Deron Williams és az elgurult gyógyszer

Az észak-amerikai profi kosárlabda ligában összesen 8 találkozót rendeztek meg az éjjel folyamán, ezek közül szinte az összes meccs tartogatott valami egészen extra dolgot. A teljesség igénye nélkül: Rajon Rondo elérte idénybeli 4. tripla dupláját, tette mindezt 18 ponttal, 17 lepattanóval és 20 gólpasszal, hasonlóra Wilt Chamberlain óta nem volt példa, Paul Pierce is bámulatosan játszott, hatalmas meccset nyert a Boston. A Los Angeles Lakers és a Miami Heat csatája a vendégek számára borzasztóan sült el, Deron Williams pedig 57(!) pontot szórt, felállítva a liga idei abszolút idénycsúcsát, mellesleg 21-ből 21 büntetőt értékesített. Nézzük, hogy mit érdemes még tudni a fantasztikusra sikeredett játéknapról!

 

Charlotte Bobcats–New Jersey Nets 101–104

Deron Williams gyakorlatilag „megőrült” ezen a meccsen, miután Brook Lopezt bokasérülés miatt korán elvesztette az addig hátrányban lévő Nets. Az irányító már az első félidőben 17 pontnál tartott, ami nem kevés, de erre rátett 40-et(!) a második félidőben és óriási karriercsúccsal zárt, mely egyben abszolút idénycsúcs is a ligában: 57 egységnél állt meg! Mindezt 29-ből 16-os mezőnyözéssel, és majdnem rekordnak számító, 21-ből 21 bedobott büntetővel vitte véghez, 11-ből 4-es triplázás kíséretében. Ezen felül maradt energiája 7 gólpassz kiosztására és szedett 6 lepattanót is, hibaként még az 5 eladott labda is eltörpül eme fantasztikus egyéni performansz miatt. A játékmester egyébként érezte, hogy az egyébként jó kezű társaknak ma nem megy, őt pedig nem tudják egy az egyben tartani, ezzel együtt is elképesztő, amit letett az asztalra. A túloldalon csak Maggette 24 pontja volt kiemelhető, a Bobcats nagyon tepert az utolsó percekben is, de nem tudták kihasználni a végén adódó esélyt Walkerék, így a New Jersey értékes idegenbeli diadallal lett gazdagabb.

A Bobcats legjobb dobói: Maggette 24, Henderson 15, K. Walker 14

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 57, Humphries 11, She. Williams 10

 

Los Angeles Lakers–Miami Heat 93–83

A mérkőzésnek akár lehetett volna azt a címet is adni, hogy „A Miami Heat rémálma”, ugyanis a Chris Bosh nélkül érkező floridaiak végig csak futottak az eredmény után, voltak 20 pont közeli hátrányban is, majd amikor utolérhették volna a 33-t szóró Bryant vezette Lakerst, akkor Wade gyorsan beütött 4(!) faultot és kipontozódott. Ennek tetejébe LeBron James pedig megsérült, mert egy labdamentési kísérletnél ráugrott egy idős hölgy néző lábára és kificamította a bokáját! A Miami tehát nagyon rosszul jött ki ebből a kirándulásból, a hazaiak pedig szépen kihasználták, hogy nem képes tudása legjavát adni a Miami.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 33, World Peace 17, A. Bynum 16

A Heat legjobb dobói: L. James 25, Wade 16, Chalmers 15

 

 

Philadelphia 76ers–Chicago Bulls 91–96

Mostanában nem nagyon ment a Bullsnak a Sixers ellen, de ezen az estén tudták Tom Thibodeau fiai, hogy nagy esélyt kaptak a Heat vereségével és lépéselőnybe kerülhetnek a Keleti Főcsoport elején, ezt a sanszt pedig nem akarták elszalasztani, így a legkeményebb játékukat vették elő. Derrick Rose begyújtotta a rakétákat és 35 pontos idénycsúcsot repesztett, amit 8 gólpasszal egészített ki, a negyedik negyed elején egyszerűen lehajrázta a Chicago a hazaiakat, akik így is majdnem vissza tudtak jönni a végén, de Iguodala hibázott, nyert a Bulls, melyben Noah 11 pontos, 18 lepattanós dupla duplát hozott össze a vezér mellett.

A 76ers legjobb dobói: T. Young, 17, Holiday 16, Iguodala, Brand, Vucsevics 14-14

A Bulls legjobb dobói: Rose 35, Boozer 13, Noah 11

 

 

Houston Rockets–Los Angeles Clippers 103–105 – hosszabbítás után

Nincs vége az emlékezetes meccsek sorának, a két nyugati biztos rájátszónak tűnő gárda nagyot harcolt a diadalért, végül a 28 pontos, 10 gólpasszos Paul fémjelezte Clippers ért be a célba győztesként. A rendes játékidő vége előtt éppen Paul vette át a vezetést, amikor már csak 25 szekundum maradt a negyedik negyedből, aztán Dalembert (17 pont, 12 lepattanó, 3 blokk) dobhatott büntetőket, de az egyiket elhibázta, így maradt lehetősége a győzelem megszerezésére a vendégeknek. Paul be is talált elképesztően nehéz dobóhelyzetéből, de végül kiderült, hogy időn túl eresztette el a tempót, úgyhogy a ráadásban kellett újra megnyernie övéinek a derbit. Ez össze is jött, Kevin Martin nem dobta be a potenciális egyenlítő hármast, így örülhetett a Clippers.

A Rockets legjobb dobói: Kev. Martin 25, Dalembert 17, Scola 16

A Clippers legjobb dobói: Paul 28, Foye 15, Griffin, C. Butler, M. Williams 14-14

 

San Antonio Spurs–Denver Nuggets 94–99

Manu Ginobil ugyan újra aktív sérülései után, de a rossz napot kifogó texasiakon ő sem tudott eleget lendíteni. Ez a derbi is csupán egy dobáson múlt, Gary Neal viszonylag tiszta helyzetben egyenlíthetett volna a hajrában, de célt tévesztett dobása, így az majdnem tripla duplázó Lawson (22 pont, 9 lepattanó, 11 gólpassz) és társai diadalmaskodtak, a legfontosabb találatot is Lawson szerezte 1 pontos előnynél 11 másodperccel a végső dudaszó előtt. A Nuggets továbbra is Gallinari, Nené és Fernandez nélkül küzd, de így is simán ott van a rájátszást jelentő helyeken.

A Spurs legjobb dobói: T. Parker 25, Duncan 14, Leonard 13

A Nuggets legjobb dobói: Lawson 22, Harrington 16, Afflalo 14

 

 

Toronto Raptors–Golden State Warriors 83–75

Bő 20 percig vezetett a Golden State Torontóban, majd a Raptors teljesen más hatékonysággal kezdett el védekezni és szépen lassan kiiktatta a meccsből mai riválisát. A Steph Curry nélkül érkező vendégek legjobbja David Lee volt a maga 22 pontjával és 12 lepattanójával, mellette Ellis 20-asa volt az egyetlen értékelhető egyéni teljesítmény. Ezzel egy időben a hazaiknál a 25-öt szóró DeRozan mellett a két Johnson, James (12 pont, 12 lepattanó) és Amir (11 pont, 13 lepattanó) is dupla duplázott, Barbosa pedig 18 egységnyit tett be a közösbe a kispadról érkezvén.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25, Barbosa 18, Jam. Johnson 12

A Warriors legjobb dobói: D. Lee 22, Ellis 20, Rush, Robinson, Udoh 7-7

 

 

Phoenix Suns–Sacramento Kings 96–88

DeMarcus Cousins 16 pontos, 14 lepattanós estéje, Marcus Thornton 21 egysége és Tyreke Evans hasznos játéka (17 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) sem volt elég ahhoz, hogy a Kings elhozza idegenből a győzelmet. A 14 pontos, 17 lepattanós dupla duplát hozó Gortat, illetve a 19 pontjával most is főszerepet vállaló Nash egy félidőnyi szenvedés után szépen bevitték a győzelem kapujába a Sunst, majd át is értek a célvonalon az arizonaiak, miután a sacramentóiak elkeseredett próbálkozásai nem vezettek eredményre.

A Suns legjobb dobói: Nash 19, Gortat, Dudley 14-14

A Kings legjobb dobói: M. Thornton 21, T. Evans 17, Cousins 16

 

 

A nap hőse: Megint meg kell osztanunk a díjat, ezúttal az 57 pontot szóró Deron Williams és a 18 pontos, 17 lepattanós, 20 gólpasszos tripla duplát szállító Rajon Rondo közt, mindketten meccset nyertek csapatuknak fantasztikus performanszukkal.

A nap lúzere: A Miami Heat, mely számára rémálomszerű volt a Lakers elleni derbi Wade kipontozódásával és James hihetetlenül szerencsétlen sérülésével, no és persze a relatíve sima vereséggel.

A játéknap legszebb jelenetei:

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus