, ez pedig nyilvánvalóan fontos esemény, hiszen vele kategóriákkal jobb a csapat, mint nélküle – elsősorban védekezésben kellene javulniuk ahhoz, hogy megfogják a Mavst. A texasiak idegenben csak 50%-os mérleget hoztak eddig, de a kisebb gödör után legutóbb nyerni tudtak és továbbra is ott vannak a nyugati élmezőnyben, a Rondo helyére hozott Deron Williams remekel és a rendszer működik – valószínűleg sok pontot láthatunk majd. Az irányítók harca természetesen döntő lesz, ahogy az is, hogy Cousinsszal mihez kezd majd Pachulia és Powell – utóbbi páros eddig meglepően jól fogja meg az ellenfél centereit.

Los Angeles Clippers – Portland Trail Blazers 04:30

A Clippers úgy fest, hogy elindult felfelé a korábbi komoly gödörből, elöl-hátul feljavultak Riversék és a Griffin-Paul párosra építve nem bombaformában, de nyertek két meccset. A Portlandnél semmi újításról nincs szó, egyszerűen 45 pontot átlagol a Lillard-McCollum páros, miközben a védekezésük is egészen vállalható, ezzel pedig tíz napja megverték már a Clipperst – akkor nagyon megfogták Pault és Redicket is. Most mindkét hazai hátvéd jobb formában van, de ha hagyják alkotni a Blazers dynamic duóját, akkor most is nehéz este elé néznek, elsősorban hátul kell változtatniuk a tíz nappal ezelőttihez képest – nem biztos, hogy egy pontháborút most meg tudnának nyerni.

A mérkőzésekhez élőképes streameket ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus