Dallasban kell javítania a Clippersnek

Négy vereség után és két alapember nélkül kell felállnia Pauléknak, Minnesotában lép fel a Hawks, a Philly-hez látogat a GSW

Indiana Pacers – San Antonio Spurs 01:00

A Pacers tegnap nagy hajrával, Watson vezérletével és George Hill győztes kosarával aratott győzelmet a Charlotte ellen, a Spurs viszont gyenge támadójátékkal kapott ki Torontóban. Ma újra nekifut a címvédő, hogy megszerezte Popovich 1000. győzelmét, elsősorban stabil védekezésére építve – a dobások tegnap nagyon nem ültek, de hátul így is hozták az elvárt szintet. Az Indiana támadójátéka „fényt kapott”, mióta George Hill újra kedvére fickándozhat. Az irányító komponálása mellett eredményesen is tudnak játszani, megvan az egyensúly, nyertek is zsinórban hármat – kemény meccsre számíthat a San Antonio, ráadásul hosszú idegenbeli túrán szerepelnek még jó ideig.

Philadelphia 76ers – Golden State Warriors 01:00

Koránt sem sima győzelem manapság már Philadelphiában pályára lépni, bár az újfent ligaelső Warriors számára azért kötelező hozni a találkozót – Curry-ék New Yorkban sem villogtak, egy pazar félidő után leeresztettek és végül szűken tudtak nyerni. A Philly az elmúlt tíz meccséből négyet megnyert, különösen otthon vitézkednek és meg is van a fegyverük – Covington vezérletével 40% körül tripláznak, márpedig a GSW ezek ellen szenved nagyon az utóbbi időben. Szintén fontos a védekezés javulása a hazaiaknál, a liga top csapatai között vannak ebben az elmúlt hetekben, mindössze 91 pontot kaptak átlagban 40%-kal az utóbbi hét találkozójukon. Ugyan még mindig egyértelmű esélyes a Golden State, a Sixers jóval veszélyesebb és szervezettebb csapat még Carter-Williams nélkül is, mint volt 2014-ben.

Washington Wizards – Orlando Magic 01:00

A Washington a Brooklyn elleni kiütéssel zárta le az ötmeccses vereségsorozatot és hasonlóra készülnek a Magic ellen is – az elmúlt két szezonban mind a hét meccset meg is nyerték a fővárosiak az Orlandóval szemben. A vendégek a védekezésre próbálnak koncentrálni az edzőváltás óta, Borrego újrakalibrálta a kezdőötöst és stabilabb is lett a csapat, viszont az újonc Paytonnak és a fővárosi születésű Oladipónak hosszú estéje lesz Wallal szemben. A két csapat már háromszor találkozott idén, mindegyiket a Wizards nyerte és most is ők az esélyesek – pláne ha Oladipót és Harrist limitálni tudják a periméteren. A Magic mindenképpen koncentráltabbnak tűnt az elmúlt két mérkőzésen, de ma extra kellene tőlük mindkét oldalon a sikerhez – ráadásuk a Washingtonnak nagyon kell a győzelem a keleti élharcban.

Miami Heat – New York Knicks 01:30

Bár újra edzett Dwyane Wade, pályára egyelőre nem léphet, Carmelo Anthony viszont visszatérhet a Golden State elleni pihenő után. A hazaiak csodafegyverének játéka is kérdéses, Hassan Whiteside combhajlítója sem egészséges, de Shawne Williams és Udonis Haslem sem valószínű, hogy játszik – a palánk alatt finoman szólva hiányos lesz a Heat rotációja. Egyébként is nagyon gyenge formában vannak, a New York viszont sokkal stabilabbnak tűnik jelenleg még akkor is, ha utóbbi három meccsüket elveszítették. Wade nélkül nem nagyon tudja kihasználni a periméter gyengeségeit a Miami, belül is egyedül Bosh lehet veszélyes, tűzerő nélkül pedig nehéz nyerni – a Knicks a visszatérő Anthony-val és Stoudemire-rel egyértelműen erősebbnek tűnik.

Milwaukee Bucks – Brooklyn Nets 02:00

A Bucks zsinórban négy győzelmet aratott otthon, Brandon Knight vezérletével száguldanak előre és jelen állás szerint nehezen elképzelhető, hogy ne legyenek ott a rájátszásban – miközben Jason Kidd tavalyi csapata, a Brooklyn a nyolcadik helyért küzd 21-29-es mérlegével. Bár meglepően jól játszott a Nets az elmúlt hetekben, kaptak egy óriási verést a Washingtontól, ahol megint nem működött semmi – kérdés, hogy mentálisan merre tovább. Brook Lopez ígérete szerint nem változik semmi, szimplán csak nem estek be a könnyű dobások, viszont könnyű helyzetekre a Bucks ellen sem kell számítani, Kidd csapata általában diktálja a mérkőzés ritmusát – ha rohanni akarnak, akkor sokpontos a meccs, ha nem, akkor 90 pont körüli eredménnyel zárnak a felek. A hazaiaknál Pachulia és Kenyon Martin játékára egyre nagyobb esély van, a vendégeknél Kevin Garnett is pályára fog lépni pihenője után.

Minnesota Timberwolves – Atlanta Hawks 02:00

Az Atlanta kikapott tegnap a Memphistől, de ez talán a „belefér” kategória – zsinórban két vereség azonban eléggé megrongálná a csapat renoméját. Azonban hiába nyugati utolsó, játéktudásban ennél sokkal előrébb jár a Minnesota, főleg a támadójátékuk működik nagyon jól – tegnap a Detroitot győzték le és bár minden kezdő kitett magáért, Pekovics 29 pontja lehet ma igazán érdekes. Az utóbbi időben a palánk alatt gyengélkedik a Hawks, Randolph-ék is itt verték meg őket, így érdekes kérdés lesz, hogy Pekoviccsal mihez kezdenek a vendégek. Ugyanakkor a fizikális periméter-védekezés valószínűleg nem fog ízleni Wigginséknek, akik bár támadásban így is jók lehetnek, a védekezésük hagy még némi kívánnivalót maga után –a liga egyik legjobb támadócsapata ellen extra kell tőlük hátul. Rubio ma újra pályára léphet majd, és rögtön fontos szerepe lesz Teague ellen – az Atlanta egyese ugyan kisebb bokasérüléssel fog játszani, de az elmúlt négy meccsén 23 pontot átlagol 53,4%-kal ő a keleti éllovas húzóembere.

New Orleans Pelicans – Utah Jazz 02:00

Anthony Davis sérülése nem annyira komoly, mint amilyennek először tűnt, viszont egy ideig így sem léphet pályára – márpedig nélküle valószínűleg hátrányban lesz a palánk alatt a Pelicans. Kanterék a legtöbb ellenfelet megfogják a festékben, ezt kell átdobnia a hazaiaknak, ehhez Ryan Anderson kerülhet a kezdőbe aki bár az előző hét meccsen 43,6%-kal triplázott, legutóbb 1/11-et hozott mezőnyből. A Jazz játéka jóval ingadozóbb, ugyanakkor legjobb játékosa nélkül a New Orleans is képes bizarr dolgokra – legutóbb teljesen összeestek a kiesése után, korábban viszont két meccset is meggyőzően tudtak megnyerni. Nagyon fontos lenne számukra a győzelem, hiszen kemény munkával közelítették meg a Phoenixet és menekülnek a Thunder elől – a kinti dobóforma meghatározhatja a mérkőzés képét.

Dallas Mavericks – Los Angeles Clippers 02:30

A Clippers Blake Griffin nélkül elég szétesett csapatnak tűnt tegnap, főleg védekezésben voltak borzalmasak – ráadásul JJ Redick sem léphet pályára még mindig, két kezdőjátékosa nélkül pedig érthetően másképp fest a gárda. Mindkét csapat kissé csalódást kelt idén komoly együttesekkel szemben, de a Dallas legutóbb meg tudta verni a Portlandet – Rondo nélkül is jól néz ki a támadójátékuk, kérdés, hogy az elmúlt hét negyedben 235 pontot kapó Clippers mihez tud ezzel kezdeni. Sem Ellisre, sem Nowitzkire nincs embere Doc Riversnek, lepattanózásban rendre alulmaradnak mostanában és Glen Davis sem állhat rendelkezésére – a zsinórban négy vereségből érkező kaliforniaiaktól bravúr kellene a győzelemre.

Denver Nuggets – Oklahoma City Thunder 03:00

Az OKC tegnap kiütötte a Clipperst, Kevin Durant újra hozta magát és végre az újonc McGary is letette a névjegyét egy dupla-duplával – ez nem hangzik jól a Denver számára. A Nuggets az utóbbi öt mérkőzésen képtelen érdemi támadójátékot felmutatni, 22%-kal dobnak kintről, 90 pont alatt átlagolnak és sorozatosan bukják a mérkőzéseket – főleg a festékben borzalmasak, így McGary ismét villoghat. Nem igazán látni, hogy mihez kezdenek Afflalóék a Westbrook-Durant párossal főleg úgy, hogy egyébként sérültek és betegek is akadnak a csapatnak még (pl Nelson és McGee) – óriási meglepetés lenne, ha a nyugati nyolcadik helyért rohanó OKC vereséget szenvedne ma.

A mérkőzésekhez élőképes streameket itt találtok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus