Döntőbe jut a GSW, vagy elindul a csoda felé a Rockets?

Hajnalban kialakulhat a nagydöntő párosítása - képes visszajönni a párharcba a Houston? - Curry rendben van, Howard játszik - Sport 1: ÉLŐ

 

Golden State Warriors – Houston Rockets 03:00 (TV: Sport 1 – ÉLŐ)

A Rockets a negyedik mérkőzésen elkerülte a söprést és több rekordot megdöntve túldobta ellenfelét – ezúttal az Oracle-ben kell megismételniük ezt a bravúrt Hardenéknek az életben maradásért. Az előző találkozón a dobóhátvéd 45 pontos estéje, egy brutális első negyed és Steph Curry sérülése is kellett a texasiaknak a sikerhez, de nagy kérdés, hogy még egyszer összeáll-e a kép számukra.

Dwight Howard könyökösét nem minősítették flagrant 2-nek, így a center ott lehet a pályán, ami az eddigiek alapján elengedhetetlen a Rockets számára. Ezen a poszton mindenképpen lehet esélyük a vendégeknek, de a széria eddigi alakulását is főleg a kinti dobások határozták meg, hiszen az előző találkozón NBA-rekordot hintettek kintről a felek – most is döntő lehet, hogy ki tud jobb dobóhelyzeteket kialakítani a triplavonalon túl. Ebben a hazai pálya mindenképpen a Warriorst segíti, ráadásul ebben a szezonban bámulatos, 45-3-as mérleget tud felmutatni otthonában a gárda – a Houston 2013 decembere óta nem nyert ebben a csarnokban.

Mindemellett az első két találkozó szoros hajrával zárult, és egy-egy támadáson múlt, hogy Hardenék ne győztesen távozzanak innen, így leírni semmiképp sem szabad őket – ugyanakkor hatalmas bravúr lenne, ha innen még szorossá tudnák tenni a párharcot. A hírek szerint Curry rendben van, Thompson legutóbb megtalálta a dobását, a kiegészítők is hozzák magukat, újabb Harden-extrára, Howard-dominanciára és Ariza/Smith/Jones ihletett napjára lesz szükségük a vendégeknek, hogy életben maradjanak. A találkozót a Sport 1 élőben közvetíti!

A párharc állása: 3-1 a Warriors javára.

A mérkőzéshez élőképes streamet ezen a linken találtok!

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus