Dallasi meglepetés San Antonióban, négy ráadás Atlantában

Hat év után nyert San Antonióban a Mavs - négyórás meccs volt a Hawks-Knicks - simán kikapott a Rockets - megizzadt a GSW.

Sorozatban másodszor is kikapott a San Antonio az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, Kawhi Leonardék ezúttal otthon buktak el a Dallasszal szemben – a Mavs hat év után tudott nyerni ismét a Spurs csarnokában. Négy hosszabbítást láthattunk az Atlanta-New York derbin, simán verte az OKC-t a Cleveland, Steph Curry nélkül megszenvedett Portlandben a Golden State, a Houston pedig simán kikapott a Pacers vendégeként – ezúttal nem voltak igazán meggyőzőek a nyugati élcsapatok. A Chicago remek játékkal győzte le a Philadelphiát, az Orlando meglepő sikerrel távozott Torontóból, míg a Washington New Orleansban sem hibázott.

Visszajátszás c. videós rovatunk itt elérhető!

A mérkőzések rövid videós összefoglalói ide kattintva megtekinthetők!

Atlanta Hawks – New York Knicks 142-139 – négyszeri hosszabbítás után

Négy órán át űzték egymást a csapatok. Maratoni találkozót vívtak a felek, Paul Millsap és Dennis Schröder is arról beszélt utána, hogy nagy élmény volt, de többet ilyet nem akarnak átélni – előbbi 60, utóbbi 55 percet töltött parketten, brutális terhelést kaptak a játékosok. A Hawksból végül Howard, a Knicksből Porzingis, Noah, O’Quinn és Anthony pontozódott ki, utóbbi pedig elég fájó veszteség volt a vendégek számára, hiszen 45 pontjával húzta csapatát – az utolsó két ráadást azonban már a kispadról figyelte végig. A Knicks 1951 óta nem játszott négy hosszabbításos meccset, a Hawks viszont 2012 márciusában nyert egyet a Jazz ellen. Jeff Hornacek szerint egy jó dolog azért van ebben az estében: holnap nem kell pályára lépniük…

Ötödszörre már megnyerte az Atlanta. Paul Millsap (37 pont, 19 lepattanó, 7 gólpassz) vezérletével többször is közel állt a győzelemhez a Hawks, de a rendes játékidő és az első hosszabbítás végén is megmentette a New Yorkot Carmelo Anthony. A második és harmadik túlórában is másodpercekre voltak a sikertől a hazaiak, de ekkor Courtney Lee lépett elő, egy triplával és két büntetővel mindkét alkalommal újabb hosszabbításra küldte a feleket – a negyedik ráadás végén is esélye nyílt erre, de ott már elrontotta a hármast. Az utolsó játékrészben egyébként Kent Bazemore tolta meg a Hawks szekerét, egymaga berámolt nyolc pontot és bár a végén még így is volt esélye a New Yorknak, de ez végül kulcsfontosságúnak bizonyult – a Hawks így tovább menekül a Washington elől.

A Hawks legjobb dobói: Millsap 37/9, Bazemore 24/12, Schröder 23/3
A Knicks legjobb dobói: Anthony 45/9, Jennings 18/12, Lee 17/9

Cleveland Cavaliers – Oklahoma City Thunder 107-91

Ilyen Westbrookal nem lehet nyerni. Ma nagyon nem találta a dobását az OKC vezére, 26 kísérletéből csak nyolc akadt be, így szedett össze húsz pontot – megszenvedett Iman Shumpert szorításában, de az üres helyzeteit sem tudta jó százalékkal értékesíteni. Az egész Thunder-támadójáték nagyon harmatos volt ezúttal, pedig Kanter helyét igyekezett átvenni Lauvergne (13 pont, 6 pattanó, 21 perc), de amikor Westbrook ennyire gyengén dob, akkor sok esélyük nem lehet – Adamshez alig jutott el a labda, Oladipo sem volt jó, nem tudtak mit kezdeni a Cleveland védekezésével. Emellett hátul sem álltak a helyzet magaslatán, pedig Kevin Love-ra nem is kellett figyelniük, de sem LeBron Jamest, sem Kyrie Irvinget nem tudták lassítani, így pedig csak rövid fellángolásaik voltak, reális esélyük a győzelemre nem.

Irving és James remekelt, Love kidőlt. A kiscsatár 25 ponttal, 14 lepattanóval és nyolc gólpasszal húzta csapatát, az irányító pedig 29 pontos, 10 gólpasszos dupla-duplát szállított – parádés labdakezelését jó párszor megmutatta és beültette a hintába Westbrookot. Ahogy egy kicsit közelebb jött az OKC, Irving rögtön villant és az ő betöréseivel nem tudtak mit kezdeni Robersonék, ráadásul a kiegészítők is hozzátették a magukét: Tristan Thompson 19 ponttal, 12 lepattanóval, 4-4 blokkal és labdaszerzéssel, Shumpert pedig 5/8 triplával zárt. Emellett most a csapatvédekezésük is nagyon koncentrált és fegyelmezett volt, ezzel végig kézben is tartották a meccset, de rossz hír, hogy a feldobás előtt megint beállt Kevin Love háta és bár az első félidőben még játszott, a fordulás után nem küldték pályára. Ma megy MRI-re, utána többet tudni majd, az erőcsatár mindenesetre most már két hete bajlódik ezzel a sérüléssel, lehet, hogy ezúttal ki kell hagynia pár találkozót.

A Cavaliers legjobb dobói: Irving 29/6, James 25, Thompson 19
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 20/3, Oladipo 17/3, Lauvergne 13

Indiana Pacers – Houston Rockets 120-101

Ez Paul George meccse volt. A Pacers vezére két fronton is megnyerte ezt a mérkőzést csapatának, szenzációs estét produkált: egyrészt 33 pontjával sorozatban negyedszer is elérte a 30-as határt, másrészt védekezésben elképesztő munkát végzett James Hardenen. A Rockets sztárja két nappal 51 pontos tripla-dupláját követően megmozdulni is alig tudott, ezzel pedig a vendégek játékának lényege veszett el – ez nagyrészt George érdeme, aki tökéletesen levédekezte a liga egyik legfoghatatlanabb támadóját. Vezérletével már az első negyedben 13 pontos előnyt építettek ki a hazaiak és bár a nagyszünetig ebből faragott a Houston, a harmadik játékrészben elrohant a meccsel az Indiana – ekkor húsz egységre nőtt a különbség és 12-nél közelebb egyszer sem jöttek már a texasiak. A Pacers 9-4-gyel és 110,8 átlagolt ponttal zárta januárt, jelenleg két meccsre vannak a keleti ötödik Washingtontól és kettővel vezetnek a hetedik Chicago előtt.

Kifulladt a Houston? Az utóbbi hetekben nagyon bukdácsol a társaság, egy jó meccsre legalább egy gyenge is jut, ezúttal pedig szinte esélyük sem volt – Harden szerint fáradtak, most zárták le idegenbeli túrájukat és nem tudták hozni a saját szintjüket. Ez mindjárt vele kezdődött, hiszen 3/17-es mezőnymutatóval, nyolc gólpasszal és nyolc eladott labdával zárt, Eric Gordon is csak a téglákat gyártotta, egyedül Ryan Anderson dolgozott megbízhatóan – ez nagyon kevésnek bizonyult, ráadásul védekezésben is lassúak, figyelmetlenek voltak. Most négy hazai találkozót játszanak, ahol újra el kell kapniuk a fonalat, hiszen három meccsre vannak a Spurstől, valamint három és féllel vezetnek a Clippers előtt.

A Pacers legjobb dobói: George 33/9, Turner 18, Teague 17
A Rockets legjobb dobói: Anderson 27/15, Harden 15/6, Gordon 14/3

New Orleans Pelicans – Washington Wizards 94-107

Egy jó negyed nem elég. Csak a harmadik játékrészben játszott jól a New Orleans, értendő ez a védekezésre és a támadásra is – csak akkor működött a játék elöl és csak akkor voltak elég kemények hátul, ezt leszámítva nem. Az első félidőben 17 pontos hátrányt szedtek össze a hazaiak, de az említett harmadik negyedben végre „megérkeztek” a triplák is, 6/7 kinti dobásukat értékesítették, így a játékrész során 16 pontot szóró Anthony Davis segítséget is kapott. A vezetést is át tudták venni egy pillanatra, de a negyedik negyed már ismét a Wizardsról szólt, a Wall-Beal kettős szétszedte a Pelicans védelmét és odaért a triplákra, így hiába parádézott Davis (36 pont, 15/25 mezőnyből, 17 lepattanó) és Holiday (26 pont, 11 gólpassz), vereség lett a vége. Az említett két játékos most nagyon egyedül maradt, nyoma sem volt az utóbbi találkozókon látott kiegyensúlyozott játéknak, ez pedig visszaütött, így a New Orleans továbbra sem tud közelebb zárkózni a playoff-helyekhez.

John Wall ficánkolt. Sokat volt a Wizards irányítójánál a labda, de tudott is vele mit kezdeni: 18 pontjához ugyan 19 dobás kellett, de emellett kiosztott 19 gólpasszt is. Ezekből az átadásokból főleg Beal, Morris és Gortat élt meg, Wall mindig a megfelelő helyre küldte a játékszert és vele nem tudott mit kezdeni a Pelicans. A záró etapban egy 8-0-s rohammal került ismét megnyugtató előnybe a fővárosi alakulat és innentől kilenc pontnál már nem engedte közelebb ellenfelét – Beal a legjobbkor rámolta be a tripláit, így a csapat sorozatban negyedik győzelmét aratta.

A Pelicans legjobb dobói: Davis 36/3, Holiday 26/12, Motiejunas 10
A Wizards legjobb dobói: Beal 27/9, Morris 21/9, Wall 18

Toronto Raptors – Orlando Magic 113-114

Bekeményített a Magic. Megszégyenítő és elfogadhatatlan vereséget szenvedett a Magic a Boston ellen, legalábbis most így jellemezték azt a találkozót az Orlando játékosai – mindenképpen szerették volna megmutatni, hogy ennél azért jobbak. Megmutatták, ugyan most sem kezdtek jól, de az első félidőt egy 21-2-es (!) futással zárták le, közel hét percig nem kaptak mezőnykosarat, miközben ők 65%-kal tüzeltek, ez az időszak pedig megalapozta a győzelmüket. A mérkőzés utolsó perceire ugyan közelített a Raptors, de Jeff Green bedobta, amit be kellett, tizenegy másodperccel a vége előtt pedig Watson sem hibázott a vonalról, így nem adtak esélyt a hazaiaknak a fordításra. A remeklő Vucsevics (25 pont, 10 pattanó, 5 gólpassz, 4 blokk, 3/4 tripla) mellett mindenki hozzátette a magáét, így meglepő győzelmet aratott a társaság – az utóbbi nyolc meccsből ez mindössze a Magic második sikere.

Kellemetlen meglepetés. Három kihagyott találkozó után ismét pályára léphetett DeMar DeRozan, nem is játszott rosszul (22 pont, 6/18 mezőnyből, 10/11 büntető, 6 gólpassz), mellette villogott Kyle Lowry (33 pont, 8 gólpassz, 6/9 tripla), mégis egy olyan meccset bukott el a Raptors, amit kötelező lett volna megnyernie. A nagyszünet előtti hosszú leolvadást nem tudták semmissé tenni a második félidőben, képtelenek voltak megállítani Vucsevicset, ezúttal nagyon gyengén játszott Carroll, Joseph és Powell is, a padról egyedül Ross szólt hozzá érdemben. A hajrában főleg hátul voltak gondjaik, hiába termelték akkor már a kosarakat, a Magic mindenre válaszolt és így egy ponttal rövidebbnek bizonyultak a kelleténél – ezzel elvesztették keleti második helyüket, leszorultak a Boston mögé.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 33/18, DeRozan 22, Ross 17/12
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 25/9, Augustin 21/9, Green 16/6

Chicago Bulls – Philadelphia 76ers 121-108

Ez nagyon kellett a Bullsnak. Az utóbbi időszak nehézségei, vitái után nagy szüksége volt már a Chicagónak egy ilyen győzelemre, ahol megszórják magukat és az elejétől kezdve fölényben játszanak. Természetesen Jimmy Butler állt a gárda élére, de Robin Lopez is hozzátett egy szezoncsúcsot, így a második negyedben már húsz pont is volt a különbség – igaz, innentől még visszakapaszkodott a Sixers és ki is egyenlített, de alig pár perccel később már megint a Bulls vezetett kilenc egységgel. Ezúttal nagyon működött a támadójáték, 50,6%-kal tüzeltek mezőnyből, 57,1%-kal tripláztak, de folyamatosan (főleg amikor a Sixers belendült) odaállhattak a büntetővonalra is – kiosztottak 29 gólpasszt, megnyerték a lepattanózást és fontos győzelmet arattak.

Hiányzott a második sor. Joel Embiid Philadelphiában maradt és pihentette a térdét, de lehet, hogy ezúttal ő sem tudott volna segíteni csapatán: most ugyanis a cserepadnak nem volt sok köze a mérkőzéshez. A kezdőötös partiban tudott lenni a Chicagóval, de ahogy érkezett a második sor, úgy omlott össze a gépezet: az első negyed végén rögtön egy 0-13-as rohamot nyeltek be és később is hasonló szinten teljesítettek. Végül 49-15-re kaptak ki a Bulls cseréitől és nagy szerepük volt a vereségben, de Brett Brown biztos abban, hogy ma este, a Kings ellen bizonyítani fognak Saric-ék – ezzel a vereséggel ismét visszacsúsztak Kelet utolsó előtti helyére.

A Bulls legjobb dobói: Butler 28, Lopez 21, Wade 14, McDermott 14/6
A 76ers legjobb dobói: Ilyasova 31/6, Covington 21/12, Stauskas 15/9

San Antonio Spurs – Dallas Mavericks 101-105

Fejben nem volt ott a Spurs. Gregg Popovich szerint túl sokat hibáztak védekezésben, elsősorban mentális problémák miatt – nem figyeltek, nem koncentráltak a besegítéseknél és könnyű helyzetbe hozták a Dallast. Az első félidőben így is tizenöt pontos fórt építettek ki Leonardék, de a fordulás után ezt leadták, a negyedik negyedben pedig már a Mavs akarata érvényesült, nem volt „képben” a hazai alakulat – ezzel november óta először kapott ki sorozatban kétszer, ráadásul két kötelezőnek tűnő mérkőzésen.

Remek bemutatkozás. Egy nappal a meccs előtt kapott tíznapos szerződést Dallasban Yogi Ferrell és Rick Carlisle rögtön a kezdőcsapatba jelölte a fiatal hátvédet, ez pedig jó döntésnek bizonyult. Alacsony szerkezetben, a Ferrell-Curry-Matthews-Barnes-Nowitzki ötössel kezdett a gárda, Bogut csak nyolc percet kapott a padról beszállva és jól működött az elképzelés, Curry remekelt, de a többiek is megállták a helyüket. Ferrell végül 9 ponttal és 7 gólpasszal zárt, ráadásul kulcspillanatban sem remegett meg a keze, ugyanis ő állhatott a vonalra hét másodperccel a vége előtt, 103-101-nél – mindkét büntetőjét bedobta, ezzel megnyerte a meccset a vendégeknek. A nagyot küzdő Dallas 2010 novembere óta először nyert alapszakasz-meccset ebben a csarnokban, az utóbbi tíz találkozóból pedig a hatodik győzelmét aratta.

A Spurs legjobb dobói: Leonard 24/9, Aldridge 16, Parker 16
A Mavericks legjobb dobói: Curry 24/12, Barnes 19/3, Matthews 17/6

Portland Trail Blazers – Golden State Warriors 111-113

Curry nélkül megizzadt a Warriors. Az előző este kisebb sérülésével együtt is brillírozó Steph Curry most nem lépett pályára betegség miatt, helyére Livingston került be a kezdőbe, de közel sem működött úgy a Golden State játéka, ahogy azt megszokhattuk. Kevin Durant és Klay Thompson is úgy érezte, hogy neki kell hátára venni a csapatot, de egyikük sem dobott igazán jól, igaz, a meccs végére mindketten megtalálták a módját, hogy hogyan legyenek eredményesek. Durant végül 33 ponttal és 10 lepattanóval, 13/26-os mezőnymutatóval zárt, Thompson (27 pont) pedig büntetőkből termelt, ha már mezőnyből (6/21) nem ment neki – ennek ellenére az utolsó percben berámolt egy kulcsfontosságú hárompontost is. Nem jött könnyen a győzelem, végig nagyon tapadt rájuk a Portland és még az utolsó pillanatokban is volt esélyük a hazaiaknak, de Evan Turner végül elrontotta az utolsó dobást, így az utóbbi 11 meccsből a 10. sikerét könyvelhette el a GSW.

Egy dobás hiányzott a bravúrhoz. Az első negyedben ugyan még nem igazán találta a megoldást a Blazers, utána teljesen kiegyenlített meccset vívott a gárda a listavezető ellen. McCollum (28 pont, 5/7 tripla) és Lillard mellé fellépett Evan Turner is, aki védekezésben, illetve játékszervezésben is remekül megoldotta a feladatát, ez pedig elég volt ahhoz, hogy működjön a gépezet. A kispadról ugyan sok segítség nem érkezett, de az első félidőben így is bemutattak egy 20-2-es rohamot, kihasználták a Warriors eladott labdáit és vezettek, majd a záró etap nagy részében is egy labdán belül követték a vendégeket. Az utolsó két percben aztán érkezett Durant két back-to-back kosárral, majd Thompson egy triplával, innen pedig már csak felzárkózni tudtak Lillardék, fordítani nem – a bravúr elmaradt, másfél meccsre vannak a Denvertől.

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 28/15, Lillard 19/6, Turner 18/6
A Warriors legjobb dobói: Durant 33/3, Thompson 27/6, Pachulia 14

Az aktuális tabella ide kattintva elérhető!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus