Csapatjátékkal jutott tovább a Lakers

A Los Angeles Lakers és a Denver Nuggets mindent eldöntő, hetedik mérkőzést vívott egymással, s centerei dominanciájával, illetve a kollektív csapatjáték segítségével a hazaiak mentek tovább a következő körbe. A Boston Celtics hatalmas hajrával győzte le a Philadelphiát

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga rájátszásában élesedik a helyzet, hiszen a Los Angeles Lakers - Denver Nuggets párharc is lezárult, méghozzá Kobe Bryanték továbbjutásával, így már csak egyetlen első körös kérdés maradt nyitva. A lebonyolítás furcsasága miatt időközben már egy második fordulós párviadal is kezdetét vette ezen az estén, a Boston Celtics nagyon rossz kezdés után hatalmasat küzdve gyűjtötte be az első győzelmet a nyolcadik kiemeltként a ligaelsőt már búcsúztató Philadelphia ellen. Nézzük, hogyan alakultak ezek az összecsapások!

 

 

 

Los Angeles Lakers (3.) - Denver Nuggets (6.) 96 - 87

Már az is komoly meglepetésnek számított, hogy ebben a párharcban hetedik, mindent eldöntő találkozóra került sor, hiszen négy mérkőzés után 3 - 1-es előnyben volt a Lakers és otthon zárhatta volna le a párharcot, ami Kobe Bryant nagy estéjén nem jött össze Mike Brown csapatának, majd hatalmas verésbe futott bele a LAL Denverben. Az időközben szépen feljövő Nuggets reális győzelmi esélyekkel érkezett a Staples Centerbe, mivel nem nagyon találta azt a játékot a Lakers, mellyel hatékony tudott lenni a párharc korábbi mérkőzésein, ám Metta World Peace személyében egy fontos visszatérője volt a hazaiaknak. Az egykor Ron Artest néven megismert spíler letöltötte hétmeccses eltiltását és rögtön a kezdőben kapott helyet.

A vendéglátók játékán már az első percekben látszott, hogy sokkal több elképzeléssel, tudatossággal lépnek pályára, mint az utóbbi találkozókon, ráadásul Bryant a nehéz dobások vállalása helyett azonnal igyekezett helyzetbe hozni a Gasol, Bynum duót, a világ jelenlegi legjobb centerpárosa pedig meg is hálálta a vezér bizalmát. A két nagyember összesen - írd és mondd - 39 pontot, 34 lepattanót (ebből 20(!) támadó), 10 dobásblokkolást és 7 gólpasszt tett a közösbe, ez pedig alapvetően tolta el a Los Angeles-iek támadásainak egyensúlyát a periméter-játéktól a centerek felé.

Így Bryantnek elég volt 17 mezőnydobást vállalnia, szépen futott a szekér, pláne azért, mert a kiegészítőemberek is nagyot alkottak. World Peace gyorsan Gallinari idegeibe tudott mászni, ráadásul 4 triplát is szerzett, a kispadról beálló Steve Blake pedig emberemlékezet óta nem hozott hasonló ponttermést, 19 egységgel zárt, 6-ból 5 távoli kísérlete ült a csereirányítónak.

Az már az első félidőben eldőlt, hogy a betliző Sessions helyett inkább Blaket érdemes erőltetni egyesben, ennek viszont meg lett az ára is, védekezésben gyengélkedett a vendéglátó, de ennek ellenére is 16 pontos fórba tudott kerülni a harmadik negyed derekára. Ott viszont jött Ty Lawson és még a játékrész vége előtt teljesen eltüntette a Nuggets hátrányát. Sőt, hamarosan fordult is a kocka, a statisztikusok négy egységnyi denveri fórt is regisztrálhattak, egy ideig pedig nem is tudott megújulni a Brown-legénység.

A hajrában viszont nagyon fontos támadólepattanókat szerzett Bynum, illetve Gasol, ezekből adódóan rendre második, harmadik esélyei voltak a hazaiaknak támadásban, kintről pedig a Blake, World Peace páros is elsüllyesztett egy-egy remekül időzített triplát, a 24 pontos Al Harrington húzta Denver pedig már nem tudott lőtávon belülre kerülni, behúzta a győzelmet a harmadik kiemelt és az Oklahoma City Thunder ellen kezdheti meg második körös párharcát, pályahátrányból.

A 23 pontos, 17 lepattanós, 6 gólpasszos, 4 blokkot kiosztó Pau Gasol remek választ adott az őt kritizálóknak, ahogy a mezőnydobásban gyenge (15-ből 4), ám minden másban rendkívül hasznos (16 pont, 18 lepattanó, 6 blokk) Andrew Bynum is alátámasztotta, hogy érdemes használni a centereket Los Angelesben és néha többet ér a kollektív csapatjáték, mint az egy vezér által fémjelzett, sokkal kevésbé szellemes, ütemes és kiegyensúlyozott támadójáték. A Denverről sem szabad megfeledkezni, George Karl csapat sem a párharcban, sem pedig ezen a derbin nem ismert lehetetlent és nem is volt messze attól, hogy megtréfálja a jóval esélyesebb Los Angeles-ieket.

A Lakers legjobb dobói: P. Gasol 23, Blake 19, Bryant 17

A Nuggets legjobb dobói: Lawson, Harrington 24-24, Afflalo 15

A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4 - 3 a Lakers javára

 

Boston Celtics (4.) - Philadelphia 76ers (8.) 92 - 91

Bostonban már a második kört kezdte a Celtics és a Sixers, a történelmi tekintetben igencsak patinásnak számító párharc pedig egy remek derbivel startolt el. Mindkét gárda pályahátrányból kezdte, illetve nyerte meg az első körös csatáját, így tisztában volt vele mindenki, mekkora jelentősége lesz a nyitómeccsnek. A fiatalabb, atletikusabb, egészségesebb Philadelphia úgy kezdte ezt a találkozót, ahogy kell ilyen helyzetben, gyorsan 10 pont körüli előnyre tett szert Doug Collins legénysége Evan Turner villanásaival már az első negyedben. Az addig az egy szem Garnett vezette vendéglátók nem igazán tudták lereagálni a rivális húzásait, enervált volt a Celtics és rossz dobóformában kezdte a találkozót.

A "lóherések" motorja, Rajon Rondo ugyan futószalagon osztogatta a gólpasszokat ezen az estén is (17 assziszt), ám az első félidőben messze elmaradt a tőle megszokott szinttől, viszont a csapatvédekezésén javító Boston 5 egységnyire faragta le a nagyszünet előtti pillanatban a kicsit korábban még 13 pontos differenciát. A lendület kitartott a fordulás után is, de mire átvették a vezetést a Rivers-tanítványok, Spencer Hawes és társai egy villámgyors 8 - 0-ás rohanással visszaállították az addigi rendet, újra előnyben volt a Sixers.

Igazán csak a záró etapban változott nagyot az alapfelállás, ez pedig a jelentős mértékben feljavuló Pierce - Rondo párosnak volt köszönhető. Az irányító megszerezte karrierje 8., idei második rájátszásbeli tripla dupláját (13 pont, 12 lepattanó, 17 gólpassz, 4 szerzett labda, 7 eladott labda), a csapatkapitány pedig összeszorított fogakkal ment a gyűrű felé és sok faultot harcolt ki. A hős mégis egy másik hazai játékos, Kevin Garnett lett, aki Rondo középtávoliai mellett a két legfontosabb bostoni találatot jegyezte a hajrában, összesen 29 ponttal, 11 lepattanóval és 3 blokkal zárva mutatta meg, mennyire "jó az öreg a háznál".

Egy Iguodala triplával még visszahozta a reményt a támadásban teljesen széteső Philadelphia, de a Celtics az utolsó másodpercekben egy nagyon okos játékot választott az oldalbedobás után, így a nyolcadik kiemeltnek sansza sem lehetett egy pont mínusznál a fordításra, a záró etapban bemutatott 23 - 7-es futás diadalt ért a vendéglátóknak, folytatás két nap múlva ugyanitt, Bostonban.

A Celtics legjobb dobói: Garnett 29, Pierce 14, Rondo 13

A 76ers legjobb dobói: Iguodala 19, Turner 16, Hawes 15

A négy győzelemig tartó párharc állása: 1 - 0 a Celticsnek

 

A nap hőse: A Los Angeles Lakers, mely nyomás alatt tudott megújulni és igazi csapatjátékkal gyűrte le a nagyon jól küzdő Denvert, ezzel továbblépve a következő körbe.

A nap lúzere: Danilo Gallinari, akinek kár lenne a nyakába varrni a Nuggets vereségét, ám tény, hogy az olasz nem először mutatott be fontos meccsen nagy betlit, 9-ből 1-es mezőnymutatóval és 3 ponttal zárt a Lakers ellen.

 

 

 

 

 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus